HamPLÓ

Néhány évvel ezelőttig nem nagyon figyeltem a vasúti forgalmat magam körül. Ifjabb koromból ugyan megmaradt az emlékeimben pár ikonikus jármű, például a nyugatnémetek Tojásmozdonya, Donald kacsája, a DB "pikkelyesre" csiszolt oldalú vagonjai, vagy a keletnémetek emeletes kocsijai, de akkoriban az utazás élménye, na meg a társaság fontosabb volt számomra. Még 2003-ban és 2004-ben is teljes heteket vonatoztam fel-alá Németországban anélkül, hogy az állomásokon bármit is megörökítettem volna (Svájc persze más tészta, ott nehéz nem vonatmániásnak lenni). Aztán 2009-ben Brno felé tartva már fel-feltűnt, hogy mi minden mellett haladunk el: fura szlovák motorvonatok, felsővezetékek miatt megcsonkított-átépített felüljárók, na meg Břeclav állomása, ahová osztrák, lengyel, cseh és szlovák mozdonyok sora közt gurultunk be. Akkoriban még jóval kevesebb magánvasúti mozdonyt lehetett látni Magyarországon; külföldi gépeket szinte csak Hegyeshalomban és a Keletiben lehetett nagyobb számban látni, ahhoz képest ez maga volt a kánaán. Nemrég a közelben járva kanyarodtunk be ide Interszitivel, megnézni, hogy most is olyan színes-e az élet errefelé, mint akkoriban.

A közép-európai fekvéshez méltóan mozgalmas történelmű kisváros (amit a telefonos Google Maps folyamatosan  Leventevárnak írt, holott ilyen táblát aligha találhattunk volna az út mellett) vasútállomási épülete önmagában nem éppen lenyűgöző. Bár nagyobb annál, nekem valamiért Komárom ugrott be róla, az felejtődött hasonlóan úgy a helyén körülbelül ötven évvel ezelőtt (néhány éve még ČSAD tábla is állt mögötte - már hogy nem Břeclavban, hanem Komáromban!). De persze nem az épületet kell nézni, hanem mögötte a vasutat, és azt tekintve bőven van itt néznivaló (ráadásul az utasforgalmi létesítmények is színvonalasabbak, illetve jobb állapotban vannak, mint amit itthon megszokhattunk).

Břeclavban több nemzetközi irány fut össze: Szilézia és Ostrava, Pozsony és Budapest, Bécs, illetve Prága és Brno felől is vezetnek ide sínek, plusz két mellékvonal is innét indul. A szlovák, illetve az osztrák határ csak egy ugrás ide, utóbbi felől emeletes vonatok és cseh üzemeltetésű RailJetek jönnek-mennek, Magyarország, Németország, illetve Lengyelország felé pedig EC-k indulnak-érkeznek az intercity-k és személyvonatok közt.

És mindeközben ipari mennyiségben özönlenek a tehervonatok, mint például a fentebb látható, dupla Búváros magánvasúti, ...

A Duna budapesti szakaszán több olyan hajó is üzemel, mely még csavargőzösként kezdte pályafutását (például a Hófehérke, a Vén Duna vagy az Attila), nekem néhány éve mégis egy másik hajó szúrt szemet, mely Hableány néven fut:

Látszik, hogy nem mai szerzet, de van további furcsaság rajta: az oldalablakok feletti lekerekített végű kukucskálók, melyek engem konkrétan az amerikaiak PCC villamosaira és régimódi General Motors buszaira emlékeztetnek:

A kép forrása: villamosok.hu

Persze ez az elrendezés nálunk is ismert volt - "mandinerből", a szovjet gyártmányú MTB-82-es trolibuszok jóvoltából:

A kép forrása: villamosok.hu/troli

A formaterv hasonlósága valószínűleg nem véletlen: a harmincas és negyvenes években a Szovjetunió több hullámban is kapott amerikai licenszeket, illetve technológiai know-how-t, és ezekkel együtt a dizájnt is átvették.

