Az 1891-ben épült Helka nosztalgiahajó (tudjátok, amelyikről mindig leírom, hogy Ötvös Csöpi azon verekedett a Pogány Madonnában) a hajózási szezont idén is Keszthelyen fogja végigdolgozni. Hogy időben el tudja kezdeni a munkát, a hajózási évad kezdete előtti napon kihajózott Siófokról, és meg sem állt a tó nyugati csücskéig. Én meg ott voltam rajta :) Hatvanegykéthánégyöthat kilométert tettünk meg, amit nyilván nem videóztam végig, de itt van róla hárompercnyi összefoglaló, a hangulat talán lejön erről is - a főbb tudnivalókat pedig feliratba véstem hozzá, lásd "CC" gomb. Napsütés, hullámok, Tihany, egy karika a tó közepén Badacsonynál, és végül a befutás:
Hatvanegykéthánégyöthat kilométer három percben összefoglalva
2025.04.11. 21:53 :: Hamster
1 komment
Címkék: énblog balaton utazás videó hajó csak egy videó nosztalgiahajó helka ms
"Piroska"
2025.04.08. 06:00 :: Hamster
A szép fehér hajók és furcsa buszok után következzék megint egy kis visszatekintés a közlekedési weboldalam elmúlt 25 évére, ezúttal sokak kedvencével, az MD motorvonattal. A weboldal készítésének első 5-6 évében nagyon ritkán fotóztam vonatokat, de ez alól pont az MDmot volt az egyik kivétel, mert volt benne valami aranyos, annak ellenére, hogy a XXI. századi elvárásokhoz képest elég kényelmetlennek találtam (fejtámla nélküli ülések, vacak fűtés). A nyolcvanas évek első felében Martonvásárban láttam ilyen vonatot többször is, azóta se tudom, hova mehettek. Mire felnőttem, már nem nagyon jártak Budapest környékén, úgyhogy az utazás élménye kimaradt.
A kilencvenes évek közepén a debreceni vonalon utazva láttam őket újra: a mai napig nem tudom, melyik állomáson, de többször volt, hogy az Intercity mindkét oldalán egy-egy MD szerelvény állt. A kétezres évek elején Szegeden még mindig nem utaztam velük, de legalább már fotóztam őket, lásd fentebb :)
A szegedi nagyállomás egyébként nem mindig volt zsákutca: a sínek régen jobbra kanyarodva folytatódtak (az utcák vonalán sejthető, milyen ívben), majd átmentek a Tisza fölött a rég nem létező hídon.
Egy békéscsabai vonat Szeged-Rendezőnél. Az ablakok feletti sárga csík a mai napig az első osztályt jelzi, legalábbis általában, mert itt annak a jele volt, hogy nem volt másodosztályú kocsi (Bx jelzésű) kéznél, ezért első osztályúakat (Ax jelzésű) használtak annak. Ez az élmény nekem sajnos kimaradt, pedig állítólag sokkal kényelmesebbek voltak, mint a másodosztályúak (ez persze nem nehéz). A témára jobban rálátók azt mondják, hogy az állománnyal kavartak a kétezres évek elején, és az Ax kocsik többsége Szentesre került, miközben másutt szinte csak Bx-ek maradtak. Az Ax-ek végül hamarabb ki is koptak, mint a motorvonatok többi része: 2004 körül közlekedtek utoljára.
Egy másik szerelvény a vezérlőkocsi felőli - azaz a mozdonnyal* átellenes - vége felől fotózva Sárbogárdon a kétezres évek közepén. Szegeddel ellentétben itt (pontosabban Bátaszéken, ahol ezek a vonatok laktak) akkora többlet volt másodosztályú kocsiból, hogy mindenféle más vonatba is berakták őket.
* Bár hivatalosan poggyászteres motorkocsinak hívják, nekem az MD hajtó része egyszerűen csak mozdony, és szokták is annak használni.
Debrecenben a mozdony nélkül maradt kocsik az MD-ket szép lassan leváltó Csörgős vonatokba kerültek, Sárbogárdtól viszont utaztam olyannal, amit V43-as villanymozdony vontatott. Azért lehetett így használni őket, mert az MD kocsijai alapvetően sima négytengelyes személykocsik voltak, csak könnyített kivitelben, hogy a mellékvonalak gyenge pályája is elbírja őket. Ez utóbbi volt a vesztük, ugyanis a vázuk és padlólemezük hamarabb leamortizálódott, mint a "sima" (nem könnyített szerkezetű) személykocsiké.
A puritán, de világos és áttekinthető belső tér tetszett; látszott rajta, hogy próbáltak látványosan modernebbet építeni, mint a leváltani szándékozott kéttengelyes motorvonatok és személykocsik. Végül is ez volt a cél, hogy az 1920-as évek színvonalát az 1970-es évekére felhozzák. Ettől függetlenül a fejtámla nélküli ülésen szerintem borzasztó volt fél óránál többet ülni...
18 komment
Címkék: énblog közlekedés utazás videó képek emlékek vasút mdmot huszonötévesaközlekedésesweboldalam
"VEB Fabrik" vagy jól álcázott farmotoros Ikarus?
2025.04.05. 18:00 :: Hamster
Valószínűleg mindenki azt hiszi, hogy az NDK-ban minden gyár állami tulajdonban (Volkseigener Betrieb - "VEB") volt, de érdekes módon ez nem igaz. Ennél szerintem csak az meglepőbb, hogy a szocialista egységpárton kívül további pártok is "működtek", de most nem erről szeretnék írni ebben a sebtiben létrejött bejegyzésben, melynek elkészítése közben egyre több és több kérdés merült fel bennem. Kérem, hogy aki többet tud ezekről a járgányokról, ossza meg velünk tudását kommentben, mert elég kevés dolgot találtam a témáról a neten, és az a kevés is többnyire ugyanannak az információnak az újra és újra és újra feldolgozása volt. Ami persze passzol a bejegyzés főszereplőjéhez :)
A névadó Fritz Fleischer tulajdonában levő Geraer Karosserie- und Fahrzeugfabrik Fritz Fleischer 1927-től 1972-ig működött ebben a formában. Akkor államosították, onnantól VEB Karosseriebau Gera néven készítette termékeit. Az eredetileg csak javítással, felújítással foglalkozó cég az ötvenes évek végén önhordó karosszériás buszokat is elkezdett gyártani, az NDK viszont körülbelül ugyanekkor - a KGST keretében - lemondott a buszok gyártásáról az Ikarus javára. Igen ám, de a mátyásföldiek nem bírták teljesíteni a kvótákat, úgyhogy a német cég kerülő megoldásként "felújítás" címszóval kezdett járműveket előállítani. Ezzel a trükkel minden szocialista országban éltek, így nálunk is, gondoljunk csak az acélvázasított villamosokra/HÉV-ekre vagy a Bengálira! Utóbbi egy középbejáratú ikerkocsi felújításaként kezdte az életét, előbbiekben pedig folyamatosan változott az eredeti jármű tartalma: volt, hogy a teljes alváz megmaradt, és volt, hogy csak a tengelyeket, menetkapcsolókat vették át, egyébiránt új villamos épült.
A tranzakció valahogy úgy nézett ki, hogy a vevő hozott valami busz jellegű járművet, de legalábbis fődarabokat, papírokkal, leadta, és kapott helyette egy "felújított" buszt. Viszont ha jól értem, nem szimpla átpapírozásról volt szó, hanem ezek a buszok tényleg valami más alapjára épültek, az S2RU-k például IFA H6B-kre, más sorozatok (S4RU? S5RU?) pedig Ikarusokra. És ha minden igaz, volt egy sorozat (S6), ami konkrétan Ikarus 260-asok átépítése volt. A típusjelzések teljesen átláthatatlanok számomra, de ha minden igaz, a szám utáni "RU" a "javítás keretében való átépítést" ("Reparaturumbau") jelentette. A fentebbi képen egy Fleischer S5-ös (S5RU?) látható - vélhetően egy '72 előtti példány, mert még a régi embléma van rajta. A weben egyébként S4 típusjelzéssel is megtaláltam ezt a rendszámot, úgyhogy nem tudom, mit gondoljak, mert nem világos számomra, hogy mi az S4 és az S5 közt a különbség, illetve hogy volt-e külön S5 és S5RU, vagy csak le szokták hagyni a két betűt a szám mögül.
