HamPLÓ

Az év utolsó napjától kezdve kicsit magára hagytam a blogot, mert úgy éreztem, pihennem kell: amióta elindult a bezárósdi márciusban, két-három naponta volt új bejegyzés, néha új weboldal is, és picit belefáradtam, kiégtem a tempótól. Azt gondoltam, hogy januárban kicsit rápihenek, aztán valami naaagy, komoly és érdekes témával indítok. Hát, nem sikerült ehhez tartanom magam :)

Biztos másnak is megvolt a kilencvenes években a Dallas paródia. Trágár volt, értelmetlen, de valahogy az ember mégis hangosan röhögött rajta. Valami hasonló érzés volt, amikor először láttam az Auralnauts Star Wars paródiáit. Ez a sorozat ugyan nem trágár, de valahol mégis ugyanarról szól, ti. hogy más, az eredetinél butább szöveget szinkronizálnak rá a filmklasszikusokra. A konkrét Új remény paródiánál viszont valahogy összeállt egy koherens történet ezekből a más szövegekből...

Az előzmények: ebben a messzi-messzi galaxisban a jedik nyomorult junkie-k, akik betépve állandóan dance-offokat tartanak, hangos technóra mindenféle színes botokat lóbálva, Mr. Palpatine pedig egy szórakoztatóipari birodalmat üzemeltet. A fiatal Anakin Skywalker, Obi-van Ben "Larry" Kenobi szárnysegédje beleszeret Padméba, de az friendzone-olja őt, és inkább Obival kavar, amiből megszületik Duke. Anakin féltékenységében otthagyja a jediket, akik épp kifogytak midi-chlorianból (ami a heroin másik neve), és beáll Mr. Palpatine-hoz dolgozni, akinek épp szüksége van valakire, aki ért a fiatalok nyelvén. Később aztán dance-off-ot provokál Larryvel, de elveszíti (a kezével-lábával együtt). Padmé meghal, ekkor Larry eladja a kis Duke-ot Beru néniéknek. A film ezután játszódik tizenvalahány évvel: Anakin biztos egzisztenciájú területi igazgató, aki abban a tudatban őrjáratozik az űrben, hogy a lánya, Leia az egyetemen van. Két gondja van: az egyik egy füvezőkkel teli rendbontó hajó a Tatuin fölött, a másik pedig az, hogy Mr. Palpatine új szórakoztatóipari és lasertag központjában, a Lézerholdon elfogyott a sajt.

Elnézést, de több év után feldobta a Youtube ezt a videót, és a csillagokháborújás bejegyzés sikere után azt gondoltam, hátha másnak is szerez pár vidám percet :)

Szerintem kevesen vitatnák, ha kijelenteném, hogy a 2020-as év legfeljebb a mazochistáknak jött be. Pedig alapjában véve nekem nem volt rossz, viszont jó is csak néhány napig. Ezen kevés kellemes napok közé tartozott, amikor nyáron - a lezárások és korlátozások szünetében - egy kisebb társasággal keresztül-kasul beutaztuk Lengyelországot. Mivel ilyen körülményekkel, mint a mostaniak, még nagyszüleim se találkoztak, a villamosokon kívül néha a koronavírus terjedését akadályozni hivatott intézkedésekre is kattintottam egyet-egyet.

Mielőtt valaki nekem esne, hogy micsoda felelőtlenség volt ilyenkor utazni: ilyen körültekintően még sose terveztem utazást! Folyamatosan tájékozódtunk a helyzetről, a komolyabban fertőzött területeket elkerültük (emiatt kimaradt például Felső-Szilézia), a szállásaink a város szélén voltak, nem épp tömött helyek, mindig volt rajtunk maszk, amikor villamos, vonat vagy tömeg közelében voltunk, és állandóan fertőtlenítettük a kezünket. Ez utóbbi alap elvárás volt a lengyeleknél: mindenütt voltak kihelyezett adagolók, és el is várták, hogy használjuk őket. Ugyanitt kérném a T. Olvasót, hogy az esetleges kommentjeiben tartózkodjon a vírus vagy az általa jelentett veszély létezésének vagy nemlétezésének taglalásától. Ez nem az a hely.

Első megállóhelyünk a csehországi Olomouc volt, ahol mintha még nem is hallottak volna a koronavírusról. Konkrétan úgy néztek ránk a maszkjainkkal, mintha ufót láttak volna. Ezután Częstochowa (ejtsd: csensztohóva) következett, már Lengyelországban; itt fent egy ottani Konstal 105Na-t látunk. A nyárra időzített felújítások miatt korlátozott forgalom nagy részét alacsonypadlósok vitték, de szerencsére ilyen öreg "téglákat" is láttunk.

