Másfél héttel a múltkori, cargodombi spottolás után újfent Ferihegyen találtam magam, és már megint nem utasként. Pontosabban nem légiutasként.
Hátul egy Wizzair Airbus, amit szó szerint elhomályosít eme bejegyzés témája
A kimondottan barátságtalan időben (ti. esett, mint a megveszekedett hercehurca; majdnem vissza is fordultam a Skanzen kapujából, mondván, semmi értelme két órán keresztül ázni, ha nem lehet rendesen fotózni) zajló reptérlátogatás eszköze ezúttal a Légiközlekedési Kulturális Központ Ikarus 250lux típusú busza volt.
Hátul az American Airlines 767-esét induláshoz tolják ki
A 250-es a klasszikus Ikarus 200-as család első tagja; a protója már '67-ben elkészült, '70-től pedig sorozatban gyártották. Nem városi, hanem turistabusz, ráadásul a kényelmesebbik fajtából, amint arról számos osztálykirándulás során meggyőződhettem. A légbefúvásos, dönthető üléses példányokat kimondottan szerettem, de voltak légkondicionált darabok is, akkor, amikor az ilyesmi még messze nem volt megszokott. Ez a konkrét busz elég kései gyártású: '89-ben készült távolsági busznak, abból alakították át néhány éve az itt látható állapotra.
Még egy Airbus, ezúttal 319-es, és az Air France-é; az "elsőbbségadás kötelező" tábla nem neki szól
A jármű az emlékeimben jobban megragadt - a Malév közepesen régi korszakát idéző - Air Tours színekben díszeleg, de az LKK-nak van egy másik 250-ese is, amelyik a későbbi festésmintát követi.
A reptérlátogatáshoz szükséges multimédiás rendszer kezelőszerve ugyan kicsit furcsán néz ki az amúgy teljesen nosztalgikus műszerfalon, de szerintem jó ez így, hiszen ez egy mindennap használt munkagép, nem múzeumi exponátum. Amúgy imádom ezeket a gombokat, és a famintás tapétát!
És itt a vége. Videó nincs, mert olyan hideg volt, hogy amikor épp nem fotóztam, zsebrevágva tartottam a kezemet, nem fagyasztottam el a kamera tartásával :)
Ez megy most