HamPLÓ

Budapest után valószínűleg Martonvásár az a magyar település, ahol a legtöbbet jártam életemben, mert ott laktak dédiék, akikhez gyakran lejártunk, de utána egészen biztosan Szeged következik a sorban. 30+ alkalommal jártam ott villamosozni, trolizni, buszozni, no meg túrós csuszát enni az azóta sajnos megszűnt Boci Tejivóban. Aztán miután befejeződött a nagyprojekt az új villamosvonal és az alacsonypadlósok elindulásával, ritkábban jártam le. Ezen a tram-train változtatott egy kicsit, de hamar elmúlt az újdonság varázsa.

Október elején aztán megint villamosozni jöttem, a helyi villamosközlekedés megindulásának 115. évfordulóján ugyanis két régi tuja járt a 2-es vonalon.

A 313+314 pályaszámú ikerkocsi fura szerzet: annak idején volt két 2500-as iker Pesten, melynek darabjai Debrecenbe és Szegedre kerültek. De nem párban, hanem az egyik iker egyik kocsija ide, a másik oda, a másiké pedig oda és ide. Ennek köszönhetően ma Debrecenben a 2568+2572 pár közlekedik nosztalgiaként, ez itt a képen pedig a 2569+2573 páros.

A nap másik sztárja a 813-as Böngáli, akarom mondani Bengáli volt. Ő kívülről meglehetősen szép, belül pedig pont olyan hangos és rázkódós, ahogy megszoktuk :) Remekül nézett ki a Széchenyi téri füvesített pályán!

Az oldtimereket, de főleg a Bengálit folyamatosan fotósok és rajongók hada kísérte, úgyhogy nem volt egyszerű lekapni, mert mindig állt valaki előtte fényképezőgéppel :)

Tudom, szerepeltek már balatoni vonatok a blogban nem kevésszer idén, de a rengeteg hajózás közt rengeteget vonatoztam, és nehezemre esett volna néha nem megörökíteni, amit látok. Ebben a videóban kivételesen villanyvasút is van, a déli partról, de azért szerepel benne egy Nohab is, azzal a bizonyos Bz-szerelvénnyel, amiről már írtam:

Régen Balatonszemes volt számomra a világ (egyik) közepe: jártam itt egyévesen (ezt csak mesélték), négy- és ötévesen (ezekre már nagyon is emlékszem), a kilencvenes évek végén (egy szórakoztató este erejéig), majd 2001-ben, amikor ezt a képet készítettem a kikötőről:

2023-ban mondjuk kicsit kiábrándítónak találtam, hogy egy hatalmas jachtparkoló lett a kikötőből, ahol kisgyerekként sokat rohangásztam, de persze más is van a településen: a Bolondvár környéke még mindig hangulatos, a Margarétában pedig még mindig csodálatos fagylaltokat készítenek - utóbbit ne hagyja ki senki, aki a környéken jár, és ez sajnos nem a reklám helye, pedig bárcsak az lenne :) Most viszont nem ezek miatt jöttem (na jó, kicsit azért a fagyi miatt is), hanem miatta:

Az "Arács" egy 3011-es típusú váci alumínium vízibusz 1963-ból. Ilyenből tudtommal már nem jár másik a Balatonon (a Dunán és a Tiszán azért még igen), úgyhogy örültem, hogy legalább ezt elkaptam.

Itt jegyzem meg, hogy a 3011-es elődjéből, a 301-esből már egy se jár rendszeresen a tavon, pedig a farmotoros Ikarushoz hasonlóan egy igazi dizájn ikon az ötvenes évekből. A Bahart nosztalgiaflottája csodálatos, úgyhogy nem gondolom, hogy nekik, de valakinek meg kellene őriznie működőképesen egy ilyet. Járnak ugyan még 301-esek a Dunán, de erősen átépítve, mint ez vagy ez. Van viszont eredeti állapotú Csehországban, illetve  Linzben, mert még az osztrákok is vásároltak ilyet az ötvenes évek végén (mondjuk utóbbi nem jár, ha minden igaz)! A típus elterjedtsége miatt szerintem a Közlekedési Múzeum gyűjteményében is helye lehetne egy 301-esnek...

