HamPLÓ

Kisgyerekként minden gép tetszett nekem, ami pedig "magától" működött, azt egyenesen csodának láttam. A tömegközlekedésben viszonylag kevés dolog működött automatikusan akkoriban: ilyenek voltak a "tökönverős" kapuk* a metróban, és a mindenfelé sorakozó étel- és italautomaták. Róluk van szó:

Ma is gyakran áll egy-két nem kimondottan hívogató automata az aluljárók, metróállomások félreeső sarkaiban, de a nyolcvanas években még egész sorfalakat lehetett belőlük látni - legalábbis a nyolcvanas évek elején, amikor elkezdtem felfedezni a várost:

Igaz, ez a két fotó még 1970-ben készült, de ezt csak azért tudom, mert oda volt írva a fortepan adatlapjukra; az emlékeimben teljesen ez a kép él a Batthyány téri aluljáróról! Ma ugyanitt kézzel adják ki a pogácsát és a szendvicset. Bár nem voltak ezek az automaták valami nagy számok, például gyakran nem vették be a pénzt, vagy bevették, de nem adtak semmit, az italokat meg elfolyatták, ennek ellenére nem gondoltam volna, hogy a gépesítés általános trendjével szembemenve az utasellátásban pont visszatérnek az emberi erőforráshoz :) Érdekes egyébként, hogy mintha csak az automaták előtti két métert mosták volna fel, attól jobbra elég mocskos a padló. Vagy csak az automaták előtt jobban lekopott a burkolat a tébláboló felhasználók cipőitől?

Leggyakrabban kakaót vételeztünk a képen látható úr mögött látható gépből, de ezekre a forgós-oldaltkivevős automatákra is emlékszem. Nagyon izgalmasnak tűnt az ilyenből vásárlás, egyfajta szerencsejáték hangulata volt, hogy jól kipörög-e a szalámis zsemle :) Egyébként konkrétan pont a Batyiról van olyan emlékem, hogy az automaták környékén volt egy ajtó, amely mögül időnként előkerült valaki a vevőknek segíteni vagy hibát elhárítani, szóval azért ezekhez is kellett személyzet.

Ez a kép a Blaha Lujza téri aluljáróban készült, és valószínűleg régebbi, "egy ablak - egy áru" elven működő gépeket mutat. Tudom, hogy ma is van kajaárus itt lent, de azt kell mondjam, hogy ehhez az űrhajó-feelinghez képest nagyon sokat romlott a hely színvonala!

Ilyen szabadtéri automatablokkokra viszont egyátalán nem emlékszem, szerintem ezeket gyerekkoromra már lecserélték emberrel működő hotdogosokra. A Wittenborg nevű cég egyébként ma is létezik, és ma is gyárt automatákat! A Vendéglátóipari Múzeum szakemberei, vagy a témára nálam fogékonyabb emberek biztos többet tudnának mondani arról, hogy minden automata nyugati importból származott-e, vagy voltak keletiek is (én valami együttműködésre tippelek a tőkés világgal: ők adták a gépeket, mi meg hússal, tejjel vagy valami egyéb mezőgazdasági termékkel fizettünk értük), én csak annyit tudok hozzátenni, hogy a fotó a Marx téren, a trolivégállomásnál készült.

A Fortepanon több képet is lehet látni az automatákról, de nem akarom az összeset feltenni, csak még a kedvencemet, ami ez itt. Megismerjük, hol van? A szentendrei HÉV Margit hídnál levő végállomásán! Ha minden igaz, a fotó '65-ben készült. Huszonegykét évig tarthatott az automaták fénykora, a rendszerváltás környékén szerintem már nem sok volt belőlük. Ha valakinek ennél konkrétabb emlékei vannak a köztéri étel- és italautomaták "bukásáról", kérem, írja meg kommentben! Nem lepődnék meg, ha a növekvő rongálás és fosztogatás is szerepet játszott volna az eltűnésükben...

* Aki nem emlékezhet ezekre (aki járt akkoriban a metróban, szerintem tutira nem felejtette el őket:), annak némi magyarázat. Annak idején ilyen gépszörnyek álltak a mozgólépcsők tetején pecsételők és humán erőforrások helyett:

Az utazni szándékozónak 1 forintot kellett ezekbe bedobnia (később talán 2-t), aztán nagy levegőt venni, és átmenni a kapun. Ha valaki nem dobott be pénzt, az automaták oldalából egy-egy kar csapódott ki, elzárva az utat, de igazából inkább csak alhason/oldalba bokszolva az embert - és néha akkor is ez történt, ha dobott be pénzt az istenadta. Kisgyerekként borzongató érzés volt átmenni rajtuk, hogy lesz-e valami, kicsapódnak-e a karok, vagy rendben átjutok. Ha jól tévedek, a bérletesek az üvegkalickában ülő ellenőrnek mutatták fel a dokumentet, az ő kapuikon nem voltak tökönverő karok. Vagy abban a kuckóban csak ügyeletes ült, nem ellenőr? Túl kicsi voltam akkoriban, és nem volt még bérletem, ezért nem tudom. Mindenesetre ma a budapesti metró mozgólépcsőinek tetején is több embert látni, mint akkor...

