HamPLÓ

A cím nem clickbait, mert tényleg viharos széllökések kísérték a Nagycsütörtökön megrendezett szezonnyitót, mely ennek ellenére rendben lezajlott. A nyitóünnepséget a hagyományoknak megfelelően Balatonfüreden tartották meg, a hajózási vállalat telephelye viszont Siófokon van, úgyhogy a program a tó keleti medencéjén való átkeléssel indult.

Nem is akármilyennel: körülbelül tíz másodperccel a móló karjainak öleléséből való kibontatkozás után már át is voltam ázva a hajó orrára felcsapó víztől :) Az utat a testhőmérsékletem üzemi szinten tartása végett nagyrészt az utastérben töltöttem, de néha egyszerűen ki kellett menjek a szabadba, a felverődő hullámok permetén megjelenő szivárványok miatt, lásd a fentebbi képen!

A nap főszereplői az új hajók - két katamarán és két komp - voltak, mi viszont a menetrendszerinti első Siófok - Füred járattal mentünk, melyet a Szent Miklós motoros teljesített. Aki nem ismeri őt, itt egy kép róla, ahogy a kiszállásunk után elindul Tihanyba, hogy legyen elég helye az új hajóknak a füredi kikötőben.

Az út elején tulajdonképpen nem is voltak nagy hullámok, ám Füred felé közeledve fokozódott a nemzetközi helyzet: a saccra 50 km/h-s szél mellett időnként 70 km/h-s lökések is meg-megbillentettek bennünket. Szerintem jobban hullámzott, mint tavaly Földvár és Lelle közt, amit én nagyon élveztem. Az utasok nagy része hajós volt, ők úgy ültek az asztaloknál, mintha betonon állnánk, úgyhogy feltételezem, hogy szokott ennél huplisabb is lenni a tó.

Fürednél a felhőket elfújta az egyre viharosabb szél, így csalóka napsütés fogadott bennünket - valamint az időjáráshoz és a dátumhoz képest meglepően sok érdeklődő. És ez még a program előtt volt, később ennél jóval többen lettek!

A videó elég jó keresztmetszetét mutatja az útnak, ahogy a szinte békés vizű siófoki kikötőből kifutva egyre nagyobbak lesznek a hullámok. Egy ideig az egyik új komp is a közelünkben haladt, de nem jött velünk, mert meg kellett várnia a három másik új hajót.

Ha a berlini U5-ös hosszabbításához, pláne a kölni földalatti stadtbahn észak-déli vonalához hasonlítjuk, nem épült sokáig a budapesti négyes metró, mégis soknak tűnt átélni. De most nem ezen akarok lamentálni, inkább csak megmutatnám, milyen volt a megnyitó napja. Azóta eltelt tíz év - ki mit lát, mi változott azóta? A politizálást kérem hanyagolni, itt és most csak egy közlekedéstörténeti esemény hangulatát próbáltam visszaadni. Aki politikusok családtagjainak jelzős szerkezetekbe foglalásával akar foglalkozni, keressen más fórumot hozzá!

Ilyen volt a négyes metró első napja
2014. március 28.

Ha a múltkor írtam a budapesti helyiérdekű vasutak villamosokkal rokon motorkocsijairól, írnom kell a gyakran pont általuk vontatott apró, három oldalablakos pótkocsikról is, melyeket méretük miatt sokan "Skatulya" néven emlegettek.

A Budapesti Közúti Vaspálya Társaság (BKVT) eleinte lóvasúti kocsikat kapcsolt a motorkocsik mögé a szállítható utasok számát növelendő. Ez érthető volt, hiszen a lóvasúti vonalak villamosításával több száz ilyen, még viszonylag fiatal jármű szabadult fel, bár ezeknek végül csak a töredéke jelent meg a villamosok mögött. Az utolsók egészen az 1920-as évekig forgalomban maradtak, de helyüket addigra már teljesen átvették a kimondottan a villamosüzem számára épített pótkocsik:

Forrás: villamosok.hu

A BKVT a XX. század első évtizedében több pótkocsi-sorozatot is rendelt a Schlick gyártól és Kistarcsáról. Ezekben az "R" típusjelzésű járművekben közös volt, hogy mivel nem kellett hely a motoroknak, alacsonyabb padlószintűek voltak a motorkocsiknál. 

Forrás: villamosok.hu

Az 1909-ben beszerzett sorozat az előbbiektől abban is különbözött, hogy négy keskenyebb helyett három szélesebb oldalablaka volt.

Forrás: villamosok.hu

A hajtás nélküli járművek beszerzése az 1910-es években is folytatódott az R1, R2, R3 sorozatokkal, melyek már mind Kistarcsán készültek, három oldalablakkal. Az 1911-től gyártott R2-n a laternás tetőt dongatetőre cserélték, és megjelentek a kis szellőzőnyílások az ablakok felett.

Forrás: villamosok.hu

A Budapest - Budafoki Helyi Érdekű Villamos Vasút (BBVV) az 1912-ben leszállított "U" jelzésű motorkocsijaihoz rendelt 10 kis pótkocsit is, melyeket a típusjelzésekbe állandóan belebonyolódó közlekedésbarátok (például én) nagy örömére szintén "U" sorozatnak hívtak. Látható, hogy ezek közvetlen rokonai a BKVT pótkocsijainak. 

Persze nem voltak teljesen azonosak a BKVT R2-eseivel, de annyira azért igen, hogy a budafoki/tétényi/törökbálinti HÉV villamossá alakításakor át tudta venni őket a villamosüzem. A fentebbi, 1957-ben készült képen azonban még HÉV szerelvény részeként láthatunk egyet (pontosabban körülbelül 1,15-öt) a Móricz Zsigmond körtéren. A motorkocsik néha hármat is vontattak ezekből a kis jószágokból.

Egy eseménydús nap beszámolója következik 2023 szeptemberéből: utaztunk kék gőzmozdony által vontatott régi emeletes vonattal, megsüketültünk egy 424-es sípjától, láttunk különböző (cseh)szlovák gőzösöket és dízeleket, majd a vasúti múzeumból átmentünk a közlekedési vállalat nyílt napjára, ahol derékig jártunk a különböző korú villamosokban és buszokban. Mindez alig került valamibe, mert a nosztalgiavonat ingyen volt, csak a vasúti múzeum belépőjét kellett megvenni, a nyílt nap pedig szintén belépőjegy nélkül működött. Persze nem az anyagi része miatt volt érdekes a nap, csak jelezni akartam, hogy az ár-érték arány igencsak jó volt.

Ott volt a Papagáj, Zöld Anton, a Nemesasszony, Bardotkák és Búvárok, a MÁV egyes Nohabja, egy Ganz és pár helyi gyártású villamos, Praga, Karosa és Ikarus buszok. A végére pedig még hajók is jutottak. Sőt, sztrapacska is volt, bár azt nem fényképeztem le :)

Gőzösök és régi villamosok Pozsonyban
Rendez 2023 és a pozsonyi közlekedési vállalat nyílt napja

A Van Halen nem tartozik az általam leggyakrabban hallgatott együttesek közé, de mindig szerettem bennük, hogy jellemzően vidám zenét játszottak, nem picsogósat vagy művészieskedőt. A banda második énekese által fémjelzett korszakot talán kicsit jobban csípem, egyrészt nyilván a hangja miatt, másrészt mert ekkor egy sor olyan számot csináltak, amik nem simán vidámak, hanem optimisták, erővel töltik fel a hallgatót. A Dreams az egyik ilyen: ha meghallgatom, a végére mindig jobban érzem magam, nekimegyek a világnak, ide nekem az oroszlánt, meg minden :) Ezt a klipet itt lent most láttam először: a Blue Angels (az amerikai haditengerészet műrepülőcsapata) repülőgépbemutatóját rávágták a zenére. Szerintem rendkívül jól sikerült árukapcsolás:

Az "Ezres" villamosok gyerekkorom óta nagy kedvenceim, bár én már csak acélvázas kocsiszekrénnyel modernizálva ismerhettem a típust a hetvenes-nyolcvanas évek fordulóján. Aztán a kilencvenes években visszaalakítottak egyet építéskori, azaz fa szekrényvázas kivitelére, azóta ez a kocsi a nosztalgiaflotta legmarkánsabb darabja:

Az 1928-as csődje után gyakorlatilag nyom nélkül eltűnt Kistarcsai Gép- és Vasútfelszerelési Gyár és a Ganz nyolcvan ilyen villamost gyártott a Budapesti Közúti Vaspálya Társaság (BKVT) számára 1911-12-ben. De ilyen kinézetű járművek nem csak a villamosvasúton tűntek fel: ez itt a fentebbi képen elöl az 1074-es pályaszámú favázas Ezres 2010-ben Budafok kocsiszín előtt, ...

... ez pedig az M 2038 pályaszámú M.V-ös HÉV motorkocsi Budafok kocsiszín (akkoriban még a tétényi-törökbálinti HÉV telepe) előtt, 83 évvel korábban. A fotó sötétebbnek mutatja a járművet a valóságnál, szinte feketének (amúgy zöld volt), de szerintem így is felismerhető, hogy finoman szólva közeli rokona az 1074-esnek. 

BBVV "U" = BHÉV M.IV

Az 1899-ben elinduló Budapest - Budafok Helyi Érdekű Villamos Vasút (BBVV) 1906-ban a Budapesti Helyi Érdekű Vasutak (BHÉV) tulajdonába került, mely növelni akarta szolgáltatási területét. 1909-ben Tétényig hosszabbították a vonalat, a megnövekedett forgalomhoz pedig 8 darab favázas motorkocsit rendeltek Kistarcsáról, Ganz villamosberendezéssel. A gyártó kiválasztása érthetővé válik, ha tudjuk, hogy a BHÉV a BKVT leányvállalata volt: bevált csapaton ne változass! 

Az új kocsik az "U" típusjelzést kapták, mely 1925-ben M.IV-re ("em négy") változott. A fentebbi fotón a 31-es motorkocsit látjuk, mely 1925-ben az M 2031 pályaszámot kapta.

Az 1912-ben leszállított motorkocsik egy része az első világháború miatt csak évekkel később tudott forgalomba állni - de nem sokáig, mert 1926-tól csak pótkocsiként használták őket. Nagy részüket aztán 1930-tól újra motorkocsivá alakították, erősebb motorokkal - némelyik jármű azonban megmaradt hajtás nélkülinek, például a fentebbi képen látható C 3036 (BBVV 36 -> M 2036) pályaszámú. Leírhatnám a teljes pályaszámtörténetét is, de szerintem sokan azonnal becsuknák a böngészőablakot :)

Mindenesetre a jármű pótkocsiként egészen 1975-ig dolgozott: ezen a Határ útnál, a pesterzsébet-csepeli HÉV végállomásán készült fotón hátul láthatjuk, modernizálva. A hozzánk közelebbi, acélvázasított Ezres kinézetű kocsi is közeli rokona: egy eredetileg M.V sorozatú motorkocsi.

Az M.IV-esek acélvázas kocsiszekrénnyel való korszerűsítése már 1937-ben megkezdődött, tehát jóval korábban az Ezres villamosokénál. Az új, erősebb járműszekrény formatervezésével nem sokat foglalkoztak: a fentebb láthatóhoz hasonló robusztus, szegecselt borítású "vastéglák" lettek. A fotón szereplő 2006-os motorkocsi annyiban érdekes, hogy 1942-ben újonnan építették egy összetört M.V-ös motorkocsi (az M 2040-es) helyett. Ekkor az M 2036-os pályaszámot kapta - azért ezt, mert az eredeti 2036-os ekkor már pótkocsi volt, ahogy az előző két képen láttuk is. Egy ilyen motorkocsi egyébként máig megvan, talán egyszer lesz pénz a helyreállítására.

BBVV "E" = BHÉV M.V

Az 1910-es években elkezdődőtt a BBVV törökbálinti szárnyvonalának építése, ehhez rendelték az "E" sorozatú motorkocsikat (25 darabot), melyek 1925-ben az M.V ("em öt") jelzést kapták. Ezek nagy részét a világháború miatt nem tudták üzembe állítani, emiatt a törökbálinti vonalon 1914-től 1920-ig a BKVT-től kölcsönzött ezres villamosok közlekedtek. Ugye, hogy rokonok! :)

A téma kifejtése úgy lenne teljes, ha megemlíteném, hogy ekkoriban már tervezték a dél-budai HÉV üzemi feszültségének 550-ről 1000 V-ra emelését, a törökbálinti vonal pedig már eleve 1000 V-tal indult volna - de mivel az Ezresek miatt ez nem volt lehetséges, végül 550 V-tal indult. 1938-tól végül létrejött egy érdekes hibrid üzem: a Fehérvári úton a kocsiszínig a villamosok feszültségét (550 V) használták, onnantól kifelé 1000 (sőt, nominálisan 1100) V-ot. A járműveken nem volt semmiféle berendezés a különböző feszültségek kezelésére, a HÉV-ek egyszerűen lassabban tudtak menni a közös szakaszon, mint a villamosok.

A fentebbi képen az eredetileg BBVV 47 pályaszámot viselő kocsit látjuk, mely később az M 2047-es pályaszámot kapta, majd egy másikat, ...

2022-es utazgatásaimat egy szegedi túrával zártam, jó társaságban, finom ebéddel, de a végére kicsit átfázva. Elsősorban vonali fotókat akartunk csinálni, legalábbis én, mert imádom a kétvágányos, de villamosítatlan vasútvonalak látványát. Valahogy olyan régimódiak. Ez itt persze pont nem, hiszen a tramtrain elég progresszív dolog :)

Néhány tramtrain kép 2022-ből
Hideg napfényben az Alföldön...

Amikor a kilencvenes évek elején rászoktam a keményebb zenékre, nem volt vagányabb dolog számomra a Jackson, Kramer és Ibanez gitároknál. Az általam akkoriban hallgatott aktuális gitárosok közül gyakorlatilag csak Zakk Wylde és Slash játszott Gibson Les Paulokon (Slash tulajdonképpen csak egy másolaton, de ez hosszú történet), a többiek mind hegyes formájú, gyakran őrült festésű, jellemzően "oda-vissza tremolós" (Floyd Rose/Kahler jellegű satus vibrátós) hangszereken nyomultak, melyek űrfegyvernek néztek ki egy Gibsonhoz vagy Fenderhez képest:

A rockzenészek számára a hetvenes évek közepén már nem volt elég az, amit a boltban megvásárolható hangszerek tudtak, ezért elkezdték feltuningolni azokat. Eddie van Halen úttörője volt a "csináld magad" fejlesztéseknek: tetszett neki a Fender Stratocaster kinézete és tremolója, de nem tetszett a hangszedők jelerőssége (gyengesége) és zajossága, ezért a Gibsonja PAF hangszedőjét belebuherálta egy Stratocaster jellegű testbe, ezzel iskolát teremtve. A történet persze igazából bonyolultabb: eredetileg egy valódi Stratocastert próbált egy Fenderek javításával foglalkozó hangszerész, bizonyos Wayne Charvel segítségével a fentebbieknek megfelelően átalakítani. Keresgélte, hol van a hangszedő optimális helye, milyen potmétert kellene használni, mire lenne még szükség ahhoz, hogy olyan legyen, mint amilyet szeretne. 1977-ben az így szerzett tapasztalatok alapján rakta össze leghíresebb gitárját, a "Frankenstrat" névre kereszteltet:

A test egy másodosztályú vacak volt, amit Charvel műhelyében talált. Charvel ekkoriban már nem csak javított, hanem gitár "fődarabokat" is árusított, melyeket gyakran különböző beszállítóktól szerzett be, mikor épp kitől sikerült. A van Halen-féle gitár testét valószínűleg egy David Schecter nevű figura faragta, vagy legalábbis az ő sablonja alapján faragta valaki - a netes források kicsit zavarosak a témában. Schecter neve azért érdekes, mert néhány évvel később alkatrészek helyett elkezdett egész gitárokat árulni, melyek ma elég jó hírnévnek örvendenek. A nyakat minden jel szerint egy Lynn Ellsworth nevű, asztalosból lett hangszerkészítő faragta, aki gyakran szállított Charvelnek. A Frankenstratot leggyakrabban a fentebbi képen látható piros-fehér festésben láthatjuk, de a test eredetileg natúr lakkozású volt, amit Eddie először feketére, majd fehér-feketére festett. Utóbbi festés saját fejlesztésű technikájával készült, szigszalag és biciklifestékek felhasználásával. Amikor pedig megunta ezt a kinézetet, jött a híres piros-fehér korszak. A nyakak, hangszedők, előlapok és potméterek eközben néha lecserélődtek, ha Eddie épp kísérletezős kedvében volt.

Charvel cégét 1978-ban megvásárolta egyik dolgozója, bizonyos Grover Jackson, de a márkanevet megtartotta. Eddie ekkor ismét hozzájuk fordult egy új hangszer igényével. A gitárt valószínűleg (ezt se lehet 100%-ra tudni) egy Karl Sandoval nevű munkatárs készítette el, aki arról híres, hogy szabadúszóként ő építette Randy Rhoads pöttyös V-gitárját. Az Eddienek készült új gitár fekete-sárga festést kapott, és bár Eddie ezt is buherálgatta, nem volt igazán elégedett vele. Ráadásul a "Bumblebee" azaz "Dongó" becenevű hangszert Grover Jackson elkezdte az engedélye nélkül sorozatban gyártani, emiatt összerúgták a port, és a zenész nemsokára a Kramernél kötött ki. Szomorú érdekesség, hogy az eredeti Dongó 2004-ben az ex-Panterás Dimebag Darrell koporsójában a föld alá került: Dime nagy Halen-rajongó volt, ezért a családja valami Eddiehez köthető emlékkel együtt szerette volna eltemetni. Eddie reakciója az volt, hogy "egy ennyire eredeti fickónak eredeti hangszer jár", és odaadta nekik az eredeti Bumblebeet...

Grover Jackson vezetése alatt a Charvel nagy névvé nőtte ki magát, a "superstrat" becenevet kapott kategória legfontosabb gyártójává. A hetvenes évek végén az amerikai karrierre vágyó Gary Moore is náluk kötött ki. Jackson több hangszert is készített neki, ezek közül a legdurvább a fentebbi képen látható volt. Majdnem annyira durva volt, mint Gary frizurája :)

Ezen a videón Jackson az együttműködésről mesél, még évekkel később is érezhetően lenyűgözve. A gitárok viszont nem lettek Gary kedvencei, úgyhogy utána évekig egy piros Stratocaster volt az elsődleges hangszere (a ma Kirk Hammett tulajdonában levő "Greeny" ekkorra már háttérbe szorult). Ennek ellenére volt még két ismert Charvele: egy piros és egy fehér. Ezeket a nyolcvanas évek közepén EMG márkájú aktív hangszedőkkel és Floyd Rose-okkal turbózták fel, onnantól kezdve az évtized végéig ez volt a két fő gitárja. 

De vissza Jacksonhoz: egy évvel később, 1980-ban Ozzy Osbourne gitárosa, Randy Rhoads azzal kereste meg, hogy valami látványosan újszerűre vágyik. Már ismerték egymást, úgyhogy formális pitch meetingek helyett egy éjszakába nyúló beszélgetés során találták ki, milyen legyen az új hangszer. Nos, ilyen lett:

A szuperszónikus repülőgép után  "Concorde" becenevet kapott gitár annyira más volt a Charvel néven árultaknál, hogy Jackson féltette a hosszú évek munkájával felépített márkát az új modell esetleges sikertelenségtől. A biztonság kedvéért egy másik nevet festett a fejre: a sajátját - ami szerintem azt jelenti, hogy igazából mégis bízott a hangszerben :)

Mindketten szerették a közös munkát, és a végeredményként létrejött hangszert, mely a fiatal gitáros zseniális játéka miatt gyorsan elhíresült. Randy ennek ellenére nem volt elégedett vele: túl nagy volt, a nyak pedig a 15. bund környékén csatlakozott a testhez, emiatt nehéz volt rajta szólózni. Egy újabb modellt terveztek a tapasztalatok alapján, feltűnőbben aszimmetrikus testtel, jobban játszható nyakkal:

A Héviz (sic!) vízibusszal utazás és a tó hosszában végighajózása során már összefutottam a két balatoni fehér szépség egyikével, a Helkával, de fel nem jutottam rá. Mivel azt hittem, hogy augusztussal véget fog érni a balatoni nyaram, a második MÁV retróhétvége programjába gyorsan beleillesztettem egy egyórás kört vele:

A két hajó közül a Kelén Siófokról, a Helka pedig a tó másik végében Keszthelyről sétahajózott. Az itteni kikötő kialakítása miatt könnyebb volt oldalról lefotózni, éltem is ezzel a lehetőséggel.

Bár a hajó felépítménye és technikája - eredetileg gőzös volt - sokat változott 1891-es vízrebocsátása óta, a hajótest alakja nem igazán.

Eredetileg a kormányos a szabadban dolgozott, a negyvenes évek második felében aztán fülkét kapott.  Egyes források szerint 1955-ben a hajtáshoz is hozzányúltak, de ekkor még csak másik gőzgépet kapott. 1961-ben viszont eljött az ideje a dízelesítésnek, egy Láng motorral.

Ekkor kapott egy nagyméretű zárt belső teret is, nagy ablakokkal a régi, kisebb, és sötétebb belsejű utastér átépítésével. A mai utastér azonban nem akkori, ...

... mert volt egy majdnem két évtizedes közjáték. A hajót 1978-ban selejtezték, majd '80-ban kirakták a 71-es út mellé diszkónak. Aki járt Balatonfüreden a nyolcvanas években, biztosan emlékszik rá, aki nem járt, annak itt van ez a részlet a Pogány Madonna című filmből. Jól láthatóan nem volt szempont a múzeumi megőrzés, úgyhogy amikor a kilencvenes évek közepén visszavásárolta a Mahart, a felépítményt újra kellett építeni.

Már írtam itt a blogban a II. világháború alatt épült, Stukának nevezett villamosokról, a 17 éve eltűnt UV-k közvetlen elődjéről, úgyhogy nem szeretnék senkit technikai vagy közlekedéstörténeti részletekkel fárasztani, de találtam három képet a Fortepanon, és azt gondoltam, a sok hajós kép mellett elférnek itt:

Az ember a régi Erzsébet hídhoz automatikusan régi villamosokat képzel, úgyhogy mindig tetszik, amikor egy-egy Stuka is felbukkan az 1945 előtti képeken, hiszen a Stukák ilyen távolságból megkülönböztethetetlenek az UV-któl, és ettől az egész jelenet kézzelfoghatóbb, időben közelibbnek érződő lesz. A fotón még balra tarts van, azaz a modern motorkocsi felénk közeledik. Budapesten 1941 novemberében váltottak jobbra hajtásra, ez elég jól behatárolja a készítés idejét.