HamPLÓ

Alapvetően hajlamos vagyok azt gondolni, hogy Justin Timberlake a világ egyik legtúlértékeltebb zenésze (a slágerlistákon szereplők 98%-val együtt) - elsősorban azért, mert az én fogalmaim szerint nem zene, amit csinál. Persze azzal, hogy ezt leírtam, valószínűleg rögtön két táborra osztottam az olvasókat: az egyik felük innentől kezdve azért utál, mert nem szeretem Justin Timberlake-et, a másik meg azért, mert miért kell még ebben a blogban is Justin Timberlake-ről olvasniuk, meg mit dicsérem, hisz itt is sz*r? ;)

Ha valaki még itt van, nem kattintott tovább, gyorsan leírnám azt is, hogy részemről teljesen érdektelen, hogy valaki egyetért velem, vagy kettőt, mert az egész bejegyzés lényege az lenne, hogy mutassak pár olyan Saturday Night Live videót, ami annak ellenére nagy kedvencem, hogy szerepel benne :)

A túladagolást elkerülendő kezdjük valamivel, amiben csak kicsit szerepel: "Merryville Brothers", a mindig elromló szerelemvasúttal.

A nagyobb százalékban J.T.-t tartalmazó skeccsek visszatérő témája, hogy ő már színész, maga mögött hagyta a zenélést... és hogy amikor ilyeneket mond, mindig kiröhögik. Néha Mozartként történik ez vele...

Nem emlékszem pontosan, hogy miért mentünk ki anyuékkal Köln főpályaudvarára '89 nyarán, csak az biztos, hogy nem vonatozni (talán valami iroda volt ott - rémlik, hogy a Malév kirendeltsége az állomás főbejáratával szemben működött), illetve, hogy három dolog elég mélyen megmaradt bennem. Az egyik a Vörös Hadsereg Frakció terroristáinak körözőplakátjaihoz kapcsolódott: a döbbenet, hogy ez az addig csak filmekben látott felállás, miszerint terroristák járkálhatnak közöttünk, tényleg megtörténhet (ekkor még egy csomó dolgot nem tudhattunk).

A másik két maradandó élmény pedig két síndöcögény volt. Aki ezen meglepődött, azt üdvözlöm első látogatása alkalmából a blogban :)

Az egyik "bevésődés" a Lufthansa Airport Express volt, azaz a "Donald kacsa". Ezek a könnyűszerkezetű motorvonatok (hivatalosan a 403-as sorozat) az ötvenes évek végének TEE-je és az ICE közti átmenetet képezték, részben a 420-as sorozat alapjaira építve. 200 km/h-ra tervezték őket, de eredeti szerepükre csak mérsékelten voltak alkalmasak, így a nyolcvanas évek elején a nyugat-német légitársaság csapott le rájuk: a frankfurti reptér és Észak-Rajna-Vesztfália nagyvárosai közti, repülőgéppel csak rendkívül veszteségesen üzemeltethető viszonylatokat váltották ki velük. A színterv eredetileg a Lufthansa repülőgépeihez készült, de azokon nem aratott sikert, így inkább ezen motorvonatok eredetileg szolídabb színeit cserélték le vele. A sorozatot végül '93-ban leállították, de pont idén pletykák kezdtek keringeni arról, hogy újra üzembe állhat egyikük.

A másik vaskerekű alapemlék a "tojásmozdony" volt, a blogban már többször említett 103-as. Ma már csak 2-3 darab közlekedik (viszonylag) rendszeresen, de akkoriban még belőlük volt a kerítés errefelé! Az érdekesség kedvéért meg lehet említeni, hogy ilyennel is létezett Lufthansa Airport Express, igaz, nem Köln környékén.

Majd' két hete köd ereszkedett a városra, én pedig nem bírtam ellenállni a kísértésnek, és az estét a meleg szoba helyett a hideg városban töltöttem. Közismerten imádom a ködöt, az estit pedig pláne, úgyhogy sejtettem, hogy nem fogom rosszul érezni magam.

És valóban élveztem a szokásostól teljesen eltérő színeket és formákat, amikor pedig felértem a Várba, végleg elvesztettem az időérzékemet.

Mint akit megbabonáztak, úgy kerengtem a Halászbástya és a Szentháromság tér körül, és mindig újabb szögeket kerestem a kattogtatáshoz, mert minden új szög szebb volt az előzőnél, a rákövetkező pedig még annál is. Még az építkezés belógó kerítése se zavart, teljesen lekötött az, hogy a hányféle megvilágítás hányféle nemlétező formát rajzol a nyirkos semmibe.

Öregszem, vagy mi a szösz. Épp átméreteztem, majd feltöltöttem a szentendrei tömegközlekedési múzeumban 2013-ban készített képeimet, és elkezdtem volna megírni hozzájuk a szöveget is, amikor azt vettem észre, hogy fel van töltve egy másik könyvtár, jóval több képpel, 2008 májusi dátummal. Úgy tűnik, hogy akkoriban akartam csinálni egy hosszabb oldalt, az akkortájt érkezett "újdonságokkal" (Csufival, az Ikarus 260-as trolival, és persze az UV motor- és pótkocsival), aztán valahogy elfeledkeztem erről. Kicsit jobban megnézve nem is egy, hanem rögtön két látogatás képei voltak összeválogatva; sajnálnám eldobni ezeket, úgyhogy most szépen visszautazunk hat és fél évet az időben :)

A Városi Tömegközlekedési Múzeum 2008-ban

1989. november 9-én este nyílt először rés a '61 óta várost, országot és életeket kettévágó falon - de mivel az első átkelés történetéről és helyszínéről már írtam korábban, most inkább pár olyan helyet mutatnék, ahol még látszik valami Európa történetének egyik legelmebetegebb építményéből. Persze nyilván nem tudom az összes maradványt bemutatni, csak pár érdekesebbet szeretnék említeni.

A leglátványosabb mementó kétségtelenül a nemrég bemutatott Bernauer Strasse menti emlékhely, de számtalan helyen találkozni akár véletlenül is a jellegzetes előregyártott betonelemekkel. Néha utólag elhelyezett emlékműként, mint a Märkisches Museum falánál, néha itt-ott lerakva, felüljárók alatt, üres gyártelepeken felhalmozva. A fentebbi képet 2005-ben készítettem a Potsdamer Platz közelében - legutóbb egy ház állt a helyén, úgyhogy csak remélni tudom, hogy valahova átmentették az elég karakteres, pontosan a Fal darabjainak megőrzését szorgalmazó graffitiket.

Kicsit arrébb, egy mellékutcában viszont találhatunk rögtön egy egész őrtornyot is! Eredetileg nem teljesen itt állt, de állítólag csak kicsit tették arrébb. '87-ben az NDK-csehszlovák határon láttam hasonlókat, és már 12 évesen se értettem, miért félnek annyira egy állítólagos baráti országtól - ha tudtam volna, hogy a saját fővárosukban a saját polgáraikra is ilyen tornyokból "vigyáznak"...

A már említett Potsdamer Platzon, a föld alatti pályaudvar egyik lejárata előtt is falszegmensek jelölik a halálsáv nyugati oldalát...

... sokkal látványosabban azonban az East Side Gallery, ami egyszerre graffiti-múzeum és a leghosszabb Fal-maradvány. A tulajdonképpeni szektorhatár itt a Spree folyó volt, a betonszörnyeteg "csak" a hátországi falat alkotta, de elég jól bemutatja azt, hogy hogy nézhetett ki a Fal a nyugati oldalról, ahonnét leginkább a színes mázolmányok látszottak - a keleti oldalon ugyanis nem firkák, hanem fegyveres őrök, tornyok és szögesdrótakadályok voltak.

És itt a múltkor elkezdett visszatekintés utolsó oldala, képekkel, újdonságokkal, videókkal és némi morgolódással. Azért remélem, tetszik :)

Budapesti életképek, 49. rész, harmadik fejezet
Az 1-es villamos északi része felújítás után, csavargás a 2624-gyel, Ferenciek tere, kettévágott Fehérvári út, és az utolsó ráncajtós Ikarus

Wuppertalról a közlekedésbarátoknak elsősorban a függővasút jut az eszébe, pedig 1987-ig villamosok is jártak a Wupper folyó völgyének vonzáskörzetében. Nem is kevés: egy időben hét társaság járatai közlekedtek két (méteres és normál) nyomtávon, illetve volt egy fogaskerekű is. Mindez azonban nem tűnt el teljesen!

Az 1969-ben alapított Bergischen Museumsbahnen e.V. '73-ban szerzett meg egy darabot a Wuppertal - Solingen közti, akkor már felhagyott helyközi villamosvonalból. A rákövetkező években megteremtették az üzem feltételeit, saját kocsiszínt építve Kohlfurth városrészben, '92-ben pedig végre megindították meg a rendszeres nyilvános üzemet. Ottjártamkor egyetlen motorkocsi közlekedett a három kilométeres vonalon, a többit csak a telepen láthattam, de annak ellenére, hogy a látogatás végén eleredt az eső, kellemes élményekkel távoztam. Akit a bővebb részletek is érdekelnek, azok a videó feliratában találhatnak ilyesmit - mindenki más pedig a meredek pályán morgó-búgó öreg tuja miatt nézze meg ;)

Korábban láttuk, hogy Kölnben a hidak szeretnek hasonlítani egymásra, hát most egy olyan híd jön, ahol a hasonlóság még csak nem is felületes. Ez a Südbrücke, azaz a Déli (vasúti) híd:

Aki olvasta korábbi hidas bejegyzéseimet, felismerheti, hogy ez bizony a Hohenzollernbrücke testvére, csak harmad szélességben. Ugyanabban az időszakban készült, és ugyanazok tervezték; a különbség a funkcióban van: míg a Hohenzollernbrückén személyforgalom zajlik, ezt a hidat a teherforgalomnak építették.

