HamPLÓ

Ugyan majd csak októberben lesz 40 éve, hogy lement az első Saturday Night (Live) adás, a valóban szép évfordulót már múlt szombaton megünnepelték, egy, a szokásosnál hosszabb ünnepi résszel. Mindezzel csak egy nagy bajom van: hogy amit eddig láttam belőle, az nem nagyon ütötte meg a szokásos színvonalat (se). Ez persze csak magánvélemény, de úgy döntöttem, hogy összerakok magamnak egy saját "40th Anniversary Special"-t :)

Kezdjük mondjuk egy kis Sheldon Coo...Jim Parsons-szal, azok számára, akik egyből elklikkelnének, ha nem valami aktuális sztár lenne az első videón. Egyébként a jelenet tényleg jó, és benne Parsons is :)

Fura, hogy ez a műsor olyan régóta megy, hogy az első évadban még Gerald Ford és Jimmy Carter választási küzdelmét parodizálhatták... Chevy Chase és Dan Aykroyd is alaposan megöregedett azóta, és szintén megváltozott a tempó: ilyen lassú jelenetet ma már valószínűleg nem raknának adásba.

Most pedig halljunk pár vidám bányásztörténetet... NEM!

Megváltozott a mese, Aladdin és Jázmin már nem olyan boldogok, mint a rajzfilm végén voltak (legalábbis gondolom, hogy azok voltak, sose láttam). Rosario Dawson egyébként meglepően jól énekel, és (nem meglepően) jól néz ki, nem?

És valami komolyabb: az "Anya Új Pasija" című sorozat századik része. Jason Sudeikis arcváltozásain a huszadik megnézés után is csak röhögök :)

Wuppertali látogatásom során először azért kellett sietnem, hogy odaérjek a kohlfurthi villamosmúzeumhoz, délután pedig azért rohantam, mert monszunszerű eső csapott le a városra, úgyhogy a programomat röptében módosítva inkább visszamentem Kölnbe. Azért közben néha az épületeket is nézegettem - mert hát volt mit:

Külvárosi utca? Falu? Dehogy is: a függővasút közvetlen szomszédságában vagyunk Vohwinkelben, két tartópillér közt! Az egész vidékre jellemző az itt látható palazsindelyes burkolat, de ennyire díszes fafaragásokat kevés helyen láttam.

Tényleg csak méterekkel arrébb áll ez az öreg műhelyépület - a saroktornyoktól eltekintve akár Amerikában vagy Angliában is lehetne, az ipari forradalom idején.

Ez a gyárépület már komolyabban néz ki, jól megy hozzá a vastraverz - viszont eredeti funkcióját elvesztette. Érdemes megfigyelni a betonbástyákat, amikkel az oszlopok tövét védik: 1968-ban egy teherautó kidöntött egyet, magával rántva a pálya egy részét, hetekig tartó üzemszünetet okozva - nem szeretnék, ha ez megismétlődne.

Na de ez a házikó már tényleg valami parkban, maximum a város szélén áll? Hát nem: nem hogy közel áll a függővasúthoz, de a kép egyenesen egy állomás mellett készült :)

A városháza kapcsán már írtam arról, hogy Kölnben a második világháború végére csak nagyon kevés kő/tégla maradt a helyén, és azt is láttuk, hogy bizonyos sebeket csak egészen a közelmúltban gyógyítottak be. Azt hiszem, ez a kép elég jól bemutatja a pusztítás mértékét, hogy helyenként egész háztömbök tűntek el:

"Koeln 1945" by U.S. Department of Defense. Department of the Army. Office of the Chief Signal Officer. [2] - http://www.archives.gov/research/arc/ ARC Identifier: 531287; U.S. Defense Visual Information Center photo HD-SN-99-02996 [1]. Licensed under Public Domain via Wikimedia Commons

Amit fentebb látunk, az nem ipari, esetleg katonai, hanem lakóterület volt, és persze a bombák a műemlékeket se kímélték; például az óváros központjából, az Alter Markt (Régi piac) környékéből se sok maradt. Persze aki jobban megnézi ezt a képet, az felfedezhet rajta egy teljesen valószínűtlenül megmaradt saroképületet...

... konkrétan ezt a reneszánsz jellegű szépséget. A régi fotón a tőle balra álló házaknak már a maradványait is elhordták, a mellette induló utcácska túloldalán állóknak is többnyire csak a falai maradtak, ez a jellegzetes, dupla oromzatú épület viszont - bár a hátsó fertálya szintén összedőlt - 1955 óta ismét régi fényében tündököl. A "Perechez" címzett házat már a XIII. században is említik, "megduplázása" 1580 körül történt. És van még két hihetetlen dolog az imént látottakkal kapcsolatban: az egyik a régi képeken látszik, miszerint az épület előtt dupla villamosvágány húzódott - ez ma a teraszok miatt (is) lehetetlen lenne; a másik az új kép jobb felső sarkában a modern ház homlokzatának tetején gubbasztó figura. A téma kutatói sem biztosak abban, hogy spontán poénról, vagy a városi és/vagy egyházi hatalmasságokkal szembeni kiállásról volt szó, esetleg egy lusta tetőfedő emlékezetéről, de már a középkorban is ismert volt ez a dolgát mások fejére végző groteszk alak. Ez a konkrét szobor persze egy modernkori verzió - és szerintem aki nem tudja, hogy ott van, észre se veszi...

Ez a kocsma 1234-ig vezeti vissza saját történetét. Igaz, egy olyan történetről beszélünk, mely szerint a névadó - Kunibert, a visszataszító - 123 éves korában döntött az alapításról, mivel 1111. november 11-én született :)  Ezen a képen bal szélen láthatjuk a nevét - Kunibert der Fiese - belógni, mellette egy tripla földszinti ablakos másik épületet is megfigyelhetünk. Ez alapján a másik irányból nézve is beazonosíthatjuk a tömböt egy kicsit későbbi képen - a műintézmény teljes neve ekkor Kunibert der Fiese im Hessenland volt - valószínűleg nem volt kedvük leszedni a homlokzatról az előző tulaj által adott nevet, az Im Hessenlandot:

„Bundesarchiv Bild 183-R95679, Köln, Kirche Groß St. Martin“ von Bundesarchiv, Bild 183-R95679 / CC-BY-SA. Lizenziert unter CC BY-SA 3.0 de über Wikimedia Commons

És most lássuk, mennyi maradt meg ebből a komplexumból a második világháború utánra: hát, nem sok! Ebben az utcában annyira kevés dolog maradt épen, hogy nem volt mihez alkalmazkodni - inkább csak jelzés értékkel próbálták megidézni a régi idők Rajna-partjának ábrázolásain egymás mellett sorakozó csúcsos tetőket.

Rheingarten, azaz Rajna-kert. A régies körvonalú házakon túl még egy dologra fel kell hívnom a figyelmet: hogy itt épp egy kétszer három sávos városi főutat látunk. Pontosabban nem látunk, mert 1979 és 84 közt a föld alá helyezték át, a felszíni útvonal helyét pedig bezöldítették (ezen túl a köln-bonni gyorsvasutat is elterelték, ami annyira viszont nem volt nyerő, mostanában pótolják, szintén a föld alatt).

A harmincas-negyvenes évektől kezdve - talán német mintára? - épült néhány, az átlaghoz képest még ma is modernnek nevezhető középperonos megállóhely a magyar vasúton. A leglátványosabb közülük szerintem egyértelműen Kőbánya alsó (1944), ami rendes karbantartás esetén egy az egyben elmehetne berlini S-Bahn állomásnak - de Zugló (1941-47) és Istvántelek (?) perontetője is olyan időket idéz, amikor fontos volt az utasok komfortja.

Amiket eddig írtam, azok persze fővárosi állomások - sokkal meglepőbb egy ilyen jellegű, aluljárón át megközelíthető, tetővel fedett, (eredetileg) váróval is rendelkező középperonos megállót látni Máriabesnyőn. Ezek a képek ugyan másfél évesek, de vélhetően azóta se változott sokat: szebb időket látott, de azért elhagyatottsága és a peron gondozatlansága ellenére is hangulatos. Mintha valami elvarázsolt berlini S-Bahn megállóban járnánk!

A ma Gödöllőhöz tartozó település a zarándokhely miatt eredetileg két megállóhellyel is rendelkezett, az egyik helyett egy ívkorrekció kapcsán építették ezt a létesítményt 1936-ban - és ha már építkeztek, hát korszerűt építettek!

Eredetileg más témát terveztem mára, de a múltkori berlini bejegyzés annyira fellelkesített, hogy a kész írást inkább áttoltam hétfőre, és helyette befejeztem a pár hete elkezdett tömköz beszámolót. Igyekeztem színesre venni a figurát, így láthatunk új vonalat régi villamossal, felhagyott és soha üzembe nem vett síneket, betömött lejárójú, de még mindig meglevő alagút hűlt helyét, metróépítést és minimetrót... meg még ami arra járt, amerre én:

Berlini gyorsvizit 2014 augusztusában I-II
Új vonal, megszüntetésveszélyes vonal, elveszett vonal, elveszett alagút, minimetró, és egy kis csavargás

Bár a blog tematikája kezd a "mit csináltam a nyári szünetben" című általános iskolai kötelező körre hasonlítani, remélem, azért van, aki elolvassa ezeket a bejegyzéseket :) Mai sétánk helyszíne ismét a német főváros lesz.

