HamPLÓ

A budapesti Vidám Park 2013. szeptember 30-án végleg bezárta kapuit, én pedig több mint egy hetet gondolkoztam azon, hogyan írjak róla, illetve hogy írjak-e egyátalán. Az interneten nézelődve ugyanis szinte csak kétfajta véleményt lehetett olvasni: 1. "végre bezárt, ideje volt, hisz egy rakás ... volt, soha nem éreztem magam ott jól", illetve 2: "hogy lehetett hagyni, hogy egy darabka fővárosi történelem elvesszen, Budapest már sose lesz a régi nélküle". Én meg persze szokásosan valahol félúton vagyok a kettő közt, ami jellemzően oda szokott vezetni, hogy a két oldal kommentekben egymásnak esik, és csak egy dologban ért egyet: hogy menjek a fenébe, amiért nem azt gondolom, amit ők :)

Alapvetően az én érzéseim is vegyesek: egyrészt amióta először láttam "nyugati" vidámparkot, nem bírtam nem elhanyagoltnak és gagyinak látni a városligeti központi vurstlit, másrészt viszont sok kellemes gyerekkori emlékem kötődik ide - többek közt nagymamámmal, aki már nincs közöttünk, és ismerősökkel, akiket már ezer éve nem láttam. Harmadrészt pedig infantilis hülyegyerek vagyok, akit ma is pont úgy elszórakoztatnak a legegyszerűbb játékok, mint harminc évvel ezelőtt - például a fentebbi képen látható, közel kilencven éves Kanyargó, aminél egyszerűbb és szórakoztatóbb dolgot most se láttam a Parkban :) Ezzel együtt, az Állatkert annyival többet fejlődött gyerekkorom óta, hogy nehéz lenne nem sokkal perspektivikusabb létesítményként gondolni rá. Valószínűleg tényleg jobb lesz, ha az állatok kapják meg a Vidám Park területét - mert erről van szó, nem szálloda vagy golfpálya kerül a vursli helyére!

Ennyi fotós/kamerás embert repülőnapokon szoktam látni; kevés vidámparki üzemnap lett úgy megörökítve, mint ez a mostani - tulajdonképpen elég lett volna, ha csak felülök mindenre, és másra hagyom a dokumentálást. Mégse bírtam magammal, és én is videózgattam, hiszen csak a saját felvétel a jó felvétel :)

Hétfőről volt szó, így csak munka után tudtam kimenni - a fények már elég rosszak voltak, ráadásul borús, barátságtalan idő volt, talán részben ennek is köszönhető, hogy nyoma se volt a hétvégi tumultusnak. Ezzel együtt a Mesecsónaknál és a Lézerdodzsemnél komoly sor volt, ezekbe meg se próbáltam beállni. Egyébként a kisebb attrakciók nagy részét helyes, csinos fiatal lányok felügyelték/kezelték, ez vajon kiskoromban is így volt, csak akkoriban nem ezt figyeltem?

Gyerekkoromban két vidámpark volt a Lizsében: egy gyerekeknek szóló a Cirkusz mellett, és a "nagy", amit most bezártak. Szüleim sokáig csak a kisebbe vittek bennünket, a nagyot csak a kerítésen át láttuk; de miután elég nagynak ítéltek, a "felnőttparkban" még mindig nem ülhettünk fel mindenre - például a nagy óriáskerék (a kisvidámparkban is volt egy, ez ahhoz képest volt nagy) tabu volt. Én meg nem erőltettem, mert alkalmi tériszonyom azonnal előjött a vicik-vacaknak tűnő szerkezet láttán. Igazából nem sokat segít az élvezeti értéken, hogy menet közben leginkább a vidámparkot magát, illetve vasúti területeket és fák hátsó oldalát lehetett látni - bár napsütésben a város és a Budai-hegység panorámája valószínűleg elfeledteti ezt az emberrel.

