HamPLÓ

Akinek nem volt elég a múltkor a Groß Schweinbarth-i mellékvonalból, annak itt egy kis ráadás. Ezeket a felvételeket nem akartam keverni az akkor látott videókkal, de ha már megnyomtam a kamerán a felvételt, akkor törölni se volt kedvem őket. Különösen a gänserndorfi állomásról kikakanyarodás volt durva: csak azt akartam megvárni, amíg felgyorsulunk, de csak vártam, vártam, vártam... Persze a vonal maradékán nem így mentünk, de így se volt valami felemelő. További kommentárok a videón, a "CC"-vel bekapcsolható feliratok formájában.

Idén számtalan vasútbarátot láttam a viccesen tükörfordított "nagydisznószakálli", azaz az alsó-ausztriai Groß Schweinbarth-i vonalról írni, ami kíváncsivá tett. Mi van ott, ami annyira érdekes, miért megy most hirtelen mindenki oda? Aztán, amikor egy hétfőm előre nem vártan felszabadult, bekunyeráltam magam az oda induló Ícé autójába, hogy szemügyre vegyem a környéket.

A sok emlegetésnek természetesen oka volt: a 2019 decemberi menetrendváltással ugyanis megszűnt a személyforgalom a Groß Schweinbarth-i vonalakon. Mert bármit is gondolunk az osztrák közlekedésszervezésről, ott sincs kolbászból a kerítés: ha egy vasútvonalon nincs elég utas, akkor ott is más közlekedési eszköz után néznek.

A nagydisznószakálli (hadd emlegessem így) hálózat 2019-ben már csak két vonalból állt, melyek fejreállított "Y" alakban húzódtak Bad Pirawarth és Gänserndorf, illetve Groß Schweinbarth és Obersdorf közt. Ahogy azonban a fentebbi térképen látható, a vonalak régen továbbmentek észak felé, így az "Y" akkor még "X" volt. Pontosan emiatt az alsó-ausztriai Weinviertelt feltáró vasutakat Schweinbarther Kreuznak, azaz "schweinbarthi keresztnek" is hívták.

Bécs, Stammersdorf, kicsivel a bezárás előtt. Készítő: Herbert Ortner - Eigenes Werk, CC BY 3.0, Link

A "kereszt" története 1903-ban kezdődött, amikor a Lokalbahn Gänserndorf–Gaunersdorf Gesellschaft társaság megnyitotta helyiérdekű vonalát a nevében szereplő két település közt. Ugyanebben az évben a Lokalbahn Stammersdorf–Auersthal is útjára indította saját vicinálisát, ugyancsak a nevében szereplő települések közt. Az előbbi társaság 1906-ra Mistelbachig, a másik pedig Dobermannsdorfig hosszabbította vonalát, de Groß Schweinbarth és Bad Pirawarth közt közösen használták a síneket.

A stammersdorfi vasútállomás épülete ma is megvan

A "kereszt" hanyatlása 1988-ban már vonalbezárások képében öltött testet: megszűnt a személyforgalom Stammersdorf és Obersdorf, Hohenruppersdorf és Dobermannsdorf, illetve Gaweinstal Brünner Straße és Mistelbach közt - tessék szépen megkeresni ezeket a helységeket a térképen, ha már ennyit vacakoltam vele :) Ezután kis szünet következett, majd 2004-ben elment az utolsó vonat Gaweinstal Brünner Straße és Bad Pirawarth közt is, viszont a másik ágon ismét megindult a forgalom Sulzig. Utóbbi nem tartott sokáig, 2010-ben Bad Pirawarthig rövidítették ezt az ágat is, ekkor alakult ki a 2019 decemberéig látható állapot, amit sötétkékkel jeleztem a térképen. Érdekes módon az északkeleti ág egy része ezután ismét látott némi forgalmat, a K.K. Museumsbahn Weinviertel ugyanis néhány éve múzeumvasutat üzemeltet Bad Pirawarth és Sulz közt.

