HamPLÓ

Szürke, felhős idővel indult a nap, a fényképezőgépem is haldoklott, de végül mégis az egyik legemlékezetesebb vasútfotós kirándulásom lett a vonatosszeallitas.hu által szervezett fotósvonat. Napos őszi idő, kék ég, piros mozdony kék kocsival és szépséges hanggal - a képek egy részét a szokásosnál nagyobb felbontással töltöttem fel, hogy alkalmasint háttérképként használjam őket...

Jászság Expressz, fotósvonat

Köln nem csak egyetlen templomról - a Dómról - híres, hanem arról, hogy nem egy, hanem rögtön tizenkét - nagyméretű - román stílusú bazilika is található a területén.

Ezek közül én se jártam még az összeset végig, de illusztrációként ide tudom tenni a Szent Gereon-templom képét, melynek legrégebbi részei a IV. századból származnak. Mai kinézete persze nagyrészt a XIII. századot idézi, de így is az egyik legrégebbi, még templomként használt építmény Németországban - a második világháborúban ugyan megsérült, de helyre tudták állítani.

Kevésbé volt szerencsés a mainzi vértanúról, Szent Albánról elnevezett belvárosi templom, melynek története a XII. század környékén kezdődött. Persze számtalanszor átépítették, a belseje a XV., homlokzata pedig a XIX. században nyerte el végleges állapotát (lásd ezen a képen a Dómtól jobbra, a kis torony alatt).

Az idei Villamosnap rendhagyó körülményeiről már volt szó, most következzék pár random pillanat a tulajdonképpeni programból, pontosabban annak kamaraerdei-kőérberki részéről. Sajnos azt pont elfelejtettem megörökíteni, ahogy a nem-hegesztett síneken a kéttengelyű tuják nem a forgóvázasoknál megszokott tadamm-tadamm csattogásssal mennek, hanem takk-takk...takk-takk jelleggel - nem indult el a kamera. Aztán van egy rész, ahol a motoros hajtányok háttérben hirtelen megjelenik a hóseprő, oda meg rá kellett volna vágni a Csillagok háborúja megfelelő jelenetének zenéjét, csak nem tudtam, mit szólna hozzá John Williams :)

Jó másfél éve írtam a környék legnagyobb városfejlesztési projektjéről, amit Bécs Főpályaudvar néven futtattak, illetve az előtte többé-kevésbé ugyanott fekvő, lebontott Südbahnhofról. Nos, 2014. október 10-én végre megnyílt a nagy mű. Illetve...

... a "megnyitás" szó viszonylag nyakatekert értelmezéséről van szó. Lokális és regionális vonatok ugyanis már 2012 decembere óta megálltak a bőven építés alatt álló építmény néhány peronján - ahogy erről írtam is akkoriban -, igazán viszont csak 2015 decemberében fog beindulni a nagyüzem. Addig - de csak idén decembertől - meg fog állni néhány távolsági vonat, de a Westbahnhof távolsági funkciójának átvitele még várat magára. Igaz, addig legalább nyugodtan lehet ilyen képeket csinálni a naaagy pályaudvar melletti naaaagy házakról és picike vonatokról, nincs kapkodás, nincs tömeg ;) Kicsit vicces mindeközben, hogy a távolsági vonatok nagy része most is áthalad az építményen, csak nem áll meg.

Azt már a múltkor leírtam, hogy nem értem a koncepciót: a plafon átlátszatlan, hogy ne jöjjön be fény, és oldalfal sincs, hogy a szél befújhasson..? Ez persze nem tragédia, csak az ember azt gondolná, egy ekkora beruházásba belefér a fényes, de huzat nélküli tér.

Október 11-én még több peronon dolgoztak még, és a kevés vonat miatt utasból se volt sok, úgyhogy kellett némi képzelőerő, ha magunk előtt akartuk látni, milyen lesz ez a hely, ha teljes gőzzel fog menni. Felemás érzéseim vannak: szeretném, ha Kelenföldön így néznének ki a peronok, ugyanakkor nem lennék boldog, ha egy Budapest Központi Pályaudvar nevű, vadonatúj építésű létesítmény így nézne ki!

A tető rombusz alakú kivágásain át...

Annak idején több embertől is hallottam, miszerint a budapesti (új) Erzsébet hídról azért szedték le a villamost, mert a kábelhidak nem szeretik a vasúti járművek okozta dinamikus terhelést. Ez alapvetően tévedés, és gyönyörűen lehet cáfolni, amennyiben az ember készít egy képet az Erzsébet híd testvéréről, a Köln északi részén húzódó Mülheimer Brückéről:

A "testvér" szó nem túlzás, több helyen olvastam, hogy Sávoly Pál a budapesti kábelhíd tervezése előtt a helyszínen konzultált kölni hídépítőkkel. A mi verziónk egyébként szerintem szebb, egyrészt a fehér szín, másrészt a nem a pilonok tetején, hanem a kapuzaton átvezetett kábelkötegek, illetve a kapuzat beugratott  bordázottsága miatt - de a hasonlóság elég egyértelmű.