Amikor 2005-ben ezeket a képeket készítettem, fel se tűnt, hogy az imént látott - szerény nyomott véleményem szerint nem különösebben szép - darab mellett áll egy másik is, mely a hasonló kinézet ellenére mintha kicsit más lenne:
18 komment
Címkék: youtube közlekedés busz németország képek ikarus oldtimer ndk technikatörténet gépsárkány
Amikor az elsüllyesztés jelentette a megmenekülést
2025.04.03. 06:00 :: Hamster
Március utolsó hétvégéjén arról emlékezett meg a Bahart és a révfülöpi önkormányzat, hogy 80 évvel ezelőtt, pontosabban 1945. március 25-én balatoni hajósok a település közelében a fenékszelepek megnyitásával elsüllyesztették a Kelén gőzöst és a Tünde motorhajót, ezzel megmentve őket attól, hogy a tóba robbantsák a visszavonuló németek. Kicsit morbid, hogy hajókat elsüllyesztéssel kellett a még rosszabbtól megmenteni, de látható eredmény volt, hogy a Tündét kiemelése után néhány nap alatt működőképessé tudták tenni, míg Füreden felrobbantott testvérhajója, a Csongor csak egy évvel később tudott újra munkába állni.
A megemlékezés alkalmából mindkét hajóval lehetett egyet menni. Én az 1891-ben gőzösként épült, majd az 1960-as években motorossá átépített Kelént választottam, ...
... így csak az 1927-ben eleve motorhajóként vízre rakott Tündét tudtam kívülről megörökíteni. Kettejük közül a Kelén a gyorsabb, a Tünde viszont mozgékonyabb, ezért ő több kört is ment a másik körül. Olyan volt, mint egy áldozata körül köröző cápa: hol az egyik oldalról jött, hol a másikról, hol párhuzamosan haladt velünk, hol merőlegesen közeledett felénk :)
A Kelén szerintem a tó legszebb hajója, kicsit talán még ikertesójánál, a Helkánál is szebb a belső tere miatt. 134 éves (!) pályafutása során többször átépítették, de a hajótest régi tengeri vitorlásokat idéző vonalvezetése megmaradt. Ráadásul a legpraktikusabban használható jármű a flottában: míg a többi hajón a fel- és leszálláshoz mindenféle pallókat kell igénybe venni, ez csak odaáll a kikötőben a partfal mellé, és szintben lehet ki- és beszállni.
Szólj hozzá!
Címkék: énblog balaton utazás videó balatonboglár képek hajó révfülöp nosztalgiahajó kelén ms tünde ms
Valami rövid, de szép a reggeli mellé
2025.04.02. 06:00 :: Hamster
A Balaton legszebb hajója, az 1891-ben gőzösként épült, majd később dízellé átépített "Kelén" nosztalgiahajó elhagyja a balatonboglári kikötőt, hogy visszatérjen Siófokra:
3 komment
Címkék: balaton videó balatonboglár hajó csak egy videó nosztalgiahajó kelén ms
Amikor a "nyugat" beleköltözött a tévénkbe
2025.03.30. 18:30 :: Hamster
Évekkel ezelőtt írtam az estéről, amikor a lakótelepi kábelen megjelent a Sky Channel, és ezzel a nagyvilág "nem-keleti" oldala beköltözött az otthonunkba. Azóta briliáns szellemi munkával kikövetkeztettem, hogy 1987. december 12-ről lehetett szó, nemrég pedig véletlenül (miután egy teljes estét keresgéltem:) beleakadtam egy holland újságba, melyben szerepelt a Sky Channel aznapi műsora:
11:10 Ski Boy
11:40 Transformers
12:05 Here comes the weekend
13:05 Pop Formule
14:05 Monsters of Rock
15:05 Ski Report
15:50 International Motorsports
16:55 Canada Calling
17:30 Nescafe UK Top 40
18:35 Lost in Space
19:30 Emergency!
20:25 The Life and Times of Grizzly Adams
21:25 WWF Superstars of Wrestling
22:20 Emerald Point
23:20 UK Network Top 40
00:00 Sky Trax UK Despatch
00:50 The World Tomorrow
01:20 Closedown
Mi az Emergency! című sorozatnál csöppentünk mindebbe bele. Jól látszik, hogy miért: a TV Hiradóból tudtuk meg, hogy a lakótelepen elindult a műholdas tévé, márpedig a hiradó 19:30-kor kezdődött. Amint bemondták, már tekertünk is át.
Az Emergency! valami tűzoltós-mentős sorozat volt: valaki épp szakadékba készült zuhanni, de jött a reklám, mi meg visszakapcsoltunk a magyar tévére. Egyszer majd megkeresem az aznapi RTV Újságot*, talán abból kiderül, mi volt olyan érdekes, hogy otthagytuk az új csodát. Talán valami film? Vagy vacsoráztunk? :) Mindenesetre csak később kapcsoltunk visssza a Skyra, ahol akkor a WWF Wrestling ment, vagy ahogy mi ismertük: pankráció.
Ekkora majomságot nem láttunk addig: nyilvánvalóan kamu verekedés volt hatalmas kamu esésekkel, a nézők meg úgy örültek az egésznek, mintha római gladiátorok küzdelmét látták volna. Kicsit el is bizonytalanodtunk, hogy lehet, hogy mégis igazat mondtak nekünk arról, hogy a nyugat hanyatlik? ;) Mivel gyerekek voltunk, hamar fellőtték a pizsit, másnap reggel viszont még aludtak a szülők, amikor odatelepedtünk az Orion Viking készülék elé. Jó közel, hogy halkak legyünk, ne ébredjenek fel anyuék. Ez volt a vasárnapi kínálat:
08:00 Fun Factory
11:10 Ski Boy
11:40 Transformers
12:05 Sky Trax Heartline
13:05 Super Tennis 87
15:05 A Country Practice
17:05 Fashion TV
17:30 Coca Cola Eurochart Top 50
18:35 Voyagers!
19:30 Fantasy Island
20:25 City Killer
22:05 Bondstec Movie Time
22:35 Super Tennis 87
00:35 Canada Calling
01:00 Closedown
A Fun Factory hetekig lázban tartott bennünket, hiszen négy óra folyamatos rajzfilmözön volt. Ugyan nem értettük őket, de ez nem jelentett gondot: a Transformersben épp az a rész ment, amiben Optimus Prime másodszorra meghalt, azt meg szöveg nélkül is érteni lehetett, hogy a nagy piros robot éppen önfeláldozza magát . De nem kell izgulni, mert később megint feltámadt. Ezután valószínűleg kirándulni mentünk, de legalábbis távol a tévétől, mert az első dolog, ami ezután rémlik, az a...
25 komment
Címkék: tv youtube emlék popkultúra sky channel
A 2024-es balatoni hajózási szezon vége
2025.03.25. 06:00 :: Hamster
Még mindig nem igazán értem, hogy miért kapcsol standby állapotba minden a Balaton körül a nyár végén, hiszen az ősz sokkal szebb, mint mondjuk az augusztus. És mindenképpen kibírhatóbb hőmérsékletileg :) Mindenesetre tavaly se hagytam abba a hajózni lejárogatást októberben, sőt, még november elején is belement vagy nyolcvan kilométer a virtuális odométerbe. Néha volt konkrét oka a lemenetelnek, például a Szigligeti Süllőfesztivál, de legtöbbször csak a jó levegőn kikapcsolódás és a nézelődés vonzott le. Az utolsó menetrendi járaton megélt alkonyatról pedig már lelkendeztem, életem egyik legszebb látványa volt! Nem csak a Balaton miatt, de részben amiatt is életem egyik legszebb éve volt 2024!
