HamPLÓ

Még véletlenül se merem hírként közreadni, de múlt hét közepe óta arról írnak a közlekedésbarátok facebookon és fórumokban, hogy ezen a héten (tehát 2023. március 10-ig bezárólag) járnak utoljára normál forgalomban a BKV Ikarus 435-ös és MAN (igazából ÖAF Gräf&Stift) trolijai. Ismétlem: semmi garancia nincs arra, hogy tényleg így van, de a múltkor a 200-as Ikarusoknál is hamarabb eljött az utolsó nap, mint akár csak néhány héttel korábban gondoltuk volna...

A MAN-nal kapcsolatban annak idején nagy reményeim voltak, főleg a dízelmotoros önjárás miatt, de trolis ismerőseim szerint nem volt egy kimondott sikertörténet a típus budapesti pályafutása. Eleve csak 15-öt vettek belőle, használtan - szerintem a nem kimondottan trolis környéken lakó budapestiek 99%-a nem is tud arról, hogy ilyen jármű is közlekedik a városban.

A 435-ösöket viszont érdekesnek találtam, bár rajongani nem rajongtam értük, hisz trolik :) Emlékszem, amikor megjelentek, valamelyik újság megírta, hogy elkezdtek kettétörni a csuklónál, ami nem volt bíztató kezdet. Gyorsan meg is erősítették a vázukat, azóta pedig eltelt 28-29 év. A két fentebbi "nem-hírhez" bónuszként pedig egy "nem-utóirat" is tartozik:

Bár a közúti forgalom előnyben részesítése ott is bevett gyakorlat volt évtizedeken át, a lengyelországi villamosüzemek még mindig sok tekintetben emlékeztetnek a második világháború előtti közép-európai nagyvárosi hálózatokra, melyek onnan nyugatra leggyakrabban eltűntek, foghíjassá váltak, esetleg valami metró felé közelítő hibriddé váltak (Stuttgart, Köln, Ruhr-vidék). Valószínűleg ezért is szeretek hozzájuk járni, mert például Wrocław jó értelemben vett időutazás a belvárost sűrűn átjáró vágánypárokkal, melyeket messze kifutó vonalak egészítenek ki (meg persze a kaja is jó:). Szczecin ugyanez a kategória, még ha kicsit kisebben is. Ráadásul új vonalakat is építettek 2015-ös látogatásom óta, plusz nosztalgiatuja is volt:

Tour de Trams 2022: Szczecin 2022 nyarán
Voltak változások a 2015-ös látogatásom óta!

Az elmúlt két alkalommal (lásd itt és itt) fekete-fehér képeket láthattuk Balt Korthals Altestől, úgyhogy most ideje újra színeket vinni a villamosos utcaképekbe!

A gyakorlatlan szem talán észre se veszi, hogy ez egy kereszteződés (mondjuk a teherautó és a trolivezetékek miatt tényleg gyakorlatlannak kell lennie annak a szemnek:), pedig igen komoly forgalom zajlik itt ma, ez ugyanis a Könyves Kálmán körút és a Kőbányai út találkozása. A "dohánygyári átjáró" néven is emlegetett egérlyukról már írtam korábban, és persze a Bengáli se csúnya, de valahogy inkább ötvenes évek hangulata van a fotónak, mint hetvenes...

Ez se így néz ki ma: a Flórián téren vagyunk, valahol az áruház előtti zöldterület leendő helyén. A képen látható kocsik az 1910-es évek második felében épültek, még fa vázzal. Az ötvenes években egy modernizálás keretében kapták az itt látható acélvázas kocsiszekrényt, majd '63-ban kapcsolták össze őket ikerkocsivá. A mögöttük balra látható épületet ekkoriban Csemege-házként ismerték, és mivel 1976-ben járunk, ekkor már csak hónapjai voltak hátra. A villamos viszont kibírta egészen 1980-ig.

Ezt a forgalmi helyzetet sok villamosbarát megörökítette: 3-as villamos indul a Nyugati pályaudvar felé a Fóti útnál levő végállomásáról. A motorkocsi 1911 körül épült, a pótkocsik kicsit újabbak, 1953-asak. A hetvenes-nyolcvanas évek hangulatát, amire még én is emlékszem, szépen kiegészíti jobboldalt a kék-fehér ZiL, távolabb pedig egy MaZ.

A leginkább csak "ecseriként" emlegetett Használtcikk piachoz 1967 és 1980 közt járt ki az 51A, az 51-es villamos betétjárata, mely egy hurokvágányt is kapott itt a forduláshoz. A fotón ikerkocsikat látunk, körülbelül 1,25 darabot: hozzánk közelebb egy favázasat, konkrétan egy "lőrincit".

Ez is ikerkocsi, de acélvázas, és a "rendes" 51-esen jár: épp a lajosmizsei vasútvonalat készül keresztezni. Ez a kereszteződés 1983-ig létezett, a helye ma is sejthető, ha odafigyelünk a vonatból kinézve.

