HamPLÓ

A júliusi balatoni retró hétvége első napjáról már írtam, most itt az ideje a vasárnapról is ejteni néhány szót!

Míg szombaton bekéredzkedtem valakihez autóval üldözni a vonatokat, másnap utazni is akartam. Egy korai IC-vel mentem le Füredre; két nappal korábban az ülőhely grafikus felületen való kiválasztásakor (mert már ilyen is van!) nem értettem, hogy milyen kocsi alaprajzát látom. Aztán indulás előtt megláttam a vonat végén a komfortkocsit, és máris jól éreztem magam, mert imádom azt! Ráadásul nemsokára kiderült, hogy ez még nem a kényeztetés vége, mert az üléshez kéregjegy is jár, meg utasellátós csokirolád. Meg pezsgő. Így kell egy napot kezdeni!

Aki nem ismeri: így néz ki egy komfortkocsi belülről. A nyolcvanas években, amikor régebbi kocsik átépítésével létrehozták őket, elképesztő luxust jelenthettek! Igazából ma is marha kényelmesek hatalmas lábterükkel (a fentebbi kép széleslátószöggel készült, ezért torzít, de a valóságban is tágasak a kocsik) és az epedarugós, menetirányba állítható fotelekkel. Fedélzeti filmvetítés már nincs, és a pincérhívó gomb se működik, van viszont klíma!

A vonatot ráadásul egy Gigant vontatta, pedig ez a típus normál esetben nem szokott felbukkanni az északi part villamosított részén. Ráadásul elősorozatos példány volt, retró színekkel és pályaszámmal!

Azért az előző napi káosz most is tiszteletét tette: az egyik lerobbant klasszik Szergej helyett küldtek egy másikat, az egykori kormányzati gép 265-öst, de ő is elromlott, még a nap elején. Nem bírják a hőséget ezek a masinák - lehet, hogy tavasszal és ősszel kellene inkább retró hétvégét tartani?

Azért jöttem a gigantos IC-vel, hogy lefotózzam a rákövetkező IC-t, amit Füredig az első Szili vontatott. Persze ez önmagában még nem annyira érdekes, mert a mozdony hajlott kora ellenére - idén hatvanéves - nem múzeumi példány, hanem rendesen dolgozik, ...

... ennél fontosabb volt, hogy a vonatot innen ez a 424-es vitte tovább Tapolcáig. Mivel nem akartam egészen odáig a folyosón állni, a trükk az volt, hogy amikor a szerelvényről leözönlöttek a vasútbarátok, hogy lefotózzák a mozdonycserét (nappal szemben, teszem hozzá), én felszálltam, és kényelmesen válogathattam az ülőhelyek közt. Mókás volt, hogy a fülkében ülő utastársak pont nem vasútbarátok voltak, így nem értették, miért füstöl és rángat annyira a mozdony induláskor. Csak néhány megálló után észlelték, hogy gőzös húzza a vonatot :)

Egy szép nyári napon Máriafürdőtől elhajóztunk Badacsonyig, az ott elköltött kellemes ebéd után pedig Nohabos vonattal indultunk tovább Budapest felé. De csak "felé", egyrészt mert Balatonfüreden villanymozdonyra cserélték a Nohabot, másrészt meg mert Almádiban leszálltunk, hogy menjünk egyet vele:

Kivételesen nem az én ötletem volt, hogy sétahajózzunk: Mariann kérdezte, hogy biztos ennyire hamar haza akarunk menni, nincs-e még valami, amit előtte csinálhatunk. Hát volt :) A Csongor 1927-ben fatesttel, de már dízelmotorral épült Balatonfüreden, majd 1957-ben acél hajótestet kapott. Az átépítés ellenére alapvetően megőrizte eredeti formáját.

Csongorhoz természetesen Tünde is dukál, úgyhogy az almádi (és időnként földvári) nosztalgiának van egy testvérhajója, mely 2023-ban főleg Balatonlellén sétahajózott (mostanában pedig Siófokon, ha jól láttam). Ezt a hajót szintén 1927-ben bocsátották vízre, de az évtizedek során jobban átépítették, ezért más a hangulata. Nem rosszabb, csak nekem jobban bejön a Csongor faborítása:

Ez a napozófedélzet inkább régimódi luxusjachtra emlékeztet, mint közforgalmú hajóra, a belső tereket bevilágító kerek ablakocskáktól meg steampunk érzésem lett :)

Az Európai Mobilitási Hét(vége) alkalmából idén is lezárták a Kiskörutat, és a Szabadság híd budai hídfőjétől a Lónyay utcáig megint villamoskiállítás helyszínévé váltak a vágányok. Ahogy az utóbbi években szinte minden évben érkezett "új" jármű a BKV nosztalgiaflottájába, úgy idén is láthattunk valami újat. Pontosabban egy héttel korábban már közlekedett utasokkal, de akkor épp nem voltam a közelben, úgyhogy én most láttam először:

Az elöl álló 2806-os motorkocsit már ismerjük, a mögötte látható, hozzá passzoló pótkocsi viszont csak idén állt (újra) munkába! Évekkel ezelőtt írtam arról, hogy a BVVV, azaz a Budapesti Villamos Városi Vasút a XX. század elején több száz egymásra rendkívül hasonlító villamost szerzett be a Schlick-féle Gépgyártól. Ezek közül az 1911 és 1914 közt érkezettek első ránézésre teljesen egyformának tűnhetnek: így nézett ki egy K típusú motorkocsi, és így egy 1914-es sorozatú. A BKV nosztalgiaflottájának egyik legelső járműve, a 436-os motorkocsi is közéjük tartozik.

A motorkocsik mellett hajtás nélküli pótkocsik is érkeztek, gyakorlatilag azonos kinézettel. Mi villamosbarátok mindig is hiányoltuk, hogy a nosztalgiaflottában nincsen képviseltetve a Budapestre egykor nagyon jellemző pótkocsis üzem. Szerencsére az elmúlt másfél évtizedben nagyot változott a hozzállás, úgyhogy néhány éve örömmel hallottam, hogy elkezdték a fentebbi képen látható 5005-ös pályaszámú pótkocsi (eredetileg BVVV 536, 1912-ből) felújítását. Akit a jármű színe meglep: egy filmforgatás miatt festették ilyenre valamikor régen...

És így néz ki a kocsi most, működőképesen, utasszállításra alkalmas állapotban! A szerelvény közlekedéstörténetileg nem teljesen alkot egységet: a motorkocsi BKV-s végstádiumában lett helyreállítva, a pótkocsi viszont korábbi, FVV-s állapotában. Ez a szegecsszámlálókat lehet, hogy zavarja, szerintem viszont így is szép. Még a motorkocsiról hiányzó szellőzők se zavaróak, mert a valóságban a bármilyen állapotú akármi simán közlekedett minden mással is :)

Természetesen nem csak az új szerelvényt állították ki; itt volt a többi régi ismerős is, például az előző év sztárja, az 1522-es motorkocsi. Szerintem még mindig ő a legszebb!

A számomra legkedvesebb persze továbbra is a 2624-es. Ahogy a háttérben látható TW6000-esből sejthető, nem csak a régiségek sorakoztak fel, hanem jelenkori járművek is ott voltak.

Akinek az előző résztől busz-elvonási tünetei lettek, az kattintson gyorsan a lentebbi linkre, mert ezen az oldalon annyi van belőlük, hogy világoskék lett a monitor belső oldala a sok scrollozás közben :) Persze a szokásos villamosok mellett időnként beficcen egy-egy HÉV vagy szárnyashajó is, szóval elég színes az összkép:

Életképek, 56. rész: 2022 tavaszától decemberig, második rész
Ebben most buszok is vannak!

Az augusztusi retró hétvégén az olajfűtésű 424-es lépett fel, a pozsonyi Rendez 2023-ra viszont a szenes ment. Sajnos meglepőnek mondható, hogy választék van a típus működőképes példányaiból, pláne ahhoz képest, hogy hány működőképes gőzöse van a szlovákoknak vagy cseheknek. Nekünk épp nem is nagyon van más nagygőzösünk, azért mennek a 424-esek mindenhova...

Idén nem akartam a szlovák vasúti múzeum fordítókorong-medencéjének szélén ácsorogni, mondván, hogy ha ott vagyok, végigfotózom-videózom a felvonulást, én meg most inkább nézelődnék. Aztán persze nem bírtam ki, hogy ne vegyem elő a gépet, az pedig izgalmas nehezítés volt, hogy az előttem állók fejei közt kellett átfotóznom, ami elsősorban álló formátumú beállításokat tett lehetővé :)

Hároméves koromban nagyi elvitt hajózni: Balatonföldvárról Tihanyba mentünk, majd az apátság megnézése után vissza. Szervezett kirándulás lehetett, mert úgy emlékszem, hogy a vállalati üdülő többi lakójával mentünk - még az is lehet, hogy bérelt járatok voltak. Túl kicsi voltam ahhoz, hogy ezeket a dolgokat értsem, nagyon megmaradt viszont az egyik jármű, amivel utaztunk. Odafelé valami régi hajóval mentünk, az nem fogott meg, visszafele viszont egy szokatlan valami állt a kikötőben, amit csak azért nem neveztem csillagrombolónak, mert még nem tudtam, hogy az mi.

Hipermodernnek tűnt, számos az Ikarus buszokról ismerős részlettel! A felnőttek mondták, hogy ez egy katamarán, és hogy ez a szó azt jelenti, hogy az utasszállító rész két kis hajótesten nyugszik. Belülről inkább az érződött, hogy hatalmas az egész: az utastér hosszú és széles, bőven volt hely rohangálni, amit a régi hajón, amivel előtte mentünk, nem lehetett megtenni.

Mivel ez az utazás 1978-ban történt, ma már tudom, hogy a hajó a három balatoni katamarán közül csak a Siófok lehetett, mert a többi még nem létezett. A Siófokot viszont 2016-ban alaposan átépítették, úgyhogy nem igazán hasonlít arra, amit kisgyerekként láttam; ha 2023-ban ahhoz hasonlóval akartam utazni, a legjobb választás az egy évvel később forgalomba helyezett Badacsony volt.

Szinte biztos vagyok abban, hogy eredetileg nem ezekkel a székekkel készült a hajó, de az Ikarus-szerű ablakra és az ablakok előtti parapetre nagyon emlékszem, utóbbira állandóan fel is másztam. 

A hajóból minden szempontból hiányzik a szépség, de valamiért mégis tetszik. Egy úszó kockaház, de teljesen más, mint bármi a tavon! Eredetileg gyorsnak szánták, de gyengére sikerült, a Z-hajtás miatt viszont viszonylag mozgékony - főleg a helyben fordulás megy neki nagyon. Gyorsan hozzáteszem, hogy ezt nem én mondom, csak megismétlem egy hajós barátom szavait :)

Ha szépet akartam látni az utazás során, akkor kifelé kellett nézelődnöm. Volt is mit figyelni, ez itt például a Sirocco, egy 75-ös cirkáló a negyvenes évekből. Ha valaki izgalmas pályafutásról akar olvasni, nézze meg a hajó wikipedia oldalát! Én csak azt tudom, hogy első látásra megtetszett, Mariann pedig megdicsért, hogy jó ízlésem van, mert ez egy cirkáló. Ami a jelek szerint a Balaton Maseratija: vannak nála gyorsabbak és praktikusabbak, de elegánsabbak és szebbek nem nagyon.

Néhány új kép jutott el hozzám Karl Holzingertől, egy osztrák közlekedésbaráttól, aki 1976 áprilisában járt Budapesten. Meg később is, nagy szerencsénkre :)

A hármas metró északi szakaszának építése előtt járunk; a Visegrádi utcában végállomásozó újpesti és rákospalotai villamosok ekkor még néhány évig így kanyarodtak ki a Kádár utcából a Váci útra észak felé. A 14-es ezekben az években Angyalföld kocsiszín előtt fordult egy hurokban, így nyugodtan közlekedhetett egyirányú Bengálival. A gumikerekű járművek kedvelői egy Fiat 127-es jobb hátsó sarkát is láthatják, illetve egy teljes Trabantot.