Induljunk el mondjuk a Potsdamer Platzról, az egykori halálsávval szemközt a nyugati oldalon kiürített és lebontott tömbök helyén álló toronyházak tövéből! Bal oldalt a PricewaterhouseCoopers-, középen a Kollhoff-, jobbra a Bahn-Towert látjuk; a jobb szélen kicsit belóg a Sony Center, alul pedig a föld alatti pályaudvar egyik lejárata.

A Sony Center építésekor az egykor ott állt szálloda maradványait arrébb tolták, hogy megmaradhassanak - ez itt például a reggeliző terem belseje volt. Tudom, írtam már erről, de van valami fura abban, amikor az ember egyszerre áll az utcán és egy régi szálloda belsejében!

Persze voltak itt olyan korszakok is, amikből direkt nem akartak emlékeket megtartani: aki például erre a képre ránéz, maximum azt furcsállhatja, hogy az előző fotó helyszínétől légvonalban alig háromszázvalahány méterre készült - az épületek stílusából sejthetően keletre. Hetvenöt évvel korábban azonban meglehetősen másként festett még ez az utca, a Vossstrasse:

„Bundesarchiv Bild 183-1989-0508-504, Berlin, Neue Reichskanzlei“ von Bundesarchiv, Bild 183-1989-0508-504 / Hoffmann, Heinrich / CC-BY-SA. Lizenziert unter CC BY-SA 3.0 de über Wikimedia Commons

Amit az előbb láttunk, az tehát Hitler Új Birodalmi Kancelláriájának hűlt helye. Az épületet kettős céllal tüntették el: egyrészt a győzelem jeleként, másrészt pedig kellett az építőanyag a lerombolt városban; a paneltelep viszont csak a nyolcvanas években épült a helyére. A hírhedt bunker földalatti részeit is csak ekkor töltötték fel, ma parkoló van ugyanott...

Egyébként mindehhez tegyük hozzá, hogy az utca lakóteleppel átellenes oldalán néhány éve még körülbelül semmi értelmes sem volt, ma viszont már ott áll Németország legnagyobb plázája.

Berlin elég hihetetlen tempóban változik. Például az Unter den Linden jelen állapotában nem úgy néz ki, mint az egykori díszes útvonal, amiről verseket és dalokat írtak - de csak azért, mert miközben a két szélén álló épületeket restaurálják (és néha nulláról újraépítik), a mélyben pedig metrót építenek, a távolban a háborút többé-kevésbé túlélő, de a kommunisták által mégis lebontott császári kastély, a Berliner Stadtschloss modernkori (kívülről a régi, belülről részben modern) újraalkotása is zajlik.

Nemrég írtam a kölni dómról, és a hozzá fűződő viszonyomról, a blog rendszeres olvasói tehát már innen is tudhatják, hogy a székesegyház meglehetősen sokáig épült, és hogy még ma is javítgatják-pótolják a megsérült/elveszett részeket. Van viszont egy olyan helyreállítás, amit tavaly láttam először, és ami engem is meglepett:

Igen: a bal alsó sarok környékéről van szó! Ez a javítás két szempontból furcsa: egyrészt nehéz elképzelni, hogy elvileg az egész homlokzat ilyen színű lenne (ugyanonnan származó kőből csinálták), másrészt pedig mert jól emlékszem arra, hogy mi volt ott régebben:

Igen, jól látjuk: tégla. Amikor gyerekként először felfigyeltem rá, csalódottságot éreztem, mert azt hittem, hogy igazából az egész épület téglából van, amit vékony rétegben kővel borítottak. Azt gondoltam, egyfajta "önleleplezésként" hagytak ki egy darabot - aztán kiderült, hogy nem erről volt szó:

Eredetileg csak átszállni akartam az éppen átépítés alatt álló Széll Kálmán nemmoszkvatéren, amikor láttam, hogy már az utolsó szegmenst bontják a sínek fölötti gyalogosfelüljáróból. Ez város- és közlekedéstörténetileg is érdekes esemény, plusz gyerekkoromban - közeli villamosvonal híján - az építő- és bontógépek bűvöletében éltem, amiből megmaradt annyi, hogy máig lenyűgöznek az ilyen masinák, tehát maradnom kellett. A kezem ugyan még kesztyűben is ráfagyott a kamerára, de valamit sikerült megörökítenem abból a furcsa látványból, amikor meghajlik és eltörik egy betongerenda! Utána bevágódtam a közeli kínaiba melegedni, de a lakoma után se sikerült az utamat folytatni, mert akkor meg az utolsó pillért kezdték el vésni, és látszott, hogy hamar végezni akarnak vele. Ekkorra már elég sok nézője volt az eseménynek; hallani is, ahogy a járókelők ujjonganak és tapsolnak a ledőlés után. Érdekes volt azt is látni, hogy mennyire foghúzásra hasonlított a bontás: húzták-tolták, és sokat csavarták, hogy tépődjenek-szakadjanak a betonvasak...

Magánvélemény jellegű kommentár: tudom, hogy sokak szerint ez az építmény műemlék is lehetett volna, de viszonylag rendszeres használójaként szerintem egyrészt zavaróan szűk volt, a lépcsői pedig kimondottan barátságtalanok voltak (nem csak a végén, amikor le voltak repedve a fokok, hanem egyébként is rossz volt a szöge, illetve a lépcsők magassága, legalábbis az én 46 és feles lábaimnak). Villamosokat fotózni ugyan jól lehetett róla, de emlékszem, hogy többször le volt zárva/szűkítve, mert nem bírta a strapát. SZVSZ nem miatta volt jó a tér Beszkárt-féle elrendezése, hanem közlekedésileg az irányok elkülönítése, építészetileg pedig az eredeti gombák miatt, amiket én már nem is láthattam, mert a metróépítés kapcsán eltűntek (a hetvenes évek második felében épült, szintén gomba alakú esőbeállók se szépek, se jók nem voltak).

Csak most tűnt fel, hogy már közel egy éve, hogy elindult a forgalom Debrecen időrendben sokadik, szám szerint viszont második villamosvonalán. Annak idején írtam róla itt a blogban, most megcsináltam a bővebb beszámolót is:

A debreceni 2-es villamos első üzemnapja
2014. február 26.

Mostanában többször is írtam a fogasléc és fogaskerék nélkül is hegyet mászó linzi Pöstlingbergbahnról, melyet úgy modernizáltak, hogy a régi imidzs is megmaradt.

A városi villamoshálózatba bekötés nem csak az eltérő nyomtáv és megváltozott sín-kerék kapcsolat miatt nem volt triviális, mert szó szerint a villamos és a hegyi vasút közé állt az osztrák szövetségi vasút egy nem villamosított mellékvonala is. Persze az, hogy nem kellett a nagyvasút (Ausztriában szokásos 15 kV-os) váltóáramával foglalkozni, valószínűleg megkönnyítette a dolgot, de nem sok kétségem van afelől, hogy azzal együtt is megoldották volna.

A régi felállás ez volt: a vasút egyik oldalán végződött a villamos, hurokvágánnyal, minden további kapcsolat nélkül (hiszen a villamos 900, a nagyvasút 1435, a Pöstlingbergbahn pedig 1000 mm-es nyomtávú volt)...

... a vasút másik oldalán pedig ott állt a hegyvillamos fejpályaudvara, két csonkavágánnyal. A csinos épületecske ma múzeum, a vágányokra viszont már csak azért is szükség van, mert a régi járművek tárolócsarnokába csak onnan lehet bejutni. A bal alsó sarokban sejthető második vágány is a nagyvasúthoz tartozott: az ÖBB pályaudvarának kis csonkításával tudtak helyet csinálni az összekötő vágánynak...

... amit itt látunk. A kép kicsit csalóka, mert egy, a kereszteződésen épp áthaladó kocsi hátsó ablakán át készült, ezért a tilos jelzés ellenére még egyenesen áll a vágányút, de alapvetően a működési elv az, hogy ha épp nem jön Pöstlingbergbahn jármű, akkor a hegyivillamosnak tilosat mutat a jelző, az előtérben látható kitérő pedig balra, a csonkavágányra terel - ez azt jelenti, hogy ha a Pöstlingbergbahn járművezetője direkt figyelmen kívül hagyná a tilos jelzést, akkor se tudna bemenni a vonat elé. Ha nincs vonat, de van Pöstlingbergbahn forgalom, akkor kapcsol csak szabadra a jelző, és jön létre a keresztező vágányút - természetesen a szembemenetelre is figyelve, mivel az egész hegyi vonalat számítógép felügyeli.