„2013-08-10 07-15-53 Ballonfahrt über Köln EH 0613“ von Eckhard Henkel - Eigenes Werk. Lizenziert unter CC-BY-SA-3.0-de über Wikimedia Commons

A korszak esztétikai elvárásainak megfelelő bástyás építmények a második világháborúban elpusztultak, a helyükön maradt tornyok így elég zord látványt nyújtanak (pláne a néhány éve kétoldalra akasztott 110 kV-os vezetékekkel), de az íves acélszerkezet így is beleillik a kölni hidak látványos sorába.

Mivel zsúfolt napom volt, csak este értem a híd közelébe. Egy tehervonatot még elkaptam a távolból videón, de aztán semmi. Persze így is elvoltam az egykori kikötő területén...

... mert úgy voltam, hogy elég, ha akkor jön valami, ha majd bekapcsolják a díszvilágítást. És jött is valami... sárga... ami megállt... majd elkezdett tolatni. Egy síncsiszoló volt, ami látványos téma lett volna - ha a hídon vagyok, még pontosabban a túlparton. Egy kicsit azért felvettem a csillagszórásból:

... aztán inkább továbbálltam, volt elég néznivaló még a városban. De a híd azért tetszett, pláne a majdnem-teliholddal!

Bónuszként pedig itt egy kép a múltkor látott "dupla Erzsébet hídról". Várakozás közben készítettem a Südbrücke alól. Tulajdonképpen akár közelebb is mehettem volna hozzá, de már este fél tíz volt, így erősen sötétedett - ami amúgy egy újabb imádnivaló dolog Kölnben, ti. hogy több mint egy órával tovább van világos esténként, mint Budapesten :)

Megint egy kis vasút, a spotterdombról: gép- és vonatmozgások Kelenföldön. A keleti oldalon cikk-cakkban vágányokat váltó Taurus némileg szokatlan volt, de láthatunk egy nemrég emlegetett ismerőst is, egy komfortkocsit - hogy még érdekesebb legyen, a vonatának a végén egy orosz kocsi lóg. Ezen túl a bemondást is érdemes figyelni, miszerint "vágányra vonat érkezik, vágányra vonat érkezik". Még jó, hogy vágányra - a peronra sokkal kellemetlenebb lenne :-/

Ismét egy visszacsatolós poszt jön, amit nyilván azért kezdek így, hogy aki lemaradt volna a hivatkozott bejegyzésről, az most pótolja: nemrég lelkendeztem egy sort Rothenburg ob der Tauber kilométerhosszan bejárható középkori városfaláról - most itt az ideje egy kicsit itthon is körülnézni.

Ha nem is túl hosszan, de azért Budán is akadnak még középkori vár(os)falak: részben eredetiek, részben visszaépítettek. A két kortinafal például már a régi krónikák képein is ott van - persze átépítették, hozzáépítettek, beleromboltak, helyreállították őket, de ma is ott vannak, és meglehetősen lélegzetelállító kilátás nyílik a tetejükről a városra. Az északira eddig is ki lehetett menni, a déli a közelmúltban nyílt meg (újra?).

A déli nagy rondella egy régi erődítés rekonstrukciója: a XV-XVI. századi építményt nem kímélte a történelem, majd a XIX-XX. század fordulóján dísz(let)kertet építettek a várnak ebbe a végébe (részben belőle is, hisz egyszerűbb a követ újra felhasználni, mint elszállítani a régit, és újat hozni helyette). A második világháború végén a régészek kihasználták, hogy ismét szétlőtték ezt a környéket, és kiásták az alapokat, majd visszaépítettek rá egy korábbi állapotot - pontosabban azt, ahogy a romok és régi metszetek, leírások alapján az a bizonyos régi állapot kinézhetett.

Meg vagyok győződve arról, hogy a budapestiek nagy része még nem járt a várnak ebben a déli ficakjában, hacsak nem a régi "V" busszal, ami a sikló visszaépítése előtt pont itt jött fel. Még gyilokjáró is akad - meg sárgás fényű nátriumlámpák minden mennyiségben :-/