HamPLÓ

Bár a "Búvár" kétségtelenül a legjellegzetesebb csehszlovák dízelmozdony, elődje, a "Bardotka" se egy átlagos fémhasáb. A típust a hatvanas évek első felében fejlesztette ki a ČKD általánosan bevethető mozdonyként, 1470 lóerő körüli teljesítménnyel. Hogy a mellben előreugró homlokfal hogyan jutott a tervezők eszébe, azt ma már nehéz lenne rekonstruálni, de tény, hogy akkoriban a német mérnökök is kísérleteztek valami hasonlóval.

Augusztus eleji prágai látogatásom előtt körbenéztem az interneten, hogy milyen érdekesebb vonatot kaphatnék el a főpályaudvaron. Őszinte meglepődésemre rögtön négy bardotkásat és egy régi motorkocsisat is ki sikerült szúrnom a kínálatban, úgyhogy vasárnap még reggeli előtt kiruccantam a vágányok mellé, míg Mariannom aludt.

Az első fogás egy régi kocsikkal Jičínbe induló gyorsvonat volt, mely júniustól szeptemberig minden szombaton és munkaszüneti napon közlekedik (R1576 "Podtrosecký rychlík"). Az 1006-os pályaszámú mozdony ráadásul az előszériához tartozik, azaz gömbölydedebb aaaa... szóval a "melle", az oldala pedig sima. A jármű a KŽC Doprava tulajdonában van. Ezt a céget közlekedésbarátok alapították; ma alapvetően olyan kiránduló járatokat üzemeltetnek, mint ez, plusz két prágai Esko viszonylatot (S24, S34), illetve van egy múzeumi célokra használt vasútvonaluk is. Sajnos nem tudom, miből finanszírozzák mindezt, de egy ilyen társaság fájóan hiányzik Magyarországról!

Összehasonlításként itt van egy későbbi Bardotka 1968-ból: a "melle" szögletes, az oldala bordás; ez a gép egy Březnicébe tartó - a ČD által üzemeltetett - kirándulóvonat (R1684 "Cyklo Brdy") elején dolgozott. Az indulásakor jól jött, hogy a csarnokban voltunk, a lassú járású dízelmotor szépen traktorszerűen pöfögött, ahogy az a bejegyzés végén levő videón hallható is.

Ez itt a bevezető hűlt helye. Normál esetben nyakatekert módon kellene felvezetnem, hogy mi a bejegyzés témája, és miért az, ami, de most egyszerűen csak pár érdekes régi képet szeretnék mutatni Ab van Donselaartól :)

A budafoki Városház téri végállomás ma sem néz ki jelentősen másként, mint ahogy kinézett akkor, amikor még járt a 43-as villamos. Persze másképp használták az akkori vágányzatot: északról a 9-es és 47-es, délről pedig a már említett 43-as fordult itt. Ami érdekes a fotón, az a balra látható kocsi: az 1600-as sorozat nem volt jellemző erre a környékre, egyfajta selejtezés helyetti hattyúdal volt számukra a dél-budai szereplés, amikor az 1900-as ikerkocsik selejtezése után nem volt elég 1000-es a forgalom fenntartásához. Magának a konkrét járműnek elég hosszúra nyúlt a pályafutása: eredetileg 1897-ben építették a Budapesti Vaspálya Társaság 228-as pályaszámú villamosaként (akkor valahogy így nézett ki). Később kéttengelyesre építették át (ilyesmi kinézettel), egy ideig a HÉV használta (valahogy így), majd acélvázasították (lásd a fentebbi képet). Végül 1982-ben selejtezték.

Az előzővel ellentétben az Üllői út/Ecseri út sarkon csak ideiglenesen állt fenn a fentebb látható állapot, amikor a metróépítés miatt kettévágták a 13-as villamost. A '79-es fotón látható szerelvény egy 2900-as iker.

Szintén ideiglenesen, és szintén a hármas metró építése miatt végállomásoztak '81-82-ben az Árpád hídnál a Váci úti villamosok. Mivel itt - a vonalak másik végével ellentétben - nem volt hurokvágány, kétirányú járműveket csoportosítottak ide: ikerkocsikat és Bengálikat.

