HamPLÓ

Bár a külföldi fotósok képeit elsősorban azért szeretem, mert készítőik a hazai közlekedésbarátok többségével ellentétben jó minőségű géppel jó minőségű színes filmre dolgoztak, a múltkor megismert Balt Korthals Altes fekete-fehérben is igen hangulatos utcaképeket örökített meg.

Hideg, nyirkos idő, a kép pedig akár az NDK-ban is készülhetett volna - ritka barátságtalan a 64-es villamos végállomása mögötti panoráma. Igaz, ma se pálmafás tengerparti sétány a Vezér utcának ez a szakasza, de ennél azért kellemesebb látvány, villamos ide vagy oda.

Ugyanúgy egyvágányosként végződő villamosvonal a külvárosban, mint az imént látott 64-es, mégis, mintha másik bolygón járnánk: ilyen volt a XVIII. kerületi Bivalyrét az 51-es villamos 1983. július 10-i megszüntetéséig. A gémeskutas-legelős idill persze csalóka, a fényképész háta mögött elterülő dombvidék - melynek rézsüjéről fotózott - igazából földdel betakart szemétlerakó telep volt.

Ősi villamos a kockaköves Árpád úton, és mindenütt kisteherautók: Nysa, néhány Zsuk, Barkasok. Volt itt valahol a közelben valami Masped/Fősped/Tefu telep? Ami még meglepett a képen: hogy a Kemény Gusztáv/Aradi utcai kereszteződésnél föld alatti nyilvánosvécé üzemelt, lásd a kép bal szélét. Én ezt a sarkot nem gondoltam ennyire központi helynek; bár a piac tényleg közel volt ide, de a villamos nem itt állt meg. (Ez az eszmefuttatás rosszul álcázott kommentprovokálás az újpesti illetőségűek irányába:)

Váltóállítás egy "lőrinci ikerkocsi" előtt. Ez a kép akár rejtvény is lehetne, hiszen a képen látható utca itt ebben a formában már nem létezik: az Ady Endre utcát látjuk a Határ útnál; a pacsirtatelepi villamosok (13-as és 31-es) akkoriban erre hagyták el Pesterzsébetet. Ma körülbelül így néz ki ez a hely.

A múltkor láttunk egy képet az Üllői út/Könyves Kálmán körút kereszteződésének északnyugati oldaláról, most itt van egy a délnyugatiról is, még a felüljáró építése előttről. A képen látható 2700-as motorkocsiból eredetileg 100 darab készült a Budapesti Villamos Városi Vasút számára, az 1980-as évek elején való selejtezésükkor mégse őriztek meg belőle múzeumi célra.

A jelek szerint az elmúlt hónapokban egy kő alatt éltem (esetleg szatyorban), mert teljesen elment mellettem, hogy az archive.org nem csak elkezdte összegyűjteni az univerzum összes C64-es programját, hanem rögtön böngészőből használható emulátorba is bedolgozta őket. Nekünk csak annyi a teendőnk, hogy rákattintunk a szívünknek kedves címre, megvárjuk, amíg betöltődik, és... és itt következik az első időutazásos élmény, hogy a játékok körülbelül annyi idő alatt töltődnek be, mint annak idején a fizikai gépen. Pontosabban érzésre azért valamivel gyorsabban, de nem tudom, hogyan tudnám a különbséget lemérni.

By Source, Fair use, Link

A totális retró élményhez nyomjunk F12-t az emulátor ablakában, ott válasszuk a "Drive" menüpontot, és az alatt kapcsoljuk be a "Drive sound emulation"-t a jó kis 1541 hangokhoz! (ide jól jött volna egy kerregős 1541 videó, de nem találtam megfelelőt) Ugyanitt - már hogy az F12 megnyomására megjelenő menüben - találjuk a "Machine settings"-et is, amely alatt a "Joystick settings"-nél tudjuk beállítani, hogy melyik botkormányt milyen billentyűzetkombinációval utánozzuk. Némelyik játéknál el lehet ezzel játszadozni, mire megmozdul a szereplőnk, de megéri a küszködést! Akit pedig esetleg zavar a rasztercsíkos kép, a "Video settings" alatt kapcsolja ki a CRT emulációt. Egyébként tök vicces, hogy a játékok cracktrókkal együtt vannak feltöltve, némelyik többfélével is. Így valódi az élmény!

