HamPLÓ

Először 2001 szilveszterén pottyantak külföldi közlekedésbarát által készített régi képek a postafiókomba. A Tim Borictól akkor kapott fotók '76-ban és '79-ben készültek, tehát huszonegykéthá'négyöt évesek voltak. Egy eltűnt világot ábrázoltak: egy másik, kopottabb várost, és számos olyan villamosvonalat, ami 2001-ben már sehol nem volt. Gyakorlatilag csak a házak maradtak meg a fotókon látható dolgokból. Akkor szinte régészeti leletnek tűntek, most meg már nekem is vannak ilyen korú villamosos fotóim! A változások talán nem annyira markánsak, mint az 1976 és 2001 közöttiek, de azért feltűnőek.

Ez a kép kicsivel több mint 23 éves: 2002 januárjában készült. A házak most is megvannak, de nincs már meg a 41-es körtéri hurokvágánya, és nem jár UV se.

A Bartók Béla út 2002 nyarán kezdődő átépítését végig megörökítettem, és mivel errefele nőttem fel, nem kellene meglepnie, mennyire más volt akkor a környék. De meglep, mert előnyére változott, nem is kicsit! A fentebbi, 2001 szeptemberében készült képen viszont még kockakövön pattogtak az autók, nagypanelen az UV-k, a Budafoki útra pedig még cikkcakkban, a már nem létező házasságkötő terem előtt kellett átkanyarodni. A Szeged étterem viszont most is megvan.

A BKV a kilencvenes évek első felében húsz UV-t visszaépített kétirányúra, ezeket hívtuk MUV-nak (ejtsd: "muv", bár én hülye viccként szerettem néha múvénak mondani, hisz az lenne logikus:), ahol is az "M" betű a modernizáltat jelentette. Szerintem indokolatlanul, mert nem igazán lettek modernek, igénytelenebb kinézetűek viszont igen. Amit viszont imádtam bennük, az az, hogy szólóban jártak, nem pedig szerelvényben, ahogy az összes többi UV az én életemben. Persze nagyon régen jártak időnként UV-k szólóban, de nem volt jellemző, ...

Újabb képmutogatással folytatnám közlekedési weboldalam 25 éves fennállásának ünneplését. Azt gondoltam, hogy jöjjön most valami más, mint Budapest. A szöveget ezúttal is telenyomtam linkekkel, tessék végigkattintgatni őket!

Budapest után Szeged a kedvenc magyarországi villamosüzemem. Míg a másik két vidéki villamosos városban (Debrecen és Miskolc) gyakorlatilag csak egy-egy kétvágányos fővonal élte túl a hetvenes éveket (utóbbi helyen kiegészülve az egyirányú vasgyári hurokkal), addig a Napfény Városában több is megmaradt, köztük két egyvágányos, kitérőkben keresztezős "mellékvonal" is.

Ráadásul az itteni tömegközlekedés a kétezres évek második felétől olyan fejlődésen ment keresztül, ami szerintem páratlan az országban: meglevő vonalak újultak meg, jó állapotú használt, majd vadonatúj járművek érkeztek, eltűntek a Bengálik, új vonal nyílt, és a körítés is korszerűsítve lett (megállók, jegyautomaták, utastájékoztatás, elektromos rendszerek). Ha Budapest arányaiban így fejlődött volna, a bécsiek hozzánk járnának okosodni.

Az említett két egyvágányozós "mellékvonal" a 3-as és 4-es volt. Amikor először villamosoztam Szegeden, előbbi még a Dugonics tér oldalából indult, a Tisza Lajos körút legbelvárosibb szakasza pedig - ahol akkor csak a 4-es járt - egyvágányos volt, lásd a fentebbi, 2001 júniusában még filmre készített képet. Ja, és a forgalom nagy részét Bengálik bonyolították le, Tatrák csak az 1-esen jártak, ott is csak szólóban.

A tömegközlekedési "nagyprojekt" végére a Tisza Lajos körúti pálya végig kétvágányos lett, a 3-as Tarján városrészig hosszabbodott (a fentebbi képen éppen arrafelé fordul), ...

... a belvárosi egyvágányos részből pedig olyan tömegközlekedési folyosó lett, melyen a villamosok együtt járnak a troli- és sima buszokkal. 2011-ben pedig a Bengálik is nyugdíjba mentek.

Szeged másik nagy vonzereje az volt, hogy nyitottak voltak nosztalgiamenetekre. Összehasonlításként: Budapesten a kétezres évek közepéig bizonyos évfordulókat leszámítva gyakorlatilag csak reprezentációs célból vagy rengeteg pénzért lehetett nosztalgiavillamosra szállni. Utóbbi drága volt, csak külföldi csoportok engedhették meg maguknak, előbbihez meg politikusnak vagy újságírónak kellett volna lenni. A két működő nosztalgiakocsit szó szerint rács mögött tartogatták. Szegeden viszont nem csak olcsón rendelkezésre állt például a 609-es pályaszámú, éppen akkor negyven éves Bengáli, de még át is számozták-táblázták abba az állapotba, ahogy 1962 és '64 közt Budapesten dolgozott!

A szegedi villamosközlekedés 2008-ban ünnepelte százéves fennállását. Ennek örömére néhány régi alkatrész felhasználásával megépítették az első villamoskocsijaik replikáját. Szerintem laikusként se kívülről, se belülről nem lehet megmondani, hogy nem eredeti.

Továbbra is lusta vagyok, úgyhogy a múltkori villamosok után most húzzuk az időt vonatokkal! A szöveget megint telepakoltam linkekkel, tessék szépen végigkattintgatni őket!

A józsefvárosi pályaudvart 2005-ben zárták be, de már másodjára, mert először 1885-ben szüntették meg a személyforgalmát, amikor átvette szerepét a Keleti. Rendkívül hülye helyen volt ez az állomás, gyakorlatilag csak azért, mert az építettő Északi Vasút spórolni akart, és nem vette meg a területet egészen a Nagykörútig. Ha akkor odáig megépítették volna a síneket, ma valószínűleg nem lenne Keleti! Jobbra egy még NSZK-ban épített V43-ast látunk, hátul pedig egy Leóból épített vonatfűtő gépet.

Az újszegedi állomás 2023 óta nem fogad vonatot, de azelőtt is fura hely volt. Eredetileg a Budapest - Cegléd - Szeged - Temesvár vasútvonal ment itt át, de a Nagyállomás és Újszeged közti hidat elsodorta a második világháború. Mivel a Romániába, illetve Jugoszláviába vezető vonalakat úgyis elvágták, nem sok értelme lett volna visszaépíteni, úgyhogy a Tiszán túli részből egy egyre csökkenő forgalmú vicinális lett.

Postairón (egyik vége piros, a másik kék, emlékszünk még rá?) Hortobágyon 2007 márciusában. Ekkoriban az MDmotok "mozdonyai" már erősen fogyatkoztak, ezért jellegzetes piros kocsijaikat sima vonatokba is besorozták.

Egy másik hasonló összeállítás a debreceni nagyállomáson.

Régi pályaszámú Gigant csupa kék kocsival, jobbra meg egy áramszedős Desiro ;) A Gigant nem egy jól sikerült gép (azért szokták volt külföldre vinni, hogy megnézzék, meg tudja-e zavarni a biztosítóberendezést - ha nem, akkor jól építették meg azt), de látványos.

Olyannyira nem találták el elsőre a masinát, hogy az elősorozat után a sorozatpéldányokat már nem Ganz forgóvázakkal építették, hanem a nyugatnémet Krupp által tervezettel. Itt balra az eredeti kivitelt látjuk, jobbra a "krupposat", feltűnő a különbség.

Amikor 25 éve elkezdtem a(z akkor még csak) villamosos weboldalt csinálni, az egyik célkitűzésem az volt, hogy az összes akkor még közlekedő UV-ról legyen legalább egy képem. Ez drága szórakozás volt, hiszen filmre dolgoztam, az előhívás pénzbe került, a scannelés pedig macerás volt. Ennek ellenére majdnem mindegyik meglett, mire másfél évvel később megvettem az első digitális gépemet. Persze akkor sem hagytam abba a fotózgatást, de eddigre jó néhány kocsi már nem volt meg. Végül mind a 375 darab UV-ról lett legalább egy képem: amelyiket már nem tudtam elkapni, azokat másoktól kértem el, a régieket például Heinz Heidertől - ezek a hetvenes évekbeli fotók még érdekesebbé teszik a gyűjteményt, hiszen láthatjuk, mekkorát változott a város is, meg a villamosok is:

Budapest "parádés kocsijai"
375 fotó

... úgyhogy ma is konzerv vért iszunk: itt van pár régi kép addig, amíg újra lesz ihletem blogot írni. Tettem sok linket is a szövegbe, remélem lesz, aki végigkattintgatja őket!