Régen írtam már Berlinről; idén nem jutottam el a német fővárosba, így nem kell új képekre számítani, viszont itt van egy gyakorlatilag kimeríthetetlen téma, ami nem kicsit foglalkoztat: a Berlini Fal. Egyszer már írtam arról, hogy hogyan alakult át egy nagyvárosi tér - a Potsdamer Platz - előbb egyenruhások által felügyelt határátkelőhellyé, majd szögesdróttal, tornyokkal és csőre töltött fegyverekkel őrzött halálsávvá - most a Flickr felhasználóinak segítségével megnézünk pár másik helyszínt.

Előzmények: Berlin szektorokra osztása, illetve a Fal felépítése

1959 szeptemberében még csak ennyi volt a határ: egy tábla, miszerint 10 méter múlva vége a "demokratikus szektornak". Ugyanez a fotós három évvel később már csak a túloldalról, a francia szektor felől merte megörökíteni ezt a helyet, a Chaussestrasse és a Liesenstrasse kereszteződését:

Ennél az átkelőhelynél még 1989 áprilisában is figyelmeztetőlövést adtak le két fiatalra, akik úgy hallották, hogy visszavonták a tűzparancsot, ezért a sorompón átugorva akartak nyugatra futni. A hír egyébként igaz volt, de csak a határőrségre - az átkelőhelyek viszont a Stasihoz tartoztak, és nekik nem hirdették ki az eljárások változását. Ezen a környéken egyébként a mai napig meg lehet találni a Fal nyomait, egy darab hátországi kerítés és a határőrök felvonulási útvonalának képében. A határ konkrét helyét kockakő jelzi az aszfaltban, a járda köveit pedig nyulak sziluettje díszíti. Utóbbiak arra emlékeztetnek, hogy a halálsáv egyetlen megtűrt faja a tapsifüleseké volt - rájuk nem lőttek, csak az emberekre...

1960-ban vagyunk: jobbra Kelet-Berlin, balra pedig a Reichstag épülete Nyugat-Berlinben; a kettő közt pedig villamosvágány kanyarog, gyakorlatilag majdnem pont a szektorhatáron. Ez egyébként akkor már csak deltaforduló volt, a villamos 1953 januárja óta nem ment tovább dél felé, a Brandenburgi kapu irányába:

"Vicces" egyébként, hogy a kaput megkerülő sínek a Fal lebontásáig ott maradtak a határsávban. Igaz, legalább a felsővezetéket leszedték felőlük - vélhetően akadályozták a Fal elemeit a helyükre emelő daruk mozgását :-/ 1960-ban egyébként még a Checkpoint Charlie is kedélyesen laza hely volt:

Lassan elfogy a svéd nagydízeles alapanyagom, és mással is kell foglalkoznom itt a blogban :) de még van egy videóm, amit meg szeretnék osztani veletek - plusz egy kis magyarázat.

A 2013 július-augusztusában balatoni vonatokat húzó Nohab, a 2761 017 nem teljesen egyezik meg eredeti állapotával, azaz azzal, ahogy annak idején M61 017-ként ugyanitt (is) közlekedett. A menetrend szerinti forgalomból kivonásakor, '99 novemberében ugyanis a pályafenntartáshoz került, ahol 2000-től iparvasúti pályaszámmal, A61-017-esként közlekedett.

2002-ben főjavításon esett át, ahol gőzfejlesztő kazánját (a magyar Nohabok alapvetően gőzfűtéses kocsikkal jártak) fűtőgenerátorra cserélték, a hajtás áttételezését pedig megváltoztatták. Előbbi azt jelenti, hogy a mozdony el tudja árammal látni a mögé kapcsolt mérőkocsit (vagy villanyfűtéses kocsikat), utóbbi pedig azt, hogy bár kicsit lomhábban gyorsul, végsebessége 105-ről 120 km/h-ra nőtt. Állítólag 140-nel is tudna menni (ahogy vélhetően régen is tudtak 105 fölé menni), de fékezettségi okokból ennyire vizsgáztatták le. A gép oldalára felkerült kék csík megkülönbözteti a többi M61-estől: a villanyfűtésre utal. A 2003 decemberétől 2761 017-9 pályaszámra hallgató mozdony manapság a MÁV Pálya és Mérnöki Létesítmények Igazgatóság (MÁV PMLI) Technológiai Központjának mérőkocsimozdonya, ebben a minőségében látható a bejegyzés első képén, ez a természetes közege. De azért persze jól nézett ki személykocsikkal is a nyáron:

"A Goldtimer Alapítvány október 12-én, szombaton ismét lehetőséget kínál repülési múltunk egy részének jobb megismerésére egy Li-2 típusú repülőgéppel. 10:30-tól lehet 15 (Budai-hegység felett) vagy 30 perces (Visegrádig és vissza) repüléseken részt venni. Alapítványi támogató jegy ára 8.000, illetve 16.000.-Ft. Szabad helyek csak korlátozottan állnak rendelkezésre, ezért kérnénk, hogy részvételi szándékotokat mielőbb jelezzétek felénk. Regisztráció: 372-0316 számon munkaidőben, vagy az ujsag@aeromagazin.hu e-mail címen."

"Helyszín: Budaörsi repülőtér

Részletek: info@goldtimer.hu címen, vagy http://www.goldtimer.hu/repules.html

A helyszín megközelíthető 87/87A, illetve 187-es autóbuszokkal is."

Mivel nem vagyok szervezője/résztvevője a rendezvénynek, inkább ideírom, hogy forrás: Zsaludek Endre, Virág Richárd

A MiG-21-es volt gyerek- és ifjúkorom legtöbbet látott vadászgépe: mindig ott volt a repülőnapokon (Budaörs, Kecskemét, Taszár, Kecskemét megint, Szentkirályszabadja, Hradec Králové, Pozsony, Hradec Králové megint, Kecskemét megint, Kecskemét ismét, Kecskemét sokadszorra, Szliács), az emlékparkokban (manapság pl. Zánkán - de régen gyakorlatilag minden nagyobb városban volt egy), a repülőmúzeumokban (Kecel, Szolnok, Schleissheim, Kbely, Duxford, Sinsheim), és a Hadtörténeti azóta átalakított udvarán. Mégse ültem egyben sem: a múzeumban kiállítottak ugyanis általában le voltak zárva, a katonai repülőnapokon pedig túl sokat kellett volna sorban állni ahhoz, hogy felkapaszkodhassak egybe.

Meglepő módon 13 évvel a típus Magyar Légierőből kivonása után, "házi repteremen", Budaörsön sikerült abszolválnom a beülést, a szeptember végi Legendák a levegőben elnevezésű rendezvényen. Rögtön két 21-es is ott állt a nagyhangár előtt: a képen hozzánk közelebb az 51-es, távolabb pedig a 6145-ös oldalszámú MiG-21bisz-t látjuk. A Fightertown Europe felirat emlékeim szerint azokból az időkből maradt itt, amikor a Légi Huszárok nevű csapat  légiharcos csapatépítő tréningeket tartott a repülőtéren. Az se ma volt!

A mini repülőnap nevével ellentétben ez a legenda nem volt levegőben, de voltaképp a fű sem idegen a típus számára, hiszen nem szilárd burkolatú reptérről is lehetett üzemeltetni. Mi több: a Magyar Légierő is rendszeresen gyakorolta az üzemeltetésnek ezt a fajtáját - de persze ezek a masinák földi úton érkeztek ide. Az 51-es egyébként '79-es gyártású - ha jól tévedek, az egyik utolsó hozzánk került 21-es lehet.

13 évnyi állás nyilván nem múlik el észrevétlenül egy gép felett, bár így is figyelemreméltóan hiánytalannak tűnt a fülke berendezése. Bár képeken és plexin keresztül már sokszor láttam ilyen kabint, beleülve még döbbenetesebb volt ez a rengeteg kapcsoló és visszajelző lámpa! A műszereket még csak-csak tudtam értelmezni, de a cirill betűs feliratok kifogtak rajtam. Pedig elücsörögtem egy darabig benne (értelemszerűen nem csak ezt az egy képet készítettem, de ezen látszik a legtöbb kütyü egyszerre).

