HamPLÓ

Legutóbb mutattam egy sor '79/80 körüli fotót Balt Korthals Altestől, most pedig folytatnám a témát, egyszerűen azért, mert tetszik a fekete-fehér képek hangulata. 

A címben írt "változások" szó nem konkrét dátumokra utal, hanem egy kb. nyolc éven át tartó folyamat eredményére: elkezdték átadni a hármas metró újabb és újabb szakaszait, aminek köszönhetően fontos belvárosi főútvonalakról (Üllői út, Bajcsy-Zsilinszky út, Váci út) tűntek el a villamosok. Eközben elkezdtek érkezni a csehszlovák Tatra szerelvények is, melyek onnan is "elüldözték" a háború előtti típusokat, ahol megmaradtak a sínek.

Bár az első 2900-as és 3000-es ikerkocsikat '77 körül selejtezték, a BVVV eredetű favázasok csak '80-ban tűntek el végleg. A 66-67 éves járművek ekkor már borzasztó öregek voltak ahhoz képest, hogy végig megtartották eredeti szerkezetüket, tehát nem lettek acélvázasítva. Igaz, ezzel az ősi kinézettel jól mentek a háttérben látható felsővezetéktartó oszlophoz :)  A helyszín egyébként Pesterzsébet.

Itt egy másik ikerkocsi a Csengettyű utcai megállóban. Az előbb említett 66-67 éves kor rettentő soknak tűnhet, de azért érdemes megemlíteni, hogy 2024 januárjának elején, ezen sorok írásakor még forgalomban van az 1301-es pályaszámú Ganz csuklós, amit 1967-ben állítottak forgalomba, tehát már 57 éve közlekedik. Amikor 2007-ben selejtezték az utolsó UV-kat, reméltem, hogy soha többé nem fogunk normál forgalomban 50 éves villamosokkal utazni. Hát, a jelek szerint nem reménykedtem eléggé :-/ Ráadásul amikor ezeket a favázasokat kidobták, ezerrel épült a hármas metró, meg volt rendelve több száz Tatra, érkeztek az NDK-ból a ma is közlekedő HÉV-ek, és épp elkezdték bővíteni a trolihálózatot is.

Az előbb a trolihálózat bővítését említettem, és az itt látható 64-es villamos voltaképp ennek áldozata volt: '79 októberében elcsörömpölt az utolsó tuja a Vezér utcában, '80 januárjában pedig elindult a 82-es troli. A kép a Bosnyák téren készült.

Ismét egy hajót szeretnék bemutatni, még ha nem is a legszebbet, amivel 2023 során utaztam. De nem csak a szépség számít egy hajónál!

A tó vízén a közforgalmat alapvetően a Bahart üzemelteti. 2023-ban két járatot találtam, melynél nem így volt: a Balatonszemes (néha Földvár) - Akali vízibuszt, és a Balatonfenyves és Szigliget köztit. Utóbbi viszonylatot egy elég különleges hajó járta. Nem váci vízibusz :) de ettől még különleges, mert egyedi:

Szerintem első látásra felismerhető, hogy a Szent Benedek nem utasszállításra készült, és ez így is van: 1982-ben a nem túl fantáziadús Biológia néven épült, úszó hidrobiológiai laboratóriumnak. Nem sokat tudok további életéről, de képek alapján 2004-től Siófokon közlekedett mai nevén, és 2017-ben került mai tulajdonosához?

Bizonytalan volt, hogy sikerül-e vele utaznom, mert azt írták, hogy ha nincs elég utas, nem indulnak el. Kérték, hogy a biztonság kedvéért telefonáljak oda két órával korábban - csakhogy akkor nekem már rég a Fenyvesre tartó vonaton kellett ülnöm:) A remek időjárás szerencsére mellém állt: elegen várakoztak a mólón, úgyhogy hamarosan úton voltunk az északi part felé.

Annak ellenére, hogy egy sima utassszállító hajóhoz képest kicsit többet kellett lépcsőzni a különböző fedélezetek közt, én nagyon élveztem. Például nagyon kényelmesen ki lehetett könyökölni a hajóorrban a víz fölé, és a világ nagy dolgain elmélkedni, miközben egyre közelebb kerültünk a szigligeti várhoz.

Néha unalmamban nézegetni szoktam kirakatokban tükröződve a villamost, amin ülök. A Fénytatránál este ez egyfajta lézeranimációnak tűnt, mint amilyeneket a nyolcvanas-kilencvenes években vetítettek koncerteken vagy a Lézerszínházban: felületek helyett vonalakból összeálló forma, ami kicsit hullámzik, ebben az esetben a nem teljesen sík üvegtáblákon:

Elmúlt hát a 2023/24-es tél kivilágított tujáinak szezonja, ezzel a képes-videós összeállítással szeretnék elbúcsúzni tőlük:

A fényesített ipari csuklós a 47-esen és 49-esen mozgott, mivel ez az a járat, ahová a Tatra nem jöhetett (menetrendszerűen) be. A mintázata kicsit furcsa volt: nem tudom, hogy a "Rumcájsz kalapja" alakú részek mik akartak lenni :) 

Újabban a Gárdonyi tér a kedvenc fotózós helyem, de kétszer is úgy esett, hogy pont szorosan egy busz mögött jött a kocsi, szóval a Gárdonyi tér a jelek szerint nem szeret annyira, mint én őt.

Videóztam is egy kicsit, bár a gép nem nagyon tudott mit kezdeni azzal, amikor túl messze van a kocsi; a LED-ekből kirakott körvonalakból villamos helyett csak egy világító kockát tudott összerakni.

A Combino elég visszafogott fénydíszt kapott, de talán nem is baj, a Nagykörúton a vicces kedvű emberek valószínűleg úgyis megpróbálták volna letépni, ha lejjebb ért volna. Vagy csak én vagyok ilyen rossz véleménnyel a nagykörúti közönségről?

A KCSV-vel se volt szerencsém, naná, hogy beállt elé egy nemfényvillamos! Szerencse, hogy nem vettem túlságosan komolyan a vadászatot, úgyhogy nem voltak álmatlan éjszakáim amiatt, hogy csak egy ilyen fotóm van róla. Az 1347-es kocsi volt egyébként az első, ami annak idején magyar gyártmányút kapott az eredeti olasz szaggató helyett, emiatt emlékszem a pályaszámára. Alapvetően képtelen vagyok számokat megjegyezni, de ez valahogy belém égett. Durva, hogy ennek lassan már 24 éve, mert ez azt jelenti, hogy lassan 24 éve próbálom dokumentálni a budapesti tömegközlekedés történéseit!

A Fénytatrás bejegyzésnél említettem, hogy a három feldíszített kocsiból a legtöbb vonalon csak kettőt tudtak szerelvényként használni, ilyenkor a harmadik egy sima, "sötét" kocsival lett csatolva. Jobbra a távolban látszik kicsit a harmadik kocsi fénye - körülbelül fél percen múlt, hogy egymás mellett lássam őket.

Valamiért nagyon szíven ütött, hogy 2023 októberében szétvágták a négy dunai 400-as egyikét, ráadásul a szerintem legjobb kinézetű példányt (bár a plusz "emeletet" kár volt rárakni 2016-ban). Kíváncsiságból megnéztem a felvételeimet, és az derült ki, hogy 2010/11-ben ez a hajó úszott be a legtöbbet a kamerám objektívje elé, úgyhogy összevágtam egy rövid videót:

A múltkori színes bejegyzés után most ismét kicsit fekete-fehérbe váltunk. Balt Korthals Altes ezen képei nem egyszerre készültek, de a típusok és végállomások alapján arra tippelek, hogy 1979-80-ban járunk.

Gyerekkoromat idézi a Ganz csuklós látványa a 61-esen. 1980 márciusában váltották le őket a Tatrák, ami akkor olyan fejlődésnek tűnt, mintha hirtelen az Orion űrhajó járt volna a Villányi úton.

Miközben Közép-Budán beköszöntött az űrkorszak, Óbudán és Észak-Pesten még mindig főleg ősi vasszekerek billegtek a hepehupás síneken. Az 1608-as motorkocsi például 1897-ben épült, bár 1980 körül már nem sok eredeti anyag lehetett benne a főtartókon kívül. Az általa húzott két középbejáratú pótkocsit '81-ben vonták ki a forgalomból, amikor nagy selejtezési hullám kezdődött, hiszen a Váci úti villamosok Árpád hídig visszavágása, illetve a Vörösvári úti villamosok ideiglenes megszüntetése miatt nem volt többé szükség rájuk. A motorkocsi viszont kapott még egy évet, amit a 41-es vonalon töltött.

Érdekes, hogy ugyanekkor a Pacsirtamező (akkor Korvin Ottó) utcában járó 11-esen Ganz csuklósok közlekedtek. Is. Az óbudai vonalak közlekedésbarát szemmel nézve őrületesen érdekesek lehetettek a hetvenes évek második felében és a nyolcvanas évek legelején, hisz jártak itt kéttengelyesek, pótkocsis szerelvények, ikerkocsik, Stukák, Ganz csuklósok, UV-k, néha még egyszerre is, mikor éppen mit találtak a kocsiszínben. Ennek '81-ben lett vége, amikor a 11-es és a 33-as is megszűnt. A képen látható csuklós egyébként ma is létezik, modernizálva.