A virtuális sétát ezúttal a Margit híd budai hídfőjénél fejezzük be, ahol a 17-es végződött akkoriban (a 11-es mellett). A képen egy Stukát látunk, az UV-k elődjét; ez a konkrét kocsi 1941-ben épült. A buszosok a háttérben egy korai állapotú Ikarus 260-ast is felfedezhetnek, még keskeny nyitható részű ablakokkal és megvilágított táblával, a még figyelmesebbek pedig a HÉV megállót hirdető neont is láthaták: az embléma a metróéra hajazott, csak zöldben.

A régi fényképekért köszönetet szeretnék mondani Balt Kortals Altesnek! A képek szerzői jogai a készítőt illetik, újraközlésük csak az ő engedélyével lehetséges!

... konkrétan az, hogy levezetésként most egy kicsit zenét fogunk hallgatni (és nézni). A kilencvenes évek elején a thrash második vonalában elég jó neve volt az Annihilator nevű kanadai együttesnek. Konkrétan az első lemezük rettentő nagyot ütött... volna, ha mondjuk 3-4 évvel korábban jön ki. Így is klassz volt, utána viszont mintha elvesztették volna a fonalat. Ettől még a jó számok jó számok maradnak, különösen az említett első lemez indítása egy akusztikus instrumentálissal, majd az Alison Hell (nem elírás!) című dallal. Kellemesen hasonlít a Megadeth Peace Sells/So far korszakára, de mégis más!

Namármost voltak utána további lemezeik, de valahogy egyik se durrant nagyot (bár voltak vicces darabjaik, ezt szerintem érdemes meghallgatni!). Gyakorlatilag azt se tudtam, mi lett a banda agyának és lelkének mondható (gyakorlatilag mindent maga játszana fel, ha engednék neki) Jeff Watersszel. Nemrég aztán feldobta ezt a videót a youtube: egy zenei vásáron reklámozza a signature (ezt hogy mondják magyarul?) hangszerét. Na de hogy! Vigyorog, bohóckodik, kommunikál a közönséggel, és úgy néz ki, mintha a thrash metál Ryan Reynoldsa lenne :) Mondjuk kanadai ő is. És rám hatott a reklám: kell(ene) egy ilyen piros Flying V!

PS: Aki nem ismeri, itt a szám eredeti klipje, teljes 1989-es dicsőségében. A piros Flying V itt is felbukkan, bár a feje (már hogy a gitáré) miatt az az érzésem, hogy nem Gibson vagy Epiphone, hanem Vantage.

Nem mondhatni, hogy 2022 rossz év lett volna a közlekedésbarátok számára. Nem csak az október végéig minden hétvégén közlekedő N19-es járat miatt, mert ezen felül is mindig volt valami: hol HÉV, hol troli, hol busz, és persze állandóan villamos. Szeptember 17-18-án aztán az Európai Mobilitási Hét alkalmából lezárták a Szabadság hidat és a Vámház körutat, hogy telepakolják villamosokkal. Régiekkel, újabbakkal, mindenfélével:

Villamosparádé az Európai Mobilitási Hét(vége) alkalmából
2022. szeptember 17-18.

Messze nem minden villamosüzemhez tartozik villamosmúzeum, de Krakkónak pont van olyanja. Pontosabban elvileg nem csak villamosokat gyűjtenek, de mi csak tujákat láttunk:

A krakkói villamosmúzeum
A kék tuják városának nem feltétlenül kék régiségei

A minap céltalan bolyongás közben érintettem a Váci utcát, és nosztalgikus hangulatom támadt a Fontana üzletház helyén tátongó foghíj látványától:

Az üzletházat magába foglaló tömböt valamikor 2020-ban kezdték bontani, és őszintén szólva meglep, hogy még nincs kész az új épület. De igazából az az érdekes, hogy gyerekkoromból kb. ugyanígy emlékszem erre a telekre, bekerített építési területként:

Ezen a '78-as képen már rakják össze a toronydarut, mégis, az (erdeti nevén) Aranypók-Konsumex Divatház a hozzá tartozó irodaépülettel csak '83-ban nyílt meg. És előtte sem volt jobb sorsa a teleknek - a korábban ott álló bérház a második világháborúban úgy megsérült, hogy csak a földszintjét tartották meg:

Az elég szörnyű csonkot 1971-ben bontották le... aztán a helyét egészen '77-ig üresen hagyták, mert valahogy nem bírt elkezdődni a beépítése. '77-ben végre nekiálltak, de a '83-as megnyitás miatt meg merném kockáztatni, hogy nehéz szülés volt:

