HamPLÓ

Hogy ihletet gyűjtsek a Gibson Les Paul történetéről szóló bejegyzés folytatásához, megint elvándoroltam a Szívemnek Kedves Fatárgyak Boltjába (azaz a Gitárcentrumba), élőben is látni néhány mai példányt. Leszögezem, hogy ez itt nem a reklám helye, csak "World Guitar Day" van (bármit is jelentsen ez), kell valami szép a blogba :)

Ez itt középen egy 2016-os Faded Satin Fireburst Studio, a Standard egyszerűbb, emiatt olcsóbb tesója. Szerintem 5-6 méternél távolabbról már nem látszik, hogy ez a "budget" verzió, nem a teljes áru, viszont kétezer dollárral olcsóbban megkapható, és ugyanúgy rohadt jól szól!

A jelek szerint a 2017-es modellév a pickup-kapcsoló körüli korong eltűnéséről (is) szólt, ezen a Tribute Satin Gold Topon legalábbis nincsen ilyesmi. Jópofa, ahogy minden évben megkavarják a modellek kinézetét: a 2016-os év Gold Top kivitelű Tribute-jának a háta fekete volt, ennél viszont látszik a fa; a 2016-osnál kilátszanak a hangszedő tekercsei, ennél meg nem... Persze más különbségek is vannak, amitől ez a két gitár igazából nem ugyanaz a modell, de akkor is érdekes, hogy nem évről-évre ugyanazokat a hangszereket gyártják; mindig van valami változás, amitől a végén valakinek ez, valakinek viszont az az évjárat/típus/kivitel jön be jobban...

Ez az ébenfekete Studio is 2017-es, hisz nincs rajta a kapcsoló körüli gyűrű. Persze lehetne 2018-as is, mert az új modelleken sincs - viszont 2018-as Studióból a jelek szerint nincs fekete :) Mindenesetre ha ilyet vennék, az első dolgom valószínűleg az lenne, hogy gyűrűt vegyek hozzá, mert szerintem az hozzátartozik a Les Paul kinézetéhez. Igaz, az első Les Paulokon nem volt ilyesmi, na meg ha Duane Allman kibírta nélküle, akkor más is kibírhatja, de nekem hiányzik....

Ehhez képest ennek a Whiskey Gold fényezésű Custom Studiónak egyátalán nincs is kapcsolója a hagyományos helyen: lekerült a test alsó részére, ahol négy helyett csak két poti van. Egyébként nem tudom megmondani, miért, de ahogy legutóbb is tetszett a Faded modell "gyárilag koptatott" felülete, úgy ez is bejön, pedig tulajdonképpen ennél már csak akkor lehetne fapadosabb a gitár, ha a nyers fát látnánk :) Érdekes, hogy a szokásos mahagóni+jávor kombó helyett mocsári kőrisből van a teste, ki kellett volna próbálni, hogy ez a hangzásán észrevehető-e (mert bárki bármit mond, a faanyagnak igenis van köze a hangzás jellegéhez).

A tizes Nohab Tolnán-Somogyon át való követéséről már írtam - de annak a kirándulásnak az egyéb aspektusai is hát... érdekesek voltak.

Április második felében viszonylag későn kel a nap, ezen a képen viszont azért van sötét, mert nagyon korán készült: hajnali 3-kor indultunk Pestről. A sötétség közepén azt láthatjuk, amint sok percnyi magányos robogás után végre látunk valakit az ellenkező irányba menni az M6-oson. Mégse maradtunk le a zombi apokalipszisről, juhé :)

A dombóvári megállás után Somogyszobon várakoztunk hosszabb ideig. Nem tudom, hogy ez az állomás mindig ilyen komoly forgalommal bír, vagy csak a 30-as vonali vágányzár miatt jött minden erre Horvátország felé/felől, de a képen láthatunk két cseh Búvárt, egy román villanyt, plusz egy magányos Gigantot. Ezen felül rövid időn belül jött egy Bzmot Nagyatádról, egy nemzetközi személy, a túra fő témáját jelentő Nohab, illetve egy remot szergejes teher is.

Somogyból északra indultunk tovább, vöröslő-sárgálló lombú, kellemes ősz eleji hangulatot árasztó erdőkön át. Reménykedtünk, hogy akár még szép képek is készülhetnek aznap, de Zala viharos széllel, felhőkkel várt bennünket, összességében totális "október vége" kinézettel. Ez a kép Magyarszerdahely megállóhelynél készül, ahol... 