A 2024-es balatoni hajózási szezon vége, második oldal
Süllőfesztivál, naplemente, és az utolsó utáni nap
2 komment
Címkék: énblog balaton közlekedés utazás naplemente hajó hampage nosztalgiahajó
Régi és új a Budafoki elágazásnál
2025.03.21. 18:00 :: Hamster
Kaptam két képet Karl Holzingertől, melyekről azt gondolom, hogy megérnek egy rövid bejegyzést. A Budafoki elágazásnál vagyunk 1984. május 1-én:
Jobbra egy "Ezrest" láthatunk, a budapesti villamostörténelem egyik legnagyobb klasszikusát, ráadásul egy olyan példányt, ami ma is megvan. Az 1049-es pályaszámú jármű 1911-ben épült, majd 1960-ban új kocsiszekrényt kapott, mert látszott, hogy egy ideig még szüksége lesz rá a főváros tömegközlekedésének. Itt látható formájában egészen 1984 nyaráig szolgálta az utazóközönséget, utolsó éveiben a 41-es vonalon. Bár a kép készítése után pontosan négy hónappal selejtezték, valamiért nem bontották el, és 1991-ben visszatért a Móricz Zsigmond körtérre, ahol sörvillamosként működött, a környék fiataljainak nagy örömére. És itt még nem ért véget a szerencséje, mert amikor '98-ban bontóba vitték, a bontó főnökének megtetszett, és megtartotta. Bár évek óta nem jártam arra, elvileg a mai napig ott figyel az Élessaroknál a Sörgyárral szemben.
A 41-es vonal volt az egyik utolsó, ahol - egészen 1984 augusztusának utolsó napjáig - kéttengelyes villamosok jártak (mint amilyen az 1049-es is), helyüket szeptember 1-én a csehszlovák gyártású Tatrák vették át, mint amit itt is látunk. A "cseh remekek" nem voltak ismeretlenek errefelé, mert a kezdeti próbáik egy részét itt végezték, illetve néha iskolásjáratokat vittek a Kamaraerdei Ifjúsági Parkba, ez a kocsi viszont csak beugró volt, mert az átállás egyik napról a másikra történt, a két típus nem közlekedett egyszerre a 41-esen. Látszik is, hogy nincs felkészítve rá, mert nincs rendes viszonylatszám és végállomás kiírás a szélvédő tetején levő tekerős vásznon, csak egy régi vastáblát dobtak be az ablak mögé. Szerintem érdekes kordokumentum!
A fényképekért köszönetet szeretnék mondani Karl Holzingernek. A képek szerzői jogai őt illetik, újraközlésük csak az ő engedélyével lehetséges! Szintén köszönöm Nagy Zsolt Levente információit a típusváltásról.
10 komment
Címkék: budapest tatra villamos utcakép budafok ezres kulfoldi szemmel Karl Holzinger
Elmúlt a balatoni nyár
2025.03.19. 06:00 :: Hamster
... már hogy a tavalyi. De nem volt gond, ősszel is épp eleget sikerült hajóznom, néha napsütésben, néha viharos szélben. Pár utolsó azévi menet is belefért, vízibuszokkal:
A 2024-es balatoni hajózási szezon vége, első oldal
Fecskék és fruskák. De főleg fecskék. Meg persze hajók.
Szólj hozzá!
Címkék: énblog balaton közlekedés utazás hajó hampage
Sárgaláz
2025.03.17. 06:00 :: Hamster
És most megint villamosok jönnek, kicsivel több UV-val, mint a múltkor. Link is bőven van a szövegben, tessék végigkattintgatni őket!
42-es villamos kanyarodik a kispesti Tulipán utcába. Sajnos ezt a hurokvágányt azóta megszüntették, bár a képen látható ív pont megmaradt, üzemi kapcsolatként az 50-es villamoshoz.
A 41-es villamos Batthyány térre való behozatala 2003-ban hatalmas eredmény volt az azt kiharcoló VEKE részéről, mert a hivatalos terv szerint a Fehérvári úti SZTK-nál lett volna a végállomása, félúton a Körtér felé, hogy gyakorlatilag használhatatlan legyen átszálláshoz. Azóta szerencsére még tovább hosszabbították, a sínek nem érnek véget a Batyin.
Nosztalgia: 9-es villamos emlékmenet az egyik megőrzött UV-val 2011 novemberében, a 47-es - és azóta az 56-os - Városház téri végállomási kihúzójában. Ezen a sínpáron eredetileg a 43-as érkezett Tétény felől, tőle balra a kifelé tartó vágány hűlt helye látható.
52-es érkezik a Határ útról a Határ úti metróállomáshoz 2005 októberében. Erről a vonalról (és a 42-esről) 2006 nyarán tűntek el az UV-k.
Ez megy most