A nyári villamosos túrákkal az a baj, hogy jellemzően mindenütt ekkorra ütemezik a felújításokat, vágányzárakat. Ez esetünkben azt jelentette, hogy Olsztyn három villamosvonalából csak egy járt, igaz, ez az egy viszonylat a 2015-ben megnyitott hálózat nagy részét lefedte. Néhány órát mindenképpen megért a kitérő ide, hiszen az EU-n belül ez az egyik hely, ahol török gyártású villamosok járnak:

Olsztyn: Lengyelország legújabb villamosüzeme
Míg Varsó koreai, ez a város török villamosokkal újított

Ha valaki dinamikusan fejlődő tömegközlekedésű európai nagyvárost akar látni, ne menjen Varsónál messzebb! Persze Prágában is épülnek a közúti alagutak, metrók, és immár trolibusz is, de a lengyel főváros fejlődése szerintem látványosabb, már csak azért is, mert rosszabb helyzetből indultak. De ne monorailre, maglevre, hyperloopra gondoljunk, hanem az elérhető lehetőségekből a legtöbb kihozására, és egyetlen óriásprojekt helyett sok kisebb (bár budapesti szemmel nézve még mindig elég nagy) fejlesztés párhuzamos lebonyolítására. Persze van, aki szerint a város átalakulása a belvárosban felépült toronyházakon látszik leginkább, de én nem így gondolom, mert a felhőkarcolók nem befolyásolják a város lakóinak többségének mindennapjait, a gyorsvasúti hálózat és a hosszabbodó metró viszont igen. A villamoshálózatuk pedig még mindig lenyűgöző, az a régimódi "mindenhonnan majdnem mindenhova eljuthatsz több útvonalon" rendszer, ami Budapesten igazából sose létezett (vagy maximum a harmincas-negyvenes évekig, és akkor is csak a szűkebb belvárosban - de figyelem: a link mögött található térkép nem egyetlen időpontot ábrázol, hanem az összes utcát, ahol valamikor villamos járt!). Ráadásul végre eljutottam a hídhoz, melynek felső szintjén autók, az alsón pedig villamosok járnak :)

Varsói tömegközlekedési életképek
A lengyel fővárosban villamosozva-vonatozgatva-metrózva 2022 nyarán

Bár az Ikarus 435-ös búcsújáról szóló bejegyzés - csakúgy, mint maga a típus - gyakorlatilag visszhang nélkül szállt el mindenki feje fölött, most megint egy busz következik: a BKV BPO-671 rendszámú nosztalgiabusza!

Jópofák voltak ugyan a relatív öreg 200-asok az előző hetekben, meg ott volt a ráncajtós 280-as is, de azok igazából csak kívülről tűntek réginek, belül a kétezres éveket idézték. Ez az 1980-as gyártású 260-as viszont olyan közel áll gyártáskori állapotához, amennyire csak lehet:

Nincsenek szövethuzatos ülések, se fénycsövek, a padló pöttyös gumi. A kapaszkodók fehérek, az ajtók hamónikák. És persze a vezetőfülke még nem toló-, hanem "budiajtós", a vezető mögötti plexi pedig az utastér felé domborodik, hogy legyen hova hátrafelé mozognia a sofőr ülésének. Ez utóbbi részlet mindig furcsának tűnt, hogy miért nem lehetett inkább az egész vezetőfülkét húsz centivel tágasabbra építeni, de gondolom így nagyobbra jött ki az utastér. Aki meg a fülke mögötti ülést akarta használni, óvatosan állt fel/ült le, hogy ne fejelje le a plexit :) Ja, és a lábára is figyelt, a fülke sarkának lekerekítése alól ugyanis kilógott a fülke pódiumának nem ugyanakkora ívben lekerekített sarka. Azért volt még mit csiszolni ezen a típuson!

A leszállásjelző a kisgyerekek egyik első életcélja volt akkoriban - már hogy az, hogy (f)elérjék. Magasan volt, és ott tátongott alatta a lépcsők "várárka"! A kapaszkodókra ekkor még nem raktak gombokat; eleinte a vezetőfülke jobb oldalának ajtó felőli részén volt egy kimondottan gyerekeknek szóló, aminek viszont nem sok értelme volt, mert ha az ember előrement, a vezetőbácsi legtöbbször kinyitotta az ajtót gombnyomás nélkül is :) A később bejött világítós billenőkapcsolók előtt a képen látható módon külön volt a nyomógomb és a visszajelző lámpa. Pontosabban van egy olyan emlékem, hogy régen itt is olyan "mellbimbó-gombok" voltak, mint a vezetőfülkében. Sokáig azt hittem, hogy csak álmodtam ezt, vagy a trolikkal keverem, de más is mondta, hogy rémlenek neki olyan gombok a BKV-s Ikarusokról. Ki hogy emlékszik: tényleg voltak bimbós leszállásjelzőjű 200-asok, vagy a Mandela-hatás áldozatai vagyunk?