HamPLÓ

Megint sikerült meglepnem saját magamat: azt hittem, már az összes erfurti videómat feltettem ide, erre kiderült, hogy van még egy, ami 2014. augusztus 30. óta csak arra vár, hogy átkattintsam nyilvánosra! A filmecske a Dóm előtti téren indul, de természetesen hamar rátapadunk egy véletlenül arra járó Combinóra, és utána ebben a szellemben is folytatjuk. Hejj, azt gondolom, hogy így, lassan másfél évvel később csak meg kéne végre javíttatni a fényképezőgépemet és/vagy vissza kéne menni Erfurtba, mert gyönyörű hely! És még a villamosai is aranyosak :)

Bár összességében Németország infrastrukturális fejlesztései meglehetősen lenyűgözőek tudnak lenni, a határidőkkel (és költségekkel) gyakran megcsúsznak. Leglátványosabb példája ennek az új berlini repülőtér, amit eredetileg 2007-ben akartak átadni, aztán végül csak 2006-ban kezdték el építeni - de még ekkor is úgy gondolták, hogy 2011-ben átadhatják. Aztán, hogy 2012-ben. Aztán nem sokkal a megnyitó előtt újabb késést jelentettek be. Aztán 2013-ban se tudták átadni. Aztán 2015 előttre nem is várták már a nagy napot - jelenleg pedig már csak a 2017-et merik megcélozni. Vagy inkább a 2018-at.

A főpályaudvar építése ennél azért kicsit olajozottabban zajlott: voltak ugyan csúszások, de 2006-ban át tudták adni - bár a felső szint lefedésének egy részét költségkímélésképp elhagyták, és az alsó szint mennyezetét is egyszerűbbre építették a tervezettnél. Eredetileg ugyanekkorra szerették volna a villamost is idevezetni az innen alig egy kilométerre fekvő Chausseestrassétól, de át kellett szervezni az építkezést, mert egyszerűen túl sok lett volna a környéknek a túrás-fúrás.

A kitűzött cél 2011 lett, és végül 2014 végén ide is ért az első sárga síndöcögény - bár ez (a fentebbi térképen a sárga vonal) még csak egy része volt a tervezett hálózatnak, ugyanis a Chausseestrassén túlra, a Nordbahnhofhoz is elkezdték kiépíteni a kapcsolatot (piros vonal), azt a szakaszt pedig összekötötték az addig csonkán végződő M10-es járattal (zöld vonal). A bejegyzés első képén ez a bizonyos fura nevű utca (ti. chaussée = út, strasse = út) látható: 2014 júniusában még csak a kanyarodó vágányok voltak használatban, az alul látható egyenesek (a Nordbahnhof irányába menők/onnan jövők) még nem.

Nagy örömmel ültem fel az Alexanderplatzon a villamosra, hogy végre tujával is eljuthassak kedvenc főpályaudvaromra, de bevallom, nem voltam felkészülve arra, ami utóbbinál fogadott: a látványos betontetővel rendelkező megállót ugyanis máris szanálni kellett! Hogy a villamost ne kelljen leállítani, a perontetők közé egy szimpla vágányt fektettek le, kicsit arrébb pedig ideiglenes megállót építettek - ügyesen megoldották, de azért ez elég ciki... Az új szakaszon közlekedő vonalaknak egyébként nem itt van a végállomása, hanem kicsit arrébb, egy félreesőbb helyen, ahol elfértek a félreállóvágányok; a fel- és leszállások 99%-a viszont akkor is itt történik.

Bár legutóbbi dízelfüstös képmutogatásomban felbukkantak az újabban 418-asnak hívott M41-esek is, azért az elmúlt hónapok számomra inkább a Nohabról, Szergejről és a Ludmilláról szóltak. Persze mivel a "Csörgő" a (személyvonatokkal) leggyakrabban felbukkanó magyar dízelmozdony, ő is sokszor az objektív elé került.

Egy nyári reggelen voltaképp tényleg nem ez a mozdony a legkellemetlenebb dolog, amivel az ember összefuthat - már amennyiben nem vasúti átjáróban történik a nagy találkozás. Gépmenetben pláne érdekes látvány: ez a masina valószínűleg a Délibe tartott Fehérvárról, hogy onnan Tapolcára vigyen egy vonatot. Ha lehet hinni az internet bölcsességének, a 211-esnek beceneve is van: "Fürdős". Aki ismeri az emögött rejtőző történetet, elmesélhetné nekünk, mert ez a név egyaránt lehet találó (hisz a Balatonra ment aznap is), illetve sértő :)

Csak pár perccel az előbbi felvétel után, ellenkező irányba tartva jött egy másik piros pöfögény is. Csörgőből alapvetően háromféle van: a (szinte) érintetlen "klasszik", aminek a motorja kimondottan hangos (plusz a néveadó csörgés is kihallható belőle), van az "okoska", amin már törpöltek egy kicsit, így nem annyira hangos, de én nem tudom különböztetni a klassziktól; és van a "remot", amiben teljesen új motor van, és viszonylag kulturált zajszinttel rendelkezik. Ez itt a képen utóbbi csoportba tartozik.

Jómúltkorjában épp spontán szemrevételezést tartottam a Márnemmoszkva-Deazértmégnemszéllkálmán téren, amikor a Krisztina körút és a Várfok utca sarkán ezt a látványt regisztrálta a fényképezőgépem:

Bevallom, ideológiailag képzetlen lévén hirtelen nem tudtam, mi fog ide épülni, csak azt láttam, hogy kút lesz a végén...

... a sok csőből, szelepből és nyomás(?)mérőből ítélve a Víz-, gáz- és fűtésszerelők díszkútja :) Aztán persze kikövetkeztettem, hogy a régen a tér belsőbb részeit díszítő (?) Sellő-kút kerül át ide, csak vélhetően még a tél beállta előtt be akarták fejezni a csövezést - talán valami nyomáspróbához kellettek a mérők.

Bécs minden évben megünnepli városi közlekedését - igaz, a Tramwaytag névre hallgató rendezvény egyik furcsasága, hogy néha buszgarázsban tartják. Idén késő tavasszal került rá sor, de mivel aznap este hallottam róla először, ez kimaradt. Ősszel aztán a város közúti vasútjának 150. születésnapját tartották... de arra meg lusta voltam kimenni. Sebaj, azért tudok képeket mutogatni: a 2014-es Tramwaytagról, melyet egészen mostanáig nem dolgoztam fel ;)

A 2014-es bécsi Tramwaytag I-II
Bónuszként: a frissen megnyitott új központi pályaudvar

Ma már furcsának tűnik, hogy gyerekkoromban mennyire elkülönült a rádióban a zene és a könnyűzene. Persze nem tragikusan, de nem volt olyan, hogy egész nap az éppen aktuális "nyugati" slágerek szóltak - azoknak megvolt a maguk helye, főleg a kívánságműsorokban. Vagy csak én éreztem így? Persze így is sok popzenét hallgattunk, legtöbbször szüleim magnószalagjairól - ezek viszont értelemszerűen az ő ízlésüket tükrözték, ezért néha furcsa volt hallani, milyen zenék léteznek még a világban. Többségük nem tetszett, de volt pár, ami nagyon megmaradt.

Például ez az opusz, melynek egy rövidített verziója szólt viszonylag rendszeresen a rádióban. Akkoriban még élt az a ma már viccesnek ható szokás, hogy minden dal- és lemezcímet magyarítva mondtak be, így tudtam, hogy a Világok harca feldolgozásáról van szó, de ötletem se volt, hogy ezen túl kicsoda-micsoda ez. Sőt, igazából azt se tudtam eldönteni, hogy ez most könnyű- vagy komolyzene :)

Ezen a darabon viszont kiakadtam. Nem is zene igazából, de még nem rap... 1966-ból. Persze apu elmagyarázta, hogy zenei viccről van szó, amivel nyugaton néha nagyon be lehet futni - és tényleg, hisz még hozzánk is eljutott. Csak tudnám, minek :)

Akármennyire modern, technokrata is egy város (legalábbis a képzeletünkben), akkor is emberek élnek benne, akik nem mindenütt szegecselt acélt/kőborítást/füstüveget/látszóbetont akarnak látni. Ahogy Manhattan közepén ott trónol a Central Park, ahogy Pest szélén is előrelátóan Városligetté alakították a mocsaras pusztát, úgy a Reichstag épületének tetejéről se csak töltésen futó vasútvonalakat és háztetőket láthatunk:

Amikor először jártam Berlinben, nem készültem fel eléggé a közterületek neveiből, így meglepődtem, amikor a híres nyugat-berlini állatkertről elnevezett Zoologischer Garten állomás után egy Tiergarten nevű megállóhely következett, utóbbi ugyanis - szó szerint - szintén állatkertet jelent. Persze amit mi állatkertnek hívunk, azt itt "Zoo"-nak (Zoologischer Gartennek) mondják, a teljes nevén "Grosser Tiergarten" nevű parkot inkább Nagy Vadasparknak lehetne fordítani - az ugyanis eredetileg a brandenburgi választófejedelmek privát vadászterülete volt:

„Berlin Tiergarten Siegessäule Luftansicht“ von beedubz - Eigenes Werk. Lizenziert unter CC BY-SA 3.0 über Wikimedia Commons

A körbekerített, nagyvadakkal betelepített vadasparkot a XVI. században kezdték el kialakítani a Berlini Városi Palota szomszédságában, aztán hamar el is kezdték bővíteni, nyugat - azaz mai helye - felé. I. Frigyes idejében a máig látható úthálózat egy része már kialakult, többek közt a "Nagy Csillag" is, a belőle kiinduló sugárutakkal; a mai kelet-nyugati főút szerepe azonban csak a városi és a charlottenburgi palota összekötése volt. II. avagy "Nagy" Frigyes az 1740-es években aztán megszüntette a terület zárt jellegét, és medencékkel, szobrokkal, virágágyásokkal díszített nyilvános parkká alakíttatta a város terjeszkedése miatt amúgy is zárvánnyá vált területet.

Ez még természetesen nem teljesen a mai Tiergarten volt, azt csak az 1830-as években kezdték kiszabályozni: vizenyős területeket csapoltak le, rendezett út- és vízhálózatot alakítottak ki, hidakkal, szigetekkel, sétányokkal, és természetesen kutakkal, szobrokkal. A terület délnyugati szélén működő fácánoskert helyén is ekkoriban hozták létre az állatkertet: az alapítást 1841-re datálják, 3 évvel később már meg is nyitották.

A sok tájépítészeti finomság ellenére a Tiergarten a Reichstag tetejéről inkább természetes erdőnek néz ki, mint városi parknak, ami különösen annak fényében meglepő, ...

„Bundesarchiv Bild 183-M1015-314, Berlin, baumloser Tiergarten“ von Bundesarchiv, Bild 183-M1015-314 / Donath, Otto / CC-BY-SA 3.0. Lizenziert unter CC BY-SA 3.0 de über Wikimedia Commons

... hogy a második világháború végén a növényzet szinte teljesen eltűnt! A kelet-nyugati fő sugárutat, a mai Strasse des 17. Juni-t a város ostromának idején leszállópályának használták, a fákat eltüzelték, az üres területeken pedig évekig zöldséget termesztettek (a fentebbi kép hátterét a Reichstag uralja, jobb szélének közelében pedig felismerhető a Brandenburgi kapu). Ez az állapot 1949-ig tartott, amikor erőteljes fásítási kampányba kezdtek, ...

A nyár utolsó hétvégéjét Balaton környéki dízelekkel töltöttem Ícé társaságában: ez volt az utolsó lehetőség menetrend szerinti Nohab- és Szergej-fotózásra arrafelé! A témára ráindultság olyan erős volt, hogy még vasárnap is Tapolca környékén kötöttünk ki, pedig elméletileg a Semmering-vasútra indultunk. Pontosabban gyakorlatilag is, csak unalmasnak találtuk, így egy elegáns ugrással otthon termettünk:

Jó ötlet volt a helyszínváltás: szép fotóidőnk volt, hálás témákkal. Itt például a Csobánc látható, egy remot Csörgővel. Ezt az altípust a vicces kedvű vasútbarátok Hörgőnek szokták hívni, pedig egyátalán nem is hörög; szerintem a "kicsit kevésbé vacak mozdony, mint az eredeti" találóbb név lenne ;) Ennél az átjárónál két német fotóssal osztozkodtunk a kilátásban, velük még többször találkoztunk a nap folyamán.

Körülbelül egy órával később, néhány kilométerrel arrébb örökítettem meg ezeket a szalmabálákat, egy másik hangerőművésszel a háttérben. A gúnyos megnevezés nem véletlen, a bejegyzés végén meg lehet hallgatni - olyan öblösen üvöltött, mintha egy több ezer tonnás tehervonatot kellett volna emelkedőn elindítania. Éveken át hallgattam ezt a zajt Zuglóban, uuutálom :)

Ez a kép még előző nap készült, a változatosság kedvéért Tapolca fölött. A tanúhegyeken kívül jutott rá alakjelző és távírópózna is - utóbbi a felfüggesztés kiviteléből ítélve már üvegszálas kábelt tart. Még hogy a magyar vasút nem fejlődik! Ezeken a vágányokon a szombathelyi fürdősvonat Ludmilla által vontatott szerelvényét örökítettük meg, a változatosság kedvéért szintén német vonatfotósok (de nem a másnapiak) társaságában. Mivel ezt a vonatot is lehet majd a bejegyzés végén beágyazott videón látni, inkább egy vonattalan képet rakok be, a hangulatot felidézendő. Tessék hozzáképzelni, hogy kb. ötven fok van - a kocsiban hagyott jegestea olyan forró lett a nap végére, mintha akkor főtt volna le :)

1994 és 2014 közt összesen kétszer láttam kedvenc német villanymozdonyomat: mindkétszer mozgó vonatból, álló helyzetben. Aztán tavaly rákapcsoltam: elkaptam Nürnbergben nappal szemben, gyerekkori emlékeim színhelyén, és a müncheni főpályaudvaron.

Idén ősszel újráztam, megint lefotóztam Münchenben. Hogy ne ismételjem magam, az indulást már Augsburgban videóztam - a kettő közti utat pedig értelemszerűen az általa vontatott Intercity egyik kocsijában tettem meg. Maga az út nem hosszú, de mégiscsak van egyfajta hangulata annak, amikor egy '74-es gyártású mozdony 200 km/h-val repít a síneken! A 103 245-7 a sorozat legutolsónak elkészült gépe, és bár van még pár másik működőképes példány, idén már csak ez az egy közlekedett minden nap menetrend szerinti vonatokkal.

Maga az IC továbbment Ulmba, de én hamarabb leszálltam. Egyrészt azért, hogy meredélyen ereszkedő (hm, ez indokolatlanul archaikusra sikerült) villamosokat videózzak, másrészt egyfajta megemlékezésként: 50 évvel korábban, 1965-ben ugyanis pont a München-Augsburg viszonylaton jártak először 200 km/h-s sebességű menetrend szerinti vonatok az NSZK-ban, természetesen pont az első 103-asokkal. Egyébként depresszíóba taszító tanulságos az itteni és a magyar viszonyok közti különbség - a két város közt nagyrészt kétszer két vágány van: kettő a gyors, kettő pedig a lassú személy- és tehervonatoknak. A nagysebességűn 230-cal lehet szaggatni, a másikon 160 az engedélyezett maximum - ami azért kellemetlen, mert Magyarországon jelenleg ez a "lassú" sebesség is csak kiemelt szakaszokon érhető el, és még ezzel se nagyon bírunk élni (pedig a lassítás sokba kerül).

Annak idején nagy örömömre szolgált, amikor láttam, hogy az 1-es új végállomásán mindkét vágányt bekötötték a Fehérvári útba. Ugyanez a 4-esnél (Újbuda-központ) is jól jött volna, de ott előbb egy bódéval, majd a 2002-es átépítésnél az aluljáróval "elépítették" ennek a lehetőségét - meg annak, hogy a vonalat mondjuk a Kosztolányiig meghosszabbíthassák. Bár az átlagos utazó nem látta sok kárát a második vágánykapcsolat hiányának, egy Pestről Budafok kocsiszínbe menő szállítás, tanuló- vagy különmenet így nézett ki emiatt: az egyetlen vágányon az Október 23. utcáról kanyarodás a Fehérvárira, de ott ugye rögtön meg kell fordulni, mert a rendes menetiránnyal szemben áll a jármű. Irányváltás, irány a Körtér és Újbuda-központ közti, a villamosmániások által csak "SZTK rendezőpályaudvarnak" hívott objektumhoz. Ott be a középső vágányra, irányváltás, és már lehet is indulni Budafokra - mindez persze a forgalmat is feltartotta.

Ehhez képest a Fehérvári/Etele/Hengermalom kereszteződésben összkomfortosan lehet fel-alá menni, és ezt szeptember utolsó hétvégéjén forgalomban is kihasználták, amikor az előbb említett "SZTK rendezőt" bővítették. Mivel azon a hétvégén nem csak magát a rendezőt, hanem a tőle délre eső szakaszt is piszkálták, a 18-as, 41-es és 47-es eredeti útvonalán buszok jártak, sőt, a 17-es villamospótlót is meghosszabbították délre, egyfajta elő-Fonódót létrehozva. Mindeközben a déli végállomásaik felől induló villamosok a Hengermalom útra kanyarodva 1-esként folytatták útjukat: