HamPLÓ

A sok busz- és villamosfelvonulás után ma pihenjünk egy kicsit: itt van a múltkori, 1990-es videó folytatása két évvel későbbről. A ruhákat nézve körülbelül ekkor ért véget Magyarországon a nyolcvanas évek, bár a közlekedésen még nem nagyon lehetett ezt érezni, talán csak levetett nyugati autóból volt több. Érdekes, hogy graffitit nem nagyon látni, de normális sebességgel haladó villamost se. Valamiért úgy emlékeztem, a lassújeles korszak később kezdődött, de ezek szerint nem...

És hogy ne ragadjunk le Budapesten, itt egy másik videó a tátrai elektricskáról ugyanabból az évből, amikor még új volt a ma is használt poprádi végállomás, de még a régi Tatra csuklósok közlekedtek:

Múlt vasárnap nem csak villamosok vonultak körbe a városban, a Rudas fürdőnél ugyanis egy sor veterán busz csatlakozott hozzájuk:

Hihetetlen látványt nyújtottak, ahogy az indulásra vártak! Sajnos a forgalmat nem állították le, így nehéz volt fotózni őket: amikor épp nem jött autó, akkor mindig hozzám hasonló érdeklődők gyalogoltak bele a képbe :)

A villamosok közé beálló buszok sorát egy Mávag Tr5-ös vezette, melyet néhány éve egy ház belsejéből (!) szabadítottak ki. A típust 1947 és 50 közt gyártották, Láng motorral - utóbbi helyett ma egy Csepel kerreg benne. Hm, a mondat vége eszperentére sikerült :)

Rögtön mögötte ez az Ikarus 60-as jött, melynek létezéséről csak néhány nappal korábban értesültem. Hihetetlen, hogy évről-évre egyre több régi busz bukkan fel! Tudomásom szerint a kocsi még nincs teljesen kész, ráadásul a közeljövőben egy hozzá illő pótkocsit is fog kapni.

Az ezt követő szerelvény nem a BKV tulajdona, hanem a Lanta Kft-é. És igen, "szerelvényt" írtam, mert a gyönyörűséges Ikarus 620-as mögött...

... egy ÁMG 406-os pótkocsi díszelgett. Valami ilyesmit fog kapni az imént látott Ikarus 60-as, a BKV-nál ugyanis azok vontattak ilyet, nem a 620-asok. Persze így is szép összeállítás volt, szívesen utaztam volna vele!

Bár az időjárás nem erőltette meg magát, hogy a kedvünkben járjon (bár biztos vannak, akik szeretnek esőben ácsorogni, én nem tartozom közéjük), a BKV megalakulásának 50. évfordulója alkalmából indított rendezvénysorozat lezárása így is remekül sikerült.

Ahogy azt múlt héten írtam, a szokásos nosztalgia villamosok mellett olyan járművek is felbukkantak, melyeket eddig csak próbameneteken lehetett látni.

Ráadásul az új jövevények végre olyan üzemi állapotokat is bemutatnak, amiket eddig nem láthattunk. Ez itt fent például régi ismerősünk, a Budapesti Villamos Városi Vasút (BVVV) 436-os számú kocsija 1913-ból, ...

... a hozzá hasonló, ám kicsit régebbi 2806-os (eredeti számán 382-es) viszont nem ugyanannak a korszaknak megfelelően lett helyreállítva (hiszen mi értelme lenne két majdnem egyforma kocsinak), hanem utolsó üzemi állapotába. Gyakorlatilag csak két középbejáratú pótkocsi hiányzik mögüle ahhoz, hogy tökéletesen megidézze a hetvenes évek kopott és leegyszerűsített világát!

Nemrég írtam arról, hogy felújítása végéhez közeledve éjszakai próbameneteket teljesített a BKV Debrecenből visszavásárolt kétirányú Bengálija.

Nos, azóta befejezték a munkálatokat a kocsin, és olyan szépen néz ki, mint gyártása (1964) óta valószínűleg soha. De nem ez az egyetlen villamos, ami a BKV létrehozásának 50. évfordulója alkalmából új életet kezdhet!

A közelmúltban szintén nekiláttak talpra állítani a Bengálik prototípusát, az eredetileg 3720/3721-es pályaszámot viselő, később 1100-ra átszámozott egyirányú "házi csuklóst".