Vélhetően amiatt lehet, hogy az 1948 és '65 közt gyártott 544-es tervszámú vízibuszok egy része is ilyen ablakokkal készült - a mi Hableányunk konkrétan '49-es.

A kép forrása: villamosok.hu/troli

Így nézett ki a már említett MTB-82-es troli utastere. A felső kis ablakok eredetileg azt a célt szolgálták, hogy az álló utasok is kilássanak a kasztniból - az amerikaiak "standee window"-nak hívták.

A nyolcvanas évek első felében számomra Csehszlovákia volt _a_ külföld... ugyanis még soha nem jártam másutt. Minden feltűnően más volt, mint otthon: másképp néztek ki a buszok, a lámpaoszlopok, a vasúti átjárók, az emblémák - de úgy gondoltam, pont attól külföld a külföld, hogy nem ugyanazt látjuk szépnek, mint mi. Aztán egyszer egy autós utazás közben beiktatott egészségügyi szünetnél a rét túloldalán fekvő vaspályán elrobogott egy mozdony, aminek a szélvédője vagy fél méterrel a homlokfal elé nyúlt. Valami ilyesmi volt:

Von ŠJů, Wikimedia Commons, CC-BY 4.0, Link

Ez már sok(k) volt nekem: ekkor jöttem rá, hogy a csehszlovák formatervezés nem másik országból, hanem másik bolygóról származik :) Utána sokáig nem láttam hasonló mozdonyt, ezért nem is voltam teljesen biztos abban, hogy tényleg létezik a fura szerzet. Lehet, hogy csak képzeltem? Később nem foglalkoztam a témával; csak 2000 körül kezdtem el megint a síndöcögényeket nézegetni.

Ekkor derült ki számomra, hogy a "gülü homlokú" mozdony bizony létezik: különböző változatokban vagy félezer példány épült belőle, néhányuk egy időben Magyarországra is bejárt. Markáns szélvédőjükről kapták becenevüket: a csehek brejlovecnek, pápaszemes kígyónak, a szlovákok okuliarniknak, szemüvegesnek hívták, a németek Taucherbrillének, azaz búvárszemüvegnek; itthon leginkább Búvárként hivatkoznak rájuk, néha pedig Skodaként (pedig a gépeket nem is a Škoda gyártotta, hanem a ČKD).

Érdekes módon a hetvenes években legyártott T478.3 és T478.4 sorozatok elődei, a T478.1 és T478.2 típusok még nem "arcban" voltak erősek, hanem "mellben". Nem meglepő módon becenevük is erre utal: Brigitte Bardot  után csak "Bardotkaként" emlegetik őket - bár a pontos eredetben kicsit bizonytalan vagyok, mert (a jelek szerint) a bardotka lengyelül egy konkrét fajta melltartót jelent (amit persze tényleg a színésznőről neveztek el). Nem lehet, hogy északi szomszédainknál is így, "mandínerből" jött a becenév?

Von High Contrast - Selbst fotografiert, CC BY 3.0 de, Link

Az újabbik típus előretolt szélvédője egyébként elvileg a vakításmentes kilátást szolgálta volna, bár nem tudom, mennyire vált be. Akkoriban mindenki megpróbált a gőzmozdonyoknál megszokotthoz képest óriási felületű szélvédőkkel valamit kezdeni, a csehszlovákoknak épp ez jutott az eszébe...

A cím nem szimbolikus, hanem egészen konkrét: egyik délután rámjött, hogy vízre szálljak - nem azért, mert dolgom volt a Duna környékén, hanem mert hajóhiányom volt. Erősen borult befelé az ég, de ez nem tántorított el, sőt, reméltem, hogy az időjárás még hozzá is ad az élményhez valamit.

És tényleg adott :) Amikor elkezdtek ennyire összeállni a felhők, gyorsan átültem a fedett részre, így csak kicsit áztam meg, amennyire az eső bevert a sátortető alá.

Biztos volt utastárs, aki nem értette, mit fotózgatok ilyen lelkesen a félhomályban, de nem annyira a panoráma érdekelt, ...

