HamPLÓ

A múltkori osztrák, illetve az azelőtti szlovákiai kirándulás után evezzünk hazai vizekre, konkrétan a magyar tengerhez. Ugyan amióta kitört a nyár, nem jártam ott, de tavasszal és nyár elején azért kicsit meglestem az északi partot - naná, hogy vonatok miatt.

De persze nem csak a Szergejre és a Nohabra nyomtam a gombot, hanem mindenre, ami jött. Például erre a környezetbarát közösségi közlekedési berendezésre :)

Az egyszermajdhaleszráidőmkor bemutatandó júniusi nohabos túra fura "mellékfogása" volt ez a fura vonat: egy ex-ÖBB-s, jelenleg gyeseves ikermotorkocsi, mögé kötött Bz szerelvénnyel. Ha jól emlékszem (borzasztó gyorsan felejtek, pláne ha eleve meg se jegyzek valamit), vágányzár volt Keszthely környékén, ezért a szombathelyi járat ezzel a motorkocsival érkezett Tapolcára - és ha már egyszer itt volt, ment pár kört Vonyarcvashegyig.

A tavalyi, alkalom szülte betérés után idén Wachau Aggsteintől északkeletre eső felét is megnéztük, vonattal. Pontosabban igazából csak két várost látogattunk meg, a völgy nagy részét a vonat ablakából láttuk.

Az első megálló Dürnstein volt. A sziklák és a világosra vakolt épületek remekül néztek ki, de a harmincvalahány fokban nehezen lehetett meglenni közöttük - viszont legalább megértettük, miért nevezték a városnak nevet adó egykori várat "száraz sziklának" :)

Az utcáknak kicsit mediterrán hangulata volt - ráadásul az egyik itteni cukrászdában ittam életem legjobb jegeskávéját. Ez nem kis dolog, mert Olaszországon kívül ritkán találkozom olyan kávéval, ami igazán ízlik...

A város leginkább az apátság kék-fehér tornyú plébániatemplomáról híres, de bevallom, én többre értékelem a képen látható, sgraffitóval feldobott egyszerűséget, mint az Ausztriára eléggé jellemző "marcipánépítészetet". Le lehet bunkózni, de ez van :)

Ez a zord tömb a XIII. század végén alapított klarissza kolostor templomának épült, majd a rend távozása után magtárrá alakították. Nem egy szokásos "karrier"!

A sok cseh és szlovák bejegyzés után most ismét osztrák földre lépünk. A Ferdinánd császár Északi Vasutat az 1830-as években kezdték építeni Bécs és az északi iparterületek: a vítkovicei vasmű, a bochniai sóbányák, illetve úgy általában Morvaország és Dél-Szilézia összekötésére. Útközben betértek Brünnbe (Brno), Olmütz-be (Olomouc), érintették Mährisch-Ostraut (Ostrava), Oderberget (Bohumín), Sziléziában pedig más vasutak pályájáinak igénybevételével Krakkót is elérték. A neveket azért írtam németül is, hogy érzékeltessem, a vonal akkoriban végig osztrák területen futott, bár a krakkói kapcsolat 1856-ig az említett idegen vasutak pályáin, azaz Poroszországon át volt csak meg. A nyereséges magánvasutat 1906-ban államosították, az első világháború után pedig már Severní dráha Ferdinandova néven emlegették.

Von Pechristener Austria location map.svg: Lencer - Eigenes Werk Map was created using: Open Street Map Austria location map.svg for location map, CC BY-SA 2.0, Link

Az ezután hivatalosan csak Bernhardstalig tartó Nordbahn szerepe jelentősen csökkent, a második világháború után pedig még kevesebb szükség volt rá, hiszen a Vasfüggönyön csak kevés vonat haladt át. A visszaesés annyira látványos volt, hogy a harcok során megsérült bécsi Nordbahnhofot, azaz az addig a távolsági forgalom szempontjából fontos Északi pályaudvart helyre se állították - helyette húzták fel '59-ben a helyi és régiós forgalom számára az addigi Praterstern megállónál  a Wien-Nord, majd Wien Nord Praterstern néven ismert pályaudvart.