Ezt a kocsit 1980-ban 19 évesen selejtezték; 1989-ig Újpest kocsiszínben, utána Szentendrén tárolták, majd Miskolcra vitték felújítani, ott láthatjuk a fentebbi fotón. Ez a felújítás aztán elakadt, így a jármű 2004-ben visszakerült Pestre. Most nem csak működőképessé tették, hanem elefántcsont-bordóvörös fényezését is visszakapta, eredetileg ugyanis ilyen színűre festették szülőhelyén, a Füzesi főműhelyben.

Ugyancsak most fejeződött be az 1911-ben a Budapesti Villamos Városi Vasút (BVVV) számára gyártott 2806-os pályaszámú kéttengelyes felújítása. Ez a jármű a 436-os nosztalgiakocsi rokona (de annál két évvel idősebb); érdekessége, hogy mivel sok eredeti alkatrésze megmaradt, utolsó forgalmi állapotában állították helyre, a hetvenes éveket megidézve.

Így nézett ki a kocsi, amikor 2012-ben a szentendrei szabadtéri tárolóvágányról átvontatták védettebb helyre. Le a kalappal a felújítást végzők előtt!

Jelentősen rosszabb állapotban volt a sokáig szintén Szentendrén tárolt 1714-es, melyet 1907-ben építettek a Budapesti Közúti Vaspálya Társaság (BKVT) számára. Később a Beszkártnál 1820-ra számozták át, végül 1714-esként a ma 611-esként ismert 1715-össel járt együtt ikerkocsiként.

A brnói műszaki múzeum videója a budapesti tömegközlekedésről 1990-ből. Jól el volt öregedve a város akkoriban, bár mondjuk a HÉV-ek, fogasok, kisföldalattik, ICS-k azóta is ugyanazok, és a szovjet trolik is még 22 évet szolgáltak a felvételek készítése után...

Miután már három éve nem jártam kedvenc német fővárosomban (de komolyan, Berlin szerintem sokkal érdekesebb hely, mint Bonn volt), augusztusban viszonylag spontán módon vettem egy retúr repjegyet, és foglaltam magamnak szállást pár napra. A korábbi látogatásokkal ellentétben most nem csináltam magamnak útitervet, hogy mikor mit szeretnék megnézni, csak úgy csatangolni akartam, néhány múzeum útbaejtésével. Meg persze villamosoztam is, szerintem túl sokat :)

Berlini kiruccanás 2018 augusztusában
Villamosok, villamosok... egy kis S-Bahn, vonatok... de inkább csak villamosok

A múltkori négytengelyes után egy ténylegesen öreg járművet is be szeretnék mutatni, mellyel ugyanakkor sikerült utaznunk.

A gmundeni villamosüzem 5-ös pályaszámú kéttengelyese 1911-ben épült Grazban, és kisebb átalakításokkal egészen 1978-ig szolgálta az utazóközönséget. Akkor munka-, majd 1984-től nosztalgiakocsi lett belőle, mi is eme funkciójában találkoztunk vele.

Ami érdekes vele kapcsolatban, az a szélessége: a nem túl hosszú (9 méteres) kocsi majdnem 2,5 méter széles, körülbelül mint egy Tatra villamos. Csak hogy elhelyezzük a világképünkben az adatot: a BKV kéttengelyesei - mint például a 436-os - jellemzően 2,2 méter szélesek.

Az orosz vasút 2016 decembere óta hetente kétszer egy elég különleges vonatot közlekedtet Moszkva és Berlin közt. Legutóbbi berlini tartózkodásom alatt elvileg két indulását is el lehetett volna csípni, de az elsőről lemaradtunk, mert a vonat az Ostbahnhof helyett valamiért Lichtenbergből indult, és ezt nem jelezték kijelzőn/hangosbemondással, csak kiragasztott hirdetményeken. Mire megtaláltam a kiírást, már nem értünk volna oda - még jó, hogy nem akartunk utazni vele :)

A második nekifutás két nappal később már sikeres volt: a vonat és mi egyszerre tartózkodtunk ugyanott. Ezen a képen persze csak a mozdonyt lehet látni, egy lengyel Taurust. A másik végéről nézve már látványosabb a dolog, ...

... a "Стриж" márkajelzésű vonat ugyanis egy húszegységes Talgo garnitúra. A spanyol gyártó szerelvényei hosszabb, forgóvázas kocsik helyett rövidebb járműrészekből állnak, melyek tengely nélküli kerékpárokra támaszkodnak. Mindez elvileg jobb futáshoz vezet ívekben, a könnyebb szerkezetű kocsikkal pedig vontatási energiát lehet megspórolni.

A hazai bemutató napján megnéztem a Freddie Mercury/Queen-filmet, és még egy héttel később se tudom, hogy velem van-e baj, hogy nem idegesített annyira, mint a kezdeti hírek és kritikák alapján gondoltam, hogy idegesíteni fog :)

Szögezzük le, hogy nagyon mellélőni nem tudott a film, hiszen a zenéje miatt mindenképp lett volna mit élveznem rajta - mondhatni alapnak adott volt a valaha létezett legjobb soundtrack. A kérdés inkább az volt, hogy szükség volt-e erre a filmre, illetve hogy mit akarnak mondani vele. Az első válaszom az, hogy szerintem nem, de azért persze Freddie megérdemelt ennyit, a második pedig az, hogy mondanivaló nem sok volt benne azon túl, hogy néha a gazdag és sikeres emberek is rosszul érzik magukat. Maradt tehát az, hogy puszta szórakoztatásról van szó - ezen a téren viszont elég jól teljesített a film.

Persze a valósághoz nem sok köze van, inkább egy népmesét látunk, amelyben a szereplők valós emberek neveit viselik. Freddie ugyanis nem így találkozott a többiekkel, nem így találkozott élete szerelmével (az megvan, hogy előtte Brian is randevúzott Mary Austinnel?), nem így váltak meg a menedzserüktől, nem akkor növesztett bajuszt, amikor a filmben látjuk, nem így vált meg a személyi menedzserétől, nem így találkozott utolsó élettársával, nem évekkel a Live Aid előtt játszottak utoljára együtt, és nem akkor tudta meg, hogy AIDS-es, amikor a filmben. Mondhatni fogtak valós dolgokat, és beledobták őket egy turmixgépbe egy csomó regényírói fordulattal. Hiteles? Nem. Szórakoztató? Meglepően az.

Egyébként érdekes, hogy bizonyos dolgokban mennyire a hitelességre törekedtek, pár pillanattal később pedig mennyire elengedik a valóságot. Például Brian egy időben a saját építésű gitárja mellett egy Les Paulon is játszott koncerteken, ahogy azt látjuk is, aztán mégis felcsendül a "Fat bottomed girls" évekkel korábban, mint hogy a valóságban megírták. Vagy perceket töltenek azzal, hogy hogyan keletkezett a "We will rock you", de az ott látható Freddie akkor még nem is úgy nézett ki (hosszú haja volt, bajsza pedig még nem). A legfurcsább azonban természetesen az, hogy a történet szerint évekkel korábban megtudja, hogy halálos beteg, csak hogy drámaibb legyen a film befejezése. Ugyanakkor persze megértem, hogy a minden szempontból kiemelkedő Live Aiddel fejeződik be a mozi, és nem azzal, hogy a főszereplő négy éven keresztül haldoklik...

Az "Arany" jelzőt Prága kapcsán szokták emlegetni, de egy eső utáni szeptemberi délutánon a lemenő nap fényében fürdő Berlinre is ráillett:

A Kollhoff-Tower tetején működő kilátóterasszal már évek óta szemeztem, de valahogy mindig túl későn jártam a Potsdamer Platzon, és már zárva volt. Idén aztán sikerült feljutnom! A képen Nyugat-Berlin központját láthatjuk a Vilmos császár emléktemplom körül, a távolban a Teufelsberg tetején az egykori amerikai lehallgatóállomás egyik radarkupolájával. Talán érdekes, hogy ez a fura nevű domb ("Ördöghegy") nem természetes eredetű, hanem a második világháború után a lebombázott épületek összehordott maradványaiból emelték.

Itt északnyugat felé nézve a Tiergarten fáit láthatjuk. Sajnos a kilátó rácsozatának kialakítása miatt nem minden irányba lehet rendesen fotózni (vagy csak én nem mertem kilógatni a fényképezőgépet), ezért csonka a park látványa. Az előtérben jobbra a Sony Center sátortetejét, középen pedig a Berliner Philharmonie és a Kammermusiksaal épületeit látjuk.

A másik irányba, az egykori Kelet-Berlin központja felé se volt rossz a kilátás! Az előtérben a nyolcszögletű Leipziger Platzot láthatjuk, a távolban pedig természetesen a tévétornyot. A kép kattintásra megnő, így el lehet veszni a részletekben, például meg lehet keresni a Französischer és a Deutscher Dom jellegzetes kupolaszerű tornyait, a Nikolaikirchét, vagy éppen az Új Birodalmi Kancellária és Hitler bunkere helyére felhúzott panel lakótelepet.