HamPLÓ

Nem mondhatni, hogy 2022 rossz év lett volna a közlekedésbarátok számára. Nem csak az október végéig minden hétvégén közlekedő N19-es járat miatt, mert ezen felül is mindig volt valami: hol HÉV, hol troli, hol busz, és persze állandóan villamos. Szeptember 17-18-án aztán az Európai Mobilitási Hét alkalmából lezárták a Szabadság hidat és a Vámház körutat, hogy telepakolják villamosokkal. Régiekkel, újabbakkal, mindenfélével:

Villamosparádé az Európai Mobilitási Hét(vége) alkalmából
2022. szeptember 17-18.

Messze nem minden villamosüzemhez tartozik villamosmúzeum, de Krakkónak pont van olyanja. Pontosabban elvileg nem csak villamosokat gyűjtenek, de mi csak tujákat láttunk:

A krakkói villamosmúzeum
A kék tuják városának nem feltétlenül kék régiségei

A minap céltalan bolyongás közben érintettem a Váci utcát, és nosztalgikus hangulatom támadt a Fontana üzletház helyén tátongó foghíj látványától:

Az üzletházat magába foglaló tömböt valamikor 2020-ban kezdték bontani, és őszintén szólva meglep, hogy még nincs kész az új épület. De igazából az az érdekes, hogy gyerekkoromból kb. ugyanígy emlékszem erre a telekre, bekerített építési területként:

Ezen a '78-as képen már rakják össze a toronydarut, mégis, az (erdeti nevén) Aranypók-Konsumex Divatház a hozzá tartozó irodaépülettel csak '83-ban nyílt meg. És előtte sem volt jobb sorsa a teleknek - a korábban ott álló bérház a második világháborúban úgy megsérült, hogy csak a földszintjét tartották meg:

Az elég szörnyű csonkot 1971-ben bontották le... aztán a helyét egészen '77-ig üresen hagyták, mert valahogy nem bírt elkezdődni a beépítése. '77-ben végre nekiálltak, de a '83-as megnyitás miatt meg merném kockáztatni, hogy nehéz szülés volt:

A nyári villamosos túrákkal az a baj, hogy jellemzően mindenütt ekkorra ütemezik a felújításokat, vágányzárakat. Ez esetünkben azt jelentette, hogy Olsztyn három villamosvonalából csak egy járt, igaz, ez az egy viszonylat a 2015-ben megnyitott hálózat nagy részét lefedte. Néhány órát mindenképpen megért a kitérő ide, hiszen az EU-n belül ez az egyik hely, ahol török gyártású villamosok járnak:

Olsztyn: Lengyelország legújabb villamosüzeme
Míg Varsó koreai, ez a város török villamosokkal újított

Ha valaki dinamikusan fejlődő tömegközlekedésű európai nagyvárost akar látni, ne menjen Varsónál messzebb! Persze Prágában is épülnek a közúti alagutak, metrók, és immár trolibusz is, de a lengyel főváros fejlődése szerintem látványosabb, már csak azért is, mert rosszabb helyzetből indultak. De ne monorailre, maglevre, hyperloopra gondoljunk, hanem az elérhető lehetőségekből a legtöbb kihozására, és egyetlen óriásprojekt helyett sok kisebb (bár budapesti szemmel nézve még mindig elég nagy) fejlesztés párhuzamos lebonyolítására. Persze van, aki szerint a város átalakulása a belvárosban felépült toronyházakon látszik leginkább, de én nem így gondolom, mert a felhőkarcolók nem befolyásolják a város lakóinak többségének mindennapjait, a gyorsvasúti hálózat és a hosszabbodó metró viszont igen. A villamoshálózatuk pedig még mindig lenyűgöző, az a régimódi "mindenhonnan majdnem mindenhova eljuthatsz több útvonalon" rendszer, ami Budapesten igazából sose létezett (vagy maximum a harmincas-negyvenes évekig, és akkor is csak a szűkebb belvárosban - de figyelem: a link mögött található térkép nem egyetlen időpontot ábrázol, hanem az összes utcát, ahol valamikor villamos járt!). Ráadásul végre eljutottam a hídhoz, melynek felső szintjén autók, az alsón pedig villamosok járnak :)

Varsói tömegközlekedési életképek
A lengyel fővárosban villamosozva-vonatozgatva-metrózva 2022 nyarán

Bár az Ikarus 435-ös búcsújáról szóló bejegyzés - csakúgy, mint maga a típus - gyakorlatilag visszhang nélkül szállt el mindenki feje fölött, most megint egy busz következik: a BKV BPO-671 rendszámú nosztalgiabusza!

Jópofák voltak ugyan a relatív öreg 200-asok az előző hetekben, meg ott volt a ráncajtós 280-as is, de azok igazából csak kívülről tűntek réginek, belül a kétezres éveket idézték. Ez az 1980-as gyártású 260-as viszont olyan közel áll gyártáskori állapotához, amennyire csak lehet:

Nincsenek szövethuzatos ülések, se fénycsövek, a padló pöttyös gumi. A kapaszkodók fehérek, az ajtók hamónikák. És persze a vezetőfülke még nem toló-, hanem "budiajtós", a vezető mögötti plexi pedig az utastér felé domborodik, hogy legyen hova hátrafelé mozognia a sofőr ülésének. Ez utóbbi részlet mindig furcsának tűnt, hogy miért nem lehetett inkább az egész vezetőfülkét húsz centivel tágasabbra építeni, de gondolom így nagyobbra jött ki az utastér. Aki meg a fülke mögötti ülést akarta használni, óvatosan állt fel/ült le, hogy ne fejelje le a plexit :) Ja, és a lábára is figyelt, a fülke sarkának lekerekítése alól ugyanis kilógott a fülke pódiumának nem ugyanakkora ívben lekerekített sarka. Azért volt még mit csiszolni ezen a típuson!

A leszállásjelző a kisgyerekek egyik első életcélja volt akkoriban - már hogy az, hogy (f)elérjék. Magasan volt, és ott tátongott alatta a lépcsők "várárka"! A kapaszkodókra ekkor még nem raktak gombokat; eleinte a vezetőfülke jobb oldalának ajtó felőli részén volt egy kimondottan gyerekeknek szóló, aminek viszont nem sok értelme volt, mert ha az ember előrement, a vezetőbácsi legtöbbször kinyitotta az ajtót gombnyomás nélkül is :) A később bejött világítós billenőkapcsolók előtt a képen látható módon külön volt a nyomógomb és a visszajelző lámpa. Pontosabban van egy olyan emlékem, hogy régen itt is olyan "mellbimbó-gombok" voltak, mint a vezetőfülkében. Sokáig azt hittem, hogy csak álmodtam ezt, vagy a trolikkal keverem, de más is mondta, hogy rémlenek neki olyan gombok a BKV-s Ikarusokról. Ki hogy emlékszik: tényleg voltak bimbós leszállásjelzőjű 200-asok, vagy a Mandela-hatás áldozatai vagyunk?

Vonatozás előtti, utáni és közbeni felvételek: Samu Kelenföldön, baleset miatti fennforgás okán hármas Flirttel közlekedő IC húz át Pusztaszabolcson (amire alig ismertem rá, mert amikor legutóbb itt jártam, még a síneken át kellett botorkálni), valami gyors robog el Traxxszal a fonyódi sorompónál, baleset miatti fennforgás okán itt elvileg meg sem álló vonat áll meg Pusztaszabolcson, Samu érkezik Kelenföldre, hogy aztán Keszthelyre menjen tovább, végül a videó egy Bhv ajtajával zárul:

A csuklós kocka-Ikarusok egy héttel hamarabb nyugdíjba mentek, mint elődeik, de az utolsó magaspadlós hét végén azért ez a típus is ment néhány tiszteletkört. Én azért örültem ennek, mert a vasárnapra kiválasztott "parádés" vonal a 139-es volt, melyen a kilencvenes évek közepén érzésre hónapokat töltöttem, igaz, szerencsére részletekben.

Nem állítom, hogy egetverő boldogságban teltek a járaton töltött félórák, de mivel hamar kialakult a felszállási technikám a Délinél, aminek köszönhetően lökdösődés nélkül is mindig volt ülőhelyem, tulajdonképpen kibírható volt az út. Ráadásul rövidebb is, mint manapság, mert a gyors 139-es akkoriban még tényleg gyors volt, és nem állt meg minden fánál (bár már nem emlékszem, hogyan variálódtak a járatok, mert valamikor akkoriban szűnt meg a sima 139-es, és ezzel együtt a megállási rend is változott).

