HamPLÓ

Március utolsó hétvégéjén arról emlékezett meg a Bahart és a révfülöpi önkormányzat, hogy 80 évvel ezelőtt, pontosabban 1945. március 25-én balatoni hajósok a település közelében a fenékszelepek megnyitásával elsüllyesztették a Kelén gőzöst és a Tünde motorhajót, ezzel megmentve őket attól, hogy a tóba robbantsák a visszavonuló németek. Kicsit morbid, hogy hajókat elsüllyesztéssel kellett a még rosszabbtól megmenteni, de látható eredmény volt, hogy a Tündét kiemelése után néhány nap alatt működőképessé tudták tenni, míg Füreden felrobbantott  testvérhajója, a Csongor csak egy évvel később tudott újra munkába állni.

A megemlékezés alkalmából mindkét hajóval lehetett egyet menni. Én az 1891-ben gőzösként épült, majd az 1960-as években motorossá átépített Kelént választottam, ...

... így csak az 1927-ben eleve motorhajóként vízre rakott Tündét tudtam kívülről megörökíteni. Kettejük közül a Kelén a gyorsabb, a Tünde viszont mozgékonyabb, ezért ő több kört is ment a másik körül. Olyan volt, mint egy áldozata körül köröző cápa: hol az egyik oldalról jött, hol a másikról, hol párhuzamosan haladt velünk, hol merőlegesen közeledett felénk :)

A Kelén szerintem a tó legszebb hajója, kicsit talán még ikertesójánál, a Helkánál is szebb a belső tere miatt. 134 éves (!) pályafutása során többször átépítették, de a hajótest régi tengeri vitorlásokat idéző vonalvezetése megmaradt. Ráadásul a legpraktikusabban használható jármű a flottában: míg a többi hajón a fel- és leszálláshoz mindenféle pallókat kell igénybe venni, ez csak odaáll a kikötőben a partfal mellé, és szintben lehet ki- és beszállni.

A Balaton legszebb hajója, az 1891-ben gőzösként épült, majd később dízellé átépített "Kelén" nosztalgiahajó elhagyja a balatonboglári kikötőt, hogy visszatérjen Siófokra:

Évekkel ezelőtt írtam az estéről, amikor a lakótelepi kábelen megjelent a Sky Channel, és ezzel a nagyvilág "nem-keleti" oldala beköltözött az otthonunkba. Azóta briliáns szellemi munkával kikövetkeztettem, hogy 1987. december 12-ről lehetett szó, nemrég pedig véletlenül (miután egy teljes estét keresgéltem:) beleakadtam egy holland újságba, melyben szerepelt a Sky Channel aznapi műsora:

Mi az Emergency! című sorozatnál csöppentünk mindebbe bele. Jól látszik, hogy miért: a TV Hiradóból tudtuk meg, hogy a lakótelepen elindult a műholdas tévé, márpedig a hiradó 19:30-kor kezdődött. Amint bemondták, már tekertünk is át.

Az Emergency! valami tűzoltós-mentős sorozat volt: valaki épp szakadékba készült zuhanni, de jött a reklám, mi meg visszakapcsoltunk a magyar tévére. Egyszer majd megkeresem az aznapi RTV Újságot*, talán abból kiderül, mi volt olyan érdekes, hogy otthagytuk az új csodát. Talán valami film? Vagy vacsoráztunk? :) Mindenesetre csak később kapcsoltunk visssza a Skyra, ahol akkor a WWF Wrestling ment, vagy ahogy mi ismertük: pankráció.

Ekkora majomságot nem láttunk addig: nyilvánvalóan kamu verekedés volt hatalmas kamu esésekkel, a nézők meg úgy örültek az egésznek, mintha római gladiátorok küzdelmét látták volna. Kicsit el is bizonytalanodtunk, hogy lehet, hogy mégis igazat mondtak nekünk arról, hogy a nyugat hanyatlik? ;) Mivel gyerekek voltunk, hamar fellőtték a pizsit, másnap reggel viszont még aludtak a szülők, amikor odatelepedtünk az Orion Viking készülék elé. Jó közel, hogy halkak legyünk, ne ébredjenek fel anyuék. Ez volt a vasárnapi kínálat:

A Fun Factory hetekig lázban tartott bennünket, hiszen négy óra folyamatos rajzfilmözön volt. Ugyan nem értettük őket, de ez nem jelentett gondot: a Transformersben épp az a rész ment, amiben Optimus Prime másodszorra meghalt, azt meg szöveg nélkül is érteni lehetett, hogy a nagy piros robot éppen önfeláldozza magát . De nem kell izgulni, mert később megint feltámadt. Ezután valószínűleg kirándulni mentünk, de legalábbis távol a tévétől, mert az első dolog, ami ezután rémlik, az a...