Az első ajtó le volt zárva, a fülke mögötti kb. egy-másfél méter pedig kordonnal elkerítve. Még az ajtóra is kiírták, hogy mindenki tartson távolságot a másiktól.

A távolságtartáshoz viszont hely kell, ezért korlátozták az utasszámot is. Ahogy itt jobbra (tükrözve) látható, ezen a villamoson maximum 62-en tartózkodhattak.

Łódź (ejtsd: vudzs) villamoshálózata hatalmas, de ezt mi most nem annyira éreztük, mert több vonal is le volt zárva. Ahol viszont közlekedtek - többek közt olyan PESA-k is, mint ami itt fent látható -, ...

... ott a Częstochowában látott módon le volt zárva, és el volt kerítve az első ajtó. Elvileg tavasszal nálunk is próbálkoztak ezzel, aztán a második hullámnál már nem.

Nagy élmény volt ezzel az öreg nosztalgia szerelvénnyel utazni. Nem volt rajta kimondott tömeg, pedig a budapesti szokásokkal ellentétben nem volt feláras.

A vezetőállás itt is el volt kerítve, bár nem tudom, ebben a formában nem volt-e ez kicsit kevés.

Az jutott eszembe, hogy most volt harminchat éve, hogy először láttam a Csillagok háborúját. 1984. december 25-én este a Magyar Televízió ugyanis leadta a klasszikus trilógia első* részét. Valahogy így nézett ki:

Az egész család ott ült a tévé előtt a panelban, ahová abban az évben költöztünk - hihetetlen élmény volt az otthon melegében fénykardokat meg Halálcsillagot látni! Viszont valamiért az maradt meg bennem leginkább, hogy az a Kristóf Tibor volt Darth Vader magyar hangja, akit nem sokkal korábban az Onedin családban lehetett hallani (az angol szappanoperát később újraszinkronizálták, a youtube-on csak az újabb, Helyey Lászlós változatot találtam meg).

Egyébként a szinkron megléte már önmagában komoly fegyvertény volt, hiszen addig csak feliratosan volt látható a film idehaza. És micsoda felirattal: Csubakkát például Harrahnak hívták, amit azóta se tudtam megemészteni. Miért nem Csubakka? És ha nem az, akkor miért pont Harrah? Miért nem Kutyaember vagy Uborkakonzerv? :) Ráadásul két részletben vetítették a filmet, a közepén szünettel, mint a színházban. De persze ezt a változatot már a tévés (számomra) premier után láttam a ma már nem is létező Óbuda moziban. Bár nem volt videónk, a Szent Trilógiát attól még időről-időre meg kellett nézni, úgyhogy néha meglestük az újságokban szerdán vagy csütörtökön (valaki emlékszik még, melyiken?) megjelenő fővárosi moziműsorban, hogy hol adják valamelyik részt, és megpróbáltuk rábeszélni a szülőket vagy nagyszülőket, hogy vigyenek el oda. Mivel másnak se nagyon volt videója, mindenki ezt csinálta - a mozik akkoriban nem csak az aktuális filmeket játszották, hanem randomnak tűnő módon mindenféle régebbieket is. Persze ezek az utánjátszó mozik általában nem voltak kimondottan minőségi helyek, de kit érdekelt, ha kicsi volt a vászon, vagy kényelmetlen a szék...

De nem is erről akartam írni, hanem arról, hogy hiába láttam csak '84 karácsonyán a Csillagok háborúját (akkoriban senki nem hívta Új reménynek), nem ez volt az első találkozásom a trilógiával. Sőt, a filmeket konkrétan fordított sorrendben láttam. Az első rész bemutatójakor még túl fiatal voltam, és valahogy a Birodalom visszavág premierje is elment mellettem. Először egy barátomnál láttam a Csillagok háborúja magyar képregényváltozatát. Ez ma már komoly kultusznak örvend, én meg azt hittem, hogy ez pontosan az, mint ami a moziban ment. Meg az egyik kocka miatt azt, hogy a Halálcsillag mellé kivetítették Darth Vader sisakját az űrbe :) Hamar megkértem anyuékat, hogy vegyék meg a könyvváltozatot, és vagy háromszor kiolvastam azonnal. A képregénynek köszönhetően "megvolt" a fejemben a mozi, nem bántam, hogy igazából nem láttam**. Nagyimnak köszönhetően nemsokára a Birodalom visszavág is meglett könyvben; ott már teljesen csak a fantáziámra hagyatkozhattam, és rettentően élveztem felépíteni magamban ezt az univerzumot!

