Régen csináltam már életképes oldalt. Igaz, annak ellenére, hogy idén eléggé hanyagoltam a budapesti tömegközlekedést, még így is lett annyi kép, hogy egyszerre nem tudtam feldolgozni. Folyt.köv. :)
Életképek 48: Első oldal
Az év első nosztalgia menete, HÉV-fordítás a nagyiccei deltavágányon, Ikarus 180-assal Szentendrére és szomorú pályaállapotok
Sokszor írtam már a berlini Potsdamer Platz-ról: az egykori világvárosi fényekről, a Sony konzumpalotáról, az elveszett, illetve meg nem épült sínekről, a tér alá vezetett nagyvasútról, és persze a halálsávról. Az először "csak" adminisztratívan, majd fizikailag kettévágott város közlekedése kapcsán szó esett a "szellemállomásokról" is, amik a nyugat-berlini használatú földalatti vasutak Kelet-Berlin alatti, forgalom elől elzárt megállói voltak, ahol a vonatok csak áthaladtak. Ezek közül az egyik legdöbbenetesebb pont e tér alatt húzódott - aki 1961 és 89 közt járt ott, csak annyit vehetett észre belőle, hogy a nyugati oldalon néhány aluljáró-lépcső vezet... sehova:
Balra Nyugat-, jobbra Kelet-Berlin, "allhails" 1962-es felvételén, még az első generációs Fallal
A tér túlnyomó része a szovjet megszállási övezethez tartozott, emiatt a Fal felhúzásakor a harmincas években épült aluljárórendszert lezárták, a környéket pedig megerősítve őrizték, hogy biztosan ne lehessen közel jutni hozzá. Ugyanis bár a felszínen éles lőszerrel lőttek az odatévedőkre, lent továbbra is járt az észak-déli S-Bahn - a vonalat és az állomást világos csíkkal és 10-es számmal jelöltem az alábbi térképen:
A bejegyzés első fotója körülbelül a térképen 11-es számmal jelölt pontnál készült - persze a távolsági vasút földalatti pályaudvara akkor még nem létezett. A háttérben látható egy szögesdróttal körbezárt üres terület is, a Lenné-háromszög: ez ugyan "kelet" volt, de a Fallal gyakorlatilag kizárták Kelet-Berlinből, így üres maradt - a nyugati oldal bűnözői gyakran ki is használták azt a tulajdonságát, hogy oda nem jöhetett utánuk a nyugati oldali rendőrség. Természetesen a keleti titkosszolgálat számára is remek beszivárgási lehetőség volt ez, emiatt nem nagyon erőlködtek a nyugati turisták által széttaposott kerítés rendbehozásával. Mielőtt '88-ban a nyugat-berlini szenátus megvásárolta a területet az NDK-tól, szélsőbaloldaliak egy csoportja költözött oda; egy részük az immár a nyugat-berlini rendőrség által végzett kiürítéskor egyszerűen átmászott a Falon "keletre", ahol megebédeltették, majd visszaküldték őket, közben kipuhatolva, nem akarnak-e esetleg a szocialista titkosszolgálatnak dolgozni.
A Fal felépültéig az aluljáró és az állomás is üzemelt, bár természetesen figyelték és ellenőrizték a forgalmat, aztán '61-ben olyan gyorsan zárták le őket, hogy '90-ig minden ott maradt, ahol hagyták ("m.joedicke" felvételei):
A pénztárfülkék romjait látjuk '90-ben. A képek már a Fal megnyitása után készültek: a szögesdrót még oda van készítve a pult alá, de már senki nem is akarja kihúzni.
Itt is látni egy kis szögesdrótot, de még érdekesebb a téglafal, amivel egy peronlépcsőt zártak le. Bár az aluljáróba eleve csak a keleti határőrök juthattak le, ők se közlekedhettek szabadon az állomáson, hiszen azon "nyugatról nyugatra" tartó vonatok haladtak át. Hivatalosan persze a vonatokról esetlegesen leugró "ellenséges személyek" mozgását kellett akadályozni.
Az állomás annyira rossz állapotban volt, hogy felújítása egészen '92-ig elhúzódott - amikorra a vonal többi szellemállomását már rég újra üzembe helyezték.
A legérdekesebb kordokumentumok egyike ez a videó: az első pillanatokban a szuvenírvadászok által kilyuggatott Falon át nézünk kelet felé, majd határőrök vezetik le az operatőrt az aluljáróba. Szükségvilágítás, kosz és beszivárgott esővíz mindenfelé, a középső peronra vezető keresztlépcső alján pedig peron helyett egy zárt helyiséget találunk - innen figyelték a határőrök az állomás területét. A tulajdonképpeni peronra egy páncélajtón át jutunk ki, de ott is csak romok látszanak a kevéske fényben. Időnként egy-egy S-Bahn szerelvény is áthalad, máskor az immár túl sok feladatot el nem látó határőrökön időzik a kamera. Látszik, hogy nekik is furcsa a helyzet, hiszen pár hónappal korábban elképzelhetetlen lett volna, hogy valaki itt videózik, pár hónappal később pedig már az NDK se létezett...
Az áramátalakítón kívül az öreg tujákkal is foglalkoztam kicsit vasárnap. Gyönyörű időnk volt, a vén járgányok csak úgy ragyogtak a napfényben!
A 2624-es acélvázas Kelenföld kocsiszín és a Batthyány tér közt ingázott, a 611-es favázas a kocsiszíntől a Deák Ferenc térre ment...
... az 1074-es pedig a Körtér és az említett áramátalakítóhoz legközelebb eső visszafogási lehetőség, a Budaörsi út közt ingázott. Jó volt kicsit a Fehérvári úton túl látni az öreg batárt, ami futóművének paraméterei miatt nem közlekedhet akárhol!
És persze kicsit videóztam is:
Az utóbbi másfél évben szerepeltek itt hosszabb-rövidebb szösszenetek ausztriai vonatfotós túrákról, most egy kicsit bővebb összeállítást ajánlanék a figyelmetekbe. A videók biztosan ismerősek lesznek, talán pár kép és vélemény is, de a téma szerintem megérdemelt egy külön weboldalt:
Vasárnap nyílt nap volt a kelenföldi remizben és a BKV Villányi úti áramátalakítójában, a két helyszín közt pedig nosztalgia villamossal lehetett közlekedni (közvetlen vágányok híján átszállással). Mivel az említett kocsiszínben már jártam (legutóbb tavaly), most inkább a Villányi út felé vettem az irányt.
A huszas években épült áramátalakító ránézésre az egyik legkellemesebb munkahely lehet a BKV telephelyei közül. Persze túl nagy élet nincs itt, mert maga az átalakító távirányítva működik; valószínűleg csak valami minimális felügyelet van itt, illetve talán az áramellátási szolgálat gépkocsis ügyelete (aki pontosabbat tud, nyugodtan írja meg, erre elfelejtettem rákérdezni). Ez csak egy a BKV harmincvalahány hasonló létesítménye közül, de a leggondozottabnak tűnik, régi villák közt, a Gellért-hegy lábánál.
A transzformátorok a földszinten, a kapcsolók, egyenirányítók és megszakítók az emeleten találhatók. Utóbbin látszik, hogy régebben komolyabb berendezések üzemeltek itt, bár azt nem tudták megmondani, hogy forgógépes átalakító volt-e itt kezdetben, vagy már eleve higanygőz egyenirányítóval kezdtek. A képen jobbra látható dobozok mindenesetre már félvezetős technikával működnek.
Kiegészítés: Régi leírások alapján kezdetben forgógépes átalakító/konverter üzemelt itt, a hatvanas években pedig már szilíciumos egyenirányító, tehát az is lehet, hogy ezen a telepen soha nem volt higanygőzös átalakító. Az információért köszönet Sujbert Lászlónak!