Az előbb említett típuskavalkádra példa a bal oldali 2000-es ikerkocsi és a másik vágányon álló 1500-as motor+pót szerelvény. Bár a 33-as alapvetően Váci úti járat volt, mely az Árpád hídra kanyarodva ment át Óbudára, itt a Lehel utcában látjuk, mert '78-ban elkezdődött a 3-as metró építése a Váci út alatt, emiatt az ottani villamosok a Lehel tér és a Dózsa György út közt terelve közlekedtek. 

Ez a fotó ugyanott készült, nagyjából ugyanakkor, és ahogy látható, a 12-esen már Tatrák közlekednek - a csehszlovák járművek 1980 júniusában kerültek erre a vonalra. Érdekes lehetett, ahogy a nagyon régi és a nagyon új együtt élt egymással!

Ma már gyakorlatilag csak szórakozási (turisztikai) céllal járnak személyhajók a Duna budapesti szakaszán, de régen a városi közlekedés részeként tekintettek a folyóra. Igazából nem is volt ez olyan régen, hiszen gyerekkoromban a Margit-szigetet soha nem a 26-os busszal közelítettük meg, hanem a Jászai Mari térről átkelőhajóval, és a folyón hosszában is jártak a BKV vízibuszai, hol az egyik, hol a másik parton kikötve. Nem csak BKV hajójegy, de még BKV hajó havibérlet is létezett! A 2010-es években megpróbálták feléleszteni a tömegközlekedési funkciót, de nem tartott sokáig, és azalatt is inkább csak BKK bérlettel "ingyenesen" igénybe vehető városnéző járatként üzemelt.

Jelentősen más volt a helyzet akkor, amikor kevesebb híd feszült a két part közt. Az átkelés praktikus - és a csónakokhoz képest gyors és biztonságos - módja az 1870-es években jelent meg a csavargőzös hajókkal. Míg a szépséges, de nagyságuk miatt kicsit nehézkes lapátkerekes gőzösök átalában hosszabb utakra indultak, a "propellerek" leginkább a városon belül pörögtek. Nagyobb méretű járművek még a negyvenes évek elején is épültek lapátkerékkel (csak már dízel-villamos hajtással), a kisebb hajóknál viszont már a XX. század elejére elterjedt a csavaros hajtás.

Csavargőzös volt az a hat közepes méretű hajó is, melyet a görög Sztathatosz család az Al-Dunára rendelt a Ganz-Danubius hajógyártól. Az 1921 és 23 között elkészült járműveket azonban nem vették át, mivel a cégük kiszorult a Dunáról. A hajók a Magyar Királyi Folyam- és Tengerhajózási Rt-hez kerültek, ahol az LI - LVI  (ti. "L egy" - "L hat") jelzést kapták. Ezek közül ezen a fotón hátul az elsőt, az LI-et láthatjuk. A kisméretű régi átkelőknél (lásd az előtérben) nagyobb hajókat ugyan átkelésre is használták, de alapvetően hosszabb viszonylatokat jártak velük.

A szép formájú sorozat első példánya, az LI a második világháborúban szovjet hadizsákmányként Ausztriába került, és csak '55-ben került haza. 1964-ben a MAHART motorossá alakította, kiszélesítve a testét, innentől kezdve Ercsi néven, a befogadóképessége miatt "400-asnak" hívott sorozat tagjaként üzemelt tovább. Szerintem rendkívül jól sikerült átépítés volt ez, hiszen a hajó alapvetően megtartotta formáját. A hatvanas évek második felében az Ercsi a sorozat két másik tagjával, a Szentendrével és a Zebegénnyel együtt a Balatonra került, ahol a legnagyobb hajók közé tartozott. A hetvenes évek végén a fedélzet hátsó részét zártra építették át, ez szerintem rontott rajta egy kicsit esztétikailag. A rendszerváltás után a Dunára utaló Ercsi helyett a Bakony névre keresztelték.

A kétezres évek közepén aztán egy vállalkozó visszahozta a Dunára, ahol 2012-től kezdve A BOSS néven közlekedett. A fentebbi képen ő úszik a Lánchíd alatti szakaszon, látható, hogy kapott egy plusz "emeletet". Sajnos 2020 óta nem közlekedik, hozzáértők szerint komolyabb felújításra lenne szüksége. Nedves álmaimban a Közlekedési Múzeum veszi meg, hogy valamelyik korábbi kinézetében újra közlekedjen - még mielőtt ócskavasként szétvágják...

Az LII a második világháborúban elsüllyedt, az LIII viszont túlélte a háborút, és "csak" néhány évet töltött Ausztriában. 1962-ben ő volt az első a sorozatból, amit dízelesítettek és megnagyobbítottak. Érdekes módon ő csak nevében 400-as, mert a prototípus jelleggel átépítés után a keskenyebb felépítmény miatt 300 főre lett hitelesítve. Ő a Tahi nevet kapta, és soha nem járt a Balatonon - itt például Dunavarsánynál láthatjuk 1972-ben.

Mivel az évem a Balatonról szólt, legyen az évzáró-évindító bejegyzés is balatoni! Ez volt az utolsó hajózásom 2023-ban, bár eredetileg nem annak terveztem. Persze eredetileg már augusztusban azt hittem, hogy erre az évre annyi, aztán szeptemberben mégis borhajóztunk egyet Mariannal. Aztán októberben Jazzcoollal nosztalgiahajóztunk egyet Siófokról, majd átmentünk keresztben Füredre. Aztán elmentem megnézni az utolsó Badacsony - Fonyód járatot. Aztán másnap hosszában végighajóztuk a tavat Mariannal. Aztán november elején még mindig olyan szép idő volt, hogy el kellett mennünk Füredre, ahol az őszi tanítási szünet alkalmából pár napig újra járt a sétahajó.

Nem is akármilyen sétahajó, mert nem az egész évben ott dolgozó Csobánc járt, hanem az amúgy Keszthelyen dolgozó Helka, a fehér ikrek egyike. Azért ő, mert neki van zárt, fűthető utastere. A vendégszereplés azért volt számomra különleges, mert ez volt az a hajó, amelyik a nyolcvanas években a városon átvezető országút mellett állt szórakozóhelyként. Feltámadása után természetesen járt már itt néhányszor, de alapvetően nem jellemző, hogy itt dolgozzon, pedig szerintem a diszkó miatt több generáció is Füredhez társítja a Helka nevet. Különösen a Bujtor-féle Pogány Madonna emlékezetes jelenete miatt!

Meglepően kellemes őszünk volt, úgyhogy még november elején se használtuk a zárt utasteret, én legalábbis szinte végig az orrban lógtam, ...

... vitorlásokat fotózni. Ez itt jobbra az egyik nagy kedvencem, egy hetvenötös cirkáló a negyvenes évekből. A nap szépen sütött, de szél azért volt, úgyhogy több komolyabb vitorlást is láttam. Talán egy utolsót csapatni mentek ki a téli szünet előtt?

Idén az egyik kedvenc kirándulásom egy visegrádi szárnyashajózás volt júniusban, amit összekötöttünk némi zebegényi csavargással, múzeumlátogatással és palacsintaevéssel. Viszont rámjött, hogy valamikor '85 táján láttam legutóbb a váci diadalívet, úgyhogy augusztusban elugrottunk azt is megnézni. Persze szárnyassal:

A Bíbic I-essel már utaztam, 12 éve. Akkor kicsit öregebbnek nézett ki, annak ellenére, hogy elég új hajóról volt szó, hiszen '92-ben érkezett a Maharthoz. Úgy néz ki, hogy idénre felújították, és nem csak átfestették, de még légkondit is kapott. Szerintem határozottan jobban - és újabbnak - néz ki így!

Az utazás most is élményszámba ment! Kicsit gyorsabbak voltunk, mint múltkor a Vöcsökkel, úgyhogy nem volt ellenfél a Bem rakparton észak felé tartó CAF villamos 2:30 körültől :)

A vonatparádé és a régi villamosok, buszok nézegetése után lassan haza kellett indulnunk Pozsonyból. Már többször írtam az érdekes történetű és fekvésű főpályaudvarról, ahol szerintem mindig van egy érdekes hangulata a várakozásnak. Most pont a kék órában sikerült ott lennünk:

Míg a főcsarnokban ilyenkor jellemzően tömeg van, a peronok végén szinte teljes csendben lehet a vonatokat nézegetni - vagy épp beszélgetni.

Általában hullámokban van mozgás: többé-kevésbé egyszerre érkeznek mindenfelől a vonatok, többé-kevésbé (néha szó szerint) egyszerre vontatják ki őket a fűtőházhoz, és amikor épp nincs személyvonat, akkor egyszerre szokták a tehervonatokat átengedni. Utóbbira azért van szükség, mert ez egy átmenő állomás, nincs kerülő: minden erre megy tovább észak-északnyugat felé, de a személyek elsőbbséget élveznek.