Mindenkinek kellemes karácsonyt és boldog új évet kívánok! Kicsit pihenjen mindenki, legyen a családjával - már amennyire jelen körülmények közt lehetséges -, és egyen sok bejglit! :)

Amikor Antonovokról van szó, a sportrepüléshez közelebb állók általában az An-2-esre gondolnak, a haditechnika iránt rajongók az An-26 "Ordító Egérre", a témára kevésbé érzékenyek pedig a jókora An-124-esre, vagy a még észveszejtőbb méretű An-225-re. Pedig létezik még ő is, az An-22 "Anteusz"*:

A típust a hatvanas évek első felében fejlesztette ki az Antonov tervezőiroda a légierő számára. Sose volt egy mindenütt felbukkanó madár, összesen hatvanvalahány példány épült belőle. Elmondások szerint annak idején az ideiglenesen hazánkban tartózkodók is jártak vele itthoni szovjet repterekre, de én soha nem láttam élőben.

Volt már itt bejegyzés lakóövezeten áthaladó nagyvasútról, de ez most kicsit más: a jelek szerint a Bombardier bautzeni üzeméhez - az egykori bautzeni vagongyárhoz, mely a MÁV számára is épített kocsikat - vezető nagyvasúti iparvágány úgy ötszáz méteren át egy lakóházak által szegélyezett utcán halad. A fentebbi videón a gyár V60-as mozdonya valószínűleg épp valami szállítmányért indul a rendezőpályaudvar felé a meglepően meredek utcán.

A kis V60-as önmagában valószínűleg kevés lenne, ezért a komoly szállítmányokhoz komoly vontatójármű dukál: a fentebbi videón például egy Nyuszifül, ...

Tulajdonképpen nem kellene panaszkodnom, hiszen idén még 424-es által húzott menetrend szerinti vonattal is utaztam, de azért sovány egy év ez a 2020-as. Szerencsére 2019-ben elég sokat síndöcögtem, úgyhogy van miről új oldalakat csinálni :) Szeptemberben például Párkánytól Csatán át Ipolyságig utaztam, onnan fel Zólyomba, tovább Kassára, onnan fel Eperjesre és vissza, majd haza. Jól feltöltődtem a mi Bzmotunk különböző kivitelű tesóival, Búvárokkal, és még néhány, nekünk szinte egzotikusnak tűnő járgánnyal:

Újabb szlovákiai vonatozás
Az "alsó körön" Kassába, egy kis Pantográfozással megspékelve

Még nyáron mutattam Tomáš Dvořák néhány fotóját a Tatra villamosok budapesti próbaüzeméről. Szerencsére Tomáš nem csak a csehszlovák masinákat fotózta, hanem a "mieinket" is. Most ezek közül egy olyan típusról mutatnék néhány képet 1979-ből, mely nem igazán mondható meghatározónak vagy sikeresnek.

Aki budapesti gyerekként járt Prágában vagy Bécsben (vagy még vagy huszonharmincezerháromezer-tapodtattízkettő másik helyen), lehet, hogy hozzám hasonlóan meglepődött azon, hogy a magyar fővárossal ellentétben a villamosoknak csak elöl van vezetőfülkéje, és csak az egyik oldalukon van ajtaja. Ez a megoldás egyrészt több férőhelyet ad a járművön, másrészt viszont csak hurokvágányon, esetleg deltavágányon tud visszafordulni - olyasmi pedig ritkán van forgalmi akadály, baleseti helyszín előtt, tehát az egyirányú villamosokkal közlekedő üzemekben fennakadás esetén nem ritka a hosszú sorban ácsorgás. Budapesti közlekedésbarátok hajlamosak a mást rögtön a jobbal azonosítani, és arról álmodozni, hogy milyen jó lenne mindenütt hurokvágányokon fordulni itthon is, de az az igazság, hogy az olyan végállomások sok helyet foglalnak (ami manapság nincs ingyen), másrészt fenntartani is drágább őket, hiszen az ívek (is) folyamatosan kopnak. Egy komoly tömegközlekedési háttérrel rendelkező bécsi ismerősöm egyszer azt mondta, hogy kicsit irigyli tőlünk a kétirányú villamosokat, mert mennyivel egyszerűbb azokat visszaforgatni úgy végállomáson, mint útközben, egyetlen egyszerű vágánykapcsolattal. De most nem azt akarom megmagyarázni, hogy miért jobb nekünk :) hanem megmutatni azt a rövid közjátékot, amikor valaki úgy gondolta, hogy nálunk is legyenek egyirányú, egyoldali ajtós villamosok.