A rendszerváltás után ismét nőtt a forgalom; manapság elsősorban nemzetközi járatokat, Prágáig járó Railjeteket és Břeclavba tartó emeleteseket látni a tehervonatok mellett. Ez az EC a fenti képen például Lengyelországba tartott - az utolsó kocsi a festése alapján korábban valószínűleg a Berlin-Varsó Expresszen közlekedett.

2014 óta a cseh vasút is járat Railjeteket, nekem pedig még egy darab fotóm se volt a kék szerelvényekről, úgyhogy nagyon vártam, hogy jöjjön egy. Jött is, csak sajnos osztrák mozdonnyal, ami nem igazán nézett ki jól. Aztán jött a másik irányból is... egy ugyanilyen :-/

Most önfeledt, kritika nélküli nosztalgiázás következik, különösebb mondanivaló nélkül, egy korábbi hasonló bejegyzést utánozva. Már meséltem arról, '87 végén mekkora dolog volt, hogy a lakótelepi kábeltévén megjelent a Sky Channel, és hogy gyakorlatilag nulla angoltudásomból azt bámulva lett valami használható (na jó, a C64 is segített). A rajzfilmek és vígjátékok valós időben megértése azonban nem volt olyan egyszerű, mint a reklámok dekódolása, márpedig reklámból rengeteg volt; sok szót innen tanultunk meg tesómmal. Ma már rendkívül idegesítőnek találom a műsorok közbeni reklámblokkokat, az akkoriak iránt viszont nosztalgiát érzek - aki rendszeresen olvassa ezt a blogot, biztos nem lepődik meg ezen, csak azon gondolkodik el, hogy mit csinálhattam, mielőtt felfedeztem a nosztalgiázást...

Ez itt alap: magyar idő szerint talán este hétkor kezdődött hétköznapokon a sitcom-blokk, melynek tipikus képviselője volt az I dream of Jeannie az ifjú Jockey Ewinggal, és a Three's Company - ezek ajánlójával kezdődik a videó. Utána viszont indulnak a reklámok, melyekkel kapcsolatban talán az a legfurcsább, hogy milyen hosszúak/lassúak a maiakhoz képest. Itt szeretném megemlíteni, hogy a Vasfüggöny mögül milyen hihetetlenül szuper dolognak tűnt az a Handycam, amit elsőnek mutogatnak, és hogy 12 évesen mennyire tetszett a göndör hajú csaj a rákövetkező spotból ;) 3:11-nél pedig egy olyan önpromó keződik, melyből még ma is el tudom mondani a telefonszámot... biztos nem láttam hatmilliószor! Érdekesnek találom még, hogy a kezdő "NEXT..." háttere esti (sötét alapon csillagok), a záró "SKY... Europe's number 1"-szignálé viszont napközbeni (felhős kék ég) - én úgy emlékeztem, ezek mindig a napszaknak megfelelőek voltak. És nem, nem vagyok autista, hogy ilyeneket megjegyeztem :)

A szövegértés egyébként nem mindig volt tökéletes, a fentebbi blokkból például csak most értettem meg, mit mond Oscar Goldman a Bionic Woman ajánlójában: "Do you realize how much money we could make if I patented you as a household tool?".

De nem csak angolul lehetett tanulni, hanem hollandul is - a 3:46-tól kezdődő PSA eléggé belém vésődött, bár csak azért értettük, mert alá volt feliratozva angolul. A Sky ekkor majdnem annyira holland volt, mint angol, holland szöveget ennek ellenére csak reklámokban lehetett hallani. A 15 perces válogatás végén egyébként az egyik leghangulatosabb reklám is szerepel, amit valaha láttam: egy kávéé. Persze hatásvadász és klisés, de hát melyik reklám nem az?

A hajnali Nohab-várás kapcsán említettem jómúltkorjában, hogy az csak kezdete volt az év vonatfotós túrájának. A Ruttkára (Vrútky) tartó különvonat késve indult, mi pedig reméltük, hogy ez elég előnyt ad nekünk ahhoz, hogy valahol elébe tudjunk menni a Garam mentén.

