A történelmi Csehország fővárosa után következzék Morvaországé, vas- helyett pedig gumikerék, de még mindig elektromos hajtással! Amikor ugyanis augusztus utolsó napján Brnóban jártam, nem csak villamosokat és autókat láttam, hanem régi trolikat is a második világháború utáni Csehszlovákiából.
A 6Tr-ből nem készült nagy sorozat: 1949-ben 15 példány épült Brnónak, 1 pedig Plzeňnek. A képen látható az utóbbié volt, jelenleg a brnói Technikai Múzeum tömegközlekedési gyűjteményéhez tartozik. A plzeňi Škoda Művek a harmincas évek elejétől gyártott trolibuszokat: az első három körben (1Tr, 2Tr, 3Tr) háromtengelyeseket, aztán jött ez, már csak két tengellyel. 4Tr és 5Tr nem volt, azokat a projekteket elsöpörte a világháború.
A következő sorozatot, a 7Tr-t az ötvenes évek első felében építette az akkor éppen Vlagyimir Iljics Lenin Művek (Závody V.I. Lenina) néven működő plzeňi gyár, az előző típus finomításaként. Összesen 173 példány készült belőle, melyekből Csehszlovákián kívül Lengyelországba is került néhány. Ahogy a képen látható, a járműparádé útvonalának kiválasztásakor nem igazán gondoltak a fotósokra, ugyanis a járművek eleje totál árnyékban volt, az oldaluk viszont teljesen be volt világítva - a háttérrel együtt, amit nem lehetett nem túlexponálni, ha látni akartuk a kocsi elejét. Lehet, hogy inkább csak nézelődnöm kellett volna :)
A korábban Pozsonyban már látott 9Tr - elsősorban a KGST-nek köszönhetően - világsiker volt, hétezernél is több készült belőle; csak a számunkra is ismerős ZiU-9-ből gyártottak többet a műfajban! Több mint húsz éven át építették, 1960-tól Plzeň helyett Ostrov nad Ohříban. Egyébként 8Tr is létezett, de olyan vagy nem vett részt a felvonuláson, vagy elfelejtettem lefotózni - aki szeretne látni egyet, kattintson ide!
Ez megy most