A "kereszt" vonatai jó ideje kihasználatlanok voltak; valahol azt olvastam, hogy a fenntarthatósághoz szükséges 2000 utas helyett csak 700 használta őket naponta. 2019-ben végül a bezárás mellett döntöttek: szeptembertől elindult két, a vonatnál sűrűbb kiszolgálást biztosító buszjárat, melyekről azt ígérik, hogy a járműveket hamarosan elektromos hajtásúra cserélik, december 14-én pedig elment az utolsó személyszállító vonat - a két dátum közti időszak arra szolgált, hogy a helyieknek legyen lehetősége megszokni az új rendszert. Egy helyi szervezet ennek ellenére ki szeretné kényszeríteni a vasúti üzem fenntartását, a Graz-Köflacher Bahn égisze alatt - majd meglátjuk, szerencsével járnak-e. Azt azért el kell mondani, hogy ezen a hétfői munkanapon csak 4-5 nem vasútbarát utast láttunk a vonatokon, amelyekkel utaztunk, és ez valóban kevésnek tűnik a gazdaságossághoz. Obersdorfban ugyan 20-25 ember is átszállt az S-Bahnról a vicinálisra délután 5 után, de ez a délutáni csúcshoz képest még mindig nem mondható soknak.

De vissza a kirándulásunkhoz: az időjárás nem volt kegyes hozzánk, időnként olyan köd volt, hogy már a peron vége is homályosan látszott. Másrészt viszont legalább nem esett :) A fentebbi videón szerintem sikerült a vonalak jellegzetességeit megörökíteni: a nem túl nagy sebességet, és a himbás olajszivattyúkat, melyek döbbenetes számban pettyezték a tájat. Jellemző volt még a nem biztosított átjárók előtti kürtölés, aminek köszönhetően jó előre tudni lehetett, hogy vonat közeledik. A leglátványosabb rész Groß Schweinbarth előtt volt, ahol az "Y" szárai felől jövő vágányok úgy egy kilométer hosszban egymás mellett futnak; ettől eltekintve átlagos dombvidéki vonalakról beszélhetünk, különösebben érdekes műtárgyak (alagút, híd) nélkül. További kommentekeket a CC feliratra kattintva olvashattok a videón.

Tavaly még csak a peronról figyeltem, ahogy a csehszlovák ipar mellben erős mozdonyai útjukra indulnak a prágai főpályaudvarról, idén viszont már utazni is szerettem volna valamelyik általuk vontatott vonattal!

2018-ban állami Bardotkák is dübörögtek a főpályaudvar csarnokában, idén már csak a KŽC Doprava magánvasút gépeivel találkoztam ugyanott. Persze ők is sokan voltak, szóval nincs okom panaszkodni! Az említett cég működését minden látszat szerint nem a profitmaximálás igénye vezérli, hanem a vasútmánia: bár foglalkoznak menetrend szerinti személyszállítással, van egy múzeumi vonaluk Česká Kamenice környékén, májustól októberig pedig minden hétvégén több kirándulóvonatot is indítanak Prágából, régi mozdonyokkal és kocsikkal. Ezek egyike a "rakovníki gyors", amit a fentebbi képen a végállomáson, Rakovníkban láthatunk.

A vonóerőt a T 478.1215 pályaszámú Bardotka szolgáltatta. A Cseh Államvasutak 1971-ben vette át a gépet a gyártó ČKD-tól, még gőzfűtéssel. A gőzkazánt később kiszerelték, még később pedig fűtőgenerátort raktak a helyére, hogy szélesebb körben bevethető legyen a mozdony. A KŽC Doprava 2015-ben vásárolta meg, náluk kapta ezt a látványos festést, és a régi pályaszámtáblát.

A Bardotka lelke egy hathengeres dízelmotor, ami lassú járása miatt feltűnően másképp "énekel", mint mondjuk a gyors járású V12-es motoros Búvároké. Ráadásul a hangtompítást se vitték túlzásba a típuson, úgyhogy az ilyesmire fogékonyak a hideg ellenére is résre nyitották az ablakokat, hogy hallják az erőforrás bömbölését. A fentebbi videó utolsó jelenetében hallható, hogyan szólt induláskor, ezt tessék még több basszussal elképzelni :)

A Fényvillamost idén többszöri nekifutásra se sikerült elkapnom, de szerencsére lesz még rá lehetőségem, hiszen január elejéig közlekedik. Viszont a karácsonyi HÉV nosztalgiavonat csak pár estén át járt, úgyhogy múlt héten gyorsan rá kellett mozdulnom.

Nem sok választásom volt: az aznapi utolsó publikus köre után a Batyin csíptem el. Sajnos a peron, ami mellett állt, le volt kerítve, de kedvenc M.VIII-asom távolról is jól nézett ki.