A tavaly decemberi nohabos különvonat kapcsán láttuk már a tapolcai felvonulást, illetve a hazautat, de nem mutattam még a lefelé menetelt, pedig az volt az igazi fotótéma:

Szerencsénk volt, hogy az év utolsó előtti napján ilyen szép idő volt - bár az is igaz, hogy manapság a tél az új nyár. Érdekes dilemma, hogy utasok nélkül nem éri meg ilyen különvonatot szervezni, viszont igazán élvezni csak kívülről lehet, hisz az első kocsit leszámítva nem nagyon érezni, milyen mozdony pöfög elöl, pláne nem, hogy hány. Persze, aki fent ült rajta, valószínűleg másképp érzi. Mindenesetre hatalmas köszönet a szervezőknek és résztvevőknek, hogy ilyen szerelvényt láthattunk!

A videó készítésekor elgondolkoztam azon, hogy feliratozzam-e, de úgy éreztem, elég önmagyarázóak a képsorok: mindig jönnek ugyanazok a mozdonyok, és ugyanazon kocsikkal áthussanak a kép jobb széléről a bal felé ;) Persze azért vannak apró részletek, amelyekben el lehet veszni, például ...

Amióta viszonylag rendszeresen járok Berlinbe, jobbára Schönefeldre érkezek, és onnan is indulok haza (egyszer próbáltam a vonatot - soha többé!). 2015-ben csak azért választottam másik légitársaságot, hogy a város egykori "nyugati" repterét, Tegelt is lássam egyszer üzemben.

Von Ralf Roletschek - Eigenes Werk, GFDL 1.2, Link

Tegel ugyanis kifutó modell. Tulajdonképpen már évek óta nem kellene működnie, hiszen eredetileg 2011 októberében kellett volna a német főváros új, központi repterét, a BER-t átadni (sőt, amikor elkezdték tervezni a Schönefeld mellé, részben abból kialakított szuperlégikikötőt, még 2007-re saccolták a nyitást, de csúsztak a kezdéssel). Végül nem adták át 2011-ben, elhalasztották 2012 júniusára. Aztán a 2012-es dátumot is sztornózni kellett, mert a tűzvédelmi rendszert nem találták megfelelőnek. Nosza, legyen mondjuk 2013 márciusa! Ja, nem. Akkor legyen több lépcsős üzembe helyezés, 2014/15-ben. Az se jött össze. 2017-ben mindenesetre már a 2017-es átadásban is kételkednek, és 2018-ban bíznak.

Szóval igazából nem kellett volna annyira sietnem ezzel a látogatással, hiszen nem csak hogy még mindig szükség van Tegelre, de már úton van a népszavazás arról, hogy a BER átadása után is megmaradjon! Igaz, ellene is vannak néhányan.

Mivel fapadossal mentem, Tegel-Alsóra érkeztem, nem a jellegzetes főterminálra, de nem baj, mert nem ez volt a lényeg, hanem meg akartam élőben nézni, mennyire kerülünk közel a lakóterülethez leszálláskor. Nos, meglehetősen (nem saját videó):

Tudom, hogy a zuglóiakat, kőbányaiakat ez nem vigasztalja, de Ferihegy ehhez képest kint van a pampán :) Meglepő, hogy a közelség ellenére a reptérnek nincs kötöttpályás kapcsolata: se vonat, se metró, csak busz (meg autó). Régebben tervezték az U-Bahn idáig kihozását, de a BER átadása után aligha fognak bele a megépítésébe, pedig arra a 20-30 évre valószínűleg megérné ;)

Az elmúlt másfél hétben nem nagyon volt erőm itthon a gép előtt ülve bármit is produkálni (fáradtság + sikerült megfáznom), inkább csak bámultam ki a fejemből, és sűrűn klikkelgettem a youtube által javasolt videókra. A múltkor így találtam rá a két hülye angolra, angol hülyére, most pedig Phil X-re. Ha jól gondolom, egy hangszerbolt promó videóiról van szó, melyekben a session zenészként, illetve Richie Sambora-pótlóként elhíresült fickó elvileg egy-egy eladó hangszert mutat be, gyakorlatilag viszont inkább csak csinálja, ami épp az eszébe jut. Itt például egy 1958-as Les Paul Junioron, tehát egy ezer éves (eredetileg) olcsó gitáron, ami egyátalán nem erre készült, játssza el a modern gitározás alapművét, Eddie van Halen Eruptionjét:

Alapvetően olyan, mintha egy betépett húszéves szórakozna, holott a "srác" itt már 43 éves volt! Nem tudom, más hogy van ezzel, de jó látni, amikor valaki ennyire szó szerint veszi azt, hogy a gitáron játszani kell, nem csak zenélni :) Komolyabbra fordítva a szót, érdemes az elejétől végignézni a videókat, mert a hangszerekről is meg lehet tudni érdekes dolgokat, és nem csak marháskodás folyik!

Persze komolykodás helyett miért ne lehetne egy ES-355-ösön Randy Rhoads-t (Ozzy-t) játszani? Mondjuk, amikor nem jön össze valami, azon ő is jókat röhög, mert hát valljuk be, nem mindig jön össze minden :) Egyébként belehallgattam a fickó saját zenéibe is, de azok nem fogtak meg, pedig alapvetően elég jó hangja van:

Múlt héten szabadságot vettem ki; nem csak a blogírás alól, hanem úgy általában. A tíznapos nyugi első felét gyakorlatilag végigaludtam, ...

... a maradék ötben pedig újra lefárasztottam magam, nehogy túl kipihent legyek a végére. A fárasztás módszeréül a vonatfotózós túrázást választottam, ...

... ami azt jelentette, hogy hajnali ötkor már úton voltunk Interszitivel - de volt, hogy már háromnegyed négykor elindultunk (Mariannom a második ilyen kelésre már nem is mondott semmit:).

Alapvetően jó dolog minél tovább aludni, de meg kell hagyni, ha az ember későn kel, akkor lemarad az ehhez hasonló élményekről:

Miglécnémeti nevét eddig nem ismertem, de mostantól emlékezni fogok rá, hogy ez az a hely, ahol azt a mesebeli reggelt láttam.

Mondjuk az is igaz, hogy rég fáztam annyit, mint ezekben a napokban :) Pedig nem volt mindig rossz idő, csak kicsit változékony volt: a fentebbi kép után negyven perccel ...

Két éve összedobtam egy - reményeim szerint - a hetvenes-nyolcvanas évek szintetizátorzenéire hajazó darabot. Ez ugyan nagyon nem az én műfajom, de gyerekkoromban mindig ilyenek szóltak a magyar tévé tudományos-ismeretterjesztő műsoraiban, és hiányzott ez a fura, gépies hangulat. Jó volt felidézni, és kipróbálni, tudok-e hasonlót csinálni. Az akkoriban hallott zenék nagy részét sikerült azonosítani az internet segítségével, de volt egy konkrét szám, amit sehogy se sikerült fellelnem, pedig nagyon meg volt tapadva a koponyám belső falán. Interszitivel beszélgetve kiderült, hogy ő is tudja, melyikről van szó, és velem ellentétben ő meg is találta a youtube-on - annyira megörült neki, hogy rögtön átküldte, én meg szintén örülök, úgyhogy megosztom mindenkivel a harmincvalahány év utáni újra-felfedezést :) Más is emlékszik erre? Delta: áttörés a sejtgyógyászatban egy tokiói klinikán, új robotokat állítottak üzembe egy japán autógyárban, új sebességrekordot döntött a sinkanszen... utólag úgy rémlik, akkoriban csak Távol-Keleten találtak fel dolgokat, és mindegyik bemutatását ez a szám festette alá:

Az a vicc, hogy végighallgattam több tíz órányi szintetizátorzenét, de nem találtam meg ezt - valószínűleg azért, mert annyira nem gondoltam volna, hogy Vangelisről van szó, hogy a tőle származó zenékre alapból nem kattintottam. Igazából ez a fajta zene továbbra sem a szívem csücske, de meg kell hagyni, rettentő hangulatos darab! Vagy csak a gyerekkori emlékek miatt érzem így?