Jólmúltkorjában mutattam pár villamosos teherszállítós képet, úgyhogy most nézzük meg, hogy mi zajlott a "nagytestvér" vágányain, azaz a HÉV-nél. A fotókat ezúttal is Tomáš Dvořák készítette.

A villamoshoz képest a HÉV közelebb áll a nagyvasúthoz, és nem meglepő módon a tehervonataik is komolyabbak voltak a városi utcákon felbukkanóknál. Itt például a Helsinki út mentén látunk egy szerelvényt, ...

... mely ha jól látom, épp a Pesterzsébeti Papírgyárba készül betolatni (ha a ráckevei vonalat nálam jobban ismerő van az olvasók közt, nyugodtan javítson kommentben!). A képeken látható mozdonyok az L.II típushoz tartoznak, melyet az 1910-es évek elején gyártottak Kistarcsán, majd az 1950-es évek végén újrakarosszáltak acélvázas mozdonyszekrénnyel. Szerintem a HÉV kis mozdonyai közül ezek voltak a legszebbek, és még most is egész modernnek tűnnek. Ráadásul a kilencvenes évekig használták őket, így néhány meg is maradt.

Ennek a soroksári Haraszti úton haladó tehervonatnak az élén egy 1922-es gyártású L.III-ast láthatunk - ez a típus a selejezéséig megtartotta "lambériás" kinézetét.

Ugyanez a szerelvény a milleniumtelepi Erdért-telep iparvágányán. Szép magasra meg lettek pakolva ezek a teherkocsik!

Egy másik L.III-as a szentendrei vonal régi Filatorigát állomásán. Ezek a járgányok teljesen kimaradtak a gyerekkoromból, úgyhogy rettentő egzotikusnak tűnnek számomra.

És ha már Filatorigát: ott állt ez a két L.VII-es is, mely típus beceneve "Tigris" volt a hasonlóan drabális kinézetű harckocsik után. Ezek a járművek alapvetően mozdonynak készültek, de utasteret is kaptak, így személyforgalomban is felbukkantak annak ellenére, hogy a magasan levő egyetlen utastéri ajtónak köszönhetően borzasztó lassú utascseréjük lehetett.

És itt van két másik Tigris tehervonatozás közben - ahogy látható, ezek egy másik egyenfestést viselnek. A tíz példányban épült típusból a kocsik több mint fele ma is megvan, néha látni őket munka- vagy nosztalgiavonatokkal.

Követett youtube-csatornából még nem fogytam ki, blogbejegyzés-ötletekből viszont igen, úgyhogy megint egy ajánló következik :)

Kezdjük rögtön egy olyan csatornával, amit ezen sorozat első részének kapcsán ajánlott a figyelmembe IC kolléga. A Let's Game It Out! alapötlete az, hogy a számítógépes játékokat lehet úgy játszani, ahogy a készítők elképzelték, vagy meg lehet próbálni szembemenni a mesterséges logikával, és direkt mindent rosszul csinálni. Ha hullámvasutat kell építeni, telepítsük úgy, hogy a lejtő vége a sorban várakozók között érjen véget, ha pizzát kell csinálni, akkor tegyünk rá húsz kiló sajtot, ha turistaparadicsomot kell felvirágoztatni, építsünk minden sarokba repülőteret (a tengerpartra pedig atomerőművet), és nézzük meg, lépést tud-e tartani velünk a gép! Bevallom, elsőre nem szippantott be a csatorna, de aztán a harmadik videó után - miután abbahagytam a röhögést - valahogy csak rákattintottam a "subscribe" gombra.

Az őrült tudósokat mindig őszhajú öregemberként szokták ábrázolni, pedig néha egy feltúrt hajú fiatal srácról van szó: Sam, a LOOK MUM NO COMPUTER csatorna főhőse néha Furbykből csinál orgonát, máskor basszgitárból C64-est, de a legjobb projektje mostanában szerintem az ezer oszcillátorból álló zajgenerátor volt. Fantasztikus, ahogy a kaotikus morgásból egy idő után hirtelen összeáll valami furcsa harmónia!

A múlkori összeállításban szerepelt egy magyar csatorna, de közben rájöttem, hogy van egy másik is, amit követek: az Aeropark Budapest. Magas színvonalú, érdekesen prezentált videókat gyártanak, egyszerűen nem értem, miért nincs százszor több követőjük.

A fekete-fehér hangulatképek és ősöreg motorkocsik után most egy kicsit újabb járművek következnek: az UV-k, melyek 1956 és 2007 közt számítottak a városkép szerves részének. A most következő fotókat a holland Balt Korthals Altes készítette a hetvenes évek második felében.

A Szabadság híd még a "régi" színében. Mivel így nézett ki gyerekkoromban, évekig tartott, mire megszoktam a mostani zöld színét, mely elvileg az eredeti. De nem a háború után kapott új színt először, mert valahol azt olvastam, hogy 1938-ban kékre festették. Aztán jött az újjáépítés, amikor szürke lett, de szerintem az még nem az itt látható szín volt, amit én színtévesztőként világos kékesszürkének látok, hanem valami sötétebb. Igazából persze ez a híd még ebben a színben is, a díszei nélkül se volt csúnya.

Néhány méterrel arrébb, a Fővám - akkor még Dimitrov - téri megállóban állunk. A dátum beazonosításában segíthetne az, hogy a Gellért-hegy tetején éppen renoválják a Szabadság-szobor talapzatát, de nem sikerült megtalálnom a neten, hogy ez mikor történt. Ha valaki tudja, ne tartsa magában!

És itt a híd a Szent Gellért tér felől nézve. Abból a szempontból nem volt szerencsés ez a szín, hogy nagyon meglátszott rajta a kosz, lásd a kép jobb szélét.

9-es villamos halad észak felé a hídfőnél. Az előtérben látható üres hely az egykor a hídra kanyarodó, illetve onnan észak felé lejövő sínek helye, merthogy régen ilyen irány is létezett.

Villamosozás helyett most megint privát emlékek kapcsán youtube-ozunk egy kicsit. Biztos más is emlékszik, hogy '86 körül mekkora sláger volt ez a szám:

Az előadó Paul Simon neve ismerős volt, viszont mindig Simon & Garfunkelként emlegetve, ezért meg voltam győződve arról, hogy a magasabbik fickó Garfunkel, hiszen jól láthatóan ő is énekel. Csak később döbbentem rá, hogy az ott bizony Chevy Chase, akit valamikor akkoriban láttam életemben először a "Vakáció" sorozat  valamelyik részében - és aki természetesen csak tátog és hülyéskedik a klipben.

A "Don't Worry, Be Happy" 1988 egyik legnagyobb slágere volt. Itt világos volt, hogy ki az előadó, de ki akkor a másik két fickó? Csak később jöttem rá, hogy az egyikük Robin Williams, aki Amerikában akkor már hatalmas sztár volt, de itthon még csak az "Egy úr az űrből" című sorozatban láthattam, és ott még teljesen másképpen nézett ki...

És még mindig nem fogytam ki a bélyeg méretű, ráadásul hang nélküli videók felkonvertálásával készült filmecskékből! A színes pixelkavargásba tett első mai kiruccanásunk az újbudai SZTK rendelőintézet előtti "rendezőpályaudvarra" vezet, pontosabban annak 2002-es állapotába:

A Bartók Béla út felújítása miatt 2002 nyarán és kora őszén a 41-es, a 47-es, illetve a 18-as fordult ezen az elég furcsa elrendezésű ideiglenes végállomáson. Ahogy látható, normális utastájékoztatás nem volt, úgyhogy a várakozó utasok mindig oda futottak, ahova látták, hogy a következő villamos begurul. Ha meg lemaradtak, kicsit kilépve még utol tudták érni a szerelvényt az első rendes megállóban, a Bocskai sarkán. Most pedig ruccanjunk ki külföldre:

Annak idején büszke C64 tulajdonosként felhasználóként kicsit még a játékoknál is jobban szerettem a játékok zenéjét. Az egyik kedvencem ez volt:

A videót sajnos leszedték, és nem találtam hasonló változatot helyette :(

Fel kellett nőnöm ahhoz (meg még kicsit meg is öregedni:), hogy megtudjam, ez a zene tulajdonképpen így szólt:

Akinek nem volt 64-ese, az talán nem is érti, mit kell hallani - vagy látni - idefent, ezért elmondom: a 64-es hangképző chipje, a SID három csatornát tudott egyszerre megszóltaltatni - itt fent meg négyet látunk! A trükk az, hogy valaki felfedezte, hogy a chip a hangerőregiszter tartalmának megváltoztatásakor kattan egyet. Ez elvileg akár egy elég idegesítő hardver bug is lehetne, csakhogy ennek a kattanásnak a szoftveres manipulálásával digitalizált hangmintákat is le lehet játszani, ami a nyolcvanas években űrtechnológiának tűnt (ha van itt valaki, aki jobban el tudja magyarázni, ne fogja vissza magát a kommentek közt:). Namármost, a fentebb leírtak igazak voltak a SID chip eredeti inkarnációjára, melyet jobbára (de nem csak) a régebbi kinézetű ("kenyértartó alakú") gépekbe szereltek:

Körülbelül egy éve mutattam néhány képet Dieter Kubischtól, aki a hetvenes és nyolcvanas években (is) járt nálunk. Az ő fotóival utazunk most vissza 1974-be:

1977 júniusának végéig az M1/M7 bevezetőjén a fővárosba érkezve Budaörsnél találkozhatott először a budapesti villamossal az ember, a 41-es járat végállomása ugyanis valahol ott volt, ahol ma a kör alakú felüljáró van az áruházakkal. Ez a fotó az autópályán haladó busz ablakán át készült, ...

...az Albertfalva felé tartó 1900-as ikerkocsiról, melynek érdekessége, hogy az egyik kocsi tetején ollós (pantográf), a másikén líra áramszedő van. Csak viszonylag rövid ideig közlekedett így a típus: eleinte mindkét kocsinak líra áramszedője volt, az utolsó éveikben pedig már csak az egyik kocsin maradt szedő. Ne kérdezzétek, miért, nem tudom...

Nemrég írtam a Muki becenevű "tehervillamosokról", melyek közül néhánynak a villamosvasúton használt középütközőn kívül nagyvasúti ütközője is volt. Azen a - valószínűleg már a nyolcvanas években készült, de ide passzoló - képen Budafok kocsiszín előtt álló példányoknak azért volt szükségük erre, mert nagyvasúti teherkocsikat mozgattak a Fehérvári, illetve Nagytétényi úti gyárak és Háros vasútállomás közt.

Néha a Mukik mellett HÉV-es mozdonyok is besegítettek a villamosvasúton zajló teherforgalom lebonyolításába. Ezt a rettentő kopott guruló fészert első tulajdonosa, a Budapest-Újpest-Rákospalotai Villamos Közúti Vasút Rt. után "BÚR-bivalynak" becézték. Az ő érdekessége, hogy a nagyvasúti ütközők mellett HÉV-es középütközője is van.

Bár a múltkori adag 320*240-ről felkonvertált videó nem aratott akkora sikert, mint az első, most megint néhány ilyen filmecske következik. Továbbra is kis felbontású, alacsony (15) kép per másodperc értékű, hang nélküli, maximum 30 másodperces .avi-k voltak az alapok, szóval nem érdemes teljes képernyőre kirakni őket, de így beágyazva szerintem élvezhető minőségűek:

2001 és 2003 közt még rengeteg helyen járt UV, de néhány különlegesebb felvétel is van ezen a videón, például az, amikor váltóelfagyás miatt az "SZTK rendező" helyett a Deák Ferenc térre járt a 41-es.

Az előző youtube-ajánlós bejegyzés lakásszerte nagy sikert aratott, úgyhogy most itt a folytatása, hátha valaki felfedez ezek közt valamit, ami tetszik neki!

Captain Disillusion egy kevéssé ismert szuperhős, aki tréningruhában internetes hoaxokat cáfol, illetve filmtrükköket magyaráz meg. Ráadásul imádja a Vissza a jövőbe-trilógiát, ami már eleve szimpi.

És néha zene is kell, jelesül gitár. Vagy éppen hárfa, szitár, banjo, orgona, ukulele, otamatone, ásó... Rob Scallon bármin tud rockot/metált játszani! Amikor meg éppen nem játszik, hangszereket és hangrögzítő eszközöket fedez fel magának, vagy éppen más youtuberekkel szórakozik.

A Technology Connections csatornát nem sikerült elsőre megszeretnem - valahogy furcsának találtam a főszereplőt: az öltözködését, a manírjait, a hangját. Aztán persze győzött az, hogy érdekeseket szokott mesélni, nagyjából úgy, ahogy a múltkor bemutatott Techmoan, csak teljesen másképp. A fentebbi videó színtévesztőként megnyugtató volt számomra, mert a barna színt nem nagyon látom, csak tudom, hogy a csoki és a barna medve olyan :)