Az elébe kerülés olyan jól sikerült, hogy több mint egy órát vártunk rá Bény (Bíňa) szélén. Bár úgy néztem ki a helyemet, hogy jól süsse a nap a mozdonyt (Ícé kalandosabb helyet keresett magának), ahogy az idő telt, a fény elvándorolt. Miután két 812-es is elcsattogott mellettem, biztos voltam abban, hogy a különvonat már rég Léván túl jár - aztán hirtelen kürtszót hallottam, majd motorhangot.

A szomszéd mező fölött először csak a gép tetejét lehetett látni, mivel a sínek bevágásban mennek - úgy nézett ki, mint amikor a bálnák a felszín közelében úsznak, és csillog a hátuk. Aztán befordult az ívbe, és elrobogott mellettem, én meg kattogtattam. Vissza a kocsihoz, és irány észak! Nem nagyon hittem, hogy a falvakon átvezető országúton valaha is utol fogjuk érni a szerelvényt, Barsváradnál (Tekovský Hrádok) mégis sikerült. Mondjuk fotózásilag nem nagyon tudtunk helyezkedni: ki a kocsiból, le a töltés mellé, és már ott is volt.

A nem várt siker után elbíztuk magunkat: azt hittük, hogy Garamszentbenedeknél (Hronský Beňadik) is el tudjuk kapni, de nagyot koppantunk - egy kósza Laminátkás vonaton kívül semmit se láttunk:

Ezek után nem túl nagy reményekkel csorogtunk felfelé a folyóvölgyben, majd felvágtattunk a Körmöci-hegységbe. Még reménytelenebbnek láttuk az utolérést, amikor Körmöcbányán letereltek bennünket a főútról, át a városon, majd szó szerint be az erdőbe. 4,5 helyett 11 kilométert kanyarogtunk egy részben "egyvágányosított" úton, ahol lámpa szabályozta, hogy éppen melyik irányba szabad menni! Nem is siettünk ezek után, aztán amikor visszaértünk a főútra, megláttuk a különvonat végét a közelben! Mivel tudtam, hogy miközben az út majdnem egyenesen megy, a vonat több hurokkal fejti ki a magasságkülönbséget, úgy sejtettem, hogy megint nyerésben vagyunk!

Igaz, fotóhelyet nem néztünk ki előre errefelé, úgyhogy csak bevágódtunk Felsőstubnya (Horná Štubňa) vasútállomása mellé, és vártunk. Még nappal majdnem szemben is szép volt, ahogy a svéd-magyar mozdony elrobogott a bent álló Búvár mellett:

Szubjektív gondolatok következnek, úgyhogy kérem, senki se írja le, hogy az nem humor, amit én szeretek, mert a humor az, amit ő szeret, mert ez nem így működik :)

A humort alapvetően csak fogyasztani szeretem, túlgondolni nem, most mégis ezt fogom tenni - rájöttem ugyanis, hogy milyen jól működnek Angliában a kétfős felállások - Fry&Laurie, French&Saunders, Jones&Smith, Mitchell&Webb, Walliams&Lucas (a Little Britain duója), Dempsey&Makepeace -, miközben itthon semmi hasonlót nem látok. És most nem előadókra gondolok, hanem olyanokra, akik a műsort is maguk írják (ezért esik ki Hacsek és Sajó, Jenő és Lujza, stb, stb), és tartósan együtt dolgoznak.

Tehát nem pusztán a humor alapvető páros felállásáról (Markos-Nádas, Stan és Pan, Starsky és Hutch, tudom, ez a poén már volt) van szó, ami azért alakult ki, mert a párbeszéd, az interakció a legegyszerűbb út egy poénhoz, hanem azokról a duókról, akik évekig, akár évtizedekig együtt ontják a tévéműsorokat.

Persze nálunk is vannak ilyenek időnként. Talán a Bagi-Nacsa páros volt legközelebb az angol felálláshoz, de ők valahogy soha nem fogtak meg engem. Illetve van a Szomszédnéni Produkciós Iroda - de Fry&Laurie vagy Mitchell&Webb szintű műsorok biztosan nem jutnak eszembe.