A másik irányba általában késő este mentem, akkor nem kellett tülekedni a helyekért - viszont a buszra várni igen. Ez annyira alapélmény volt, hogy amikor egyszer írtam magamnak egy abszurdnak szánt regényszerűséget, az a 139-esre várakozással kezdődött, pedig a mű nem önéletrajzi jellegű volt. Igazából persze magasról tettem arra, hogy milyen típusú busz jön, sokkal érdekesebb volt annál az élet 18-20 évesen :)

2018 tavaszán a tram-train előkészítését megnézni mentem le Szegedre. Úgy terveztem, hogy az oldal második része majd azt mutatja be, amikor már jár a vasútvillamos, aztán valahogy úgy jött ki, hogy csak 2022-ben jutottam le újra, az első TT-zésem pedig külön oldalt kapott. Meg a következő is. Most viszont rám jött, hogy ezekkel a lassan ötéves fotókkal is kezdeni kellene valamit, hátha örül nekik valaki:

Szegedi látogatás 2018 márciusában
Villamosok a Napfény Városában, még épp a tram-train előtt

Annyiszor írtam már a Sky Channel lakótelepi kábeltévén megjelenéséről, hogy aki rendszeresen olvassa a blogot, tudja, hogy (pop)kulturális értelemben mennyire fontos idők voltak számomra '87 utolsó és '88 első hónapjai. Egyrészt akkor tanultam meg angolul, ami  nem volt haszontalan dolog (bár egy csomó alapvető szót már ismertem a ZX81 és a C64 BASIC-jéből), másrészt hihetetlen mennyiségű új zene omlott ránk hirtelen. Akkoriban a rádióban ugyan már bőven játszottak "nyugati" zenéket - és nem csak a Poptarisznyában, a kívánságműsorban, meg a magnósoknak szóló esti adásokban, hiszen nyaranta már Pesten is fogható volt a Danubius Rádió - de mégis, ott általában csak a legnagyobb slágerek mentek, vagy azok, amiket a szerkesztő szeretett. Itt viszont egyre csak jöttek és jöttek az új klipek: ismert nevek, akkoriban ismertté váló nevek, na meg olyanok, akikre már senki nem emlékszik. Nem mintha a zenék többsége tetszett volna (bár akkor még nem voltam rókker, az átlagos pop nagy része nem jött be), egyszerűen csak a tény, hogy valós időben láttuk a nyugati világot, különleges volt.

Akkoriban a Sky-on rengeteg zenei műsor ment, gyakorlatilag az adásidő felét ilyenek tették ki. Két program kiemelkedett ezek közül: szombat délutánonként volt a Nescafe UK Top 40, vasárnap pedig a Coca-Cola Eurochart Top 50. Bár nyilván sok átfedés volt köztük, nem teljesen ugyanazok a zenék mentek bennük: utóbbiban sok volt az europop, a francia és hasonló "kontinentális" zenék (egyszer még Csepregi Éva is felbukkant a "Clap Your Hands for Mikhael Gorbachev" című számmal!), előbbiben viszont inkább brit bandák nyomultak, sokszor mindenféle számunkra ismeretlen stílusban. Ebben a bejegyzésben viszont nem stílusokról szeretnék megemlékezni, hanem olyan dalokról és/vagy előadókról, melyeket/akiket akkoriban nagyon nyomtak, de aztán eltűntek.

Az "Előregyártott Rügy" zenekar eme klipje igazán passzolt abszurd hangzású nevükhöz! Akkor még nem tudtuk, hogy mi az, hogy "WTF", de éreztük :)

Asszem, az Aztec Camerától csak ezt az egyetlen dalt ismerem. Bár tényleg fülbemászó darab, az énekdallamot valószínűleg a zongora billentyűit egyetlen ujjal ütögetve találák ki, kerülve a túl nagy ugrásokat és egyéb komplikációkat.

Ez meg tökre olyan, mint egy Erasure szám, nem? Mondjuk főleg azért, mert az is, csak itt nem ők adják elő. Egy évvel korábban az eredeti nem volt sikeres, ez viszont valamiért bekerült a top 10-be.

'87 végefelé már nem volt ismeretlen a rap itthon, de az európai slágerlistákon még inkább csak érdekességként lehetett találkozni vele, úgyhogy eléggé felkészületlenül ért bennünket a fentebbi darab. Világosnak tűnt, hogy vicceskedésről van szó, de miért, meg kinek? Ma már persze tudom, hogy a Beastie Boys-t parodizálták, csak az amerikai srácokról akkor még nem hallottam. Egyébként érdekes a kék hajú gitáros, akit lelőnek, ő ugyanis John Deacon, a Queen basszusgitárosa! Ami azért vicces, mert Beastie Boys-éknál a nagyhajú gitáros Kerry King volt a Slayerből. Ezek a rockzenészek valahogy mindig jóban voltak a vicces reppes fiúkkal!