Amikor befejeztünk egy játékot, érdemes az F12 menüben kilépni az emulátorból, hogy ne keveredjenek össze a vezérlőszervek. Ezen kívül néha nem működik az F12, mert a böngésző saját maga értelmezi azt, nem adja tovább az emulátornak. Ilyenkor tapasztalatom szerint érdemes újratölteni a blogbejegyzést.

A válogatást kezdjük mondjuk a világ legjobb játékával, a Wizard of Worral! Nagyon nehezen készült el ez a bejegyzés, mert leragadtam az ezzel való játszással :) Érdekes módon a Krissz-féle böngészős átirat szerintem jobb játékélményt ad, de így se rossz, bár nálam a hang elég zajos volt. Igaz, a játék hangjai eleve csak zajnak nevezhetők. Brrr, mi ezt annak idején tényleg kibírtuk órákon át? Amúgy például itt rögtön át kell állítani a joystickot a bevezetőben írt módon.

Azt hiszem, az első flipper, amivel találkoztam, a fentebb kipróbálható David's Midnight Magic volt. Alapesetben a bal flipflop a TAB, a jobb pedig a SHIFT gombra mozdul meg, és ne lepődjünk meg, ha a sokadik megnyomás után a Windows megkérdezi, nem ragadt-e be valamelyik billentyűnk :) Kicsit furcsa, hogy a gombok lenyomásának erejétől független a nyelvecskék mozgása, de ez így volt szép.

Még egyszerűbb élvezet volt a Choplifter. A joystick emulációt állítsuk át az egyes portra, és kezdhetjük a hősködést (a helikopter a space hosszabb nyomására fordul át másik irányba)! Ezzel is hány órát eljátszottunk, pedig néhány év után talán már magunk is tudtunk volna írni egy ilyen bonyolultságú játékot. Az akkor összecsipegetett tudásból ma már csak arra emlékszem, hogy voltak sprite-ok, és lehetett az ütközésüket egymással és a háttérrel figyelni. Hasznos tudás volt... most azon gondolkodom, vajon megvan-e valahol az a kockás füzet, amiben a sprite-okat számolgattam.

Az előzőnél jelentősen komolyabb játék volt a remek zenéjű Great Giana Sisters. Mivel akkoriban még sosem láttunk Nintendót és Super Mario Brost, fogalmunk sem volt róla, hogy ez tulajdonképpen egy másolat - és miután megtudtuk se találtuk kevésbé élvezetesnek :)

Igyekeztem olyan játékokat összeválogatni, amiket könnyű billentyűzettel játszani - a Test Drive például elég használhatatlannak tűnt joystick nélkül, meg néhány verekedős is. A fentebb látható Blue Max igencsak primitív volt a maga bumfordi módján (például a repülőgép emelkedéséhez nem hasra kellett húzni a joystickot, hanem felfelé tolni), de azért azt hiszem, értem, miért játszottunk vele annyit.

Valami elementárisan, sőt: interkontinentális-ballisztikusan fáradt vagyok. Teljesen lementem a biológiai alapszintre: eszem-alszom-eszem-alszom, de most ezt meg szeretném törni azzal, hogy írok ide valamit :)

Mivel idén - három év kihagyás után - többször is jártam ott, gondoltam, a téma legyen a berlini főpályaudvar. Ez a hely még mindig lenyűgöz, bár pontos vonatot szinte csak mutatóba láttam ott - ez a fentebbi ICE T is egyórás késésben volt. Ahogy látható, épp kerekesszékes utast készültek kiszállítani, ezért tolták oda az első ajtajához a hordozható emelőt.