... a cseppet sem tavaszias színeket és fényeket még kellemetlenebbé tette a háttéren végigvonuló porvihar. Reméltük, egyszer véget ér a törpe jégkorszak, de nem így történt, ugyanis miközben Pácsony állomásnál fotótémára vártunk, havazni kezdett:

A nyolcvanas évek végéig az amerikai popkultúra igencsak megszűrve jutott el hozzánk, így az arról szóló paródiák se arathattak nagy sikert, a kilencvenes évekre viszont már itthon is elég ismert lett "Weird Al" Yankovic, elsősorban zseniális Nirvana-paródiája miatt. Weird Al tényleg egy zseni, a neten viszont találni egy rakás olyan paródiát is a neve alatt, ami a valóságban nem tőle származik, hanem egy Bob Rivers nevű rádióstól. Az ő számaiból szeretnék most párat közreadni, hátha nem csak én szórakozom rajtuk olyan jól. Amit tudni kell róluk: nagy részük nem lemezre készült, hanem rádióműsorhoz, ezért nincsenek úgy kidolgozva, mint egy-egy klasszikus Yankovic darab.

Mivel Rivers nem csak simán rádiós volt, hanem rock'n'roll DJ, kezdjük egy ehhez passzoló karácsonyi dallal!

És ha Black Sabbathból lehet karácsonyi nótát csinálni, akkor miért pont Zeppelinből ne lehetne?

Én igazán csípem a KISS-t, de be kell látnom, hogy van valami ebben a  paródiában! Érdekes, hogy Rivers "feldolgozásai" hol gyerekes marháskodások, hol komoly témákról szólnak. Például felidézik azokat az időket, amikor az ember Windows for Workgroupsról és Novellről elkezdett Win95-re áttérni:

Nemrég eljutottunk Bécstől Břeclavig (ahol mindig jön valami), most pedig továbbindulunk Přerov felé. Az egykori Ferdinánd császár Északi Vasút ugyan egészen Lengyelországig elvinne bennünket, de mi csak pár tíz kilométert fedeztünk fel belőle, lévén nem utazni akartunk, hanem fotózni. Pontosabban szívesen utaztunk volna, de estére haza kellett érnem Pestre :)

Volt pár szabad óránk, így találomra kerestünk helyet. Végül Hrušky állomás keleti végén kötöttünk ki, ami úgy nézett ki, mintha az innen nyugatra fekvő állomást eredetileg errefelé akarták volna bővíteni, aztán végül ehelyett inkább egy kilométerre innen építettek megállót - ott, ahol maga a település is van. Ettől függetlenül az ötvágányos vasútállomás megmaradt, csak a jelek szerint nem áll meg ott semmi. Ez itt a fenti képen pedig egy tehervonatos Búvár, hogy valami szépet is lássunk a sok szövegelés után. Érdemes megnézni a mozdony mögötti szerkezetet: a cseh vasutat nálam jobban ismerő fórumosok szerint az nem közvetítő vagy védő-, hanem kísérőkocsi, a személyzetnek (a linkért köszönet GOLAZ111-nek!). Hirtelen nem is tudom, mi a megdöbbentőbb: hogy abban a kocsiban emberek utaznak, vagy a Búvár pályakotró lemezének csíkos festése :)

A címben elejtett "kék vasút" jelzős szerkezet arra vonatkozik, hogy a České Dráhy (és a ČD Cargo) arculatának, a "Najbrt-festésnek" a kék (és világosszürke) szín az alapja, ami csinos és modern, ugyanakkor egy idő után rideg és monoton hatású is. Arról, hogy az eleve kicsit kékesszürkébe hajló időjárásba ne aludunk bele, ez az ÖBB Hercules gondoskodott: valószínűleg tesztmenet volt, mert kocsik nélkül jött először erre, aztán kisvártatva arra, a fülke pedig tele volt láthatósági mellényes emberekkel.