De vissza az Arácshoz: ami miatt ez a hajó különösen érdekes, az az, hogy nem a Bahart, hanem egy magáncég üzemelteti, leginkább rendezvényhelyszínként. Ennek megfelelően a hátsó fedélzet nem a szokásos fapadokkal van tele, hanem úgy néz ki, mint egy kerti party:

Még grill is van! A berendezés feltehetőleg nem déli hőségben hajókázáshoz készült, de azt hiszem, el tudom képzelni, hogy egy naplementézős estén ilyesmi körülmények közt ünnepeljem a születésnapomat. De persze arra is jó volt, hogy áthajózzunk vele a túlpartra, Balatonakaliba, ahova hétvégéken menetrend szerint járt.

Megint nem nagyon figyeltem a villamosos történéseket, főleg, mert általában nem is túl érdekfeszítőek. Az viszont talán megér egy rövid említést, hogy a hűvösvölgyi vonalon megjelentek a rövid CAF-ok:

Nem volt épp egyszerű ügy, a hűvösvölgyi végállomáson ugyanis túl kevés hely volt a váltók és a sínek vége közt. A váltót (hózentrógert) most arrébb tették a város felé, így a CAF már elfér, de hiába csinos ez a végállomás, igazából alkalmatlan a szerepére.

Főleg azért, mert a két vágány nem elég a viszonylatok pörgetésére: rendszeresen a fentebbi kép helyszínén, a régi végállomásnál teszik le az utasokat, mert foglalt mindkét "rendes" vágány. És nem lehet csak úgy egy harmadik sínpárt berakni, mert eléggé  be van határolva a vágányok helye. A síneket meghosszabbítani szintén nem lehet, ha azt szeretnénk, hogy a buszok is mozogni tudjanak. Nem tudom, mi a megoldás, de ez így nagyon nem jó. Budapest eleve az elfuserált végállomások városa, de a villamosok és buszok egymás mellett végállomásozásának értelmét eléggé lerontja, ha állandóan a kényszerleszállóhelyről kell begyalogolni a valódi végállomásra, ahova ráadásul nem is vezet közvetlen út, ezért az utasok egy része a síneken sétál...

A CAF-ok viszont meglepően kellemesen járnak, a végállomás előtti "sikánban" sem csikorogtak-köszörültek annyira, mint némelyik Tatra. 

Mint az közismert, nem vagyok buszrajongó, úgyhogy nem volt egyszerű rávenni magam, hogy tavaly november egy nyirkos péntekje, azaz a BKV Ikarus 280-asainak búcsúja után másnap és harmadnap is kimenjek a hidegbe buszokat fotózni. Végül azért megtettem, mert utólag sajnáltam volna, ha nem vagyok ott. Kicsit még most is nehéz elhinni, hogy eltűntek (2-3 ilyen kasztnijú troli azért még közlekedik), de persze még mindig nem minden tűnt el gyerekkorom közlekedési eszközei közül, hiszen a MÁV-nál továbbra is rendületlenül járnak a V43-as mozdonyok. Ha azok is eltűnnek, na, az lesz az igazán furcsa. De most nem róluk írtam, hanem az Ikarusokról:

A budapesti magaspadlós Ikarusok búcsúhétvégéje
Az utolsó utáni körök

2023 nyarán kivételesen nem csak az északi parti vasút miatt jártam a Balatonnál, de két hajózás közben általában így is vonattal mozogtam. Ez különösen hálás tevékenység volt hétvégéken, hiszen akkor egy Nohab is járkált fel-alá Balatonfüred és Tapolca közt, normál vonatokkal. Ennek ellenére ez a videó nem nohabos videó, például vannak benne Szilik is, amik ugye már Füredig bejárnak (bár még mindig nem szoktam meg őket). Részletesebb információk a feliratozásban:

Amikor augusztusban bemutattam az akkor közlekedő négy balatoni kompot, említettem, hogy közülük kettőt a nyolcvanas években átalakítottak, egy pedig eleve úgy készült, hogy a kormányfülke nem az autószállító terület fölött van, hanem oldalt. A legrégebbinek - a Kisfaludy Sándornak - viszont még mindig szó szerint parancsnoki hídja van:

Ezen a képen egy másik híd is látható, de szerintem felismerhető, melyikre gondolok :) Abból, hogy a többi nem ilyen, arra következtetek, hogy a megoldás nem praktikus, de nekem mégis ez az igazi balatoni komp. Bár sok bejegyzésben írok olyanokat, hogy "emlékszem, hogy gyerekkoromban ..." meg "amikor a nagyival...", elég ritkán szoktam ténylegesen megmutatni az emlékeimet. Ezt a bejegyzést viszont nem tudom másképp megírni:

Ezen az 1979-es fényképen anyai nagypapámmal vagyok látható valamelyik kompon. Fogalmam sincs, melyiken, de nem is ez számít, hanem hogy milyen fontos emlék ez nekem. Egy évvel később is a Balatonon nyaraltunk, de akkor nagypapa már nem volt velünk. Talán nincs is másik kép, amin együtt vagyunk, úgyhogy az évek során örök emlékként ragadt meg bennem, ahogy négyévesen együtt kompozunk Szántód és Tihany közt. Persze nem csak ő volt ott, mert jobb szélen kicsit nagyi is látszik, illetve apu és anyu is jelen volt, de a fotón mi ketten vagyunk ott a tó közepén. És ott a "parancsnoki híd" a hátunk mögött!

Ahogy írtam, nem tudom, az 1979-es fotó melyik kompon készült a négy közül (talán a hajómániások ennyiből is be tudják azonosítani), de ma már csak a Kisfaludy Sándort láthatjuk hasonlónak. Persze azt is felújították: új fülkét kapott, illetve elbontották a kocsitér másik oldalán levő felépítményt, de még így is a arra az utazásra emlékeztet. Persze ma már modernebb autókat fuvarozik, de még mindig az a két NDK motor van benne, amit 1975-ben kapott! Mivel 2023-ban két új komp érkezett a Baharthoz, nem csodálkoznék, ha ez, a legrégebbi komp még idén nyugdíjba menne, de remélem, hogy valamilyen formában megtartják, úgy a híd mint a motor miatt. Lehetne úszó színpad, rendezvényhelyszín vagy ilyesmi - ahogy használták is néha így a kompokat pályafutásuk során!

... már hogy (ismét) a pozsonyiban. Tulajdonképpen ezek a járgányok mind ismerősök már, de jó volt újra látni őket:

A Tatra 128 egy összkerékhajtásos katonai terepjáró volt a kopřivnicai Tatrától (tehát nem a villamosostól). Ha minden igaz, két év alatt négyezer darabot gyártottak belőle, ami megsüvegelendő teljesítmény!

Ahogy az előbb látott 128-asnak, úgy a 141-esnek is a negyvenes években kifejlesztett Tatra 111 volt a közös őse, csak ezt a típust vontatáshoz fejlesztették ki. Belőle majdnem 5000 példány készült, egészen 1970-ig gyártották. Hatalmas példányszámok ezek ahhoz képest, hogy Csehszlovákiában a Tatrán kívül ott volt még teherautógyárnak a Praga, a Škoda/LIAZ és az Avia is! Valaki nem tudja, csak úgy összehasonlításként, hogy hány klasszikus Csepel vagy Rába "Ede" épült?

A Tatra 805 is a katonaság számára lett kifejlesztve, szintén terepjáró képességekkel, de "csőr" nélküli kialakítással. Persze sokunk számára a csőrös teherautók a legszebbek, különösen...

A júliusi balatoni retró hétvége első napjáról már írtam, most itt az ideje a vasárnapról is ejteni néhány szót!