Az 51-es volt a "beülős-tapogatós gép", a másikon viszont olyan komoly munka folyt, hogy gyanúm szerint üzemképes-közeli állapotban lehet. A hajtóműről persze nem merek nyilatkozni, a fegyverrendszereket meg nyilván rég kiszerelték, de szerintem áram is volt rajta, és a hidraulikarendszer is fel lehetett töltve... Nem tudom, miről maradtam le, lehet, hogy valami bemutatózás volt vele? A nagyhangárban ráadásul még további négy 21-es is állt, szóval lehet, hogy titokban szerveződik a XI. kerületi (a budaörsi reptér ugyanis igazából ott van) légi véderő :) Aki többet tud róluk, ne tartsa magában az információt; én pedig a gép fenekében levő bazi nagy hajszárító képével zárnám ezt a bejegyzést, "gázsugár-fokozó lamellák, vagy mik" jeligére.

A Kelenföldi pályaudvar peronjairól nézelődő/fotózó/videózó felhasználókat a vasútfotós keménymag gúnyolni szokta. "Propellersapkások", mondják, a hely pedig a "spotterdomb". De mit tegyek, ha egyszer ez az a hely, ahol a legtöbbet elő szoktam fordulni, és egyben a magyar vasúthálózatnak az egyik legszínesebb forgalmat felmutató pontja is? Mit, mit, megmondom, mit: nyomom a gombot :) Fel lehet lélegezni vagy el lehet kapcsolni (érdeklődéstől függetlenül): ebben a videóban nincs se Nohab, se más nagy dízel, csak egy román mozdony által vontatott, véget érni nem akaró tehervonat, Railjet, EuroNight, Desiro, Gigant, meg még egy Gigant:

Apró örömködés volt készítés közben, hogy a 2:48 körüli vágásnál a "vágány mellett kérjük vigyázzanak" bemondás eleje a kimenő, a vége pedig a bejövő snitthez tartozik, tehát sikerült úgy egymásra vágnom őket, hogy az áttünés hangjában nincs ugrás. Nagy szám, mi? :)

-Anyaaaa! Ez miii?

-Várjál, megnézzZZZZZZZZZZZ

-Anya, te nem is foglalkozol velem!

-...

Törpepuma vadászik.

Lehet, hogy errefele is élnek sínegerek?

Nem is gondoltam, hogy már több mint hét éve nem kering a Móricz Zsigmond körtér környéki utcákban a 6-os villamos. Hajnal Gergely a bezárás előtt videózta körbe a Siroki utca - Váli utca - Körtér hurokvágányt, és engem kért meg, hogy youtube filmecskét vágjak belőle. Azt hiszem, tényleg minden benne van: egy kis csattogás az átszelésen, egy kis beparkolás, egy kis mindenen átvágó leszálló tömeg. Na jó, az azért hiányzik belőle, ami gyerekkoromban alapélmény volt: hogy ülök a Váli utcai általános iskola (ma gimnázium) fogászatán a székben, és nézem, ahogy az ablak előtt időnként elmegy egy-egy áramszedő...

A hurokvágányt 2006. május 20-ig használták, majd a négyes metró építése miatt építési területté változtatták a körtéri részt (tehát nem a Combinók miatt szűnt meg a ringlispil - külföldön a korábbi, nem-forgóvázas verziók is kibírnak ennél bonyolultabb pályaviszonyokat). A Siroki utcában közúti forgalom, a Váliban gyalogos zóna van, a 6-osoknak pedig a Karinthy Frigyes út végén építettek fejvégállomást.