Az Óbudára menő 33-as ugyanekkor ikerkocsikkal közlekedett, úgyhogy a Kádár utca torkolatában levő fejvégállomáson is meg tudott fordulni. A metró előtti időben annyi villamos járt itt, hogy minden fordulási lehetőségre szükség volt.

Az 55-ös az egyik legklasszikusabb Váci úti járat volt, jellemzően nagy kapacitású szerelvényekkel, mint például ez a kétpótkocsis 2600-as. A kép Újpest kocsiszín mellett készült, és már megint a gumikerekűeket figyelem: a kombi Trabant előtt egy függőleges hátsó lámpás Nagypolszkit is láthatunk taxiként.

Ez már az 56. tömegközlekedési életképes oldalam, pontosabban annak első része. Abból már kiöregedtem, hogy mindig elrohanjak mindent megörökíteni, de azért a fontosabb dolgokat igyekeztem elkapni 2022-ben is. Ezen az oldalon főleg villamosokat láthatunk, némi vasúti témával megspékelve, a következőn majd lesznek buszok és trolik is. De azt majd csak akkor csinálom meg, ha ezt mindenki megnézte. Alaposan olvassátok át, holnap zárthelyit iratok belőle :)

Életképek, 56. rész: 2022 tavaszától decemberig, első oldal
Villamosok, villamosok mindenütt!

Születésnapom alkalmából Mariann meghívott egy pesti séthajózásra, én pedig cserébe meghívtam őt egy balatonira. Hogy azért ő is élvezze a dolgot, ne csak én, naplementézésről volt szó.

A nagyobb tóparti városokból rendszeresen indulnak egyórás sétahajójáratok. Egyes kikötőknél az utolsó ezek közül különleges szokott lenni, mert úgy időzítik, hogy a naplementét az út közepén, a vízről lássák az utasok. Sakkoztam egy kicsit az időpontokkal, hogy melyik járatot válasszam, és végül Siófok mellett döntöttem, bár szerintem a Badacsony látványa miatt a boglári és lellei menet is gyönyörű lehet.

Felültünk hát a vonatra délután, és egy óra nemnagyonsokkal később már ott álltunk a siófoki kikötőben. A hajózás eszköze a Kelén motoros volt. Ez a fehér szépség 1891-ben Újpesten épült, majd itt, a Sió partján rakták össze. Eredetileg gőzös volt, majd a hatvanas években dízelesítették. Érdekes módján míg testvérhajóját, a Helkát a hetvenes évek végén a partra tették (azon verekedett Ötvös Csöpi a Pogány madonnában), ő valamiért megmaradt a vízen.

A belseje is kellemesnek tűnt, de egy szép nyári estén ki akar zárt térben lenni? Kicsit ugyan tartottam attól, hogy megázunk, mert indulás előtt fél órával felhők jelentek meg az égen, és pár cseppnyit esett is, de végül jól döntöttünk, hogy a szabadban foglaltunk helyet.

A szerencsére nem túl zárt felhőzet szerintem még szebbé is tette a látványt! Amikor elindultunk, még világos volt, aztán meglepően gyorsan bealkonyodott. Az ember szó szerint minden nap átél egy naplementét, de én legalábbis még sose stopperoltam, hogy mennyi idő alatt fordul át a világoskék ég olyanba, mint amit a fentebbi képen láthatunk. Meseszerű volt.

Az egyórás út a beszélgetés és nézelődés jegyében telt, de azért néha nem bírtam nem kattintgatni. Ehhez a hatásvadász beállításhoz például alig kellett elfordulnom a helyemről. Bármerre néztünk, szépség vett körül!

A tavalyi év nagy dobása számomra  - a lengyelországi Tour de Trams mellett - az volt, hogy végre mozgásban láttam a két évvel korábban felhozott Mk48-ast a Gyermekvasúton. Fogalmam sincs, mikor szerettem meg ennyire ezt a klasszikus kisvasúti mozdonyt, de azonnal ugrottam, ha valaki jelezte, hogy fel fog bukkanni a budai hegyvidéken:

2022: újra Mk48-as a Gyermekvasúton!