Még mindig nem igazán értem, hogy miért kapcsol standby állapotba minden a Balaton körül a nyár végén, hiszen az ősz sokkal szebb, mint mondjuk az augusztus. És mindenképpen kibírhatóbb hőmérsékletileg :) Mindenesetre tavaly se hagytam abba a hajózni lejárogatást októberben, sőt, még november elején is belement vagy nyolcvan kilométer a virtuális odométerbe. Néha volt konkrét oka a lemenetelnek, például a Szigligeti Süllőfesztivál, de legtöbbször csak a jó levegőn kikapcsolódás és a nézelődés vonzott le. Az utolsó menetrendi járaton megélt alkonyatról pedig már lelkendeztem, életem egyik legszebb látványa volt! Nem csak a Balaton miatt, de részben amiatt is életem egyik legszebb éve volt 2024!

A 2024-es balatoni hajózási szezon vége, második oldal
Süllőfesztivál, naplemente, és az utolsó utáni nap

Kaptam két képet Karl Holzingertől, melyekről azt gondolom, hogy megérnek egy rövid bejegyzést. A Budafoki elágazásnál vagyunk 1984. május 1-én:

Jobbra egy "Ezrest" láthatunk, a budapesti villamostörténelem egyik legnagyobb klasszikusát, ráadásul egy olyan példányt, ami ma is megvan. Az 1049-es pályaszámú jármű 1911-ben épült, majd 1960-ban új kocsiszekrényt kapott, mert látszott, hogy egy ideig még szüksége lesz rá a főváros tömegközlekedésének. Itt látható formájában egészen 1984 nyaráig szolgálta az utazóközönséget, utolsó éveiben a 41-es vonalon. Bár a kép készítése után pontosan négy hónappal selejtezték, valamiért nem bontották el, és 1991-ben visszatért a Móricz Zsigmond körtérre, ahol sörvillamosként működött, a környék fiataljainak nagy örömére. És itt még nem ért véget a szerencséje, mert amikor '98-ban bontóba vitték, a bontó főnökének megtetszett, és megtartotta. Bár évek óta nem jártam arra, elvileg a mai napig ott figyel az Élessaroknál a Sörgyárral szemben.

A 41-es vonal volt az egyik utolsó, ahol - egészen 1984 augusztusának utolsó napjáig - kéttengelyes villamosok jártak (mint amilyen az 1049-es is), helyüket szeptember 1-én a csehszlovák gyártású Tatrák vették át, mint amit itt is látunk. A "cseh remekek" nem voltak ismeretlenek errefelé, mert a kezdeti próbáik egy részét itt végezték, illetve néha iskolásjáratokat vittek a Kamaraerdei Ifjúsági Parkba, ez a kocsi viszont csak beugró volt, mert az átállás egyik napról a másikra történt, a két típus nem közlekedett egyszerre a 41-esen. Látszik is, hogy nincs felkészítve rá, mert nincs rendes viszonylatszám és végállomás kiírás a szélvédő tetején levő tekerős vásznon, csak egy régi vastáblát dobtak be az ablak mögé. Szerintem érdekes kordokumentum!

A fényképekért köszönetet szeretnék mondani Karl Holzingernek. A képek szerzői jogai őt illetik, újraközlésük csak az ő engedélyével lehetséges! Szintén köszönöm Nagy Zsolt Levente információit a típusváltásról.

... már hogy a tavalyi. De nem volt gond, ősszel is épp eleget sikerült hajóznom, néha napsütésben, néha viharos szélben. Pár utolsó azévi menet is belefért, vízibuszokkal:

A 2024-es balatoni hajózási szezon vége, első oldal
Fecskék és fruskák. De főleg fecskék. Meg persze hajók.

És most megint villamosok jönnek, kicsivel több UV-val, mint a múltkor. Link is bőven van a szövegben, tessék végigkattintgatni őket!

42-es villamos kanyarodik a kispesti Tulipán utcába. Sajnos ezt a hurokvágányt azóta megszüntették, bár a képen látható ív pont megmaradt, üzemi kapcsolatként az 50-es villamoshoz.

A 41-es villamos Batthyány térre való behozatala 2003-ban hatalmas eredmény volt az azt kiharcoló VEKE részéről, mert a hivatalos terv szerint a Fehérvári úti SZTK-nál lett volna a végállomása, félúton a Körtér felé, hogy gyakorlatilag használhatatlan legyen átszálláshoz. Azóta szerencsére még tovább hosszabbították, a sínek nem érnek véget a Batyin.

Nosztalgia: 9-es villamos emlékmenet az egyik megőrzött UV-val 2011 novemberében, a 47-es - és azóta az 56-os - Városház téri végállomási kihúzójában. Ezen a sínpáron eredetileg a 43-as érkezett Tétény felől, tőle balra a kifelé tartó vágány hűlt helye látható.

52-es érkezik a Határ útról a Határ úti metróállomáshoz 2005 októberében. Erről a vonalról (és a 42-esről) 2006 nyarán tűntek el az UV-k.

Ugyan a repülős weboldalam korábban indult a most 25 éves villamososnál, kedvet kaptam onnan is mutatni pár régi képet - a linkeket szerintem most is érdemes végigkattogtatni!

Az alakja miatt Csirkecombnak becézett Mi-2-esek évtizedeken át cikáztak a fejünk felett a mentők és a rendőrség színeiben, légierős példányt viszont egészen a nyolcvanas évek végéig nem láttam. Valamelyik budaörsi repnapon aztán a Mi-24-es bemutatója után jött egy, és a várt tötyörgés helyett lenyomta a Mi-24-es programját, meg még egy kicsit. Bevallom, nem néztem ki a típusból a mozgékonyságot, és később se nagyon láttam bohóckodni, amíg Imreh Lajos a kétezertízes években (lehet, hogy hamarabb, de akkor lemaradtam róla) el nem kezdett bemutatózni eggyel - ezzel itt a képen.

2008 januárjában az An-225-ös óriásgépet megnézni mentünk ki Almár Ákos barátommal Ferihegyre, és ha már a fotósok kedvéért kinyitották a teraszt, a normál üzemre is kattintottam egyet-kettőt.

A 2018-as Múzeumok Éjszakáját a ferihegyi Aeroparkban töltöttem - ez itt a múzeum egyik Il-18-asa: az öregebbik és szebbik.

2018. július 29. húzós nap volt: délelőtt a Balatonnál fotóztunk Nohabot és Szergejeket IC-vel, késő délután és este pedig a mogyoródi Forma-1 futam után hazafele induló business jeteket spottoltuk Ferihegyen. Rohadt jó nap volt! Ez itt amúgy egy Boeing 767-es, hirtelen nem jut eszembe, hogy milyen származású, és melyik légitársaságnak dolgozik ;)

Amikor azt mondjuk, hogy az Airbus 380-as nagy, akkor azt úgy értjük, hogy tényleg az. Mennyivel hátrébb van, mint az előtérben levő Embraer, mégis mennyivel nagyobb! A kép a schwechati reptéren készült; Pestre csak akkor jön 380-as, ha baj van.

Erős váltás, de ide kell tennem, mert valószínűleg ez a legkülönlegesebb repülőgép, amit valaha is látni fogok: egy SR-71-es a duxfordi múzeumban. Ezért már önmagában megérte volna eljönni ide! Az az igazság, hogy nem is nagyon van más emlékem erről a napról, mint hogy Londonból felvonatozunk Cambridge-be, ott a város közepén felszállunk egy buszra, megyünk vele fél órát, majd órákon át különlegesebbnél különlegesebb repülőgépek közt járkálunk. A hazaút se rémlik, csak az, hogy a vonathoz kivivő busz sofőrje a kánikulára tekintettel ugyanazt tette a motor túlmelegedése ellen, mint amit a KGST autók vezetői gyerekkoromban: az extra hőt az utasfűtés bekapcsolásával adta le. Nem volt jó, de kit érdekelt egy ilyen nap után!

Először 2001 szilveszterén pottyantak külföldi közlekedésbarát által készített régi képek a postafiókomba. A Tim Borictól akkor kapott fotók '76-ban és '79-ben készültek, tehát huszonegykéthá'négyöt évesek voltak. Egy eltűnt világot ábrázoltak: egy másik, kopottabb várost, és számos olyan villamosvonalat, ami 2001-ben már sehol nem volt. Gyakorlatilag csak a házak maradtak meg a fotókon látható dolgokból. Akkor szinte régészeti leletnek tűntek, most meg már nekem is vannak ilyen korú villamosos fotóim! A változások talán nem annyira markánsak, mint az 1976 és 2001 közöttiek, de azért feltűnőek.

Ez a kép kicsivel több mint 23 éves: 2002 januárjában készült. A házak most is megvannak, de nincs már meg a 41-es körtéri hurokvágánya, és nem jár UV se.

A Bartók Béla út 2002 nyarán kezdődő átépítését végig megörökítettem, és mivel errefele nőttem fel, nem kellene meglepnie, mennyire más volt akkor a környék. De meglep, mert előnyére változott, nem is kicsit! A fentebbi, 2001 szeptemberében készült képen viszont még kockakövön pattogtak az autók, nagypanelen az UV-k, a Budafoki útra pedig még cikkcakkban, a már nem létező házasságkötő terem előtt kellett átkanyarodni. A Szeged étterem viszont most is megvan.

A BKV a kilencvenes évek első felében húsz UV-t visszaépített kétirányúra, ezeket hívtuk MUV-nak (ejtsd: "muv", bár én hülye viccként szerettem néha múvénak mondani, hisz az lenne logikus:), ahol is az "M" betű a modernizáltat jelentette. Szerintem indokolatlanul, mert nem igazán lettek modernek, igénytelenebb kinézetűek viszont igen. Amit viszont imádtam bennük, az az, hogy szólóban jártak, nem pedig szerelvényben, ahogy az összes többi UV az én életemben. Persze nagyon régen jártak időnként UV-k szólóban, de nem volt jellemző, ...

Újabb képmutogatással folytatnám közlekedési weboldalam 25 éves fennállásának ünneplését. Azt gondoltam, hogy jöjjön most valami más, mint Budapest. A szöveget ezúttal is telenyomtam linkekkel, tessék végigkattintgatni őket!

Budapest után Szeged a kedvenc magyarországi villamosüzemem. Míg a másik két vidéki villamosos városban (Debrecen és Miskolc) gyakorlatilag csak egy-egy kétvágányos fővonal élte túl a hetvenes éveket (utóbbi helyen kiegészülve az egyirányú vasgyári hurokkal), addig a Napfény Városában több is megmaradt, köztük két egyvágányos, kitérőkben keresztezős "mellékvonal" is.

Ráadásul az itteni tömegközlekedés a kétezres évek második felétől olyan fejlődésen ment keresztül, ami szerintem páratlan az országban: meglevő vonalak újultak meg, jó állapotú használt, majd vadonatúj járművek érkeztek, eltűntek a Bengálik, új vonal nyílt, és a körítés is korszerűsítve lett (megállók, jegyautomaták, utastájékoztatás, elektromos rendszerek). Ha Budapest arányaiban így fejlődött volna, a bécsiek hozzánk járnának okosodni.

Az említett két egyvágányozós "mellékvonal" a 3-as és 4-es volt. Amikor először villamosoztam Szegeden, előbbi még a Dugonics tér oldalából indult, a Tisza Lajos körút legbelvárosibb szakasza pedig - ahol akkor csak a 4-es járt - egyvágányos volt, lásd a fentebbi, 2001 júniusában még filmre készített képet. Ja, és a forgalom nagy részét Bengálik bonyolították le, Tatrák csak az 1-esen jártak, ott is csak szólóban.

A tömegközlekedési "nagyprojekt" végére a Tisza Lajos körúti pálya végig kétvágányos lett, a 3-as Tarján városrészig hosszabbodott (a fentebbi képen éppen arrafelé fordul), ...

... a belvárosi egyvágányos részből pedig olyan tömegközlekedési folyosó lett, melyen a villamosok együtt járnak a troli- és sima buszokkal. 2011-ben pedig a Bengálik is nyugdíjba mentek.

Szeged másik nagy vonzereje az volt, hogy nyitottak voltak nosztalgiamenetekre. Összehasonlításként: Budapesten a kétezres évek közepéig bizonyos évfordulókat leszámítva gyakorlatilag csak reprezentációs célból vagy rengeteg pénzért lehetett nosztalgiavillamosra szállni. Utóbbi drága volt, csak külföldi csoportok engedhették meg maguknak, előbbihez meg politikusnak vagy újságírónak kellett volna lenni. A két működő nosztalgiakocsit szó szerint rács mögött tartogatták. Szegeden viszont nem csak olcsón rendelkezésre állt például a 609-es pályaszámú, éppen akkor negyven éves Bengáli, de még át is számozták-táblázták abba az állapotba, ahogy 1962 és '64 közt Budapesten dolgozott!

A szegedi villamosközlekedés 2008-ban ünnepelte százéves fennállását. Ennek örömére néhány régi alkatrész felhasználásával megépítették az első villamoskocsijaik replikáját. Szerintem laikusként se kívülről, se belülről nem lehet megmondani, hogy nem eredeti.