Megpróbálok óvatosan fogalmazni, mert a múltkor kiderült, hogy régire és híresre nem szabad azt írni, hogy "csicsás", mert a régi és híres dolgok előtt vagy hasra kell esni, vagy szégyellni magunkat, hogy nem vagyunk kompatibilisek a közízléssel. Persze ez igazából nem így van, de sok a troll, akit boldoggá tesz, ha lenézhet valakit, nekem meg nincs kedvem etetni őket :) Félreértés ne essék: nem szoktam csak azért fikázni dolgokat, mert az "olyan vagány dolog" (hiszen nem az, főleg az interneten, melynek tartalma 40% macska, 30% pornó, a maradék meg beszáradt orrváladék), de ha valami nem tetszik, azt is leírom, mert miért ne. De mindegy is, mert most nem magamról akarok írni, hanem erről a helyről:

A "Csodák tere" a pisai Dóm tér másik neve, ahol a középkori emlékek olyan dózisban és tisztaságban találhatók meg, hogy semmi csoda nincs abban, hogy ez a világ egyik legismertebb turistacélpontja. A nagyrészt fűvel borított területen áll a Dóm, a hozzá tartozó keresztelőkápolna, a ferdeségéről elhíresült harangtorony, illetve egy temető. És rögtön egy érdekesség: a turistabuszokkal nem lehet ám közvetlenül odaállni a torony mellé, mint a budapesti Bazilikánál vagy a Dísz téren, hanem egy távoli parkolónál kiszáll a kedves érdeklődő, onnan pedig kisbusszal beviszik a Csodák terének hozzávetőleges közelségébe. Persze lehet, hogy a turisták itt szívesebben gyalogolnak, mint nálunk, de akkor valahogy ezekre a gyalogosabb turistákra kellene rámennünk - már csak azért is, mert többen vannak, mint a Bazilikánál ;-/

A bejegyzés első képe egy panoráma  volt (kattintásra megnő, meg minden), amiről direkt lehagytam a keresztelőkápolnát, mert egyszerűen nem tetszett. Belülről már jobb, és talán érdekes, hogy a tetején álló szoborral együtt kicsit magasabb, mint a ferde torony (!), de igazából nem csoda, hogy nem ez az épület lett híres.

A Dóm jobban tetszett belülről, talán azért, mert inkább sokszínű volt, mint túldíszített. Persze nem egy protestáns templom szintjén, de a díszítés nem telepszik rá a belső térre - pedig van itt bizánci és iszlám hatás is, és ezek egyike se kifejezetten a díszítés hiányáról ismert.

A Balatonra vonattal menni elég fárasztó dolog - ifjabb koromban mindig érthetetlennek tűnt, hogy a Badacsony miért van "messzebb" sínen, mint mondjuk Bécs (vagy akár Debrecen). A déli part még csak-csak elmegy, de az északira menni kifejezetten fárasztó élmény tud lenni: az ember odaragad a műbőr üléshez, vécére kimenni meg kalandtúra, mert a padlón is végig ülnek... Pedig a válasz egyszerű: nem elég, hogy a vonal egyvágányú (azaz a szembejövő vonatoknak be kell várniuk egymást), de mindeközben annyit kanyarog, hogy azt egy svájci hegyivasút is megirigyelhetné. Ugyanakkor a sok ív a fotósok számára kedvező adottság: kimondottan érdekesebb itt vonatot meglőni, mint a hegyeshalmi vonal mentén - bár ott perse "kicsit" gyakrabban jön valami. Persze az idei nyári menetrend meglepően jó volt, többféle sebességű (mindenütt megálló / ritkábban megálló / gyors) vonat is volt, illetve végre Intercity komfortban (foglalt ülőhely, klíma) el lehetett jutni a magyar tengerhez. Mivel a Nohab képében különleges fotótéma is volt, idén annyit jártam ott, hogy a végére már majdnem minden kanyart ismertem, legalábbis olyan szempontból, hogy érdemes-e ott fotózni. Most egy maréknyi olyan következik közülük, ahol érdemes volt: