HamPLÓ

Idén már négy vagy öt alkalommal jártam a tihanyi kompnál. Valahogy megnyugtat nézni ezeket a nagy vasakat, ahogy úgy jönnek-mennek, mintha dróton húznák őket: az egész olyan, mint egy jól bejáratott gép! Persze az se rossz, hogy a szűkület tihanyi oldalán a parthoz közel gyakran mennek el szép vitorlások. Ezen a videón az ASMR jelleggel csobogó elindulások (jópofa a hajók mögött keletkező örvénysor!) mellett pár kikötést is megörökítettem kívülről és belülről, mindkét oldalon. Magyarázó feliratok is vannak a videóhoz, a "CC" gombbal lehet bekapcsolni őket - már ha nincsenek eleve bekapcsolva:

Felemás kirándulás volt ez, nem feltétlenül a buszok miatt, melyek közt több generáció kedvencei is képviseltették magukat. Mivel Farost és Kockarust elég sokat láttam már, a kedvencem egy "bulldog" Csepel lett :)

A 2024-es tapolcai Ikarus találkozó
Buszok az ötvenes évektől a kétezresekig

Almáditól Keszthelyig majdnem mindenütt összefuthat az ember a Bahart négy kisebb vonali hajójával. Jópofa jószágok: felül napozófedélzetről lehet nézelődni (illetve a jelenlegi időjárás mellett feketére égni), hátul szabad, de fedett téren lehet ücsörögni, és van egy jókora légkondicionált utasterük is. Ezen felül elég gyorsak és mozgékonyak, plusz a hullámokat is jól bírják. És a minap végre sikerült a negyediket is ugyanott elkapnom: a tihanyi kikötő kismólója mellett!

A flotta legidősebb példánya a Boglár, amit 1977-ben gyártottak Iljicsevszkben (ma Csornomorszk, Ukrajna), a Szovjetunió Ukrán Szovjet Szocialista Köztársaságában. A kilencvenes években került Ukrajnából Magyarországra; egy ideig Budapesten dolgozott Beatrix néven, aztán 2015-ben került a Baharthoz, ahol 2022-ig a Nemzeti Regatta nevet viselte. 2017-ben alaposan átépítették, ezért érzésre ez a legmodernebb a négy tesó közül, ráadásul ezen tudom a legkevesebb dologba beverni a fejem. És ez fontos dolog, mert a többi tele van kilógó élekkel és gerendákkal, alacsony ablakkeretekkel. Imádom ezeket a gépeket, de olyan még nem volt, hogy a másik hármon ne vágtam volna be a fejemet és/vagy a lábamat valamibe. Többször is.

Az 1978-ban épült Lelle már a hetvenes évek végén a Balatonra került, bár nem rémlik, hogy valaha is láttam volna. A kétezres évek elején modernizálták. A flotta nagy része ugyanígy néz ki kívülről, csak a Boglár lóg ki a sorból a másfajta ablaktábláival (és persze egész főfedélzetével). Szerintem jól néz ki, bár tavaly sokat utaztam vele, és a végére eléggé zavart, hogy valami állandóan vinnyogott a hajtásában...

A Földvár '78-ban épült Herszonban, de csak a rendszerváltás után került előbb a Dunára, aztán a Balatonra. Őt is átépítették a kétezres években. 2022-ig Szántódnak hívták, aztán kapta mai nevét, nehogy összekeverjük a frissiben ugyanerre a névre keresztelt új komppal :)

A Fonyód a legfiatalabb: 1981-ben épült Herszonban. 2002-ben közúton szállítva került a Dunáról a Balatonra, ahol megkapta a flottakinézetet. Az ő légkondis zárt utastere is megmentett párszor a napszúrástól idén!

Sokáig azt hittem, hogy csak az én agyamban van túl sok hely felesleges emlékek számára, aztán olvastam, hogy néha másoknak is berágódnak zenék. De nem dallamtapadás jelleggel, hanem úgy, hogy bizonyos dalokat konkrét emlékekhez, élethelyzetekhez köt az ember - tehát ha meghallunk egy számot, azonnal egy múltbéli élethelyzet ugrik be. Nekem elég sok ilyen van, mutatok is pár példát:

1985-ben nyaraltam először a Balaton északi partján, egészen pontosan Balatonfüreden. Még talán Trabantunk volt, és néha elhúzott felettünk egy-egy sugárhajtású vadászgép- vagy helikopterkötelék, mert valami hadgyakorlat volt odafent Veszprém környékén, de Füred szinte "nyugat" volt: mindenki németül beszélt, az újságosnál Fix und Foxi képregényeket árultak - és mindenhonnan a német Twins együttes Ballet Dancer című száma szólt. Biztos más zene is ment akkoriban heavy rotationben, de ez az egy ragadt meg bennem, és ha meghallom, a füredi móló jut eszembe: ez a szám szól a rádióból az egykori jachtklub épületében működő étterem teraszán, és hirtelen ez szólal meg az éppen kikötő katamarán hangszóróiból is... 