Az előbb említett céges festésben pompázott ez a 362-es sorozatú mozdony is. Nem teljesen értem, mi a logika abban, hogy a sötétebb és világosabb kék részek más sorrendben vannak, mint a kocsikon, de vannak ennél cifrább összeállítások is az ún. egységfestésben, mint például ez vagy ez. És igazából nem is ez az érdekes ezen a szerelvényen, hanem az, ami a végén van:

Ez ugyanis egy ingavonat. Az ilyesmi nálunk nem nagy szám, hiszen a MÁV már a gőzmozdonyoknál megoldotta, hogy a vonat távolabbi végéről vezéreljék a vontatójárművet (mielőtt valaki megkérdezné: csengőjelzésekkel és telefonnal), a Szilis és Csörgős ingák pedig már eltűnőben vannak, de a cseh(szlovák) vasút a 2010-es évekig csak motorkocsiknál/motorvonatoknál használt vezérlőkocsit, mozdonyvontatásnál nem. 2011 és 13 közt aztán személykocsikat építtettek át - meglehetősen érdekes homlokfallal* - vezérlőnek,  illetve 163-as, 242-es és 362-es sorozatú mozdonyokat (értelemszerűen messze nem az összeset) alakítottak át úgy, hogy alkalmasak legyenek a vezérlők jeleinek értelmezésére. Fura, hogy valami, ami nálunk ennyire megszokott, ott ennyire újdonság!

* mondjuk a Bdt sorozat és a Bdt 400 mellett nem nagyon szólhatunk be nekik :)

(Érdeklődve várom, hogy lesz-e vita arról, melyik melyik;)

Régen volt már Nohab, nem? Illetve nem is, csak sose elég belőle :) A Nohab-GM Alapítvány 2017. szeptember 9-én a Börzsönybe invitálta az érdeklődőket a Tizeske által vontatott különvonattal:

Interszitivel csak hazafele menet, a Cserhátban tudtuk elkapni a szerelvényt, de itt is szép volt a háttér, pedig még nem értek be az ősz színei. Viszont az utak... hát, azok elég borzasztóak errefelé! A svéd mozdony kultikus mivoltát jól mutatja, hogy olasz fotósokkal is találkoztunk. Az igazi érdekesség viszont - legalábbis számomra - nem a Balassagyarmat - Galgamácsa szakasz volt, hanem a Galgamácsáról Vácrátótra vezető vonal:

Ezt 1951-ben gyakorlatilag azért építették, hogy a Csehszlovákia és Szovjetunió közti teherforgalom akkor is mehessen, ha szétbombázzák Budapestet. A dombvidéki átvágás a veresegyházi és balassagyarmati vicinálisokhoz képest elég komoly kivitelben épült meg: két vágány szélességben (bár csak egyet raktak le ténylegesen), sok különszintű kereszteződéssel, combos emelkedőkkel.

A nem túl acélos minőségűre sikerült összeköttetést többször is fel kellett újítani, 1985-ben pedig villamosították is, viszont a rendszerváltás után már nem volt akkora szükség rá. 2007/8-ban ilyen "másfél kocsis" vonatok (poggyászteres vezérlő + Bhv + V43) ingáztak Aszód és Vácrátót közt, ottjártamkor elég jó lóerő/utas arányt produkálva, míg 2009-ben fel nem függesztették a személyszállítást. Azóta leginkább próbázó mozdonyok koptatják a sínpárt, illetve nagyon ritkán terelt vonatok.

Annak idején a városrész-szanálás hírének hallatán elhatároztam, hogy végigjárom a Corvin-sétány építése kapcsán bontásra kijelölt házsorokat, aztán valahogy mégse volt kedvem elindulni. Pedig általában menni szokott az ilyesmi, például a Józsefvárosi pályaudvart is sikerült még működés közben körbefotózgatni, a Blaha Lujza téri "sajtópalota" eltüntetését pedig konkrétan végigkövettem, akárcsak a Madách téri bazársorét. A Kisfaludy, Vajdahunyad, Futó és Nagytemplom utca egyszerűen nem bírt ugyanakkora vonzerővel....

Pedig óriási változások történtek itt, és erre kitűnő bizonyíték a fentebbi kép: ma ezt látnánk ugyaninnen. Józsefvárosnak ebben a részében emlékeim szerint csak egyszer jártam korábban, a kilencvenes évek elején, amikor azt hallottam, hogy hangszerbolt nyílt a Práter utcában - csak azt nem tudtam, pontosan hol. Kíváncsiságból végigsétáltam az egészet, aztán a látottaktól megszédülve kimenekültem a metróhoz :)

2006 novemberében egy kimerítő közlekedésmániás túra végén látogattuk meg a már folyamatban lévő bontást NZA-val: megnéztük a német emeletes vonatot a Déliben, a kelenföldi buszgarázs egykori iparvágányának hűlt helyét, a törökbálinti HÉV végállomási épületét (érdekes, hogy az akkor készült fotók valamiért nem kerültek fel az Elveszett sínekre), körbefényképeztem a Pécsről jött ős-tolócsuklós Ikarust Csepelen, a 42-es villamos elbontott hurokvágányát... aztán valamiért itt kötöttünk ki. A fentebbi képen a Futó utca elejét látjuk, amely manapság így néz ki.