Az Ostdeutsche Eisenbahn KISS szerelvényét érdemes megnézni, nemsokára valami ilyesmi fog érkezni a MÁV-hoz is.

Évről-évre egyre több a motorvonat és kevesebb a mozdonyvontatású szerelvény a személyszállításban, de azért a Trabik még tartják magukat. Illetve hát ez itt nem is csak simán Trabi, hanem a 160 km/h-ra tervezett, "Versenytrabi" becenevű 212-es sorozat.

Szintén tartják magukat a hagyományos kocsikból összeállított, és 101-es sorozat által vontatott IC-k, bár a nálam szerencsésebbek már fotózhattak IC2-est, azaz emeletes Intercity-t is Berlinben.

A szokásos videóban ezeken felül látható Twindexx Vario is, azaz a Bombardier emeletes regionális motorvonata, amit első ránézésre viszonylag nehéz kiszúrni az ugyanilyen kinézetű, ám mozdony által vontatott kocsik közül.

Néha már felbukkant Balt Korthals Altes neve régi képek kapcsán itt a blogban, most viszont csak az ő felvételeiből válogattam össze néhányat. Balt néhány társával - többek közt Tim Borickal - együtt egyfajta "felfedezője" volt a városnak '76 nyarán, Ab van Donselaar már az ő instrukciói és jegyzetei alapján tudta, hova érdemes menni, mit érdemes fotózni.

A Flórián tér alaposan megváltozott 1976 nyara óta, de a magyar királyi dohánygyár egykori épülete ma is ugyanott áll. Az előtérben látható villamos különlegesnek számít, mert 1958-ban - a Stukákkal és az UV-kkal ellentétben - alumínium kocsiszekrénnyel gyártotta le a Ganz-MÁVAG. Két ilyen kocsi készült; az egyiket elbontották, de ez, a 3710-es pályaszámú ma is megvan, felújításra vár.

A Pestújhely és Rákospalota közt egyetlen vágányon közlekedő 65-ös villamost minden külföldi villamosbarát körbefotózta akkoriban, igen nagy örömömre, hiszen ma már alig hihető, hogy ilyen vonal létezhetett egyátalán. Csendesnek, rohanástól-kapkodástól mentesnek tűnő világot láthatunk ezen a képen, és a Dugonics utcai megállóban a villamosról csomagot leemelő lány öltözéke is egyfajta kordokumentum.

Erről a Váci út és Árpád út torkolatában készült képről semmit se tudok - talán egy lerobbant szerelvény Újpest kocsiszínbe való visszavontatását látjuk? De hogy miért UV-val álltak neki ráncigálni..?

A 17-es villamos a Fonódó megépülte előtt nem volt egy kiemelkedően frekventált vonal, de még rosszabb sorsa volt 1958 és '81 közt, amikor a járat nem ment fel a Vörösvári útig, hanem a Margit kórház előtt visszafordult. Szinte falusias látványt nyújtott a környék, és ahogy az előtérben láthatjuk, már akkor is képesek voltak a kiszedett kockakövek helyét aszfalttal feltölteni. Valamiért azt hittem, hogy ez a fajta trehányság csak a rendszerváltás előtt jött divatba...

A hetvenes években elég komoly teherforgalom zajlott a budapesti villamoshálózaton, amihez nagy mozdonyok (is) dukáltak, például az itt elöl látható "BÚR-bivaly", mely eredeti üzembeállítójáról, a Budapest-Újpest-Rákospalotai Villamos Közúti Vasútról ("BÚR-vasút") kapta nevét. A kép Budafok kocsiszín mellett készült.

Első látásra akár a kétezres évek elején is készülhetett volna ez az Örs vezér terei kép, hiszen a 62-es villamos addig végződött így, egyetlen vágányon, azonban a jobb szélre tekintve láthatjuk, hogy troliknak még nyoma sincs, csupa dízel busz áll a végállomáson. Ebből sejthető, hogy '79-80 előtt járunk, akkoriban szökkentek szárba  ugyanis a Füredi utcai lakótelep trolijáratai.

Lehet, hogy nem a karácsony előtti hétvége a legjobb időpont egy ilyen hosszabb képmutogatós oldal feltöltéséhez, hiszen sokan még biztosan ajándékok vagy megfelelő méretű karácsonyfa után kutatnak, sütnek-főznek, vagy csak szimplán elegük van az imént felsoroltakból, de hátha lesznek, akik végigkattintgatják az elmúlt kicsit több mint egy év tömköz történéseit. Legalábbis azokat, amiket lefotóztam, mert már nem vagyok olyan szorgalmas, mint tíz éve voltam. Azért így is elég színes a paletta: van egyvágányozás, siklás utáni zavarelhárítás, kocsiszíni menet, augusztus huszadika környéki rövidítések és terelések, sok nosztalgia... és a végén még egy kis hó is befigyel!

Budapesti tömegközlekedési életképek 53. rész I-II
Egy kis fogas, egy kis villamos, aztán még több villamos, némi troli, és még egy hajó is van benne!

A szó szerint Berlin szélén működő (a belső végállomása még a főváros területére esik, a második megálló után nem sokkal azonban már Brandenburg tartományban járunk) schöneiche-rüdersdorfi villamos egészen 2018 második feléig egy használt kocsikkal üzemeltetett régimódi helyközi járat képét mutatta. Néhány éve "elveszett sínezni" jöttem ide, szeptemberben viszont a járművek miatt sodort erre a szél, ugyanis ezekben a hetekben itt próbajáratozott a finn Transtech (ma már a Škoda része) Helsinki számára épített alacsonypadlós villamosának egyik prototípusa.

A 88-as számot viselő viszonylat járműállománya a rendszerváltás utánig eléggé szedett-vedett volt: a 14 kilométeres távon keletnémet konfekciótermékek, illetve saját építésű és helyben átépített kocsik közlekedtek. Ezután eljött a rövidcsuklós Tatrák ideje, majd '99-től Heidelbergből vásároltak hattengelyes, kétirányú DÜWAG-okat.

Ezeket a "gömbölyű" DÜWAG-okat az ötvenes évek második felétől a hetvenes évekig gyártották, belső terük a kisebb felújítások ellenére máig a régi szép időket idézi. Az más kérdés, hogy futásjóságot tekintve azóta se építettek ezeknél jobb villamosokat. Ez a kocsi is még mindig halk volt és simán futott, annak ellenére, hogy elmúlt 45 éves - csak a fűtés ventilátora volt kicsit csapágyas.

A villamos vezetőjét megkérdezve hamar kiderült, hogy aznap pont nem fog próbajáratozni a finn kocsi, azonban ahogy elrobogtunk a remiz előtt, azt láttuk, hogy az udvaron egy öreg tuja - egy régi ismerős! - tolatgat. Ezt meg kellett néznünk! Eleinte a kerítésen kívülről nézelődtünk, aztán megszólított bennünket az esküvői menetre készülődő jármű vezetője, hogy ha bejelentkezünk a portán, akkor bejöhetünk a telepre, csak a csarnokokba nem mehetünk be. Persze éltünk a lehetőséggel, és így legalább az üvegen keresztül lefotózhattuk a helsinki 402-est:

Ismét tekintsünk vissza kicsit november 25-re, a budapesti villamostörténet legnagyobb nosztalgia felvonulására!

A nap nekem valamikor hét körül indult az Örsön, ahol el akartam csípni a főműhelyből, illetve Zugló kocsiszínből Budafokra induló kocsikat. Egy részüket sikerült is :)

Régen mutogattam már képeket a berlini Classic Remiseből, nem? Ezúttal a sárga mezőben táncoló fekete lovas márkáról lenne szó. Már hogy nem a Porschéról ;)

A sort ez a "Magnum Ferrari" nyitja - jó, nem piros, de a 308-asról nekem mindig a sorozat fog eszembe jutni. Közelebbről ez egy GTSi a nyolcvanas évek elejéről, úgyhogy a csuda tudja, pont ilyen szerepelt-e a tévében.

Az emeletes "vitrin" felső szintjén állt ez a Dino. Tulajdonképpen nem is igazi Ferrari, mert a cég nem akarta a nevét rátenni a tizenkettőnél kevesebb hengerű, "olcsó" sportkocsikra. Azért csúnyának nem mondanám, mégiscsak a Pininfarina álmodta meg a formáját!

Egyébként tényleg tucatautóról, de legalábbis féltucatautóról van szó, mert körülbelül ennyit sikerült összeszámolnom belőle az egykori remiz területén :) Érdekes, hogy az itt látható példányokon rajta volt az ágaskodó ló vagy a Ferrari felirat - vajon ezeket a tulajok utólag tették oda?

Sajnos a Ferrarik nagy része üveg mögött állt, így csak felejthető minőségű fotókat lehetett róluk készíteni. Ez itt például egy 330 GT 2+2 - a négylámpás kivitel kimondottan szebb, mint a kétlámpás volt.

És a hetet mindenki nagy meglepetésére megint vasúttal kezdjük :) Előzmények: Tátralomnicról a Kőpataki-tóhoz, a Kőpataki-tótól a Lomnici-csúcsra, a Kőpataki-tótól a Lomnici-nyeregre.

Amikor lanovkát mondunk, általában kabinos kötélvasútra gondolunk, a csehek és szlovákok azonban a siklóra (pozemná lanovka) is ezt a szót használják (kicsit szabatosabban pozemná lanová dráhának nevezik), lévén a szó töve egyszerűen kötelet jelent.

By Felix O - Narrow gauge Funicular to Hrebeniok from Tatranska Lomnica Slovakia, March 1993, CC BY-SA 2.0, Link

Kiskoromban a budavári sikló csak egy használaton kívüli, lefalazott, romos csík volt az Alagút mellett, úgyhogy a műfajhoz kötődő első élményem az Ótátrafüred - Tarajka (Starý Smokovec – Hrebienok) vasúthoz kötődik. Izgalmasnak tűnt, hogy a vonatot saját hajtás helyett egy kábel vontatja fel a felső végállomásra, egyetlen vágányon, mely csak középen ágazott ketté pár tíz méter erejéig, hogy a kocsik ki tudják kerülni egymást.

A vasutat 1908-ban helyezték üzembe, majd 1951-ben korszerűsítették, 1968 és 70 közt pedig az északisí-világbajnokság alkalmából teljesen átépítették, a bejegyzés első képén látható kocsikkal. A következő átépítés 2007-ben történt, ekkor jutottunk el a jelenlegi állapothoz.

Az új kocsik látványosak, tágasak, és a vontató berendezések modernizálásának köszönhetően 7 helyett 4 perc alatt teszik meg a 254 méteres szintkülönbséget áthidaló, körülbelül két kilométeres utat (a budai siklónál ezek az értékek: 50, illetve 95 méter). A vonal egyik érdekessége gyerekként az volt számomra, hogy nem nyílegyenesen haladt, hanem lágy ívekkel kanyargott a fák közt. A pálya ma is ugyanott fut, de az erdőt rendesen megritkította a 2004-es nagy vihar - a kitérő például régen fenyők sűrűjében feküdt, míg ma inkább ligetes sztyepp hangulata van a környékének:

Valószínűleg vannak páran, akik az elmúlt napok nosztalgiavillamos-özöne kapcsán ismerték meg a blogot. Ők most biztos el fognak csodálkozni, hogy mi ez, a régebbi olvasók viszont tudják, hogy időnként rámjön a számítógépes zenélhetnék, mint most:

Ezúttal a zeneszerkesztő step sequencer funkcióját akartam kipróbálni, mivel az ismertlen volt előttem. A negyedhangoktól összetettebb dolgok felé nem mertem elkalandozni, de így is tanulságos volt.

A blog nemsokára folytatódik, valami szokásos (vagy szokatlan) síndöcögénnyel :)