A 65-ös végállomása a MÁV telep sarkán igazi klasszikus "elveszett sínes" helynek számít a villamosmániások körében. Igazából itt se sok dolog változott a sínek eltűnésével...

Ugyancsak a múlté az óbudai kocsiszín. Itt egyes járatok úgy fordultak, hogy az utasok lepakolása után behajtottak a remiz hátsó kapuján, és kijöttek az elsőn. Ezen a '76-os fotón egy két középbejáratú pótkocsival közlekedő 33-as villamos halad be a kocsiszín udvarára.

"Jajj, ne már, megint egy nosztalgiavillamosos bejegyzés?" - kérdezheti az olvasó, és semmi jóval nem tudom bíztatni, mert igen, ez már megint egy nosztalgiavillamosos bejegyzés :)

Már korábban is szemeztem a cseh főváros menetrend szerinti nosztalgiajáratával (akkor éppen 91-es számmal futott), de csak a 43. születésnapomon sikerült utazni vele.

A járat felső végállomása a Střešovice kocsiszínben berendezett villamosmúzeumnál volt, természetesen azt is meg kellett néznünk.

A sok vasutas bejegyzés után most repüljünk egy kicsit! Pontosabban maradjunk a földön, míg mások az utazás űrrepülés után második legdögösebb fajtájával élnek :)

Néhány business jet mindig áll a Ferihegy 1 melletti general aviation terminal előtt, de nem annyi, mint a Forma-1 idején. Hazai spotterek emiatt kimondottan az idei magyar nagydíj végére szerveztek fotós túrát, nekem pedig sikerült hozzájuk csapódnom. Mivel a csapatban messze nekem volt a legkisebb teljesítményű fényképezőgépem, a felszállásokat nem tudtam megörökíteni, de a földön álló gépeket igen. Ez itt a fenti képen például egy Gulfstream G550.

Érdekes módon nem minden gép helyből indult, volt néhány, amelyik máshonnan repült ide, leszállt, felvette az utasokat, és már ment is tovább. Az egyik ilyen a fentebbi Beechjet 400A volt. Érdekes egy típus ez: eredetileg a Mitsubishi kezdte fejleszteni MU-300 Diamond néven, majd eladták az amerikai Beechcraftnak, akik Beechjet 400 néven gyártották, illetve 400A jelzéssel tovább is fejlesztették; az újabb modellek már Hawker 400 néven futnak.

És eljött a naplemente. Hátul egy Bombardier BD-700-1A10 Global 6000 fürdik a térvilágítás nátriumlámpáinak fényében, elöl pedig egy újabb Gulfstream G550-est láthatunk.

Hűsítőként egy kis visszatekintés azokra az időkre, amikor kínomban arra vágytam, hogy olyan meleg legyen, mint most :)

Tél a város felett
Hó, C50-es, "régi" festésű Mk45-ös: kell-e jobb ok a Széchenyi-hegyre felmászáshoz?

Néhány éve még egész nyáron minden hétvégén Nohab járt a Balatonra, minden nap Púpos dübörgött Győr és Fehérvár közt, de még a Szergejeknek is jutott egy kis rivaldafény. 2018-ra aztán egyetlen hétvégére szűkült a klasszikus dízelezés, és azt is csak néhány nappal korábban hirdették meg. Szerencsére a két napból az egyiken ráértem, úgyhogy nem maradtam le teljesen a programról...

A hétvége két Szergeje közül a 628 194 nemrég kapta meg a sorozat klasszikus festését, én még nem is láttam ebben a ruhájában. Jól nézett ki!

A másik Szergej az egy ideig ugyanilyen festést viselő, de azóta átfestett Egyeske volt - itt éppen Csajág bejáratánál ereget gőzmozdonyokat megszégyenítő füstöt. Vagy egy órát vártunk rá a hatszáz fokban, erre amint megjelent, hardver hibával kikapcsolt a fényképezőgépem. Elem ki, elem be, bekapcs, elsüt - épp csak nem ment ki a látómezőből...

Úgy tűnik, a szlovák vasút tényleg magába szippantott: idén nem csak a pozsonyi gőzöstalálkozóra mentem el, hanem ismét elzarándokoltam a kassai rendezvényre, melyen már tavaly is jártam.

A Rušňoparáda idén kicsit más volt, mint 2017-ben: kevesebb dízelgép volt jelen, kevesebbre lehetett felmászni, és valamiért a fordítókorongon se pörgették meg a felvonulás résztvevőit. Ennek ellenére jó volt ott lenni, és most még az időjárás is kellemes volt. Ez itt fent egyébként egy Bardotka.

Természetesen a nap igazi sztárjai a gőzmozdonyok voltak. Őt itt fent már ismerhetik a blog jó memóriával rendelkező olvasói: ő a Papagáj. Még mindig nagyon tetszik; messze a környék leglátványosabb gőzöse volt, pedig egy Albatrosz is jelen volt a parádén.

A fentebbi feketeségről, bár nem értek a gőzösökhöz, első látásra azt gondoltam, hogy valami osztrák gép lehet (valószínűleg a két gőzdóm közti cső, a "gatyaszárító" miatt). Csak most, ezen sorok írása közben gugliztam ki, hogy nem tévedtem: a ČSD 434-es sorozata a császári és királyi Államvasutak és a Déli Vasút 170-es sorozatának átépítéseként jött létre. Hosszú életút adatott meg a típusnak: ezt az eredetileg 1917-ben épített gépet több korszerűsítés után végül 1979-ben vonták ki a forgalomból.

Az 56-os (illetve egy ideje a 61-es) villamos a főváros számos tömegközlekedési folyosójához képest minőségi szolgáltatást jelent. Persze nem egy maglev, de elviselhető sűrűségben közlekedő, normális minőségű járművekkel juttatja el az utasokat Hűvösvölgyből a Kalefra, illetve onnan vissza. Nem mindig volt ez így, nekem például a kilencvenes évek közepéről az rémlik, hogy kopott, össze-vissza firkált villamosok csoszognak helyenként érthetetlen tempóban - ha az ember sietett, inkább a piros 56E busszal ment.

Elmondások alapján hasonló volt a helyzet a hetvenes évek végén: a végletekig lerongyolódott (itt a fentebbi képen például egy 5 km/h-s sebességkorlátozó táblát láthatunk) pályán közel hetven éves motorkocsik dülöngéltek, nyitott peronos pótkocsikat vontatva.

Ezek az állapotok sajnos nem számítottak egyedinek: a budai hegyvidék többi villamosa is szétesés előtti állapotban volt. Az 58-as villamost például gyakorlatilag azért állították le, mert nem akartak költeni rá "arra a kis időre", amíg megjelenik a troli. Végül aztán a budai trolihálózat csak nem akart testet ölteni, viszont elkezdték a megmaradt villamosokat gatyába rázni. Először az 59-es készült el 1978 márciusa és 1979 júliusa közt - az 56-os felújítása viszont egészen '83-ig elhúzódott.

Bár a Szilágyi Erzsébet fasorban már 1975-76-ban is folyt vágányépítés, aminek köszönhetően Budagyöngyétől befelé szünetelt a forgalom, a "hegyvidéki" szakaszon az első látványos változás 1979 májusában történt, amikor a vonalat a Kelemen László utcáig visszavágták. Ahogy Harald Schachenhofer, illetve...

... Tim Boric felvételein láthatjuk, szóló kocsik helyett ekkor ikerkocsik bukkantak fel a vonalon (a Kelemen László utcánál fordulás miatt a pótkocsik használata nehézkes lett volna). Ez az állapot '79 augusztusáig tartott.

Ezután egy ideig semmi nem mozdult, majd 1981-ben ismét a Szilágyi Erzsébet fasor alsó részéhez nyúltak hozzá. Ekkor az 56-os csak a János kórháztól felfelé járt; eleinte a ma az 59-es által használt hurokvágányon a normálishoz képest ellenkező irányba körbetolatva fordult (ezen a képen tehát azt látjuk, ahogy az 1000-es motorkocsi indulás előtt beáll a Hűvösvölgy irányú peron mellé), később ideiglenes ráhajlítást építettek a visszafogáshoz.

Ezt követően a fasor Budagyöngye és János kórház közti részén is építkeztek, majd '81. október 22-től kettévágták a vonalat: az 56A a Moszkva tér és Budagyöngye, az 56B pedig Budagyöngye és Hűvösvölgy közt járt. Utóbbi elég rendhagyóan tette ezt: egyetlen vágányon (a másikon dolgoztak) ingázott két kocsi, melyek  a Vadaskerti útnál találkoztak (a fentebbi képen látszik is jobbra hátul, hogy valami munkagép blokkolja a másik sínpárt).

Brnói kirándulásunk során nem csak nosztalgiavillamosoztunk, hanem megnéztük a Technikai Múzeumot is. Pontosabban annak központi kiállítását, mivel a számomra igazán érdekes közlekedéstörténeti külső telephelyet évente csak 2-3 alkalommal nyitják meg a látogatók számára.

Az egyik első dolog, amit az autók kiállítótermébe lépve megláttam, ez a fastback volt: egy Škoda 720-as! Ezt a sorozatot 1967-ben kezdték fejleszteni. Orrmotoros lett volna, hátsó hajtott tengellyel, 1200 és 1500 köbcentis erőforrásokkal. Kezdeti próbálkozások után a formatervezést 1969-ben az olasz Giorgetto Giugiaro cégére, az Italdesignra bízták, mely akkor még kezdő csapat volt - de később ők tervezték az egyes Golfot, meg még sok mindent. A típus több kivitelben készült volna; konkrétan a limuzin se volt csúnya, de ez a kupé kifejezetten dögösre sikerült! Sajnos a 720-as programot végül a legfelsőbb szintről leszólva leállították, a képen látható példány így egyke maradt.

A Škoda 760-ast 1970-ben kezdték fejleszteni, az NDK autógyáraival együttműködve, a Trabant 601, a Škoda 100 és a Wartburg 353 leváltására. Mindegyik gyártó a saját képére formálta a saját típusát, így volt Trabant P760, Wartburg 760*, és Škoda 760; a csehek a formatervezést ezúttal is az olaszokra bízták. A projekt számos problémával küszködött: a résztvevők eltérő elképzelésekkel rendelkeztek, változott a politikai széljárás, illetve logisztikai gondok voltak, úgyhogy végül csak protók épültek belőlük, illetve a fejlesztés eredményei átcsordogáltak a későbbi típusokba. A fentebbi képen az 1977-es gyártású 765-ös kombi változat látható, mely ha jól értem, szintén egyetlen példányban épült.

*Megpróbáltam a neten bővebben utánaolvasni a témának, de belekavarodtam: a P760-ast néhol P610-esnek hívják (pedig az szerintem más), máshol Trabant helyett azt is Wartburgnak írják, illetve az általam "Wartburg-verziónak" hívott példányt Wartburg 360-asnak aposztrofálják. Ráadásul az utóbbihoz a szövegben belinkelt wikipediás kép aláírása is "P610"! Mindezen túlmenően ezekből a verziókból több prototípus is készült, néha eléggé eltérő kinézettel... Valakinek van esetleg nem-netes forrása a témában? Biztos vagyok benne, hogy a csehek és a németek is írtak erről a "KGST-autóról" a szakkönyveikben.

Kár ezekért a kocsikért; sokkal igényesebben néztek ki, mint a később sorozatgyártásba került hátsókerék-hajtásos 105/120-as sorozat tagjai - és úgy sejtem, műszakilag is korszerűbbek voltak azoknál.

A cím persze nem teljesen igaz, mert a túra végén már ismét eső hullott a fellegekből, de kicsivel előtte egy időre tényleg télbe váltott az addig sem kimondottan tavaszias időjárás. A legpontosabb leírása az lenne ennek a napnak, hogy "fagyoskodás közben láttunk pár vonatot is" :)

Szürkéből a még szürkébbe, avagy kora reggeli Nohab-üldözés a déli végeken
Meg még: román mozdony, nullszériás Gigant, porfúvás, hófúvás, Szergej tolómozdonyként