HamPLÓ

A sok síndöcögény után kell egy kis gumikerék, de azért ne menjünk messze a vágányoktól, mert a furcsán egzotikus gépjárművek se teszik :)

A Kalef átépítésén szorgoskodott ez a söprűs-locsolós(?) IFA is. A nyári balatoni vonatfotózások során megállapítottam, hogy ugyan lehet, hogy a helyiek kocsijai már nincsenek sokkal lemaradva a német vendégekétől, de azért a településüzemeltetés még mindig elképzelhetetlen a ludwigsfeldei gépek nélkül!

A nagytesónak ez a Multicar is besegített. Ez a márkanév egyébként ma is él - ráadásul nem csak a magyar közterület-fenntartók szeretik, hanem a németek is.

Igazából a tavalyi, tavalyelőtti kedvetlenségem után nem nagyon hittem, hogy el fogok jutni a budapesti tömegközlekedési életképeket immár 15 éve bemutató kvázi-sorozatom ötvenedik részéhez, de itt van, eljutottam! Pontosabban ez még csak a fele az ötvenedik adagnak, mert egyszerre még én se nézném végig az egészet - és még ezt a felet is három részre kellett bontanom, hogy eljussak egy olyan állapotig, amiről azt gondolom, nem fagyasztja le az olvasó böngészőjét. Rendhagyó ez a rész, mert megint jókedvvel csináltam, és rendhagyó, mert ha jól számolom, három különböző fényképezőgéppel készültek a képei, ugyanis az elmúlt egy év alatt a legutóbbi, az azelőtti és az azelőtti-előtti gépem is cserben bírt hagyni az utca közepén. Néha persze a rossz képet is ki kell tenni, már csak azért is, mert a közlekedési életképek nem arról szólnak, hogy akkor fotóz az ember, amikor jók a fények, szép a téma, és működik a gép, hanem arról, hogy akkor kell a gombot nyomni, amikor épp ott vagyunk ;) De azért szerintem szép képből is lett elég, remélem lesz, akinek tetszeni fognak. Folyt. köv.!

Életképek - a jubileumi 50. fejezet I-II-III
Fényvillamos és Fénytroli, hideg téli esték a városban, selejtmenet és villamospótlás, viharkár, a felújított 1-es villamos, vágánycsere a Szent István körúton, elkezdődött az "Osztyapenkó" átépítése, és változások a budai felső rakparton

Megint sikerült meglepnem saját magamat: azt hittem, már az összes erfurti videómat feltettem ide, erre kiderült, hogy van még egy, ami 2014. augusztus 30. óta csak arra vár, hogy átkattintsam nyilvánosra! A filmecske a Dóm előtti téren indul, de természetesen hamar rátapadunk egy véletlenül arra járó Combinóra, és utána ebben a szellemben is folytatjuk. Hejj, azt gondolom, hogy így, lassan másfél évvel később csak meg kéne végre javíttatni a fényképezőgépemet és/vagy vissza kéne menni Erfurtba, mert gyönyörű hely! És még a villamosai is aranyosak :)

Bár összességében Németország infrastrukturális fejlesztései meglehetősen lenyűgözőek tudnak lenni, a határidőkkel (és költségekkel) gyakran megcsúsznak. Leglátványosabb példája ennek az új berlini repülőtér, amit eredetileg 2007-ben akartak átadni, aztán végül csak 2006-ban kezdték el építeni - de még ekkor is úgy gondolták, hogy 2011-ben átadhatják. Aztán, hogy 2012-ben. Aztán nem sokkal a megnyitó előtt újabb késést jelentettek be. Aztán 2013-ban se tudták átadni. Aztán 2015 előttre nem is várták már a nagy napot - jelenleg pedig már csak a 2017-et merik megcélozni. Vagy inkább a 2018-at.

A főpályaudvar építése ennél azért kicsit olajozottabban zajlott: voltak ugyan csúszások, de 2006-ban át tudták adni - bár a felső szint lefedésének egy részét költségkímélésképp elhagyták, és az alsó szint mennyezetét is egyszerűbbre építették a tervezettnél. Eredetileg ugyanekkorra szerették volna a villamost is idevezetni az innen alig egy kilométerre fekvő Chausseestrassétól, de át kellett szervezni az építkezést, mert egyszerűen túl sok lett volna a környéknek a túrás-fúrás.

A kitűzött cél 2011 lett, és végül 2014 végén ide is ért az első sárga síndöcögény - bár ez (a fentebbi térképen a sárga vonal) még csak egy része volt a tervezett hálózatnak, ugyanis a Chausseestrassén túlra, a Nordbahnhofhoz is elkezdték kiépíteni a kapcsolatot (piros vonal), azt a szakaszt pedig összekötötték az addig csonkán végződő M10-es járattal (zöld vonal). A bejegyzés első képén ez a bizonyos fura nevű utca (ti. chaussée = út, strasse = út) látható: 2014 júniusában még csak a kanyarodó vágányok voltak használatban, az alul látható egyenesek (a Nordbahnhof irányába menők/onnan jövők) még nem.

Nagy örömmel ültem fel az Alexanderplatzon a villamosra, hogy végre tujával is eljuthassak kedvenc főpályaudvaromra, de bevallom, nem voltam felkészülve arra, ami utóbbinál fogadott: a látványos betontetővel rendelkező megállót ugyanis máris szanálni kellett! Hogy a villamost ne kelljen leállítani, a perontetők közé egy szimpla vágányt fektettek le, kicsit arrébb pedig ideiglenes megállót építettek - ügyesen megoldották, de azért ez elég ciki... Az új szakaszon közlekedő vonalaknak egyébként nem itt van a végállomása, hanem kicsit arrébb, egy félreesőbb helyen, ahol elfértek a félreállóvágányok; a fel- és leszállások 99%-a viszont akkor is itt történik.

Bár legutóbbi dízelfüstös képmutogatásomban felbukkantak az újabban 418-asnak hívott M41-esek is, azért az elmúlt hónapok számomra inkább a Nohabról, Szergejről és a Ludmilláról szóltak. Persze mivel a "Csörgő" a (személyvonatokkal) leggyakrabban felbukkanó magyar dízelmozdony, ő is sokszor az objektív elé került.

Egy nyári reggelen voltaképp tényleg nem ez a mozdony a legkellemetlenebb dolog, amivel az ember összefuthat - már amennyiben nem vasúti átjáróban történik a nagy találkozás. Gépmenetben pláne érdekes látvány: ez a masina valószínűleg a Délibe tartott Fehérvárról, hogy onnan Tapolcára vigyen egy vonatot. Ha lehet hinni az internet bölcsességének, a 211-esnek beceneve is van: "Fürdős". Aki ismeri az emögött rejtőző történetet, elmesélhetné nekünk, mert ez a név egyaránt lehet találó (hisz a Balatonra ment aznap is), illetve sértő :)

Csak pár perccel az előbbi felvétel után, ellenkező irányba tartva jött egy másik piros pöfögény is. Csörgőből alapvetően háromféle van: a (szinte) érintetlen "klasszik", aminek a motorja kimondottan hangos (plusz a néveadó csörgés is kihallható belőle), van az "okoska", amin már törpöltek egy kicsit, így nem annyira hangos, de én nem tudom különböztetni a klassziktól; és van a "remot", amiben teljesen új motor van, és viszonylag kulturált zajszinttel rendelkezik. Ez itt a képen utóbbi csoportba tartozik.

Jómúltkorjában épp spontán szemrevételezést tartottam a Márnemmoszkva-Deazértmégnemszéllkálmán téren, amikor a Krisztina körút és a Várfok utca sarkán ezt a látványt regisztrálta a fényképezőgépem:

Bevallom, ideológiailag képzetlen lévén hirtelen nem tudtam, mi fog ide épülni, csak azt láttam, hogy kút lesz a végén...

... a sok csőből, szelepből és nyomás(?)mérőből ítélve a Víz-, gáz- és fűtésszerelők díszkútja :) Aztán persze kikövetkeztettem, hogy a régen a tér belsőbb részeit díszítő (?) Sellő-kút kerül át ide, csak vélhetően még a tél beállta előtt be akarták fejezni a csövezést - talán valami nyomáspróbához kellettek a mérők.

Bécs minden évben megünnepli városi közlekedését - igaz, a Tramwaytag névre hallgató rendezvény egyik furcsasága, hogy néha buszgarázsban tartják. Idén késő tavasszal került rá sor, de mivel aznap este hallottam róla először, ez kimaradt. Ősszel aztán a város közúti vasútjának 150. születésnapját tartották... de arra meg lusta voltam kimenni. Sebaj, azért tudok képeket mutogatni: a 2014-es Tramwaytagról, melyet egészen mostanáig nem dolgoztam fel ;)

A 2014-es bécsi Tramwaytag I-II
Bónuszként: a frissen megnyitott új központi pályaudvar

Ma már furcsának tűnik, hogy gyerekkoromban mennyire elkülönült a rádióban a zene és a könnyűzene. Persze nem tragikusan, de nem volt olyan, hogy egész nap az éppen aktuális "nyugati" slágerek szóltak - azoknak megvolt a maguk helye, főleg a kívánságműsorokban. Vagy csak én éreztem így? Persze így is sok popzenét hallgattunk, legtöbbször szüleim magnószalagjairól - ezek viszont értelemszerűen az ő ízlésüket tükrözték, ezért néha furcsa volt hallani, milyen zenék léteznek még a világban. Többségük nem tetszett, de volt pár, ami nagyon megmaradt.

Például ez az opusz, melynek egy rövidített verziója szólt viszonylag rendszeresen a rádióban. Akkoriban még élt az a ma már viccesnek ható szokás, hogy minden dal- és lemezcímet magyarítva mondtak be, így tudtam, hogy a Világok harca feldolgozásáról van szó, de ötletem se volt, hogy ezen túl kicsoda-micsoda ez. Sőt, igazából azt se tudtam eldönteni, hogy ez most könnyű- vagy komolyzene :)

Ezen a darabon viszont kiakadtam. Nem is zene igazából, de még nem rap... 1966-ból. Persze apu elmagyarázta, hogy zenei viccről van szó, amivel nyugaton néha nagyon be lehet futni - és tényleg, hisz még hozzánk is eljutott. Csak tudnám, minek :)

Akármennyire modern, technokrata is egy város (legalábbis a képzeletünkben), akkor is emberek élnek benne, akik nem mindenütt szegecselt acélt/kőborítást/füstüveget/látszóbetont akarnak látni. Ahogy Manhattan közepén ott trónol a Central Park, ahogy Pest szélén is előrelátóan Városligetté alakították a mocsaras pusztát, úgy a Reichstag épületének tetejéről se csak töltésen futó vasútvonalakat és háztetőket láthatunk:

Amikor először jártam Berlinben, nem készültem fel eléggé a közterületek neveiből, így meglepődtem, amikor a híres nyugat-berlini állatkertről elnevezett Zoologischer Garten állomás után egy Tiergarten nevű megállóhely következett, utóbbi ugyanis - szó szerint - szintén állatkertet jelent. Persze amit mi állatkertnek hívunk, azt itt "Zoo"-nak (Zoologischer Gartennek) mondják, a teljes nevén "Grosser Tiergarten" nevű parkot inkább Nagy Vadasparknak lehetne fordítani - az ugyanis eredetileg a brandenburgi választófejedelmek privát vadászterülete volt:

„Berlin Tiergarten Siegessäule Luftansicht“ von beedubz - Eigenes Werk. Lizenziert unter CC BY-SA 3.0 über Wikimedia Commons

A körbekerített, nagyvadakkal betelepített vadasparkot a XVI. században kezdték el kialakítani a Berlini Városi Palota szomszédságában, aztán hamar el is kezdték bővíteni, nyugat - azaz mai helye - felé. I. Frigyes idejében a máig látható úthálózat egy része már kialakult, többek közt a "Nagy Csillag" is, a belőle kiinduló sugárutakkal; a mai kelet-nyugati főút szerepe azonban csak a városi és a charlottenburgi palota összekötése volt. II. avagy "Nagy" Frigyes az 1740-es években aztán megszüntette a terület zárt jellegét, és medencékkel, szobrokkal, virágágyásokkal díszített nyilvános parkká alakíttatta a város terjeszkedése miatt amúgy is zárvánnyá vált területet.

Ez még természetesen nem teljesen a mai Tiergarten volt, azt csak az 1830-as években kezdték kiszabályozni: vizenyős területeket csapoltak le, rendezett út- és vízhálózatot alakítottak ki, hidakkal, szigetekkel, sétányokkal, és természetesen kutakkal, szobrokkal. A terület délnyugati szélén működő fácánoskert helyén is ekkoriban hozták létre az állatkertet: az alapítást 1841-re datálják, 3 évvel később már meg is nyitották.

A sok tájépítészeti finomság ellenére a Tiergarten a Reichstag tetejéről inkább természetes erdőnek néz ki, mint városi parknak, ami különösen annak fényében meglepő, ...

„Bundesarchiv Bild 183-M1015-314, Berlin, baumloser Tiergarten“ von Bundesarchiv, Bild 183-M1015-314 / Donath, Otto / CC-BY-SA 3.0. Lizenziert unter CC BY-SA 3.0 de über Wikimedia Commons

... hogy a második világháború végén a növényzet szinte teljesen eltűnt! A kelet-nyugati fő sugárutat, a mai Strasse des 17. Juni-t a város ostromának idején leszállópályának használták, a fákat eltüzelték, az üres területeken pedig évekig zöldséget termesztettek (a fentebbi kép hátterét a Reichstag uralja, jobb szélének közelében pedig felismerhető a Brandenburgi kapu). Ez az állapot 1949-ig tartott, amikor erőteljes fásítási kampányba kezdtek, ...

A nyár utolsó hétvégéjét Balaton környéki dízelekkel töltöttem Ícé társaságában: ez volt az utolsó lehetőség menetrend szerinti Nohab- és Szergej-fotózásra arrafelé! A témára ráindultság olyan erős volt, hogy még vasárnap is Tapolca környékén kötöttünk ki, pedig elméletileg a Semmering-vasútra indultunk. Pontosabban gyakorlatilag is, csak unalmasnak találtuk, így egy elegáns ugrással otthon termettünk:

Jó ötlet volt a helyszínváltás: szép fotóidőnk volt, hálás témákkal. Itt például a Csobánc látható, egy remot Csörgővel. Ezt az altípust a vicces kedvű vasútbarátok Hörgőnek szokták hívni, pedig egyátalán nem is hörög; szerintem a "kicsit kevésbé vacak mozdony, mint az eredeti" találóbb név lenne ;) Ennél az átjárónál két német fotóssal osztozkodtunk a kilátásban, velük még többször találkoztunk a nap folyamán.

Körülbelül egy órával később, néhány kilométerrel arrébb örökítettem meg ezeket a szalmabálákat, egy másik hangerőművésszel a háttérben. A gúnyos megnevezés nem véletlen, a bejegyzés végén meg lehet hallgatni - olyan öblösen üvöltött, mintha egy több ezer tonnás tehervonatot kellett volna emelkedőn elindítania. Éveken át hallgattam ezt a zajt Zuglóban, uuutálom :)

Ez a kép még előző nap készült, a változatosság kedvéért Tapolca fölött. A tanúhegyeken kívül jutott rá alakjelző és távírópózna is - utóbbi a felfüggesztés kiviteléből ítélve már üvegszálas kábelt tart. Még hogy a magyar vasút nem fejlődik! Ezeken a vágányokon a szombathelyi fürdősvonat Ludmilla által vontatott szerelvényét örökítettük meg, a változatosság kedvéért szintén német vonatfotósok (de nem a másnapiak) társaságában. Mivel ezt a vonatot is lehet majd a bejegyzés végén beágyazott videón látni, inkább egy vonattalan képet rakok be, a hangulatot felidézendő. Tessék hozzáképzelni, hogy kb. ötven fok van - a kocsiban hagyott jegestea olyan forró lett a nap végére, mintha akkor főtt volna le :)