Már több weboldalt (lásd itt és itt) teleírtam azzal, hogy mennyire megváltozott a régi tömegközlekedési járművek kedvelőinek élete az elmúlt huszonegynéhány évben. A kétezres évek első felében nosztalgia villamost gyakorlatilag csak évfordulókon lehetett látni, vagy ha külföldi vasútbarátok kibérelték a két kibérelhető kéttengelyes egyikét.
Ehhez képest szeptember második vasárnapján az ember válogathatott, hogy mit akar látni, mivel akar utazni! Ez itt például a kelenföldi kocsiszín és a Szent János kórház közt közlekedő kétirányú Bengáli a Karolina úti vasúti híd alatt. Azért választottam ezt a képkivágást, mert a villamos vélhetően velünk fog maradni, míg a hidat (felüljárót) a vasútvonal kapacitásának növelése miatt újabbra fogják cserélni.
A Bengáli műszakilag borzasztó szerkezet, de fotogén, vélhetően emiatt nagyobb rajongótábora van, mint a szerintem érdekesebb kéttengelyű kocsiknak. És az az érdekes, hogy ezen rajongók többsége nem is láthatta a típust rövidke budapesti pályafutása (1961-1983) idején, tehát az esetükben nem pusztán a régi időkbe visszavágyakozásról van szó!
Ugyanekkor a Körtér és a budafoki Városház tér közt egy UV szerelvény közlekedett, ráadásul pótkocsival, ahogy kell. A pótot már jó rég nem láttam, úgyhogy külön örültem neki.
A Fehérvári úton a nem is nagyon régi időkig alapélmény volt, hogy az ember már a távolból látta, ha 18-as villamos jött, mert az azon közlekedő, a jobbra láthatóhoz hasonló Tatrák dupla fényszórósak voltak, míg a 9-esen, 47-esen, illetve később 41-esen közlekedő UV-k "egyszeműek" voltak.
Ez megy most