A kölniekkel való konzultációra azért lehetett szükség, mert ilyen hidat addig még nem építettek nálunk - ott viszont többet is:

„Bundesarchiv Bild 102-18302, Köln-Mülheim, Rheinbrücke, Einweihung“ von Unbekannt - Lizenziert unter CC-BY-SA-3.0-de über Wikimedia Commons

A mülheimi hajóhidat 1927-ben bontották el, helyén Konrad Adenauer két évvel később nyitotta meg az új, önmagába lehorgonyzott (biztosan van erre szabatos szakkifejezés, de nem ismerem azt) kábelhidat. Érdekes, hogy a fentebbi képen látható Graf Zeppelin akkor még szintén bejáratós volt, ma mégis mennyivel régimódibbnak tűnik a hídnál. A 315 méteres középső nyílású építmény sajnos nem volt hosszú életű: 1944 októberében egy légitámadás során megsemmisült.

Bár a sajtó a négyes metró átadásával, illetve a hármas metró problémáival volt tele, egyéb téren is sok minden történt a budapesti tömegközlekedésben. Én meg - bár talán már nem annyira intenzíven, mint 14 éve - próbáltam követni a történéseket:

Budapesti életképek, 49. rész, első-második fejezet
Fényvillamos, fénytroli, kényszerű csuklósítás az 1-esen, az új Kossuth Lajos tér villamosai, búcsú a 17-estől, 48-as, meg még ez+az

Folytatása következik, de szerintem ha ennél hosszabbra eresztettem volna, alig páran olvasták volna végig :) A megosztásokat pedig köszönöm!

Korábban már írtam slágerekről, melyek nem abban a változatban lettek híresek, ahogy eredetileg felvették őket; nemrég véletlenül akadtam bele egy újabb ilyenbe. Ez még Cindy Lauper MTV-s tingli-tangli slágerének eredetijénél is jobban meglepett:

Igen, ez bizony Kim Carnes szintipop-himnuszának eredetije. Csak én érzem úgy, mintha a feldolgozásban felkavaró, negatív jelleggel emlegetnék azt, amit az originál még vidám, klassz dolognak tart? Teljesen más a hangulata!

A hatás kedvéért a bővített verziót teszem be a feldolgozásról, hogy még jobban kiélvezhessük a szégyentelen nyolcvanas évek eleji hangulatot. Emlékeim szerint ezt a számot még itthon is viszonylag szénné játszották a rádiók - meg a gyerekdiszkó az iskolai napköziben :) És ha már nyolcvanas évek "sound" - a következő szám szinte csak az intróban tér el a híressé vált verziótól, de ott aztán rendesen:

Azt kell mondjam, itt egyértelműen jobb a Tina Turner-féle verzió, bár persze az is csak egy popsláger. A dalt a szerzői eredetileg Cliff Richardnak szánták, de neki nem kellett. Később került a Buck Fizzhez, akik fel is vették, de nem voltak meggyőződve arról, hogy tetszik nekik. Végül amikor megjelent Tina verziója, nem is erőltették a kiadását. Vajon miért? :)

Elvarázsolt egy hely a 41-es villamos: a külső végén néha lovak nyargalnak a sínek mentén, az egyik megállóban csüngőhasú malac, kecske és póniló legelészik - máskor pedig az amúgy szelídnek tűnő Hosszúréti-patak rongálja meg annyira a pályát, hogy mindenféle korlátozásokat kell bevezetni.

Tavaly a patak Albertfalvához közelebb eső részén kellett megerősíteni a partfalat, emiatt a Villamosnapot az eredetileg tervezett helyszínről, Kamaraerdőből át kellett helyezni Budafok kocsiszínbe - és idén majdnem ugyanígy jártunk! Ezúttal majdnem a vonal végén, a végállomás előtt rogyott be a gabionos támfal, megcsúszással fenyegetve az alépítményt:

Ahogy látható, az építők itt néhány évtizede már számoltak a töltés mozgásával, így a vágányzat talpfástól betonba van ágyazva, de közlekedni azért nem lenne túl egészséges így. Kizárták hát a patak felőli vágányt a forgalomból, de hogy ne álljon meg az élet, ún. ráhajlítást építettek be Repülőtér megálló után - onnantól mindkét irány ugyanazt a vágányt használta - értelemszerűen felváltva:

A 2014-es Villamosnap alkalmából az öreg tuják is így közlekedtek a normál 41-esek mellett - a forgalom lebonyolítását rádiózással segítették. Tulajdonképpen így még "izgalmasabbak" voltak a menetek, de azért remélem, hogy előbb-utóbb helyreállítják a töltést...