Teljesen elfeledkeztem arról, hogy átfestették azóta, hogy legutóbb láttam; most egy a hatvanas-hetvenes években használt mintát visel. Volt pár fajta festése a típusnak: annak idején így kezdték, és a fentebb látható közbenső állapot után így fejezték be pályafutásukat. Mondjuk erre a színmintára talán kevésbé találó az "Uborka" becenév...

Múlt héten azt írtam a szlovákiai vonatos oldalon, hogy a 2018-as tátrai kirándulásom külön oldalt érdemel, és most itt van az a bizonyos külön oldal! Gyerekkorom néhány legszebb emléke kötődik ehhez a hegységhez és ezekhez a drótkötélpályákhoz, úgyhogy az útibeszámoló egészen biztosan nem lesz objektív és szakmaiságra törekedő :)

Drótkötélpályás kirándulás 2018 szeptemberében
Gyerekkorom kedvenc helyszínei ma is bejönnek :)

Mit szólnátok egy kis hétközbeni (mostanában mindig hétfőn adtam közre az ilyeneket) "régiképes" bejegyzéshez? Amúgy is úgy látom, hogy több mint egy éve nem voltak Ab van Donselaartól származó fotók!

Kezdjük valahol a két Tétény (Buda és a "sima") határán, a Növény utcai aluljárónál, ahol egy 43-as villamost látunk kifelé tartani az egyvágányos szakaszon. A képen látható 1600-as acélvázas tuja nem volt jellemző erre a vonalra, a típus néhány példánya csak pályafutásának utolsó bő évére került a budafoki remizbe. Az aluljárót egybként a közelmúltban átépítették, de a Google Maps street view-ján ezen sorok írásakor még a régi látszik.

És ugorjunk gyorsan egy másik megszűnt egyvágányos vonalra, a külső Nagykőrösi útra, pontosabban a Vasút utcába, ahol a lajosmizsei vasútvonal mellett futott az 51-es villamos utolsó másfél kilométere! A pantográf szedős 1500-as épp a végállomásra érkezik az akkori Vörösfény utcához. Fura, hogy a villamosmegálló-tábla már a ma használatos, ettől kicsit olyan, mintha mostanában készült volna a fotó.

Ennek a képnek is van némi MÁV-os vonatkozása: az 50-es villamost a nem kimondottan szofisztikált nevű "Iparvasút" megállónál keresztezte a "Nagy Burma-vasút", ami a ceglédi és a kelebiai vasútvonalat kötötte össze a kertek alatt. Egy szerencsésebb világban talán pont egy erre a vonalra alapozott S-Bahn szolgáltatás tenné lehetővé Soroksár és Erzsébet még üres részeinek beépítését, plusz Lőrinc és Szentimre belső részeinek kötöttpályás ellátását, nálunk viszont épp mostanában szedik ki a vágánykeresztezést. Félreértés ne essék, ha nem jár rajta semmi, akkor ne legyen bent, ne lassítsa feleslegesen a villamost, csak fura érzés, amikor Budapesten vasúti síneket szednek fel.

Nemrég alkalmam nyílt meglátogatni a kassai repülőmúzeumot a Légiforgalmi Kulturális Központ munkatársaival. Sok szép dolgot láttam, szerintem lesz is belőle pár blogbejegyzés, de most csak egy masinát mutatnék be onnan, őt:

Ebből a szögből nem is látszik, miért tetszik nekem ez a masina - oldalról nézve viszont valahogy sokkal modernebbnek mutatja magát, mint ahogy azt a dupla szárnyak sejtetnék:

Az Avia B-534-es (másfajta jelöléssel B.534-es) a harmincas évek első felének tipikus átmeneti technológiájú vadászrepülőgépe volt - és igen, ez az Avia ugyanaz az Avia, amelyik annak idején a jellegzetes, Renault-licensz teherautókkal kékítette a kelet-európai utcaképet. A gép a B-34-es utódja volt, melyből csak kevés épült, mert továbbfejlesztett változata, a spanyol V12-es motorral ellátott 534-es ígéretesebb volt.

By Unknown - http://www.cs-letectvi.cz/obrazky/avia-b-534/avia-b-534-2.jpg, Public Domain, Link

Az először 1933-ban felszálló prototípus még nyitott kabinnal épült, és ez is a típus átmenetiségét mutatja: ekkor ugyanis még nem csak az nem dőlt el, hogy a jövő a behúzható futóműves, gyors monoplánoké és nem a fordulékony, de lassú kétfedelűeké, de még a pilóták egy része is jobb szerette közvetlenül érezni a levegőt.

Ha nem is annyiszor, mint az előző évben, de 2018-ban is jártam párszor Szlovákiában, sose távolodva el túlságosan a sínektől: volt, amikor nosztalgiavillamosozni és -buszozni mentem Pozsonyba, máskor lanovkázni a Magas-Tátrába, néha pedig kimondottan vonatozni. Ezen az oldalon vegyesen mutatnék pár képet és videót ezekről az utakról, az elején egy kis gyorstalpalóval északi szomszédunk vasútföldrajzáról, hátha úgy érthetőbb lesz az, amikor mindenféle egyenáramról meg felső körről írok :)

Szlovákiai vonatfotós csavargások 2018-ban
Ipolyságtól a Magas-Tátráig, Kassától Pozsonyig

Áprilisban bemutattam Karl Holzinger néhány színes felvételét a Váci útról, most viszont fekete-fehérben fogunk visszautazni az időben!

A külső Váci út szerintem kevésbé volt városias, mint a belső - leszámítva a Megyeri és a Fóti út közti részt, ahol a Vízműveknek és az Egyesült Izzónak köszönhetően mintha egy másik helyre kerültünk volna pár száz méter erejéig. Az út szélén futó síneken balra egy egyirányú Bengáli közeledik felénk, jobbra pedig egy középbejáratú pótkocsi hátsóját látjuk. A tojáslámpás Skoda által kicsit takart busz típusát sajnos nem ismerem fel, a megfejtést kommentben várom :)

1980-ban járunk, a 12-es és 14-es villamosok vágányainak felújítása miatt tűnt fel ez a HÉV-mozdony a Béke utcában. A faburkolatú L III-as típus nem volt különösebben szép, de nem csak a HÉV 1000 voltja, hanem a villamosvasút 550/600-a alatt is működött, úgyhogy néha lehetett a városban is látni.

Kicsit arrébb állt a párja, a 21-es pályaszámú zöld erőművész. Ez a gép ma is megvan, a szentendrei múzeumban lehet találkozni vele.

A 43-as villamos eredetileg HÉV-nek épült, csak 1963-ban sárgult be. A vicinális jelleg emlékét - többek közt - néhány állomásépületecske őrizte a végsőkig, például a budafoki József Attila utcánál. Hangulatos ez a fotó, bár a kopott vakolat és a hullámos sínek egyértelműen a leépülés jelei. Ez a kép '81 augusztusi, '83-ban meg is szüntették a vonalat, pontosabban felfüggesztették a közlekedést rajta. Pedig milyen jól jönne, ha legalább a Camponáig meglenne!

Tavaly bemutattam a brnói főpályaudvart, az idei nyári kiruccanás során azonban nem oda érkeztünk, és nem onnan indultunk vissza Pestre, hanem a helyi Kelenföldről, Brno-Židenice állomásról:

Mivel a főpályaudvar középső részén éppen építkeztek, a városon átmenő vonatok (lásd "dálkové linky" feliratú vonal) egy déli kerülő útvonalat jártak be, itt és Brünn-Alsón (dolní nádraží) megállva:

Ez a vonatukhoz túl hamar kiérő vasútbarátok számára azt jelentette, hogy várakozás közben a személyeket a főpályaudvart normál esetben elkerülő tehervonatokkal keveredve lehetett fotózni. Pontosabban inkább csak videózni, mert az erősen lefelé tartó nap miatt a fényviszonyok már nem voltak az igaziak.

Volt itt minden, mint a bazárban: dízel és villamos motorvonatok, Plehácsok, Kocúrok, Búvár..!  Az indexképen látható motorvonatot kiemelném a kínálatból: bár ránézésre olyan, mint az, amit Kassán mutattam korábban, azzal ellentétben ez váltóáramról üzemel. Bővebben a videó szokásos feliratain olvasható, hogy épp mit látunk.

Ami nem látszik a filmecskén: a vonatunk jóelőre ki volt írva a monitorokon és kijelzőkön, aztán kiírták, hogy tíz percet késik... aztán pár perccel az eleve kései érkezés előtt hirtelen eltűnt a kiírás, és megjelent helyette egy helyi személyvonat. A biztonság kedvéért lementünk az aluljáróba, ahol a monitoron nem csak az éppen aktuális indulások látszottak, de ott se írták, hogy hova érkezik a miénk, vagy hogy mi a helyzet a nagyvilágban. Aztán a személyvonat elment, mi pedig visszakaptuk a kiírásunkat ugyanoda - a vonat végül húsz perc késéssel futott be...