Két évvel később mi mentünk a németekhez, igaz, csak a keletiekhez. Rettentő furcsa ország volt: a tengerparti üdülőben ott lógott a falon Erich Honecker képe, de a tévészobában a német gyerekekkel a nyugatnémet ZDF-et néztük. Egyszer a szovjet légierő MiG-23-asai egy napon át éleslövészetet tartottak a szomszédos félszigeten, alig méterekkel átdübörögve felettünk (rohadt jól néztek ki), de pár nappal korábban a lipcsei főutcán a moziban már a Beverly Hills-i zsarut reklámozták, amit akkor még be se mutattak nálunk. És a mindenütt zörgő rádiókból is állandóan nyugati zene szólt. Három szám maradt meg: az egyik a Starship Nothing's gonna stop us now-ja, a másik az eredeti Funky town (azért írom így, mert kb. ekkoriban jelent meg egy feldolgozása is), a harmadik pedig ez a kabarészám, amit a vicces énekhang miatt "Tapsi Hapsi dalnak" neveztünk el tesómmal. A dalszöveget nem értettük, de a dallam eléggé megtapadt - ma egyébként már a szöveg is tetszene. Lipcse utcái jutnak eszembe: a városháza előtti tér, ahol tölcsér helyett valami furcsa ostyatálcán adták a fagyit, és valami ruhabolt, mert valahogy sose úsztuk meg, hogy ruhaboltokba járkáljunk, még nyaralás közben se :)

És ugorgyunk! Valahol már biztos leírtam, hogy '95 nyarának második felét egy szakítás miatt elég depisen töltöttem. A haverok ennek kapcsán megpróbálták fejleszteni a zenei ízlésemet, hogy a klasszikus metál mellett hallgassak néha valami progresszívet is. A Dream Theater Images and Words című lemeze azóta is kedvencem, akkoriban számos késő esti sétára elkísért a walkmanben. Igazából minden szám tetszett az albumról, de a fentebbi rágódott belém leginkább.

Szeptemberre már sokkal jobban voltam, akkoriban adta valaki (eh, "valaki" - pontosan tudom, hogy ki:) kölcsön a Gamma Ray Land of the Free című lemezét. Erről az együttesről azt érdemes tudni, hogy a Helloween nevű, meglehetősen sikeres bandából kivált Kai Hansen alapította, hogy visszatérjen ahhoz a stílushoz, amit eredetileg játszani akart. Egyszer láttam is őket a PeCsában, de akkor még volt külön énekesük. Ezen a lemezen azonban ő már nem szerepelt, helyette Hansen énekelt, és bár ez rizikós döntés volt, valahogy tökéletes lett az eredmény. Gyakorlatilag mindenki első hallásra imádta; megkockáztatnám, hogy európai dallamos metál körökben ez volt az évtized legfontosabb albuma. A sikerben nagy része volt a lemez indításának, a Rebellion in Dreamland című dalnak, lásd fentebb. Ha meghallom, újra a Schönherz Kollégium felé tartok, esetleg az Örs vezér terén vágok át, ahol az IKEA még csak fele akkora volt, mint ma. Az azóta beépített területen egy bódéban kisállatkereskedés működött, ami előtt mindig megálltam, hogy megnézzem a hörcsögök terráriumát a kirakatban

Biztosan vannak, akik unják már, hogy állandóan balatoni és dunai hajókkal van tele a blog, úgyhogy a változatosság kedvéért most következzenek elbai (ezt így mondják?) hajók :)

Drezdában sajnos nem jártam 2010 - eme képek készítése - óta, csak gyanítom, hogy azóta még több régi házuk van, mint amennyi akkor volt. Ami viszont valószínűleg nem változott, az a gőzhajók tömege az Elbán. A füstöt eregető lapátkerekesek ott voltak 1987-ben, amikor először jártam a városban, és ott vannak most is. A "Fehér Flotta" 1837 óta dolgozik, bár magát a fehér festést csak az 1920-as évek óta használják. A hatvanas években ugyan elindultak a dízelesítés útján, de egészen a rendszerváltásig üzemben tartottak pár gőzöst, a rendszerváltás után pedig elkezdték a már leállítottakat is felújítani. Ezen a képen a bal oldali (pont nem fehér) hajó a legérdekesebb: a Stadt Wehlen 1879-ben állt szolgálatba, ez a legöregebb gépük.

A Dresden a flotta zászlóshajója, 1926-ban épült. Majdnem hetvenméteres hosszával nem éppen apróság: hosszabb, mint a mi Táncsics motorosunk!

Már többször említettem, hogy gyerekkoromban Budapesten rendszeresen sétahajózott az 1918-ban épített Petőfi gőzös. Mivel akkor már nem volt üzemszerű gőzhajózás a fővárosban, nekem ez volt _a_ gőzhajó. Minden utazás izgalmas volt vele, és a hidak előtti "szertartás" különösen tetszett, a kéményt ugyanis hátra kellett dönteni, hogy ne akadjon bele a hidak aljába. Utána persze mindig visszaállították függőlegesbe, de csak a következő hídig. Az itteni gőzösök a jelek szerint ugyanezt csinálják.

Szerintem nagyjából mindenkinek van olyan fotója, amin a tihanyi apátság melletti korlátnál áll, háttérben a Balatonnal. A mi családunk legalábbis több ilyen csoportfotót és ugyanonnan készült panorámaképet  őriz. Ez a legrégebbi, amit megtaláltam, a hetvenes évekből:

Ezt a kombót ebben a formában ma már nem lehetne lefotózni: balra a Kenese nevű vízibusz látható, mely nem az eddig bemutatott 301-es, 3011-es vagy 303-as típushoz tartozik, hanem az egyetlen példányban a Magyar Néphadsereg számára épült 3017-eshez. Tőle jobbra a balatoni legenda, a Beloiannisz látható: a hajó, melynek nevét én is ismerem, pedig szerintem soha nem láttam élőben. A jobb szélen valamelyik régi ex-gőzös látható, de ennyiből nem tudom megmondani, hogy a Kelén vagy a Helka. Bármelyik is, a képen ő az egyetlen, amelyik még közlekedik a három közül. És így nézett ki a tihanyi kikötő idén július végén:

A Kékszalag az ország leghíresebb sportversenye, hiszen róla nevezték el a kifőzdék legnépszerűbb fogását, a sajttal és sonkával töltött rántott húst. Ez persze nem ígaz, de a verseny nevét szerintem nagyjából mindenki ismeri, legfeljebb nem tudja, hogy konkrétan mi is történik ilyenkor a Balatonon. Egy kb. 150 kilométeres gyorsasági versenyről van szó: a résztvevő vitorlásoknak a Balatonfüred - Kenese - Siófok - Keszthely - Balatonfüred útvonalat kell megtenniük kikötés nélkül.

UI: A témát ismerők nyugodtan javítsák vagy egészítsék ki az itt leírtakat. Nekem még nagyon új ez a téma, de túlságosan tetszettek ezek a hajók ahhoz, hogy ne csináljak bejegyzést róluk.

A Kelén motorossal mentem elébe a mezőnynek. Az első szembejövő Siófok előtt a Process Solutions nevű katamarán volt, mely végül negyedikként futott be a célba. A háttérben látható, hogy a mezőny nagy része még csak Kenese felé tartott Almádi magasságában.

Kicsivel utána jött az RSM, ő a nap végén a harmadik helyet szerezte meg. A háttérben már másodszorra látható új katamarán valószínűleg VIP és/vagy sajtóhajó volt, és szívesen rajta lettem volna.

Ő itt a Prospex-Delta, a második helyezett. A látszat ellenére a verseny nem arról szól, hogy szépen libasorban követik egymást a vitorlások: mivel nagyjából ki van zárva, hogy az elszakadt befőttesgumi alakú útvonalon végig jó szél legyen, a hajóknak taktikázniuk kell. Például az egyik katamarán egyszercsak merőlegesen kivált a mezőnyből, hogy aztán pár kilométerrel arrébb megfelelő szelet fogva és megfordulva úgy gyorsulja le az egyenesen haladó többi hajót, mintha rakétahajtása lett volna. 

Ez itt a siófoki bója, ezt megkerülve a vitorlások következő célja már Keszthely. A háttérben a tó túlpartján Balatonfüred látható.

Csak hogy lássuk, mennyire ufó kinézetűek ezek a teljesítménygépek: ez itt a Fifty-Fifty, a verseny nyertese, mely kb. 50 másodperccel a cél előtt előzte meg a kettővel ezelőtt látott Prospex-Deltát. A kép készítésekor már Keszthely felé tartott, eközben a háttérben a hagyományos hajók tömegének élbolya még csak Kenese környékén járt.

Aki rendszeresen olvassa ezt a blogot, tudhatja, hogy imádom a váci alumínium vízibuszokat. Szerintem sokkal előkelőbb helyet kellene elfoglalniuk a magyar ipar képzeletbeli történelemkönyvének lapjain, ehelyett évről-évre kevesebb van belőlük, és eredeti kivitelű példánnyal már csak Csehországban utazhatunk.

Nem csak egyetlen fajta váci vízibusz létezett; a legkülönlegesebb közülük szerintem a "tengeri" változat volt, melyből a hatvanas években kettő készült a Balatonra, egy harmadik pedig Csehszlovákiában közlekedett. Erről a típusról van szó:

Az inkább jachtnak, mint a dolgozó nép tömegközlekedési eszközének kinéző járműből tavaly még kettő dolgozott, de közülük a régebbire már nincs szükség a két új katamarán miatt. Az újabbik - a Keszthely nevű - is csak azért maradt szolgálatban, mert ez az egyetlen aktív típus, ami meg tud fordulni a máriafürdői kikötőben.

Aki nem ismeri a helyet, ezen a képen láthatja a problémát - és azt is, hogy milyen fordulékonyak ezek a váci jószágok!

A "felesleges" hajó a Héviz motoros, melynek nevét eredetileg rövid i-vel írták, pedig helyesen hosszúval kellene. Az idén 64 éves járműre ráférne egy komolyabb felújítás, de félek, hogy nem fogja megkapni. Addig is tartalékként áll a siófoki kikötőben.

Június végén aztán valamelyik másik hajót kibérelték, és hirtelen szükség lett rá a Földvár - Tihany - Füred - Siófok sokszögben. Természetesen vonatra pattantam, és a megfelelő időben ott voltam Földváron. Jópofa volt az orrát magasan hordó váci gép ebben a kikötőben.

Még mindig nincs vége a július eleji retró vonatozásnak! Mutatok még egy kis NDK hangulatot, 424-est, szovjet és magyar dízeleket, kék és zöld kocsikat, egy faros Ikarust, és életem legkényelmesebb balatoni utazásának pillanatait egy szó szerint fotelekkel berendezett volt kormányzati szalonkocsiban:

A 2024-es balatoni retró hétvége, második oldal
Mintha nem lett volna eléggé melegem, megint vonatra szálltam :)

Gyerekkoromban a szárnyashajók a több fényévnyinek érződő távolságban levő Bécsbe vitték a szerencséseket, és nem nagyon gondoltam, hogy valaha is utazni fogok ilyennel. Aztán évtizedekkel később egy egész napos túra során mégis eljutottam az egyikkel Bajára és vissza. Ezután újabb kihagyás következett, majd megint rámjött a szárnyasozhatnék, úgyhogy tavaly a Dunakanyarba menet elkaptuk azt a példányt, amivel '86-ban a Queen együttes Pestre érkezett. Levezetésként pedig mentünk még egyet, ezúttal csak Vácig. Azt hittem, hogy ennél rövidebb utat nem lehet megtenni ilyen járművel.

Két hete aztán egy internetes fórumon olvastam, hogy szárnyashajós városnéző járatot indítottak, ami a Széchenyi utca vonalában álló pontontól a Széchenyi utca vonalában álló pontonig visz, csak közben felmegy az Árpád híd fölé és a Rákóczi híd alá, mindezt kb. 25 perc alatt. Naná, hogy ki kellett próbálnunk Mariannal! Tavaly még Vöcsök is volt a flottában, idén csak a négy (?) Bíbic került vízre, úgyhogy addig kell kergetni őket, amíg még megvannak!

Ráadásul így egy újabb hajót kipipálhattam a négy hajó közül, mert most a kettes jött. Kettő megvan, kettő még hátravan! Mivel ezek a gépek voltak a legfiatalabbak a szárnyas flottában, tavaly felújították őket: kívülről szerintem kimondottan csinosan néznek ki.

Mivel hamar odaértünk, indulásra várakozás közben megengedték, hogy bekukucskáljak a kormányállásra. Maga a gép nem régi, hisz '92-ben érkezett Magyarországra, harminc év pedig még bejáratósnak számít a hajóknál, a vezetőfülkéje viszont ennél régimódibbnak tűnt. Persze én pont szeretem a kerek műszereket és a sok kapcsolót, de valamiért "glass cockpitre" számítottam :)

Nehéz lett volna végig megörökíteni az utat, hiszen olyan hamar megvan a kör, hogy vagy nézelődök, vagy videózok, de egy kicsit azért nyomtam a gombot. Hagyományos hajóval nagynak tűnik ez a város, ezzel a masinával viszont durván gyorsan leér az ember a Rákos-patak torkolatától a nemzeti atlétikai stadionig. Pedig szerintem nem is mentünk teljes gázzal.