HamPLÓ

Az útileírás második részét ma se sikerült megcsinálni, de legalább elkezdtem, ami ilyen időjárás mellett szerintem már önmagában is eredménynek könyvelhető el :) Vannak viszont képek, amik kimaradtak a villamosokra koncentráló oldal anyagából, ezeket annak idején inkább ide töltöttem fel. Ideje felhasználni őket (párat még feltettem melléjük)!

Chorzów felől Katowice központja felé menet. Szerintetek miből van az úttest? Úgy néz ki, mintha viacolor lenne, az meg mintha nem erre való lenne :O A környék közúti infrastruktúrája felemás: Rybnik környékén régi 3-as utas hangulat volt, ugyanakkor Gliwicétől olyan soksávos gyorsforgalmi utak és autópályák járják át az iparvidéket, hogy az ember csak nézett. Pláne, hogy némelyik öt éve még nem is volt ott!

Mondjuk ez itt fent pont megvolt akkor is, ráadásul nem is autópálya, hanem gyorsforgalmi út: a Drogowa Trasa Średnicowa. Ha minden igaz, ezt még a nyolcvanas évek közepén kezdték építeni, majd félbehagyták, hogy a kilencvenes években legalább egy részét befejezzék. Érthető módon a Katowicéhez közelebbi részét, ahol a városközpontban alagút is van, meg toronyházakkal szegélyezett rész, hogy az ember úgy érezze, hirtelen egy másik bolygóra került :)

Az előbbi úthoz jól passzolt Będzin felé menet az S86-os, amit a hetvenes-nyolcvanas években építettek, és ami igazából nem is része a nemzeti gyorsforgalmi úthálózatnak, csak úgy megcsinálták, hogy legyen. Ahogy elnézem, itt azért történt bővítés a hetvenes-nyolcvanas évek óta...

... amire szükség is lehetett, mert a délutáni csúcsban még így is bedugult :)

A sziléziai útileírás második részét szerettem volna ma már belinkelni, de nem volt időm foglalkozni vele, hát itt van helyette egy videó. Tipikus életképek: szilis inga indul, railjet késik (de legalább három nyelven is bemondják!), Desiro rohan át Budatétényen, végtelennek tűnő tehervonat csattog megint Budafokon, lepókhálózás miatt összesen csak két indulás kiírva a Déliben, de az egyik azok közül aznap nem is jár (akkor miért írják ki?), Gigant rohan magányosan Budatétényen át, túlterheletlen Taurus a 80-as fővárosi szakaszán, kis sárga izé zöld kocsival, és ÖBB-s taurusos tehervonat (gondolom az árvízi terelés miatt jött csak erre) Budafokon:

Rég írtam már Szegedről, és még régebben szerepeltek régi szegedi képek a blogban, hát most pontosan ez fog következni. Természetesen nem Indiáról lesz szó, hanem a gömbölyű orrú csuklós villamosokról, melyek valószínűsíthetően benga méreteik (ne a mai csuklósokra gondoljunk összehasonlításképpen, hanem a régi kéttengelyesekre!) miatt kapták a "Benga", majd az ebből kialakult "Bengáli" becenevet. Tudom, a típus rajongói szerint a bengáli tigris adta az ihletet, de aki ezt elhiszi, az még sose látta a nevezett nagymacskát ;)

3-as villamos a Dugonics téren, amit az IQ-fighter körökben népszerű tévhittel ellentétben nem Dugonics Tituszról neveztek el, mert ilyen nevű embert nem ismerünk, ellentétben Dugonics Andrással. A képen látható 653-as pályaszámú kocsi fura szerzet volt: mindkét végén volt vezetőfülkéje, de csak az egyik oldalán voltak ajtók. 2000-ben aztán összetörte egy kamion, ami pályafutása végét jelentette. Egyébként a 3-as ekkor még nem itt végződött, hanem a Somogyi utcában elment egészen az 1-es villamos vonaláig.

Ez a Bengáli viszont még mindig megvan, sőt: ő a Szegedi Közlekedési Társaság legújabb nosztalgia villamosa! A képeket nézegetve tűnt fel, hogy a villamosok nem voltak akkoriban túlságosan feltáblázva, itt még a viszonylatjelzést se nagyon látom...

A Kiskundorozsmára járó 7-es villamos 1977-ben megszűnt, de a 3-as egy ideig még elment az Előregyártó telepig (micsoda név!), csak '84-ben rövidítették vissza a Postás Sporttelepig (ami régen a szintén ütős "Rabtemető kitérő" névre hallgatott). Azóta persze még visszább vágták - ez egy ilyen vonal.

A múltkor nem csak Nohabot láttunk a Balaton körül, sőt, az 1, azaz egy darab svéd mozdony kisebbségnek számított a sok Csörgő és Desiro közt, hisz végre nem csak óránként-másfél óránként van vonat az északi parton, hanem kínálati a menetrend!

Ha lesz időm, lesz képes oldal, most csak ezt a remot Csörgőt mutatnám a GySEV-es Schlieren-kocsikból álló sebesvonattal. Van viszont videóm - az is a képen látható vonattal kezdődik, csak utána folytatódik is:

0:03- A fentebbi képen látható "remot" Csörgő kapaszkodik Balatonakarattya felé. Egész "valódimozdonyos" hangja volt...
0:30- Tripla Desiro érkezik Csopakra, a mini vasúti emlékparkja miatt is emlékezetes megállóhelyre.
0:49- Csörgős vonat érkezik Örvényesre - véletlenül pont jó helyre állítottam a kamerát is, meg a zoomot is: nem lógott ki a képből (én közben tíz-tizenöt méterrel arrébb fotóztam).
1:17- Csörgős vonat robog át Csopakon - még a nap is kisütött tőle!
1:37- Nohab körüljár Tapolcán, közben tili-tolizik egy kicsit... illetve szép hangja is van. Meg szépen néz ki :)
2:24- Kedvenc helyem a Fűzfői-öböl mentén, totálisan elverődött menetrend mellett, már naplemente közben. De tényleg: valami 40 percet vártunk a menetrend szerinti néhány helyett, aztán pár perc különbséggel jött egy vonat erről, kettő arról. Business as usual :-/
Mégegyszer köszönet KZsocinak a fotóhelyszínek és a menetrend tökéletes összerendezéséért, teljesen kimaxoltuk a fotólehetőségeket, pedig egyszer még lovaskocsi is lassította a haladásunkat a 71-esen.

Bónusz fotónak gyerekkorom egyik kedvenc vasúti részlete: tengelyvég-generátor. Már hogy nem tengelyvégeket generál, hanem a vasúti kerékpár tengelyének végéről hajt áttétellel és kardánnal egy generátort, hogy legyen delej a kocsiban... imádtam nézni, ahogy ott pörögnek a kocsik alján!

A sok szárazföldi jármű után szakítsunk egy kis időt a víziekre is - pláne, hogy kivételesen tengeri (pontosabban tengerpart menti) fotóim is vannak.

Ilyet nem nagyon látni a Dunán; ez a konténerszállító csak beugrott La Speziába: reggel befele jönni láttam, délután már távozóban. Háromszáz méteres a kicsike, bár az igazából nem is olyan sok, csak ötször hosszabb, mint mondjuk a Táncsics :) Vajon hányszor férne rá a csepeli szabadkikötő teljes tárolókapacitása?

Egy jóval kisebb jószág; érdekesen nézett ki a konténerdaruk előterében!

Ez pedig itt egy köztes méret. Ránézésre majdnem biztosan ki merném jelenteni, hogy nem egy havanna-lakótelepi kisnyugdíjasé :)

Ez nem is kirándulóhajó, hanem inkább partraszállító: vele ugrottunk át Monterossóból Riomaggioréba. Marha jó volt hanyatt dőlni a tágas előfedélzeten, és a felhőket nézni, de amikor már harmadszorra esett rám egy idősebb utas a hullámzás miatt, akkor inkább összehúztam magam :)

Az előbbi hajó egy rokona - egy sokkal csúnyább rokona, ha engem kérdeztek. Jókora hullámokat vetett a tenger, nem is nagyon volt utasok rajta. Klassz hátul a szikla is, nem?

És végül egy kép Porto Veneréből, a szikla tetejéről. Tudom, hogy sokak szerint csak a vitorlázás számít igazi hajózásnak, de azért ez se lehet rossz :)

Vasutas hetet tartok: a balatonarácsi "időutazó" 424-es és a Nohab-üldözés után Berlin következik. A Potsdamer Bahnhofról már írtam korábban, akárcsak a föld alá épített jelenlegi pályaudvarról; most a múlt maradványait és a jövőt fogjuk keresgélni, némi Google Maps támogatással, hogy az is értse, miről van szó, aki még nem járt a helyszínen.

"Elveszett" sínek: a pályaudvar és a csúcsfordító

Berlin szívében, a Potsdamer Platz-nál a mai napig feltűnően üres az egykori Potsdamer Bahnhof (Potsdami pályaudvar) főépületének helye, de attól délre is hatalmas üres területeket találunk. A fenti képen látható gyep kellemes meglepetés volt számomra 2012-ben, hiszen másfél évvel korábban még így nézett ki a hely:

Ez a feltűnően üres terület egykor a Potsdamer Bahnhof rendező- és tárolórésze volt - körülbelül úgy képzeljük el, mint a budapesti Nyugati pályaudvar Ferdinánd híd és Róbert Károly körút közé eső részét. A pályaudvar a második világháborúban szűnt meg: a bombázások okozta károk miatt forgalmát még '45 februárjában leállították.

Igen ám, de a Potsdamer Bahnhof nem csak a négyvágányos távolsági pályaudvart jelentette, hanem a tőle nyugatra eső, kétvágányos Wannseebahnhofot, ahonnan Potsdam felé indultak elővárosi vonatok (ma az S1-es S-Bahn vonal látja el ezt a funkciót), és a keletre eső, négyvágányos Ring/Vorortbahnhofot is, ahonnan Lichterfelde Ost és Zossen felé indultak elővárosi szerelvények, illetve ahová a várost körbejáró Ringről is betértek vonatok. Ezek az épületek a "nagy" pályaudvarhoz képest kicsit hátrébb voltak, körülbelül a mai Bernburger Strasse magasságában - ha azt mondom, hogy olyan volt, mint a Keleti pályaudvar 1-2. és 10-13. vágánya, akkor talán könnyebben elképzelheti mindenki. A "szárnypályaudvarok" a nagy pályaudvarral együtt szűntek meg, de a Vorortbahnhofot a város alatti, észak-déli irányú S-Bahn alagút berobbantása után újra üzembe kellett helyezni, így '46-ig ismét volt forgalom a keleti szárnyban. 

De vissza az üres területhez: Nyugat-Berlin 1949-től fejlődésnek indult, de a keleti szektorok határához közel fekvő területek kimaradtak a folyamatból, a vasúti területek pedig átértékelődtek, hiszen sokkal kevesebben vonatoztak, mint azelőtt, így egyszerűen nem volt szükség annyi pályaudvarra, mint korábban. Ráadásul a vasutat Nagy-Berlin egész területén a keleti államvasút, a Deutsche Reichsbahn (DR) üzemeltette, a saját (politikai) szempontjai szerint, ami nem kedvezett a nyugatiaknak. A közeli Anhalter Bahnhof 1952-ig megtartotta távolsági pályaudvar szerepét, aztán bezárták, ezáltal még nagyobb halott területet hátrahagyva Nyugat-Berlin közepén (ez a halott terület egyébként mostani témánknál is látványosabban megmaradt). Innentől kezdve ez a terület egészen a kilencvenes évek közepéig a senki földje volt, egy több négyzetkilométeres kalandpark.

A balra/fent látható térképre berajzoltam a Potsdamer (balra) és az Anhalter (jobbra) forgalmi és üzemi területét, illetve az oda vezető vonalakat; tessék nyugodtan belezoomolni, gyakorlatilag ma is pontosan látszik, hol voltak régen a sínek! Amire felhívnám a figyelmet, az a vastag piros vonal, ami a mai Südkreuz (akkor Papestrasse) és Schöneberg (akkor Ebersstrasse) állomások közt ágazott ki a belvárost körbejáró S-Bahn gyűrű (Ring) déli részéről, onnét a Potsdamer Ringbahnhofig haladva. Ezt a szakaszt Südringspitzkehre-nek, azaz a Déli Gyűrű Csúcsfordítójának nevezték (magyarul hülyébben hangzik, mint németül), a feladata az volt, hogy a belváros körüli gyűrűn haladó vonatok érinthessék a város közepén levő Potsdamer Bahnhofot. Bejöttek, majd - ahogy azt egy csúcsfordítóban illik - visszafordultak, és folytatták az útjukat a Ringen. 1881 és 1929 közt ez a fordulás alkalmas volt a gőzmozdonyok leváltására is - bejött a kiürülőben levő mozdony, tovább viszont már egy frissen kiszerelt másik vitte a vonatot. A déli Ring és a belváros közvetlen S-Bahn kapcsolatának '44-ben lett vége, bombatalálatok miatt. Egy évvel később a síneket is felszedték, a kétvágányos delta helyén ma park van.

Hogy mit látunk a fentebbi képen? A Ring/Vorortbahnhofhoz vezető vágányok viaduktjának maradványait a Gleisdreieck metróállomásnál. Döbbenet, hogy az egykori pályaudvar egy része ma is megvan, és tulajdonképpen még az is elképzelhető, hogy egyszer majd újra használni fogják. Ez lesz ugyanis következő témánk:

A múltkor megkaptam, hogy hogy merek csúnyát írni (ti. hogy csicsás) a firenzei dóm homlokzatára, hát most jöjjön valami, amire semmi rosszat nem fogok mondani, mert már gyerekkorom óta látni akartam élőben: a Ponte Vecchio.

Mondtam már, hogy imádom a hidakat? Hát most mondom :) Régen valószínűleg nem számított ritkaságnak, ha egy hídon házak vannak (ilyen volt például a régi London Bridge is), de nekem hallatlanul izgalmasnak tűnt az ötlet...

A minap teljesen gyanútlanul várakoztam Örvényes közelében egy búzatábla szélén, hogy lefotózzam a Balaton túloldalán a Kőröshegyi viaduktot, amikor váratlanul egy szokatlanul csúnya mozdony rongyolt bele a képbe. Persze igazából nem ez történt, mert pontosan erre a vonatra várakoztam, hogy a fénysorompónál elkapjam, csak előtte csináltam egy panorámaképet is a tájról:

Nem akármilyen produkciót látunk a képen: a típus magyarországi munkába állásának ötvenedik évfordulója alkalmából augusztus 25-ig minden szombaton és vasárnapon egy-egy Nohab által vontatott vonatpár közlekedik Budapest és Tapolca közt!

A sorozatot a MÁV még 2000-ben kivonta a forgalomból, a szétvágástól megmenekült gépek némelyike nosztalgia forgalomban, mások alkalmi kitolóként, anyagoló-, néha tehervonatok élén dolgoznak, így a vontatójármű a pályafenntartás által annak idején alaposan felújított - és kicsit modernizált (gyorsabb lett, plusz villanyfűtést kapott) - M61,017, azaz A17,019, pontosabban 2761 017-9 lett.

Itt éppen a régi budatétényi megállóhelyen robog át a szerelvény, melynek első kocsija étkező-, a második pedig bicikliszállító kocsi. A ablakban lógó emberek vélhetően a mozdony hangját akarják elkapni, legalábbis nagyon gyanús, hogy a vonat elején sok van belőlük, hátrébb pedig kevés :) És itt el kell mondani, hogy a magukra adó vasútbarátok szerint a Nohabot utálni kell, mert a Nohab az túl népszerű, a Nohabot a nem-vasútbarátok közül is sokan ismerik és fotózzák, "kutyafejűnek" meg "turcsiorrúnak" becézik, tehát pfujj. Erre mondjuk én magasról teszek...

... sőt, a nagy elérzékenyülés közepette még új felfedezést is sikerült tennem: az M61-esnek nem csak szemből van "arca", hanem oldalról is. Ugye nem csak én látom a tágra nyílt szemeket, az orrot és a csodálkozva kitátott szájat? :)

Azt persze értem, hogy ízlésről nem érdemes vitatkozni, de az én gyerekkoromban speciel ez volt a legaranyosabb és egyben legdögösebb mozdony a magyar vasúton, világos, hogy megszerettem, akárcsak mások. Mit szerettünk volna, a teljesen tégla alakú Szilit? Az M63-ast, ami ugyan tiszteletet parancsoló látvány volt, de közben úgy nézett ki, mint aminek éppen le akar esni az eleje? Ráadásul a Nohabot a vasutasok is csak dicsérték, noch dazu ez a típus járt a Balaton felé: ő volt a várva várt nyaralások egyik résztvevője is, rengeteg kellemes élményünk fűződik hozzájuk!

De végül is mindegy, ki mit mond, én imádom ezt a mozdonyt, és örülök, hogy ismét van lehetőség menetrend szerinti forgalomban látni. Már csak azért is, mert teljesen lemaradtam a 2000-ig tartó üzemről fotózásilag; azt hittem, sose fogom Tapolcán körbejárni látni, most mégis van rá lehetőségem. Ezúton is köszönetet szeretnék mondani mindenkinek, aki azon dolgozott, hogy létrejöhessen ez az élő nosztalgia üzem; és persze KZsoci barátomnak a vonatfotózós-videózós túra megszervezéséért!