A képeket akkor, a kiindulási állapot megörökítésének híján értéktelennek gondoltam, de most, 11 évvel később hátha van, akit érdekel például az, hogy milyen volt, amikor a Futó utcáról át lehetett látni a Nagytemplom utcára. Csak a poén kedvéért: valami ilyesmi van itt ma ehelyett :) A kép közepén homlokzatával felénk néző két ház ma is megvan (hacsak nem avult el a Google Street View).

Ez így körülbelül a Corvin-sétány fő tengelye manapság. Aki szerint a mai állapot nem sokkal jobb, mint ez, az valószínűleg nincs tisztában a "város" szó jelentésével... Még csak ránézni se volt jó erre a hullámzó párkánymagasságú, szedett-vedett nyomorúságra :(

Amikor múltkor Zemplénben jártunk Mariannommal, nem bírtam ki, hogy ne nézzük meg a Pálházi Állami Erdei Vasutat. Első ránézésre átlagos keskeny nyomtávú turisztikai vonalnak tűnhet, a története viszont érdekesebb a szokásosnál.

Az üzem meglehetősen régen, 1888-ban indult, 700 mm-es nyomtávon: az üres kocsikat lovak vontatták fel az erdőbe, a megrakott kocsik ezután "maguktól" (fékező azért kellett hozzájuk:) gurultak vissza a pálházi fűrészüzemhez. A vonalat 1901-ben meghosszabbították, nem is akárhogy: alagúton haladt át a kőkapui vadászkastély alatt.

Bár a XX. század első évtizedében kipróbálták a gőzvontatást, hamar visszatértek a lovakhoz, és csak a negyvenes évek végén jelent meg ismét a gépi erő. Időközben azonban - egészen pontosan 1924-ben - megjelent egy másik kisvasút is a környéken: a Hegyközi Kisvasút Sátoraljaújhely - Füzérkomlós vonala.

A meseszép réteken, tisztásokon áthaladó iparvasutat a második világháború után 760 mm-esre építették át, 1958-ben pedig megindult rajta a személyforgalom. 1980-ban megszűnt a Hegyközi Kisvasút, ami az erdei vonal forgalmát is visszavetette; ekkor üzemszünetet rendeltek el. A döntés szerencsére nem volt végleges: 1989-ban újraindultak, 1996-ban pedig Pálháza központjáig hosszabbították a síneket - a Hegyközi Kisvasút egykori nyomvonalát használva!

... jártam egy forró augusztusi hétvégén, ezredszerre. Már írtam arról, hogy egy ideje ez a kedvenc részem az egész Várban, főleg este - de meg kell hagyni, nappal se csúnya. Teljesen más érzés innen megközelíteni a palotát a Dísz(telen) tér felől érkezéshez képest! A Vár történelmének köszönhetően a látvány persze nem teljesen eredeti, hiszen a védműveket részben lerombolták a különböző ostromok során, részben beépítették másba, részben pedig az adott korszak stílusában kiegészítették, de azért így is elég lenyűgöző:

Az egész erődítés legrégebb óta felismerhetően meglevő része a Duna felé nyújtózkodó két kortinafal. Mindig nehezemre esik eldönteni, hogy erre jöjjek, ...

... a fullos panorámával bíró rámpán a Savoyai teraszig felgyalogolva, vagy inkább...

... nyugat felé induljak, kis tekergés után egy zárt kertrendszerbe jutva. Sejtésem szerint a pestiek a lehető legritkábban jönnek dél felől -  lehet, hogy sokan nem is tudnak arról, hogy ilyen szeglete is létezik a várnak :)

Az a nem elvágólag álló, futónövénnyel benőtt négyszög a felülnézeten az István-torony alapjának maradványa, mellette a furcsa tetejű hasáb pedig...

... a gótikus lovagtermet rejti. Ennek romjait a vár törököktől való visszafoglalása után feltöltötték; a második világháború után aztán kiásták az akkori romok alól, és helyreállították. Jó kérdés, hogy miért nem mentek a födém magassága fölé, ...

Huszonvalahány évvel a téma aktualitását vesztése után már teljesen immunis vagyok a szeptember eleji iskolakezdési depire, most valamiért mégis beugrott egy emlék, miszerint gimnázium első osztály legelején volt egy olyanunk, hogy "békabál". Nem tudom, ez létező hagyomány volt-e akkoriban, vagy csak a suli vezetése próbált valami újat kitalálni, de gondolom, ha a kezdő egyetemisták gólyák, akkor a zöldfülű gimnazisták is lehetnek békák, akiknek bált kell rendezni. Tulajdonképpen szinte semmi konkrét emlékem sincs az egészről azon kívül, hogy a gimnázium egyik legjobb csaja kötött nyakkendőt a nyakamba zöld kreppből - mivel azonban ennek a "sztorinak" nincs folytatása :) a következő emlékem az, hogy milyen zenék szóltak a bulin. Legyen hát a mai - nosztalgiázós, mert olyan még sose volt - bejegyzés témája az, hogy mi szólt 28 évvel ezelőtt a dizsikben/rádiókban!

1989 szeptemberéről van szó. Fura egy időszak volt ez: mi már évek óta nyugati tévéket néztünk, de eggyel keletebbre még Ceaușescu uralkodott, Berlinben pedig még mindig lőttek arra, aki túl közel ment a Falhoz. A Danubius Rádió már csak nyáron szólt németül, ráadásul rajta kívül a Calypso is kereskedelmi tempóban nyomta az agyunkba a nyugati zenéket. Sőt, valamikor év közben a Music Television is megjelent a lakótelepi kábelhálózatokon. Eközben a nemrég megkapott személyi igazolványunkat még a Magyar Népköztársaság bocsátotta ki. Ráadásul oroszul kellett tanulnunk, csak már nem az ideiglenesen hazánkban tartózkodók kedvéért, hanem hogy az orosztanárok ne maradjanak munka nélkül. Másfél évvel korábban még nagy dolog volt tudni, ki énekli az Ásót visz a Laci című számot, ekkor viszont már a teljes angolszász slágerlista egy az egyben ott dübörgött mindenhol. Nagy idők voltak ezek, nem annyira nagy zenékkel. Pontosabban voltak akkor is jó zenék (a teljesség igénye nélkül: pl., pl., pl., pl., pl.), csak nem a rádióban kellett keresni őket. Amiben másnak tűnik '88-89 környéke, az az, hogy míg előtte csak néhány sláger jött át a Vasfüggönyön több-kevesebb késéssel, ekkor már mindent azonnal hallhattunk, nem csak azt, ami bekerült a Poptarisznyába vagy a Magnósok figyelembe.

Azért nem kell megijedni, a legrosszabb '89-es dolgokat nem fogom idetenni, de akit a múltkor zavart az a-ha, korábban meg Midge Ure, az lehet, hogy most se fogja érteni, miért rakok "rossz zenéket" a blogba ;)

1989 előtt soha nem hallottam a Tears for Fears-ről, akkor viszont néhány hónapig még a csapból is ez a Beatles-utánérzés folyt. Később aztán kiderült, hogy ők korábban is elég sikeresek voltak, de hát nem ismerhettem mindenkit :)

Persze nem minden volt olyan "premium kategória", mint az előbbi csapat; voltak simábban "popdal" popdalok is. Mivel New Kids on The Block-i mélységekbe nem akarok lemenni, jöjjön egy olyan szám, amit ugyan nem szerettem, de legalább nem is utáltam. Bár akkoriban még bőven nem voltam rokker, ez a zene mégis nyálasnak tűnt (a szöveget nem elemeztem), most viszont ha meghallgatom, az tűnik fel, hogy valódi hangszerek szólnak benne, valódi hangok énekelnek...  majdnem rockzene! És még a szövegnek is volt értelme. A háttérvokálban egyébként állítólag a Black Eyed Peases Fergie-t és Jennifer Love Hewittet is hallani lehet; valami tévéműsorban szerepeltek együtt az énekesnővel. Nem kell megijedni, én se tudok minden ilyen hülyeséget fejből, csak kinéztem a wikipediából :)

Na, ez viszont akkor is rockzene volt, meg most is az :) Sosem voltam Aerosmith-rajongó, de a rendszerváltás zenei díszletének elengedhetetlen részét képzik számomra a Pump album slágerei.