HamPLÓ

Idén is megrendezték a Rendez nevű rendezvényt Pozsonyban - ebben a mondatban pedig továbbra is az az érdekes, hogy a "Rendez" nem szlovák szó, hanem magyar, és pontosan azt jelenti, amit gondolunk, a helyszínül szolgáló városrészt ugyanis annak idején a rendezőpályaudvarról nevezték el. Ma már nem úgy hívják, de a szlovák vasúti múzeum éves nosztalgia találkozóját igen.

Ezúttal nem egyedül, hanem egy kisebb társasággal mentem. A terv a szokásos volt: jó korán kivonatozni Pozsonyba, átbuszozni Ligetfaluba, onnan pedig a nosztalgiavonattal átmenni a múzeumba. A vonatunk viszont fél órára ottragadt Párkányban, úgyhogy esélyünk nem volt időben átjutni Ligetfaluba! Szerencsére nem sokkal később épp indult egy személyvonat a főpályaudvarról Dunaszerdahely felé, ami megállt Nové Mesto állomáson: azzal elébe mehetünk a nosztalgiának, és felszállhatunk rá!

A terv működött, a nap első meglepetése pedig az volt, hogy Nove Mestón a MÁV szenes 424-ese várakozott a továbbindulásra. Gyorsan lekaptam, és már jött is a nosztalgiavonatunk - amit viszont már nem volt időm levideózni...

Előre megfogadtam, hogy nem fogom filmezni a fordítókorongos felvonulást, de csak részben tudtam magam az elhatározáshoz tartani, úgyhogy a fentebbi videó néhány ottani jelenetet is tartalmaz, bár gőzösök helyett csak dízeleket láthatunk. Majd csinálok rendes beszámolót is az eseményről, de előzetesként talán ennyi is elég lesz :)

Siettünk, ezért nem fotóztam sokat a véletlenül elcsípett szántódi oldtimer találkozón, de azért maradt még pár mutogatnivaló kép:

Első gépsárkányunk némi guglizás után Buick LaSabre-nek tűnik, de ha amerikai autókban járatosabb kommentelőim másként gondolják, elhiszem nekik. Ez a masina az ötvenes évek habos-babos, krómos-fecskefarkas csodái/giccsei, és a mai, már-már "európai amerikai" autók közti hosszú átmenet időszakában készült. Már nem extrém, de még mindig nagyobb és krómozottabb, mint bármi mifelénk. Gyerekkoromban az összes amerikai tévésorozatban körülbelül így néztek ki az autók, szóval nekem ez a kinézet egy átláthatatlan massza, nem tudom őket megkülönböztetni.

Kicsit arrébb állt ez a Mercedes W113SL, mely abszurd módon egzotikusabbnak tűnt az iménti amerikai csodánál, mert hasonlót se élőben, se a tévében nem láttam...

Fogalmam sincs, ez mi lehet :) Érdekes módon nem vagyok biztos abban, hogy valaha is utaztam kombi Trabanttal, szóval valahol ez is egzotikum számomra. A limuzin (de vicces ezt írni egy Trabira) nem, olyanból kettőnk is volt az évek folyamán.

A kombi Zsiguli viszont megvolt, igaz, nem ilyen tuning kivitelben. Ma már nehezen írható le, mennyivel "autóbb" volt egy ilyen a Trabantnál, pedig utóbbiak is elvittek bennünket mindenhova.

Hetekig tépelődtem azon, hogy megcsináljam-e ezt az oldalt. Általában szeretem, ha legalább nagyjából tisztában vagyok azzal, amiről írok, vagy ismerek valakit, akit meg tudok kérdezni, ha elakadok. Ezekről a hajókról viszont semmit nem tudok azon kívül, hogy annyira tetszettek, hogy lekaptam őket hajózgatás közben. Olyan ez, mint amikor valami régi sportautót látok: vezetni nem akarom, de gyönyörködni benne igen. Nyilván rájuk kerestem a neten az oldal készítése közben, de nem tudtom megítélni, mennyire pontos, amit ott találtam róluk, és az is lehet, hogy a pontos információkat laikusként félreértettem. Kérem ezt a vallomást figyelembe venni, ha valahol hülyeséget írok :) 

Balatoni nyár 2023: cirkálók, dragonok, kalózok és társaik
A fentebbi nevek vitorlás hajókategóriák :)

Budapest után valószínűleg Martonvásár az a magyar település, ahol a legtöbbet jártam életemben, mert ott laktak dédiék, akikhez gyakran lejártunk, de utána egészen biztosan Szeged következik a sorban. 30+ alkalommal jártam ott villamosozni, trolizni, buszozni, no meg túrós csuszát enni az azóta sajnos megszűnt Boci Tejivóban. Aztán miután befejeződött a nagyprojekt az új villamosvonal és az alacsonypadlósok elindulásával, ritkábban jártam le. Ezen a tram-train változtatott egy kicsit, de hamar elmúlt az újdonság varázsa.

Október elején aztán megint villamosozni jöttem, a helyi villamosközlekedés megindulásának 115. évfordulóján ugyanis két régi tuja járt a 2-es vonalon.

A 313+314 pályaszámú ikerkocsi fura szerzet: annak idején volt két 2500-as iker Pesten, melynek darabjai Debrecenbe és Szegedre kerültek. De nem párban, hanem az egyik iker egyik kocsija ide, a másik oda, a másiké pedig oda és ide. Ennek köszönhetően ma Debrecenben a 2568+2572 pár közlekedik nosztalgiaként, ez itt a képen pedig a 2569+2573 páros.

A nap másik sztárja a 813-as Böngáli, akarom mondani Bengáli volt. Ő kívülről meglehetősen szép, belül pedig pont olyan hangos és rázkódós, ahogy megszoktuk :) Remekül nézett ki a Széchenyi téri füvesített pályán!

Az oldtimereket, de főleg a Bengálit folyamatosan fotósok és rajongók hada kísérte, úgyhogy nem volt egyszerű lekapni, mert mindig állt valaki előtte fényképezőgéppel :)

Tudom, szerepeltek már balatoni vonatok a blogban nem kevésszer idén, de a rengeteg hajózás közt rengeteget vonatoztam, és nehezemre esett volna néha nem megörökíteni, amit látok. Ebben a videóban kivételesen villanyvasút is van, a déli partról, de azért szerepel benne egy Nohab is, azzal a bizonyos Bz-szerelvénnyel, amiről már írtam:

Régen Balatonszemes volt számomra a világ (egyik) közepe: jártam itt egyévesen (ezt csak mesélték), négy- és ötévesen (ezekre már nagyon is emlékszem), a kilencvenes évek végén (egy szórakoztató este erejéig), majd 2001-ben, amikor ezt a képet készítettem a kikötőről:

2023-ban mondjuk kicsit kiábrándítónak találtam, hogy egy hatalmas jachtparkoló lett a kikötőből, ahol kisgyerekként sokat rohangásztam, de persze más is van a településen: a Bolondvár környéke még mindig hangulatos, a Margarétában pedig még mindig csodálatos fagylaltokat készítenek - utóbbit ne hagyja ki senki, aki a környéken jár, és ez sajnos nem a reklám helye, pedig bárcsak az lenne :) Most viszont nem ezek miatt jöttem (na jó, kicsit azért a fagyi miatt is), hanem miatta:

Az "Arács" egy 3011-es típusú váci alumínium vízibusz 1963-ból. Ilyenből tudtommal már nem jár másik a Balatonon (a Dunán és a Tiszán azért még igen), úgyhogy örültem, hogy legalább ezt elkaptam.

Itt jegyzem meg, hogy a 3011-es elődjéből, a 301-esből már egy se jár rendszeresen a tavon, pedig a farmotoros Ikarushoz hasonlóan egy igazi dizájn ikon az ötvenes évekből. A Bahart nosztalgiaflottája csodálatos, úgyhogy nem gondolom, hogy nekik, de valakinek meg kellene őriznie működőképesen egy ilyet. Járnak ugyan még 301-esek a Dunán, de erősen átépítve, mint ez vagy ez. Van viszont eredeti állapotú Csehországban, illetve  Linzben, mert még az osztrákok is vásároltak ilyet az ötvenes évek végén (mondjuk utóbbi nem jár, ha minden igaz)! A típus elterjedtsége miatt szerintem a Közlekedési Múzeum gyűjteményében is helye lehetne egy 301-esnek...

De vissza az Arácshoz: ami miatt ez a hajó különösen érdekes, az az, hogy nem a Bahart, hanem egy magáncég üzemelteti, leginkább rendezvényhelyszínként. Ennek megfelelően a hátsó fedélzet nem a szokásos fapadokkal van tele, hanem úgy néz ki, mint egy kerti party:

Még grill is van! A berendezés feltehetőleg nem déli hőségben hajókázáshoz készült, de azt hiszem, el tudom képzelni, hogy egy naplementézős estén ilyesmi körülmények közt ünnepeljem a születésnapomat. De persze arra is jó volt, hogy áthajózzunk vele a túlpartra, Balatonakaliba, ahova hétvégéken menetrend szerint járt.

Megint nem nagyon figyeltem a villamosos történéseket, főleg, mert általában nem is túl érdekfeszítőek. Az viszont talán megér egy rövid említést, hogy a hűvösvölgyi vonalon megjelentek a rövid CAF-ok:

Nem volt épp egyszerű ügy, a hűvösvölgyi végállomáson ugyanis túl kevés hely volt a váltók és a sínek vége közt. A váltót (hózentrógert) most arrébb tették a város felé, így a CAF már elfér, de hiába csinos ez a végállomás, igazából alkalmatlan a szerepére.

Főleg azért, mert a két vágány nem elég a viszonylatok pörgetésére: rendszeresen a fentebbi kép helyszínén, a régi végállomásnál teszik le az utasokat, mert foglalt mindkét "rendes" vágány. És nem lehet csak úgy egy harmadik sínpárt berakni, mert eléggé  be van határolva a vágányok helye. A síneket meghosszabbítani szintén nem lehet, ha azt szeretnénk, hogy a buszok is mozogni tudjanak. Nem tudom, mi a megoldás, de ez így nagyon nem jó. Budapest eleve az elfuserált végállomások városa, de a villamosok és buszok egymás mellett végállomásozásának értelmét eléggé lerontja, ha állandóan a kényszerleszállóhelyről kell begyalogolni a valódi végállomásra, ahova ráadásul nem is vezet közvetlen út, ezért az utasok egy része a síneken sétál...

A CAF-ok viszont meglepően kellemesen járnak, a végállomás előtti "sikánban" sem csikorogtak-köszörültek annyira, mint némelyik Tatra. 

Mint az közismert, nem vagyok buszrajongó, úgyhogy nem volt egyszerű rávenni magam, hogy tavaly november egy nyirkos péntekje, azaz a BKV Ikarus 280-asainak búcsúja után másnap és harmadnap is kimenjek a hidegbe buszokat fotózni. Végül azért megtettem, mert utólag sajnáltam volna, ha nem vagyok ott. Kicsit még most is nehéz elhinni, hogy eltűntek (2-3 ilyen kasztnijú troli azért még közlekedik), de persze még mindig nem minden tűnt el gyerekkorom közlekedési eszközei közül, hiszen a MÁV-nál továbbra is rendületlenül járnak a V43-as mozdonyok. Ha azok is eltűnnek, na, az lesz az igazán furcsa. De most nem róluk írtam, hanem az Ikarusokról:

A budapesti magaspadlós Ikarusok búcsúhétvégéje
Az utolsó utáni körök

2023 nyarán kivételesen nem csak az északi parti vasút miatt jártam a Balatonnál, de két hajózás közben általában így is vonattal mozogtam. Ez különösen hálás tevékenység volt hétvégéken, hiszen akkor egy Nohab is járkált fel-alá Balatonfüred és Tapolca közt, normál vonatokkal. Ennek ellenére ez a videó nem nohabos videó, például vannak benne Szilik is, amik ugye már Füredig bejárnak (bár még mindig nem szoktam meg őket). Részletesebb információk a feliratozásban:

Amikor augusztusban bemutattam az akkor közlekedő négy balatoni kompot, említettem, hogy közülük kettőt a nyolcvanas években átalakítottak, egy pedig eleve úgy készült, hogy a kormányfülke nem az autószállító terület fölött van, hanem oldalt. A legrégebbinek - a Kisfaludy Sándornak - viszont még mindig szó szerint parancsnoki hídja van:

Ezen a képen egy másik híd is látható, de szerintem felismerhető, melyikre gondolok :) Abból, hogy a többi nem ilyen, arra következtetek, hogy a megoldás nem praktikus, de nekem mégis ez az igazi balatoni komp. Bár sok bejegyzésben írok olyanokat, hogy "emlékszem, hogy gyerekkoromban ..." meg "amikor a nagyival...", elég ritkán szoktam ténylegesen megmutatni az emlékeimet. Ezt a bejegyzést viszont nem tudom másképp megírni:

Ezen az 1979-es fényképen anyai nagypapámmal vagyok látható valamelyik kompon. Fogalmam sincs, melyiken, de nem is ez számít, hanem hogy milyen fontos emlék ez nekem. Egy évvel később is a Balatonon nyaraltunk, de akkor nagypapa már nem volt velünk. Talán nincs is másik kép, amin együtt vagyunk, úgyhogy az évek során örök emlékként ragadt meg bennem, ahogy négyévesen együtt kompozunk Szántód és Tihany közt. Persze nem csak ő volt ott, mert jobb szélen kicsit nagyi is látszik, illetve apu és anyu is jelen volt, de a fotón mi ketten vagyunk ott a tó közepén. És ott a "parancsnoki híd" a hátunk mögött!

Ahogy írtam, nem tudom, az 1979-es fotó melyik kompon készült a négy közül (talán a hajómániások ennyiből is be tudják azonosítani), de ma már csak a Kisfaludy Sándort láthatjuk hasonlónak. Persze azt is felújították: új fülkét kapott, illetve elbontották a kocsitér másik oldalán levő felépítményt, de még így is a arra az utazásra emlékeztet. Persze ma már modernebb autókat fuvarozik, de még mindig az a két NDK motor van benne, amit 1975-ben kapott! Mivel 2023-ban két új komp érkezett a Baharthoz, nem csodálkoznék, ha ez, a legrégebbi komp még idén nyugdíjba menne, de remélem, hogy valamilyen formában megtartják, úgy a híd mint a motor miatt. Lehetne úszó színpad, rendezvényhelyszín vagy ilyesmi - ahogy használták is néha így a kompokat pályafutásuk során!