Míg szombaton bekéredzkedtem valakihez autóval üldözni a vonatokat, másnap utazni is akartam. Egy korai IC-vel mentem le Füredre; két nappal korábban az ülőhely grafikus felületen való kiválasztásakor (mert már ilyen is van!) nem értettem, hogy milyen kocsi alaprajzát látom. Aztán indulás előtt megláttam a vonat végén a komfortkocsit, és máris jól éreztem magam, mert imádom azt! Ráadásul nemsokára kiderült, hogy ez még nem a kényeztetés vége, mert az üléshez kéregjegy is jár, meg utasellátós csokirolád. Meg pezsgő. Így kell egy napot kezdeni!

Aki nem ismeri: így néz ki egy komfortkocsi belülről. A nyolcvanas években, amikor régebbi kocsik átépítésével létrehozták őket, elképesztő luxust jelenthettek! Igazából ma is marha kényelmesek hatalmas lábterükkel (a fentebbi kép széleslátószöggel készült, ezért torzít, de a valóságban is tágasak a kocsik) és az epedarugós, menetirányba állítható fotelekkel. Fedélzeti filmvetítés már nincs, és a pincérhívó gomb se működik, van viszont klíma!

A vonatot ráadásul egy Gigant vontatta, pedig ez a típus normál esetben nem szokott felbukkanni az északi part villamosított részén. Ráadásul elősorozatos példány volt, retró színekkel és pályaszámmal!

Azért az előző napi káosz most is tiszteletét tette: az egyik lerobbant klasszik Szergej helyett küldtek egy másikat, az egykori kormányzati gép 265-öst, de ő is elromlott, még a nap elején. Nem bírják a hőséget ezek a masinák - lehet, hogy tavasszal és ősszel kellene inkább retró hétvégét tartani?

Azért jöttem a gigantos IC-vel, hogy lefotózzam a rákövetkező IC-t, amit Füredig az első Szili vontatott. Persze ez önmagában még nem annyira érdekes, mert a mozdony hajlott kora ellenére - idén hatvanéves - nem múzeumi példány, hanem rendesen dolgozik, ...

... ennél fontosabb volt, hogy a vonatot innen ez a 424-es vitte tovább Tapolcáig. Mivel nem akartam egészen odáig a folyosón állni, a trükk az volt, hogy amikor a szerelvényről leözönlöttek a vasútbarátok, hogy lefotózzák a mozdonycserét (nappal szemben, teszem hozzá), én felszálltam, és kényelmesen válogathattam az ülőhelyek közt. Mókás volt, hogy a fülkében ülő utastársak pont nem vasútbarátok voltak, így nem értették, miért füstöl és rángat annyira a mozdony induláskor. Csak néhány megálló után észlelték, hogy gőzös húzza a vonatot :)

Egy szép nyári napon Máriafürdőtől elhajóztunk Badacsonyig, az ott elköltött kellemes ebéd után pedig Nohabos vonattal indultunk tovább Budapest felé. De csak "felé", egyrészt mert Balatonfüreden villanymozdonyra cserélték a Nohabot, másrészt meg mert Almádiban leszálltunk, hogy menjünk egyet vele:

Kivételesen nem az én ötletem volt, hogy sétahajózzunk: Mariann kérdezte, hogy biztos ennyire hamar haza akarunk menni, nincs-e még valami, amit előtte csinálhatunk. Hát volt :) A Csongor 1927-ben fatesttel, de már dízelmotorral épült Balatonfüreden, majd 1957-ben acél hajótestet kapott. Az átépítés ellenére alapvetően megőrizte eredeti formáját.

Csongorhoz természetesen Tünde is dukál, úgyhogy az almádi (és időnként földvári) nosztalgiának van egy testvérhajója, mely 2023-ban főleg Balatonlellén sétahajózott (mostanában pedig Siófokon, ha jól láttam). Ezt a hajót szintén 1927-ben bocsátották vízre, de az évtizedek során jobban átépítették, ezért más a hangulata. Nem rosszabb, csak nekem jobban bejön a Csongor faborítása:

Ez a napozófedélzet inkább régimódi luxusjachtra emlékeztet, mint közforgalmú hajóra, a belső tereket bevilágító kerek ablakocskáktól meg steampunk érzésem lett :)