A 18-as villamos Savoya Parki hosszabbításának bejárása 2005. január 25-én.  Érdekes volt végignézni, ahogy építették ezt a nem túl hosszú szakaszt! Nem volt hosszú, de előremutató igen: egy ideig azt hittük, hogy a jövőben minden utasvonzó beruházáshoz előre kiépítik a tömegközlekedést, mint például Amszterdamban. Hát nem, azóta se csinálják. Ma a 17-es és a 48-as jár itt, hagyományos ("tekerős kijelzőjű") Tatrák pedig már nincsenek.

17-es villamos a Budai Fonódó előtti időkből. Ritkán járt, nem volt praktikus, mert nem igazán csatlakozott semmihez, de legalább lassú volt. Tapasztalataim alapján Ferencváros kocsiszín (mert ekkoriban onnan jött: a kocsiszíni menet hosszabb volt, mint a vonal!) a legrosszabb állapotú ipari csuklósokat tette rá.

Ugyanaz a kocsi visszafele jövet a Zsigmond térnél. Biztos van, aki szerint romantikus az úttestről felkapaszkodni a kocsiba, de azért annyira nem volt jó. Egyébként 2012-ben itt szakadt be az úttest a pálya mellett.

2024. szeptember 14-én örültünk, hogy volt egyátalán mivel hajóznunk, mert előző nap a járatok nagy részét lemondták az időjárás miatt, és aznap is korlátozások voltak. Az idő ennek megfelelően nem volt szép, viszont érdekes és vadregényes igen! Meg hintáztatós, lásd a videó utolsó jelenetét. Sajnos azt nem sikerült elcsípnem, amikor egy hullám feljebb csapott, mint az utastér ablakának teteje, pedig úgy sejtem, hogy ekkora placcs viszonylag ritkán van errefelé :)

A videóhoz magyarázó feliratok is vannak, a "CC" gombbal lehet bekapcsolni őket (már ha nincsenek elev bekapcsolva).

Amióta van youtube (és szélessávú internet), esténként általában elindítok egy videót, amit még én választok ki, utána viszont csak megyek tovább a feldobott javaslatokon. Régebben eközben blogot is írtam, manapság már fáradt vagyok hozzá :) Követek pár gitáros-gitároktatós-zeneelemzős csatornát, ahol nem csak játszanak, hanem beszélnek is, ezek mellett viszont gyakran beesnek "amatőrök" is, akik feldolgozásokkal demonstrálják a képességeiket. Az "amatőröket" persze hatalmas idézőjelek közt kell érteni, mert egy részük technikailag képzettebb az eredeti játékosoknál (nálam meg pláne), a modern technikának köszönhetően pedig jobban is szólnak, mint az eredeti felvételek. Két problémám van velük, már tudniillik egyéni szocproblémám. Az egyik, hogy rengeteg munkával játsszák el mások számait, de nem írnak új klasszikusokat (ez kicsit búmerkedésnek hangzik, de így gondolom), a másik pedig, hogy egy-egy előadónak általában egyetlen száma bukkan fel n+1 gitáros által előadva, tehát mindenki ugyanazt az egy slágert játssza. Nem tudom, hogy azért csinálják, mert azt gondolják, hogy mindenki ugyanazt az egy számot akarja n+2. alkalommal hallani, vagy mert az algoritmus csak az ismert számokat kapja fel, de ugyanazt a 10 számot már biztosan hallottam körülbelül 50-60 youtubertől. És most nem arról van szó, hogy kislemez B-oldalas, vagy csak bootlegként létező dalokat szeretnék hallani, de az amúgy híres/sikeres lemezek egyéb számai is kaphatnának egy kis szeretetet. Ezek igazán nem "deep cut"-ok, miért nem villognak ezekkel is kicsit? Tudom: mert csak a slágereket ismerik az emberek... de ez egy végtelen kör, mert emiatt aztán tényleg mindenki csak a slágereket fogja ismerni...

Megjegyzés: Tudom, hogy ha konkrét dalcímekre keresek rá, meg fogom találni azokat is, és azt is sejtem, hogy az algoritmus nyilván a legsikeresebb dalokat fogja újra és újra és újra és újra a javaslatok közé rakni, de az esetek nagy részében ha a feldobott gitárosok csatornájára kattintok, legtöbbször csak a kliséket találom ott, kevésbé ismert dalokat inkább csak előadó-specifikus youtubereknél látok (például amikor végigjátssza az özzes Ozzy lemez összes szólóját).

Megjegyzés 2: Ha hiányolom a változatosabb merítést, miért nem játszom fel őket én magam? Mert nem tudom. Ha tudnám, biztos kevesebb hajó és villamos lenne a blogban, és sokkal több gitár.

Megjegyzés 3: Igazából fogalmam sincs, kinek írom ezt a bejegyzést, hiszen egy apró magyar blog bejegyzésének nyilván nincs ráhatása semmire, meg eleve mindenki azt a számot játssza fel, amit akar. Tekintsük úgy, mintha egy sima zenehallgatós-zeneajánlós bejegyzés lenne :)

Ott van például Ozzy, akitől mindenki a Crazy traint játssza. Nem mondom, hogy rossz dal (bár messze nem a legnehezebb, egy időben még én is végig tudtam játszani), de azon a lemezen (amit inkább Rhoads-Daisley-Ozzy albumnak kellene hívni, lévén pont Ozzynak volt rajta a legkevesebb inputja) vannak érdekesebb dalok is. Szerintem. Például a Revelation (Mother Earth). Szerintem. Gitárosként (szerintem) nagyobb kihívás jól eljátszani, és sokkal hangulatosabb is. Szerintem.

De a Dee nevű dalt se látom, pedig ez aztán 100% Randy Rhoads, hiszen egyedül játssza, ráadásul az édesanyjának írta. Rövid és nem túl bonyolult darab, de szerintem jobban benne van Randy lelke, mint a Crazy Trainsben. Ha pedig meg akarom fájdítani a szívem, a Tribute lemez végén szereplő próbálkozásokat hallgatom meg. Ezek eldobott stúdiófelvételek, hallható rajtuk, hogyan állt össze a szerzemény:

A Queentől a youtuberek 99%-a a Bohemian Rhapsody (szólóját) játssza, ami persze klassz, de Brian May azért sokkal több ennél a fél percnél! Itt van például ez a dal, melynek a szólórészét valószínűleg (nem tudom biztosra mondani, mert 25 éve nem követem) a mai napig játssza koncerteken, de feldolgozásként még nem dobta elém a youtube:

Azt egyénként hányan tudják, hogy egy csomó számban John Deacon (is) gitározott? Főleg a funkysabb darabokban ritmusozott (például az Another one bites the dustban), plusz sokszor akusztikuson játszott, mint az alábbi nótában. Itt a harmóniákat is ő játssza, Brian csak a végén jön be röviden - a Red Special hangját elég jól fel lehet ismerni:

Ennek persze nem köze van a bejegyzés témájához, csak szeretem ezt a számot :)

A Dire Straits ugyanígy járt: mindenki a Sultans of Swinget játssza, esetleg a Money for Nothingot, ezt viszont még soha nem dobta ki elém a youtube. Persze direktben rákeresve biztos ezt is sokan feldolgozták, de biztosan nem annyian, mint amennyit megérdemelne a dal.

Ez az oldal még az előzőnél is naplószerűbb lesz, ráadásul majdnem annyi vasutat tartalmaz, mint hajót. De nem kell megijedni, nem ütközőcsókolgató-talpfaszámláló stílusban fogant, hanem utasélményes-elgondolkodósban. Kezdetben a villamosos oldalaim is ehhez hasonlóan elbeszélő jellegűek voltak, élményekre, benyomásokra, és nem járművekre koncentráltak - most igyekszem ehhez a stílushoz visszatérni, csak síndöcögények helyett hajókkal.