Jómúltkorjában írtam Rothenburg ob der Tauber házairól és utcáiról, most következzék az, ami összetartja a varázslatot: a városfal!

Sétánkat Spital városrésznél (a szó természetesen kórházat/szegényházat jelent, itt azonban a hely neve is) kezdjük, ami a várost körbevevő falrendszer egy kései bővítése. Az első fal a XII. századtól csak a szorosan vett mai városmagot ölelte körül, az ezt követő XIII. századi pedig még mindig jóval beljebb volt. A XIV. században aztán eljutottak ide.

A Spitaltor azonban még későbbi: a hosszan és vékonyan délre nyúló városrész kapuja rosszul védhető volt, ezért a XVI. században barbakánt emeltek elé.

A kis erőd belseje egy nyolcasra hasonlít, amit be is lehet járni. Budapestiként hihetetlennek tűnik, hogy se belépő, se őr, se kamera, még sincs szétszedve-felgyújtva-összefirkálva-összemocskolva!

A kaputól nyugatra egy sétányra jutunk, kelet felé pedig fel lehet mászni a gyilokjáróra. Nincs akadálymentesítve, és mindenki csak a saját felelősségére járkálhat rajta - de akkor aztán annyi ideig marad, ameddig akar! A fal magasságaként 9 métert adtak meg - de hozzátették, hogy a föld alatt is ilyen mélyre fut az alap, mert az építők el akarták kerülni az aláásás lehetőségét.

Nemrég végignézhettük a Bernauer Strasse átváltozását városi utcából éles fegyverrel őrzött börtönkerítéssé - most nézzük meg azt, hogyan őrzik mindennek az emlékét!

A változások idején - teljesen érthetően - mindenki azt akarta, hogy a Berlini Falnak nyoma se maradjon. Még én - aki tizenvalahány évvel a ledőlése után jártam először a városban - is látom, hogy egyre kevesebb tárgyi emléke marad a kettéosztottságnak, és ez így van jól. Ezzel együtt sokan arra is rájöttek, hogy egy töredéket meg kell őrizni a Falból, különben ötven év múlva már senki nem fogja elhinni, hogy ez az őrület tényleg létezett!

„Gedenkstätte Berliner Mauer“ von Jess & Peter aus Geneva, Switzerland - Flickr. Lizenziert unter CC BY 2.0 über Wikimedia Commons

Ez a gondolat vezetett a Berlini Fal Emlékhely létrehozásához, melynek fő exponátuma nem más, mint a halálsáv egy darabja, acélfalak közé zárva. Értjük, ugye: falak közé zárták a Falat, nagyjából úgy, ahogy annak idején otthagyták az őrzői. Ide nem lehet bemenni, csak az utca túloldaláról lehet benézni egy erre a célra épített toronyból.

Az emlékhely lehetőséget ad arra, hogy megízlelhessük, milyen lehetett egy ilyen építmény árnyékában élni - a halálsáv például így nézett ki "kelet" felől. Persze annak idején nem sétálgathatott akárki csak úgy mellette, és különösen rizikós lett volna fotózni: ez volt a "hátországi fal", a létesítmény igazából őrzött oldala! A zárt rész mellett egy park jellegű, bejárható szakaszt is találunk:

Ahogy sejthető, ahol csak lehetett, igyekeztek minél szélesebbre húzni a "keleti" és "nyugati" oldali fal közti részt, ennek estek áldozatául a Bernauer Strasse házai, és a ma is meglevő evangélikus temető egy része. A képen a hátországi fal valahol a bal szélen lehetett; mellette nem sokkal a jelzőkerítés húzódott. Ez a Vasfüggöny elektromos jelzőrendszerére hasonlított: ha valami (valaki) hozzáért, bejelzett a közeli őrhelyekre - mivel a kerítéseken véletlenül nem lehetett átjutni, az ilyen jelzést igen komolyan vették. Mellette a járőrutat, és a mindig kivilágított ellenőrzősávot láthatjuk. Kiskoromban nagymamám mesélt nekem a Falról, melynek felfoghatatlanságát azzal érzékeltette, hogy egy este a szállás ablakán kinézve azon töprengett, hogy "miért van annyira kivilágítva az az autópálya, ha senki nem is jár rajta?". Csak másnap jött rá, hogy a halálsávot látta...