Az 1111-es pályaszámú "házi csuklós" a Visegrádi utcában

A Fővárosi Villamosvasút 1961 és 1963 közt saját maga gyártotta le az 1100-as sorozatú egyirányú villamosokat, melyek a szakmában és a közlekedésbarátok közt a "házi csuklós" (illetve a méretük miatt a "benga" -> Bengáli) becenevet kapták. Alapvetően jó ötletnek tűnhetett egy ilyen típus, hiszen ekkor még bőven voltak hurokvégállomások, az egyirányú járművön pedig a buszokhoz hasonlóan könnyű volt irányított utasáramlást kialakítani: a jó széles hátsó ajtón sokan fel tudtak szállni, hogy aztán indulás után a kocsivégben  várják ki, mire sorra kerülnek az ülőkalauznál; leszállni pedig az elülső és a középső ajtón lehetett. A dolog aztán mégse vált be, hiszen sok korlátozó tényező volt: egyrészt sok vonalon volt fejvégállomás, másrészt néhány helyen néha nem csak a jobb oldalon kellett volna ajtót nyitni, hanem a balon is. Ugyan a pótkocsis szerelvények is alapvetően egyirányúak voltak, így nem tudtak bárhol megfordulni, viszont legalább mindkét oldalukon volt ajtó! Hogy ez a valóságban mennyire komoly gond volt, azt jól mutatja, hogy a harmincnyolc legyártott egyirányú csuklós nagy részét néhány év után eladták vidékre, kilencet pedig már eleve üzembe sem állítottak Pesten. Amelyikek maradtak, azok is ki lettek dobva 1979-80-ban, tehát egyik sem érte meg a húszéves kort a fővárosban (némelyik persze még eljárogatott néhány évet valamelyik vidéki üzemben). Ez azért elég beszédes egy olyan villamosüzemnél, ahol ekkor még közlekedtek első világháború előtt gyártott villamosok is!

Egyirányú Bengálik találkozója a Béke utcában

Ráadásul ezek a kocsik komfortilag se voltak negy durranások: primitív szerkezetük miatt rendkívül rosszul futottak, ráztak, hangosak voltak. És hiába néztek ki korszerűbbnek, áramvonalasnak, nem voltak gyorsabbak a kéttengelyes szerelvényeknél vagy az UV-knál, melyek simán "tolták" őket a vonalon.

Az 1100-as kocsi Angyalföld kocsiszín előtt, melyről mindig el kell mondanom, hogy Újpest területén fekszik :)

A két ma is létező újpesti viszonylat közül ekkor a 12-es járta be a teljes utat a Nyugatitól Rákospalotáig, a 14-es viszont - szintén a Nyugati felől - csak Angyalföld kocsiszínig jött el, ahol hurokvágányt építettek neki (előtte '75-ig továbbment Istvántelekre). Ezen az azóta eltűnt végállomáson látjuk az 1100-as pályaszámú csuklóst, mely 3720-as számmal a sorozat prototípusa volt, és melyet a közelmúltban gyönyörűen felújították.

Itt a múltkori videó folytatása, hátha valakinek még nem dobta fel a youtube :) Érdemes az utca forgatagát is nézni: a kocsikat, az emberek öltözködését, vagy éppen a légkalapács kompresszorát, ami itt az indexképre is belóg balról, és amit gyerekként nagyon szerettem, nem tudom pontosan, hogy miért...

Vannak bizonyos toposzok a tömegközlekedéssel csak felszínesen találkozó emberek fejében. Például hogy Svájcban mindenki vízierőműből származó árammal hajtott vonatokkal jár - pedig vannak atomerőműveik és autópályáik. Ehhez hasonlóan Ausztriáról is mindenkinek az új bécsi főpályaudvar jut eszébe, meg a 230 km/h-s tempó Linz felé. Nos, a felső-ausztriai Groß Schweinbarth körül csoportosuló mellékvonal-alakzat 2019-ben nem felelt meg ezeknek az elképzeléseknek: bár az állomások és a járművek tip-top állapotban voltak, magukon a dülöngélő oszlopokkal szegélyezett, pályahibákkal teli vágányokon meglepően lassan haladtak a motorkocsik, és minden sarkon állandóan tülköltek a nem biztosított átjárók miatt (bár ez utóbbi inkább csak aranyos volt). Mindenesetre az utasok tömegeinek hiányát látva nem csodálkozam, hogy be akarták zárni ezt az egy? kettő? két és fél? vonalat - aztán be is zárták, a látogatásom után alig öt nappal. Azért persze örülök, hogy még tudtam utazni itt, érdekes élmény volt:

A Gänserndorf - Bad Pirawarth - Obersdorf vicinális 2019 decemberében
Szóló motorkocsik a himbás olajkutak közt, ködben

Csak érdeklődésképp: meg szoktátok nézni a beágyazott google térképeimet? Belenagyítotok, esetleg rákattintotok a vonalakra? Elég sok munkám van ezekben, és szeretném tudni, hogy nem feleslegesen :)