Imádtam a tavalyi nyarat, de az augusztus ritka fárasztó volt. A hajók persze most is szépek voltak, meg a naplementék is, csak voltak sötétebb pillanatok. Ezen túl lassan elkezdhetnék útikönyvet írni arról, hogy melyik állomás körül mit lehet csinálni, ha késik a vonat (spoiler: Siófokon gyakorlatilag semmi értelmeset, Lellén viszont bucira zabálhatod magad), illetve hogy mennyi vizet vigyen magával az ember, ha nem akar kiszáradni a forró éjszakában :)

2024 augusztusa: sok napsütés és kevés pontos vonat
Folytatódik a balatoni nyár!

Így a téli hidegben jó felidézni, hogy volt egyszer egy jó meleg nyár (állítólag lesz is, bár erről megoszlanak a vélemények). Persze volt tavasz és ősz is, meg december, de ha megkérdeznek, mik voltak a legkellemesebb vonatozós élményeim 2024-ben, akkor a nyári Nohabozások és Nohab-fotózások jutnak eszembe. De azért sok mást is láttam, például egy rakat csehszlovák és román gépet magyar színekben. Meg egy csomó - szerintem - túl tarka vonatot:

2024 vasúti képeken: ebben már megint van egy csomó Nohab :)
Regensburgtól (na jó, ez talán túlzás) Zebegényig, Kelenföldtől Tapolcáig

A Balatont nem csak a táj, a víz és a hajózás élménye miatt szeretem, hanem mert olyan pozitív energiája van, mint kevés helynek az országban. Nem ilyen ezoterikus, "a Föld közepe - a világ csakrája" marhaság értelemben, egyszerűen nagyobb a boldog, vagy magukat legalábbis jól érző emberek aránya, mint másutt. Úgy vagyok vele, hogy amikor a Balatonra megyek, eszembe jut, hogy milyen jól éreztem magam ott legutóbb, és ettől már eleve jobban érzem magam, pedig még le se értem :)

Persze ha megkérdeznénk valami internetes fórumon, hogy ki mit gondol a magyar tengerről, akkor biztosan lennének, akik büszkén megírnák, hogy ők még sose jártak ott, és nem is akarnak, mert nem mennek oda, ahol sok ember van. Különben is túl van értékelve, mert a horvát tengerpart szebb (és olcsóbb). Mások pedig felhoznának olyan valós problémákat, mint hogy késik a vonat, a strandon drága a sör, noch dazu elszerették a barátnőmet/pasimat a dizsiben. Nem akarom szépíteni, amit nem érdemes: a füredi Tagore sétány távolabbi végén egy beülős büfében nekünk is simán felszolgáltak mirelit rántott húst nem mirelit rántott hús áron az előszezonban, ennek ellenére generációkon átívelő közös pozitív élmény "a Balcsi". Oda járt a dédi, oda vittek nyaralni a nagyijaim, oda jártak a szüleim, mielőtt megszülettem, és jártam ott velük én is 1-3-4-5-6-10-11-stb-stb évesen. Jártam ott a család majd' minden tagjával, osztálytársakkal, barátokkal, barátnőkkel, és egyedül. Leégtünk a napon, keszeget ettünk, főtt kukoricát ettünk, palacsintát ettünk, hülyegyerekek a csajok nyakába dobták a partra vetett döglött angolnákat, felrobbant a literes málnás Márka palack a strandon, de elkerültek bennünket a szilánkok, Nohabra vártunk a sorompónál, szerelmesek voltunk, napfogyatkozást néztünk, pogóztunk 100 Folk Celsius koncerten a boglári borfesztiválon, vonatokat üldöztünk télen és nyáron. Szerintem a fél országnak vannak hasonló emlékei, talán többnek is. Magára a tóra visszatérve: úsztam a vizében, kajakoztam rajta, sétáltam a jegén, amikor befagyott, repültem fölötte - és természetesen hajóztam is rajta. 2024-ben is. Sokszor.

Ezt a képes útibeszámolót az eddigieknél személyesebb hangvételűre csináltam, kicsit eltávolodva a "hátramenetben rezonál a Lelle motorhajó egyik főtengelye" stílustól, mert jobbat érdemel ez a téma annál. Hátha így az is végigolvassa, akit amúgy hidegen hagynak a hajók. Akik meg eleve szeretik a hajókat, azok tényleg olvassák végig, különben irgumburgum..! :)

Folytatódik a balatoni nyár: 2024 júliusa
Balaton, utazás, nyár, hajók, nosztalgia, és egy pici Nohab