A nagy, zizegő-berregő dobozok mindig megbabonáznak, úgyhogy egy kicsit videózni is kellett :) Az áramátalakító működése dióhéjban valahogy így néz ki:
A múltkor kritizáltam, most inkább csak képeket mutogatok - mozgóképeket. Továbbra is a budapesti Vidám Park szó szerinti utolsó óráiban járunk, a hangulatom pedig váltakozó - akárcsak a zenei aláfestés: volt Edda Művek, Beatrice, illetve volt tucctucc mulatós és Haddaway is...
Ringlispil, Villanyautó, Túlvilág Kapuja, hullámvasút és Mesecsónak, futómadarak valami elmúlt attrakció helyén (nem valahol itt volt régen a Gyerekdodzsem? és mi ez a kosárlabdás dolog, ilyesmi nem rémlik ködbe vésző gyerekkoromból?), és a konkrét búcsú pillanata: amikor a dizsi véget ér, a fények felgyúlnak, és még egyszer utoljára messzire hallatszik a kijárat forgókapuinak kerregése...
A "Túlvilág Kapuja" egyébként a Viharvasút új neve volt. Plusz háromszáz forintba került, azaz a belépőn felül kellett fizetni érte... csak tudnám, miért is.
Kicsit már sajnálom, hogy a Villanyautót kihagytam, mert bizonytalan vagyok, hogy itt dodzsemeztem-e valaha, de nekem most sietnem kellett, és megörökíteni az olyan fontos dolgokat...
... mint ez a számlálós kapu az óriáskeréknél :) Csak utólag vettem észre, hogy a Kanyargó szocmodern stílusban fogant neonfeliratát is lekaptam. A sátorszerűség előtte valami célbarúgós dolog volt.
A régi attrakciók mellett az újakat is levideóztam, bár ezek bennem már semmilyen érzéseket nem keltettek. Már úgy értve, hogy a "bolond, aki erre felül" mellett ;)
A tavaszi vakációs iskolakezdési általános lustaság jegyében ma is villamosos videó van blogbejegyzés helyett: az első Combino első komoly kimozdulása, Hungária kocsiszínből a Fehér úti főműhelybe - a Nagykörúton át, 2006. március 28. első óráiban.
Ezt el is felejtettem, pedig ha eszembe jut, néha most is röhögök rajta egy sort: múlt szombaton fotósvonatozni voltunk, és az egyik utastárs megkérdezte, hogy "ugye te vagy az, aki gyakran megy a Hamsterrel fotózni?". Ezúton is köszönöm neki a szöveget - ezentúl ha megkérdezik tőlem, hogy én vagyok-e a Hamster, és éppen nincs kedvem beszélgetni, csak annyit mondok majd, hogy nem, én csak gyakran megyek vele fotózni ;)
Mivel azt már most látom, hogy ma se biztos, hogy lesz új blogbejegyzés, kezdjük a napot egy újabb videóval! Combino a Szilágyi Erzsébet fasorban, napsütés és virágok Tatrával, véletlenül levideóztam életem első bicikliszállítós T5C5K-ját (aztán a másodikat is), meg még két snitt, de nem mondom el, mi, nézd meg ;)
Két napja nagyon örült valaki annak, hogy végre megint villamosos videó van - most lehet megint örülni, mert nem volt erőm újat blogbejegyezni :) Idén nem nagyon foglalkoztam a villamosokkal* (inkább vonatoztam), szóval ez tulajdonképpen a szokásos életképes oldalak mozgóképes megfelelője, szűk három percben, újkék buszokkal, árvízzel, miegymással:
*azért lesz életképes oldal is, mert már régen volt, és a tematikusan erre a célra kiválogatott képek lassan kinyomják a vincseszter oldalát :)
Lapnyugta, izé, lapzárta után érkezett: Hétvégén kocsiszíni nyílt nap és nosztalgiák (611, 1074, 2624)
Ez megy most