Inkább az a jellemző, hogy van egy főszereplő, mondjuk teljesen levegőből kapva egy Pálvölgyi János, aki elsősorban Terebes István, Liptay Gergely, Srunkó Tarnabás, Pinkó Séter és mások jeleneteit adja elő (bár nyilván van saját inputja is). Nincs is ezzel semmi baj, lehet remek a végeredmény, de valahogy nem ugyanaz, mint amikor nem csak egyvalaki van reflektorfényben. 

A Pozsony - Dévényújfalu - Břeclav vonal körülbelül a mi hegyeshalmi "vicinálisunknak" felel meg: a szlovák fővárosból erre lehet eljutni Brno, Prága és Németország, Ostrava és Szilézia, illetve természetesen Magyarország és a Balkán felé. Eme vonal mentén másztunk fel a derékig érő gazban egy nap szempontjából ígéretesnek látszó dombra. Barátságos repülő rovarok milliói üdvözöltek bennünket: néha beszélni se mertünk, nehogy telemenjen a szánk velük :)

Bevallom, engem elsősorban a mozdonyok érdekelnek, azokból pedig elég színes felhozatal volt, szó szerint: a magántársaságok mintha versenyeznének, hogy ki tud tarkább gépeket kiállítani. Ez itt például a Prvá Slovenská železničná ("Első Szlovák Vasúttársaság") Vectronja egy sor lengyel teherkocsival. Utóbbiakat színükről lehet felismerni: csinos kékben pompáznak, és emiatt szerintem jobban néznek ki, mint a többi cégé.

Az ellenkező irányba haladt az IDS Cargo Plehácsa, szintén nem sámli festéssel. Kicsit furcsa a régimódi kasztnin az ilyen minta, de ezek nem csupán mozdonyok, hanem mozgó hirdetőtáblák is - és minden róluk készült fotó tulajdonképpen nem fizetett hirdetés :)

És ez a méreg, nem a ciánkáli: az üres kék vonat mögött, takarásban egy sokkal jobb téma húzott el: a szlovák CRW (Central Railways) szerelvénye, élén egy erdetileg svéd licensz alapján román megrendelése Jugoszláviában gyártott villanymozdonnyal, amit egy Dongó segített. A kettő külön is érdekes lett volna, de így együtt... Ehh.

Őőő... ezt a mozdonyt nem ismerem. Na jó, mégis: Ícé az iemigen szúrta ki, hogy jön fel a Rajka -  Pozsony-Ligetfalu vonalon. Innentől kezdve már csak drukkolni kellett, hogy erre jöjjön tovább - és jött is, nagysokára. Sajnos a múltkori szlovákiai találkozással ellentétben most nem húzott vonatot, de így is érdekes volt a magyar egyenmozdonyt itt látni.

Természetesen koncert előtti beállásról, soundcheckről van szó - Gary-re a másik fajta nem is volt jellemző :) 2003-ban történt, hogy hősünk úgy döntött, a Montreaux-i Jazz Fesztivál helyett inkább a Whitesnake nevével fémjelzett Monsters of Rock turnéra megy el. Szerény véleményem szerint bár örvendetes döntés volt, hogy a blues helyett egy turné erejéig visszatért a rockhoz, a hármas felállás (dob-basszus-gitár/ének) szerintem kevés volt: hiányzott a billentyű és a második gitár, hiányzott a háttérvokál, és még konkrétabban hiányzott Neil Carter. Persze nem állítanám, hogy vékonyan szólt volna Gary gitárja, mert megdörrent rendesen, ahogy ezen a videón is hallhatjuk:

Az első jelenetben egy Les Paullal (ahogy elnézem, egy Gary Moore Signature modellel) próbálja ki a Parisienne Walkways "örökké szóló" hangját, majd előkerül egy fehér/krém Explorer, és azon próbálgatja a különböző hangzásokat. Érdekes, hogy egy Explorert választott "fegyvernek", hiszen az se nem Stratocaster, se nem Les Paul, márpedig egész karrierje során ez a kettő volt a legjellemzőbb rá (pár évnyi Charvelt leszámítva - persze volt egy rakás egyéb gitárja is akkoriban). A basszus beállás után végighallgathatjuk a Shape of things-t, ami SZVSZ a valaha volt egyik legjobb feldolgozás - még Jeff Beckénél is jobb, pedig az is mennyivel jobb volt, mint az eredeti Yardbirds (ezen a videón a híres Timmy Page is szerepel:).

A három részből álló szóló meg az egyik legjobb gitárszóló a nyolcvanas évekből - nem teljesen értem, Gary miért tagadta meg sokáig ezt a korszakát. Az énekhangja ugyan megy fel annyira, mint régen, de azért élő felvételnek így is marha jó. 6:08 után pár másodpercig az a gitárhangzás annyira metál, hogy lepattannak róla a golyók - az igazi poén viszont ezután jön, amikor 6:32 körül elkezd kamu reggae-t játszani, jamaikai akcentussal :)

Ezután megint előkerül a Les Paul, és egy kis hülyéskedés után 7:09-től jön a Thin Lizzy-féle Don't believe a word Gary-féle verziója - az, amelyik csak a végén gyorsul be. Egyébként ez tulajdonképpen pont annyira Thin Lizzy, mint a gyors változat, hiszen demóként felvették egy embrionális verzióját akkor, amikor Gary épp a bandában volt; végül aztán mégis inkább Gary első szólólemezére (ami persze igazából a második volt), a Back on the Streetsre került fel. Egy kis erősítő-állítgatás is belefér  - külön érdekesség, ahogy a gyors részben az ikergitáros hangzást egyetlen hangszeren emulálja. Viszont kicsit rozsdásnak tűnik a játéka, van pár hamis hang, ami elég meglepő tőle.

Legalább ennyire érdekes az interjú, amit valószínűleg az előbb látott beállás után készített vele Neville Marten, aki a próba során ott állt mellette a színpadon. Róla azt kell tudni, hogy eredetileg gitárokat javított előbb a Gibsonnál, majd a Fendernél, aztán elkezdett gitáros újságokba írni, '89/90 körül pedig összehaverkodott Gary-vel. Valószínűleg ezen előélet miatt az interjú jobb az átlagosnál: a kérdések érdekesek, Gary pedig nem sieti el a válaszokat, rendesen kifejt mindent.

Talán meglepő, talán nem, hogy Gary mennyire lépést tartott a kortárs rockzenével: ismerte a Linkin Parkot, a Kornt, a fia ajánlása nyomán SOAD-ot hallgatott, csípte a White Stripest... ötven évesen nyitottabb volt az új dolgokra, mint én harmincasként :)

Az április végi kassai vasúti parádéra igyekvő, majd ott fellépő gőzmozdonyt már bemutattam, de persze nem csak azt akartuk elcsípni, ha már egyszer útra keltünk. A kétnapos rendezvény során több régi járművel is lehetett utazni - illetve a mi esetünkben több régi járművet is lehetett menet közben fotózni.

Az első régiséget nem Abaúj-Torna vármegye egykori székhelye körül kaptuk el, hanem még Pozsonyban: a régi festésű Bardotka különvonati kocsikat vitt Kassára, illetve a felénk is ismert Gorilla prototípusát. Sajnos valamiért nem vittem magammal az állványt a fotóhelyre, így videón csak korlátozottan sikerült elcsípnem, Pozsony-Szőlőhegy megálló peronjának végén egy kőre lerakott kamerával.

Vasárnap már felkészültebben vártam a "Hurvínek" becenevű kéttengelyes motorkocsit, mely gyártója, a Vagonka Studénka révén valahol a mi Bzmotjaink őse. Sajnos a motor hangját nem nagyon lehetett hallani, pedig biztosan járt, mert majdnem telefüstölte a ruzsini víztározó völgyét :)

Számomra a legérdekesebb a "Békapofa" becenevű, EM 475.1 (ma 451-es) sorozatú villamos motorvonat volt, melyet Újhelyről visszafele tartva kaptunk el. Ez az ötvenes évek végén tervezett, majd '64-től '68-ig sorozatgyártott típus 55 centis peronok mellett már akkor alacsonypadlós beszállást és utasteret biztosított: